Evangélikus Élet, 2009. július-december (74. évfolyam, 27-52. szám)
2009-11-01 / 44. szám
Evangélikus Élet ÉLŐ VÍZ 2009. november 1. » 11 A HÓNAP KÖNYVE - NOVEMBERBEN 30% KEDVEZMÉNNYEL A LUTHER KIADÓTÓL Ursula Koch: Rózsák a hóban A reformáció korába kalauzol el bennünket Ursula Koch regénye, mely Luther Márton feleségének, Bóra Katalinnak az életútját mutatja be. Olyan történettel találkozunk a könyvben, amely történelmi írásokra, elsősorban levelekre támaszkodik - az író ezek segítségével próbálta hitelesen megrajzolni Bóra Katalin alakját, hiszen Luther Márton feleségeként rengeteg dokumentum maradt fenn róla. Az ő történetén keresztül megelevenedik előttünk a 16. század, a reformáció küzdelmei, vezetői, maga Luther is. A mű végén található kronológia pedig segít az eseményeket elhelyezni az időben. A történelmi regény érdekfeszítő módon mutatja be, hogyan lett az árva kislányból apáca és az egykori apácából a reformátor felesége, aki megpróbál a kevésből is óriási háztartást vezetni, hiszen Lutheréknál mindig sok a vendég. Kata tízévesen kerül a ciszterci Marienthron kolostorba, ahol az apátnő az egyik rokona (anyai nagynénje), valamint az édesapja húga, Magdalena von Bora is ott apáca. A kislánynak természetesen hiányoznak a szülei, ezért sok időt tölt a gyermekét ölben tartó Mária-szobor előtt. Katalin sokat fázik a kolostorban, szembe kell néznie a betegséggel, a halállal is, amikor barátnőjén, Margarétán nem tudnak segíteni. Amikor édesapja meghal, átkerül a nővérek házába. Itt örül, ha nagynénjének segíthet a gyógynövénykertben barátnőjével, Elzával együtt, és amit itt megtanul, azt később is hasznosítani tudja, akkor már feleségként és anyaként. Egyévi noviciátus után, tizenhat évesen fogadalmat tesz. Később hozzájuk is eljutnak Luther írásai, amelyeket titokban olvasnak, és 1523-ban Kata másik nyolc apácával együtt húsvét éjszakáján megszökik a kolostorból. Torgauba, majd Wittenbergbe menekítik őket, ahol Katalin Reichenbachéknál, a városi írnok családjánál talál otthonra, majd Lucas Cranach házába kerül. Miután Bóra Katalin csalódik Hieronymus Baumgärtnerben, kijelenti Nikolaus von Amsdorfnak, hogy csak akkor megy férjhez, ha ő vagy Luther Márton megkéri a kezét. Kata a fekete kolostorba kerül Luther Márton hitveseként, majd hozzájuk költözik Léna néni (Magdalena von Bora) is. Megszületnek a gyermekek: János, Erzsébet (aki csecsemőként meghal), Magdaléna, Márton, Pál és Margaréta. Bóra Katalin mindent megpróbál, hogy családjának ennivaló jusson - hiszen Luther Márton nem pénzért ír, hanem azért, hogy a tiszta evangélium mindenhova elérjen zöldséget, gyümölcsöt termeszt, állatokat tart, halakat nevel, majd ráveszi Luthert, hogy vegyék meg Zülsdorfot, a Bóra család egykori birtokát is. Nem könnyű a család élete: el kell viselniük a wittenbergiek gúnyolódását, a reformátor halála után a császári seregek elől is kénytelenek menekülni. Luther sokat betegeskedik, és el kell fogadniuk azt is, hogy Lénácskát tizenhárom évesen magához szólítja az Úr, bár az anya végig reménykedik, hogy meggyógyul a lánya. Katalin nemcsak férjéről és gyermekeiről gondoskodik, hanem az árvákról is, akiket a Luther és a Bóra családból magukhoz vettek, illetve a pestisben meghalt Münster házaspár gyermekeiről is; ezenkívül kosztos diákok is laktak náluk, a fekete kolostorban. Wittenbergben kétszer is szembenéznek a pusztító járvánnyal, egyszer sem menekülnek el. Kata Luther mellett marad, bár nagyon fél, félti a családját. Csak a harmadik pestisjárvány elől menekül el gyermekeivel Torgauba, ahol az útközben történt baleset miatt az életét veszti. A könyvet olvasva közel kerül hozzánk a Luther család, úgy, ahogyan azt az író fogalmazza meg az előszóban: ha „hagyjuk önmagukért beszélni a leveleket és tanúbizonyságokat, akkor tudomást szerezhetünk a mindennapi konfliktusokról, betegségekről, félelmekről, kétségről, harcról és halálról. Fellelhetünk kemény, erős szót és keserű, ironikus hangot, gyengédséget és humort, valamint énekeket is. Nem a protestáns papiak »ideálja« tárul szemünk elé, amely teljesíthetetlen igényeket támaszt, hanem olyan emberek képe, akik mindennapi harcukat vívják a kitartásért és türelemért.” fi Kerepeszki Anikó REFORMÁCIÓRA Oratio oecumenica [Lelkész:] Téged áldunk és imádunk, örökkévaló Isten, aki sötétségből világosságot ragyoghatsz fel! Éjszakára nappalt hozol, a homályt messzire űzöd. Lelked lángját fellobbantod ott is, ahol mi nem várjuk, akkor is, mikor csak sötétséget látunk. Áraszd most ránk fényedet! Hadd mossuk meg benne arcunkat, kezünket, szívünket, hogy mindaz, amiért könyörögnünk kell, a te világosságodban táruljon fel előttünk. [Lektor:] Könyörgünk hozzád azokért, akik sötétségben élnek, félelmek közepette vagy elnyomás alatt. Azokért könyörgünk, akiknek szíve nem szabad a boldogságra, akik önmaguk foglyai, akik hamis tanítások szelén hánykódnak. Gyújts fényt és világosságot azoknak, akik úgy érzik, értelmetlen az élet, és kialudt bennük a megújulás reményének szikrája. Jézus Krisztusért kérünk..., [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Óvjad azokat is, akik világosságban élnek. Támogasd őket, hogy el ne tántorodjanak. Szelídséget olts szívükbe, hogy másokkal szemben fel ne fuvalkodjanak. Alázatra tanítsd őket, hogy el ne bízzák magukat. Jézus Krisztusért kérünk..., [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Őrizd meg bennünk és egész egyházadban a reformáció kincsét, hogy mindennél jobban féljünk és szeressünk téged. Add, hogy mindenben keressük akaratodat, és kutassuk jelenlétedet. Tarts meg minket a kereszt titkánál, és vésd azt mélyen szívünkbe, hogy a ránk mért szenvedések közepette se keressünk máshol menedéket. Jézus Krisztusért kérünk..., [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Fordítsd arcodat minden szenvedőhöz: betegekhez és magukra maradottakhoz, gyászolókhoz és elhagyottakhoz, szomorkodókhoz és vigasztalanokhoz. Akiket melléjük rendelsz a nehéz órákban, azoknak pedig add meg, amire szükségük van: erőt hordozni őket, türelmet nyugtalanság idején. Jézus Krisztusért kérünk..., [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Távolíts el belőlünk minden megszokást, amivel szolgálatunkat végezzük. Add, hogy semmit ne tegyünk és mondjunk nevedben látszatból. Tedd rá a hitelesség pecsétjét szavainkra, hogy csak azt szóljuk, ami szükséges; csak azt hirdessük, amit megéltünk; csak azt adjuk tovább, ami tőled való. [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lelkész:] Téged áldunk és imádunk, örökkévaló Isten, mert sötétségből világosságot ragyogtatsz örökkön-örökké. [Gyülekezet:] Ámen. A hónap könyve - novemberben a Luther Kiadótól 30% kedvezménnyel Ursula Koch: Rózsák a hóban Vásárolja meg a hónap könyvét kedvezményesen! Eredeti ára: 800 forint. http://bolt.lutheran.hu/ ♦ E-mail: kiado@lutheran.hu ♦ f>. 9 Fax: 1/486-1229 ♦ 1085 Budapest, Üllői út 24. Élet a halál előtt Amikor fellobban a halottak napi gyertya lángja, én mindig rá emlékezem. Az idős nénire, aki összekucorodva feküdt a kórházi ágyon. Olyan volt, mint egy szárny aszegett madár. Szomorúság ült a szemében. Talán mert senki sem látogatta. A férje és a testvérei rég elhunytak már. Gyermekei külföldön keresték boldogulásukat. Egyedül maradt, egészen egyedül. Legalábbis ő így hitte. Amikor elmentem hozzá, azt mesélte, mit álmodott előző éjjel. Kislány lett megint. Jött az este, édesanyja mesét olvasott a gyerekszobában. A lámpa fénye megvilágította szeretett mamája arcát, a három csemete csillogó szemmel hallgatta a történetet. Amikor az véget ért, mint mindig most is imádkoztak. Gyermek önmaga úgy érezte, hogy az Isten - aki valóban ott volt a gyerekszobában - lámpaoltás előtt még cinkosan rákacsintott... A következő pillanatban már felnőtt volt. Most is érezte Isten közelségét. Felidéződött benne, hogy minél többet olvasta a Bibliát, minél gyakrabban imádkozott, annál közelebb került Urához, és az is hozzá. Aztán hirtelen szomorúság mart a szívébe: elvesztette a férjét, akit annyira szeretett. Infarktus vitte el egyik pillanatról a másikra. Őt a bátyja követte. Rák. Három éve a húgától kellett búcsúznia, akit baleset ért. De mindez már szinte lepergett róla. Mert ekkorra már lakozást vett benne a tompa, mindent betöltő fájdalom. Ezért az a tény, hogy imádott gyermekeinek a megélhetés miatt el kellett hagyniuk hazájukat, már szinte fel sem zaklatta. Nem szólt, nem zúgolódott. De egy reggel hirtelen ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■ rosszul lett, kórházba kellett, hogy vigye a mentő. Ennek már három napja. Azóta összekucorodva feküdt a kórházi ágyon. Olyan volt, mint egy szárny aszegett madár. Ám álmában - úgy, mint egykor régen - most ismét eljött hozzá az Isten. Cinkosan rákacsintott, majd szelíden kézen fogta, és képzeletben visszavezette a gyermekkorába. Felidéződött benne minden apró és nagyobb ajándék és csoda, amit tőle és általa kapott, s amikről már el is feledkezett: szülei aggódása, gyermekei születése, férje szerelme, testvérei szeretete, kedves emberek barátsága, kertjük szépsége, a lelkét egy-egy ima után betöltő békesség. Hajnal felé arra riadt, hogy sír. Csendesen patakzott ugyan a könnye, mégis boldog volt. Érezte, nagy tehertől szabadult meg. Újra hosszan imádkozott Istenhez. Először még akadoztak a szavai, aztán a szégyenlősség gátja átszakadt, egyre bátrabban és oldottabban beszélt Urához. Megvallotta és Krisztus keresztjéhez tette minden bűnét. Érezte a megbocsátó szeretet erejét. Minden jóért hálát adott. Tudta, nincs és már nem is lesz többé soha egyedül. Tudta, hazatalált. És már nem is vágyott másra, csak arra, hogy földi élete hátralévő idejében mindig így legyen. Nem sejtette, mit hoz a jövő, de már semmi felől nem aggódott többé. Egyetlen vágy élt csak a szívében: hogy megmaradhasson Isten közelében. És azt is érezte, hogy ha most, akár ebben a pillanatban kellene is indulnia, ő készen áll az Urához való hazatérésre. ■ Gazdag Zsuzsanna HETI ÚTRAVALÓ „Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat a jóval’.’ (Róm 12,21) Szentháromság ünnepe után a 21. héten az Útmutató reggeli és heti igéi felszólítanak: Járjunk elhívásunkhoz méltóan - a hit harcában! Öt védekező s egy támadó fegyver felvétele ajánlott: „Öltsétek magatokra az Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben’.’„Vegyétekfel (...) a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.” (Ef 6,11.17) Luther szerint: „Ez a végső, de legerősebb s igazi harci fegyver, mellyel az ördögöt diadalmasan leverhetjük. De nekünk sem elég, hogy hitünk pajzsával, reménységünk sisakjával csupán védekezzünk az ördög ellen. Támadni is kell!” Ne féljünk, mert „az Úr angyala őrt áll az istenfélők mellett, őrt áll, és megmenti őket” (GyLK 698,7). Átéljük, hogy „akik az Úrban bíznak, azoknak ereje megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak el, járnak, és nem fáradnak el” (Ézs 40,31; LK). Jézus ma erre bátorít: „Ti azért legyetek tökéletesek, mint ahogy mennyei Atyátok tökéletes” (Mt 5,48); azaz tegyük teljes szívvel az „egész dolgot” (lásd: Magyarázatos Biblia, 1113. o.)! Ő ezt tanácsolta a gazdag ifjúnak is: „Ha tökéletes akarsz lenni, (...) jöjj, és kövess engem’.’ (Mt 19,21) Vezérigénket megelőzően Pál a személyes bosszúállástól óv: „Ne fizessetek senkinek rosszal a rosszért”, s „Ne álljatok bosszút önmagátokért, szeretteim” (Róm 12,17.19); helyette az ellenség szeretetére biztat Jézus szavai nyomán: „Én pedig azt mondom nektek, hogy ne szálljatok szembe a gonosszal”, s „szeressétek ellenségeiteket” (Mt 5,39.44) Ma is sok temetőkapun olvasható: „Feltámadunk!” „Az én testem a feltámadás reménységében nyugoszik.” (GyLK 677) A halottakra való emlékezésünk ezt jelentse: „Az Isten pedig nem a holtak Istene, hanem az élőké. Mert az ő számára mindenki él’.’ (Lk 20,38) Az Úr Jézus pedig maga a feltámadás és az élet. „Hiszed-e ezt?” (lásd Jn 11,25-26) Dávid újból megkíméli az őt üldöző Saul király életét: „...az Úr a kezembe adott ma téged, de én nem akartam kezet emelni az Úrfölkentjére!’ (íSám 26,23) A hit harcában ne felejtsük el: „Az emberektől való rettegés csapdába ejt, de aki az Úrban bízik, az oltalmat talál!’ (Péld 29,25) Dávid a messiás király előképe is volt: „Igazságosan fog uralkodni a király, és törvényesen fognak vezetni a vezérek” (Ézs 32,1) De a zsidók királya megtiltja a fegyver használatát az ő védelmében: „Hagyjátok abba!”; s meggyógyítja halálos ellensége, a főpap szolgáját, tudva: „ez a sötétség hatalmának ideje” (Lk 22,51.53). Az Úr és a pogányok apostola így bátorítja szeretett fiát a vitézi harcra: „...erősödjél mega kegyelemben, amely a Krisztus Jézusban van”, majd „vállald velem együtt a szenvedést, mint Krisztus Jézus jó katonája!’(zTim 2,1.3) S ha e nemes harcot megharcoltam, és futásomat elvégeztem, úgy enyém a diadal; a Krisztusért, hit által, kegyelemből! S „Boldog leszek, ha e harcot, / Míg csak tartott, / Hittel végig küzdöttem, / Mert ha hitem megtartottam, / Jól harcoltam, / Vár hazám a mennyekben.” (EÉ 516,6) Vár Isten: ő erős vár! ■ Garai András Je 4P
