Evangélikus Élet, 2009. július-december (74. évfolyam, 27-52. szám)

2009-11-01 / 44. szám

Evangélikus Élet

FÓKUSZ

2009. november 1. » 9

NNÜHÜM

■w—Mir mm m m um, ;i' mm

OKTÓBER A REFORMÁCIÓ HÓNAPJA

Hogyan köszöntötték egymást reformátoraink - levelezésükben?

> „Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól.” A Luther-levelezésben 1522 és 1546 között találjuk ezt a páli mondatot latinul és németül. Érdemes ellenpróbaként a Melanchthon-levélkiadást is átfutni, ott szinte csak humanista üdvözletekkel találkozunk, mint Luther esetében 1522 előtt. A fordulat ugyanis az 1521-es wormsi birodalmi gyűléshez s annak következményeihez kapcsolható.

■ Csepregi Zoltán

A humanista levélben használt bevezető üdvözletét Luther a biblikus nyelv és gondolkodás szellemében újrafogalmazta. Az antik levél bevezető üdvözlő formulája, melyet a humanizmus fedezett föl az újkori magánlevél számára, így szólt: „Üdvözöllek!” Ez a késő középkori körülményes és hierarchikusan szabályozott fordulatokhoz képest forradalmi változást, demokratizálódást jelentett.

Eleinte Luther maga is ezt az Erasmus által elterjesztett közvetlen üdvözlést alkalmazta, de míg például Philipp Melanchthon egész életében kitartott mellette, Luther kezdettől fogva kísérletezett ennek az általános jókívánságnak a keresztény átértelmezésével. Ez egyrészt olyan kiegészítésekkel történt, mint például késő középkori mintára: „Üdvözöllek Krisztusban”, „Üdvözöllek az Úrban”, másrészt az előrevetett „Jézus!” invokációval. 1522-ben egy érdekes változás figyelhető meg Luther levélstílusában: a „Jézus!” felirat egyszerűen eltűnik leveli éléről. Luther utoljára 1522-1523 fordulóján használja.

Ezzel egyidejű, még jelentősebb változás az, hogy az ilyen módon krisztianizált „Üdvözöllek!” jókívánságról Luther átmeneti ingadozások után 1522 tavaszán áttér a páli üdvözlet kizárólagos alkalmazására: „kegyelem és békesség”. Ez elsőként Luthernek gyors egymásutánban Bölcs Frigyeshez intézett két levelét jellemzi, melyekben közli megmásíthatatlan döntését, hogy elhagyja Wartburg várát, azaz a választófejedelem oltalmát. Az első, még Wartburgból kelt levél még szabad fogalmazásban, a bizonytalankodók iróniájával citálja Pált: „Kegyelem és jószerencse Istentől, az Atyától az új ereklyéhez!” de a második, útközben fogalmazott híradás már a teljes, pontos páli idézetet hozza a kötelező udvariassági elem előtt: „Kegyelem és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól - és alázatos szolgálatom.” Szinte szóról szóra ezt ismétli meg Luther pár nappal később Wittenbergből keltezett levele is.

* * #

A kérdéses bibliai idézet már korábban is felbukkan Luthernél, de igen ritkán. Egy rendkívül jeles alkalommal folyamodik ehhez a formulához, a wormsi birodalmi gyűlés után a visszaúton, a birodalmi átok árnyékában V. Károlynak indokolja vele a rendek előtt tanúsított makacsságát: „Kegyelem és békesség teljes alázattal Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.” A császárhoz intézett levélben a Worms utáni helyzet hallatlan feszültsége, kiélezettsége tükröződik, a császári tekintéllyel szemben Luther az apostoli üdvözletből merít erőt, mintegy apostoli tekintéllyel próbál fellépni, ez levelében a híres wormsi nyilatkozat megismétléséből és a Galata-levél legradikálisabb kijelentéseinek (Gál 1,8-9) idézéséből is nyilvánvaló.

Luther szerzetesként még az imitatio Christi gondolatvilágában élt, itt viszont már egyértelműen Pált imitálja, ez imitatio Pauli a javából. Ehhez a megfigyeléshez jól illik, hogy Luther egy szűk évvel később a Wartburg várából való távozását, azaz a tartományurának járó kötelező és megérdemelt engedelmesség felrúgását is ugyanez alá a szuverén páli mottó alá helyezi: „Kegyelem és békesség!”

1522-től kezdve a lutheri bevezető formula viszonylag egységes és stabil: latinul vagy németül, alacsony vagy magas társadalmi állású személyekhez szólva, lényegében kötött fordulatként hangzik, még ha olykor a helyzet vagy a hangulat módosítja is a megfogalmazást, de Luther nyelvi érzékenységének és kifejezőerejének ismeretében ezt nem is várhatjuk másként. A megözvegyült Mária királynét például így üdvözli: „Kegyelem és vigasztalás Istentől!” Le kell szögezni viszont, hogy az apostoli üdvözlet - szemben a humanista és a késő középkori levélformulákkal - minden keresztényhez egyaránt szól, mindenkit megillet, mindenkit közös nevezőre hoz. A bibliai idézet kiszorította a hagyományos latin és német bevezető üdvözleteket.

Az V. Károly császárral szemben történt újabb történelmi jelentőségű erőpróba, az 1530-as augsburgi birodalmi gyűlés idején folyt levelezés további konkrét fogódzókat szolgáltat számunkra az apostoli mondat mint bevezető üdvözlet teljes tartalmának pontosabb megértéséhez. Melanchthonhoz címezve olvashatjuk ezt a beszédes kiegészítést: „Kegyelem és békesség Krisztusban - Krisztusban, mondom, nem a világban.” A fentiekkel egyidejűleg Justus Jónásnak írja Luther Augsburgba hasonló retorikus szembeállítással, hogy Krisztus, hál’ Isten, nem a császár, hanem az Atyaisten jobbján ül, különben már rég elvesztünk volna.

* * * *

Azért részletezem ilyen aprólékosan ennek a stílusjegynek a megszületését, hogy nyilvánvaló legyen egyrészt a világi hatalmakkal szemben kicsengő polemikus felhangja, másrészt a benne rejlő apostoli igény és páli szerep. A fejedelmekkel szembeni polémia érzetét tovább fokozza, hogy Luther többnyire mellőzi, lerövidíti vagy a saját szája íze szerint fogalmazza át a leveleiben megszólított hatalmasságok teljes protokolláris titulatúráját.

Erre a szándékra mutató jel, hogy Luther egyszer arra vetemedik: a kancelláriai stílus által György szász herceg számára megkövetelt megszólítást: „fejedelmi kegyelmed” az ellentétébe fordítja: „fejedelmi kegyetlenséged". És nehogy a címzett szeme átugorjon rajta, a levélben tizenkétszer fordul ez elő. A provokációt a levél végén tetézi végül Luthernek a fejedelmi titulatúrát kisajátító aláírása: „Luther Márton, Isten kegyelméből Wittenberg prédikátora”.

Ugyancsak tudatos polemizálásra utal Luther gondolatmenete, mikor

Bölcs Frigyesnek és Spalatinnak kifejti, miért vonakodik megadni a császárnak (azaz személyes ellenségének) protokollárisán kijáró „legkegyelmesebb” megszólítást.

Néhány hónap leforgása alatt a fohásszerűen használt apostoli üdvözlet a Luther-levelek védjegyévé lett, mely másokat is a példa utánzására indított. Nem hagyhatók figyelmen kívül azok a levélszerű ajánlásokkal ellátott nyomtatott Luther-művek sem, melyek éppen a vizsgált időszakban (1520-1523) az apostoli üdvözlet védjegye alatt jelentek meg.

a kegyelem és békesség az egész kereszténységet magában foglalja. A kegyelem megbocsátja a bűnt, a béke pedig megnyugtatja a lelkiismeretet. Két ördög gyötör bennünket, a bűn és a rossz lelkiismeret, a törvény ereje és a bűn ösztökéje. De ezt a két szörnyet Krisztus legyőzte, Iába alá tiporta mind a mostani, mind az eljövendő világban. A világ erről nem tud. [...] A világ nem érti ezt a tanítást. Ezért nemcsak hogy nem tűri el, hanem el is ítéli. Dicsekszik a szabad akarattal, a természet sértetlen erejével és a jó cselekedetekkel, hogy ezek kiérdemlik a kegyelmet és bétyf61

^ ~ •/*

Jt*C

"ff

mőt An

Luther levele V. Károly császárhoz

Valószínűleg ezek a nyomtatványok is hozzájárultak ahhoz, hogy Luther stiláris újítása meglepő gyorsasággal terjedt el a reformáció táborában, az úgynevezett evangéliumi mozgalomban. Nagyjából egy éven belül ugyanezt az üdvözlő formulát kezdte használni Ulrich Zwingli, Andreas Osiander, Justus Jonas, Martin Bucer, Wolfgang Capito, Thomas Müntzer, Johannes Oecolampadius, Heinrich Buliinger, majd kicsit később világiak is, fejedelmek és polgárok. Az egyetlen feltűnő kivétel a már említett Melanchthon.

Jó okunk van feltételezni, hogy a kortársak pontosan értették ennek a formulának az üzenetét. Melanchthon, aki a nagy stílusváltás előtt elvétve maga is élt ezzel a páli idézettel, valószínűleg éppen ezért, az apostoli szerep és tekintély igénybevétele miatt vonakodott alkalmazkodni az új divathoz. Annak ellenére, hogy a vizsgált fordulat rövid időn belül ismertetőjellé, jelvénnyé, védjeggyé lett, megkülönböztetve a táborokat. Használata a reformátori oldalon általánossá vált, míg a régi hit hívei kerülték, mint ördög a tömjénfüstöt.

Az apostoli üdvözlet magánlevélben való alkalmazásának alapvetően tehát két funkcióját különböztethetjük meg:- az isteni igazság képviseletében megszólalni a gyülekezet vagy a világi felsőbbség előtt;- elvbarátok egymás közötti megszólítása a mozgalomban, mintegy titkos nyelvként, kódolt beszédként.

* % %

Melyek a formula kötelező elemei, hol húzható meg a határ az apostoli és a nem apostoli bevezető üdvözletek között? Luther 1531-es úgynevezett nagy Galata-előadásában (Gál 1,3-at értelmezve) - saját levélírói gyakorlatával összhangban - három elemre helyezi a hangsúlyt: a kegyelemre, a békére s mindkettő isteni eredetére: „De ez az apostoli üdvözlet, mielőtt az evangélium hirdetése elkezdődött, a világ számára új és teljesen szokatlan volt. És ez a két szó,

thJv&jif '--Ȓj arm/vr'

kességet, azaz a bűnbocsánatot és a tiszta lelkiismeretet, de ez lehetetlen. [...] Az apostol világosan megkülönbözteti ezt a kegyelmet és békét minden más kegyelemtől és békétől, mert nem a császártól, a királyoktól és a fejedelmektől kér kegyelmet és békét a galaták számára, mert ezek többnyire üldözik az igazakat [...], nem is a világtól, hisz Krisztus szerint [Io 16,33] a világon nyomorúságotok van, hanem Istentől, a mi Atyánktól etc., azaz isteni békét kíván nekik. Ezért mondja Krisztus [Io 14,27]: Békességet hagyok nektek: az én békességemet adom nektek; de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja.”

Ha van fülünk arra a polemikus felhangra az apostoli üdvözlet kíséretében, mely a wormsi birodalmi gyűlés kiélezett politikai környezetében kezdett Luther német leveleiben fölcsendülni, akkor inkább érdesnek, provokatívnak halljuk az üdvözlést, mint nyájas udvariaskodásnak. A politikai levelezés etikettje szerint ugyanis az alacsonyabb rangú levélíró a címzett kegyelmébe ajánlhatta magát, itt viszont egyedül Isten kegyelme játszik szerepet. A két hatalom, a kétféle kegyelem szembenállását, esetleges konfliktusát világosan megnevezi Luther közvetlenül wormsi útja előtt János Frigyes szász herceghez intézett levelében: „ezzel magamat fejedelmi kegyelmedbe ajánlom, te viszont Isten kegyelmébe légy ajánlva”.

Mint az eddigi példák mutatják, a wormsi gyűlés évében Luther különösen érzékennyé vált azokra a kérdésekre, hogy kinek az oltalmába ajánlhatja, védelmére bízhatja magát, és hogy a „kegyelem”, a „kegy” mint teológiailag pregnáns, lefoglalt, rendkívül terhelt fogalmak alkalmasak-e egyáltalán személyes viszonyok, politikai függőségek megjelenítésére. Az égi és a ninivei hatalmak között folyó versengésben Luther egyértelműen az előbbiek mellett teszi le a voksát. A páli bevezető üdvözlet ebben a történeti, lélektani kontextusban nyeri el eredeti jelentését.

A Luther által használt apostoli védjegyhez képest igen erőtlennek, halványnak tűnnek azok a címkék, melyeket előszeretettel használunk magunkra: igei - lutheri, hívő - tudományos, lelki - korszerű. A valamikor kötelezően leveleink élén álló köszöntés is: „Erős vár a mi Istenünk!” - idővel lekopott. Válasszunk védjegyet - buzdít identitáskeresésünkben Luther példája, de olyan védjegyet, amely mindig garancia. A Pál-évben ne riadjunk vissza Pál apostol öntudatos, szuverén, egyben kapcsolatot és közösséget teremtő üdvözletétől: Kegyelem és békesség Istentől!

« # #

A magyarországi reformáció szövegei felé fordulva megdöbbentő élmény, milyen egyöntetűen vannak jelen ezekben is a reformátori levélformulák. A levélírók között találjuk szinte az összes kanonizált hazai reformátort: Dévai Bíró Mátyást, Honterus Jánost, Stöckel Lénárdot, Radaschin Mihályt, a költő Batizi Andrást és Sztárai Mihályt, a humanista Henckel Jánost és Kresling Jánost, a nyomdász Huszár Gált és Heltai Gáspárt, valamint a radikálisként elhíresült Leudischit Györgyöt és Egri Lukácsot.

A formula ismertsége és elterjedése szempontjából fontos körülmény, hogy használata nálunk sem korlátozódik a magánlevelezésre, hanem nyomtatott könyvekben is előfordul: például Dévai 1537-es Disputatiojában, Honterus 1543-as brassói Reformatiojában és Ozorai Imre magyar nyelvű Róma-kritikus művének ajánlásában (1550).

Az apostoli üdvözlet használata a vitatott besorolású személyek esetében meglepően jó indikátornak bizonyul, a határesetekben ugyanis érzékenyen jelzi vissza a szakirodalomban csak hosszas vita után kialakult álláspontokat: Sylvester János például teljesen hiányzik erről a listáról, egyetlen levelében sem használ lutheri fordulatokat, valószínűleg tudatosan.

Fennmaradt forrásaink tanúsága szerint magyarul első ízben Benczédi Székely István zsoltárkönyvének 1548-as krakkói kiadásában a Gávai Lukácshoz intézett ajánló sorok csendítik fel a Luther által népszerűsített bevezető áldást: „Istennek kedvit és bíkességit”

Alapos okunk van feltételezni, hogy Dévai kátéjának 1538-as, fenn nem maradt első kiadása is ugyanazzal a bevezető apostoli üdvözlettel köszöntötte az olvasót, melyet mi csak a második kiadás ajánlásában olvashatunk: „az w(e) att’a fiainac Isteni keduet és békeséget kéván”.

* * *

Intézményünk teljes teológiai képesítést nyújtó 117. tanévének kezdetén Dévai lelkületével kívánom az Evangélikus Hittudományi Egyetem minden hallgatójának, oktatójának és munkatársának Istennek „kedvét és békességét” mely a világnak minden más kegyétől és békéjétől különbözik, mert egyedül ez a kegyelem képes bocsánatával megtörni köztünk a bűnnek a befolyását, és egyedül ez a békesség teremt bennünk tiszta lelkiismeretet. Jó volt az Pál apostolnak, és csak az jó nekem!

A szerző az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektora. Az írás a

2009. szeptember 18-i tanévnyitó ünnepélyen elhangzott előadás szerkesztett változata.