Evangélikus Élet, 2009. július-december (74. évfolyam, 27-52. szám)

2009-11-01 / 44. szám

Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2009. november 1. ► 3 Szeredai szentelés !► Folytatás az 1. oldalról Jóllehet harang még nem költözött Is­ten legújabb Csíkszeredái hajlékának tornyába, az október 24-i ünnepre hí­vó szó ennek híján is sokakat indított a városközpont lutheránus szigetére. A távolabbról érkezők más felekezet­­hez tartozó helybeliekhez is jó eséllyel fordulhattak útbaigazításért, hiszen annak már régen híre ment, hogy a Szász Endre utcában lévő telken templomuk épül az evangélikusoknak. Volt ideje terjednie a hírnek, hiszen az alapkő már nyolc évvel ezelőtt le­tétetett... Az ilyen-olyan okok miatt igencsak komótosan haladt építkezés folyamatát ugyanakkor csak kevesen követhették figyelemmel, mert az utca felől semmi sem látszik az Albert Márton műépítész által tervezett, százötven fő befogadására képes templomból. Vasárnaponként azon­ban már 2001 adventje óta szélesre tárul a parókiához illeszkedő, magas, Luther-rózsás kapu - a telket ugyan­is a városi tanács a megelőző évben adta ingyenes használatba az önálló anyagyülekezetté 1997-ben vált egy­házközségnek. Mint arról a templomszentelő ün­nepen Zelenák /ózse/püspökhelyet­­tes is beszámolt, eladdig Sepsiszent­­györgyről látogatták a Csíkszeredái hí­veket, akik a református imaházban gyűltek össze. (Történetesen épp Zelenák József volt az, aki - a helyi re­formátus lelkész kolléga, Hegyi István bátorítására - szórványgyülekezetté kezdte szervezni a városban fellelt hittestvéreket.) 1997-ben érett meg a helyzet arra, hogy saját lelkésze lehessen a Misszi­ói Központ néven intézményesült kö­zösségnek. Kezdettől Tóth Károly látja el a Hargita megye egészére ki­terjedő missziói szolgálatot, melynek leglátványosabb eredménye kétség­kívül a Csíkszeredái szórvány 1997-es anyagyülekezetté válása és a templom átadásával teljessé lett - parókiát és multifunkcionális gyülekezeti ter­met is magában foglaló - komple­xum megépülése. Az immár közel hetven tagot szám­láló egyházközség önerőből nyilván­valóan nem valósíthatta volna meg az összességében 750 ezer lejt (körülbe­lül 46 millió forintot) kitevő projek­tet, ám az elhúzódó, de kitartó épít­kezésnek újra és újra akadtak támo­gatói. A különböző pályázatokon el­nyert összegeken túl - Mózes Árpád nyugalmazott püspök közbenjárásá­ra -jelentős anyagi támogatást nyúj­tott a Lutheránus Világszövetség, il­letve a bajorországi és az ausztriai Martin-Luther-Bund. A romániai és a magyarországi evangélikus egyhá­zon kívül egyaránt segítettek románi­ai és magyarországi állami szervek is, amelynek a képviselői közül többen je­len is voltak a szentelésen. Az építke­zés első és utolsó fázisában a helyi ön­­kormányzat nyújtott igencsak hatha­tós támogatást - nem véletlen, hogy a templomszentelő istentiszteletet követő ünnepi közgyűlésen felszóla­lók közül a legnagyobb tapsot Csíksze­reda polgármestere, a hitélet tárgyi fel­tételeinek biztosítását általában is szívügyének tekintő Ráduly Róbert Kálmán kapta. Az istentiszteleten az erdélyi püs­pök szolgált igehirdetéssel, hangsú­lyozva, hogy a templomépítés - min­denekelőtt imádság. A hivatalába éppen öt évvel ezelőtt beiktatott Adorjáni Dezső Zoltán elöljáróban utalt arra, hogy számára már csak azért is megkülönböztetett jelentő­séggel bír az ünnepi esemény, mert az ismert nehézségek közepette is fo­lyamatosan építkező egyházkerület­ben ő maga most szentelhetett fel először új templomot... Erdélyi testvéreink örömében szá­mos távolról érkezett vendég is osz­tozott, és megtisztelte jelenlétével az alkalmat Tamás /o'zse/Tielyi római ka­tolikus megyés püspök is. Bár a Ma­gyarországi Evangélikus Egyház ve­zetői közül senki sem tudott eleget tenni a meghívásnak, Tamássy Ta­más és Erzsébet személyében jelen voltak a szeredaiakat anyagilag is támogató zuglói testvérgyülekezet lelkészi vezetői. Végh Szabolcs veze­tésével ugyancsak az anyaországi evangélikusokat képviselte az ün­nepségen zenei szolgálatot is vállaló négyfős Menyegző társulat. A közgyűlésen Hecser Zoltán gyü­lekezeti felügyelő németországi ven­dégeket is köszönthetett. Közöttük Michael Martin bajor egyházfőtaná­csost, aki másnap a Csíkszeredái re­formátusok impozáns templomá­ban hirdette Isten igéjét az immár ha­todik alkalommal megszervezett pro­testáns vasárnapon. A református, evangélikus és unitárius hívek közös reformációi alkalmán Adorjáni De­zső Zoltán is tartott egy rövid elő­adást, így a zsúfolásig telt templom­ból - az evangéliumi üzeneten túl - a Csíkszeredái evangélikusok örö­mének hírét is magukkal vihették a testvéregyházak hívei. ■ TPK Lelki hídfőállás Parókiát szenteltek Balatonfüreden ► Urunk irántunk való kegyelmét látjuk abban, hogy miután 470 évvel ezelőtt Dévai Bíró Mátyás - lutheri szellemben - 1535-ben megalapította az első protestáns gyülekezetei itt Balatonfüreden, templomot építhettünk Isten dicsőségére, most pedig lelkészlakás építé­sébe kezdhetünk - ez a mondat olvasható a bala­tonfüredi evangélikus templom mellett felépí­tett parókia alapkő-ok­iratában, melyet 2005. április 16-án helyeztek el. Több mint négy év elteltével az elmúlt vasár­nap mondhatták el: a terv megvalósult. Az elkészült épüle­tet Polgárdi Sándor, a Veszpré­mi Egyházmegye esperese szen­telte fel. Az 1901-ben tartott népszámlálás ada­tai szerint Balatonfüreden mindössze egy személy vallotta magát evangélikus­nak. Ennek ellenére Dörgicséről alkal­manként kijártak a lelkészek istentisz­teletet tartani a nyaralóknak. 1934-ben az Árkád Hotel dísztermében gyűltek össze, és a tihanyi apátság egyik terme is helyet adott az istentiszteleteknek. 1948-tól Jónás Lajos esperes, valamint Csaby József lelkész már rendszeresen járt ki Füredre, és a református temp­lomban gyűltek össze a hívek. Ezt örö­költe meg Riczinger József, a jelenleg szol­gáló lelkipásztor (képünkön középen), akinek vezetésével egykor komoly ter­veket kezdtek szőni a hívek... A balatonfürediek az ünnepi ese­ményt templomuk felépítésének tize­dik évfordulójára időzítették. Az is­tentisztelet igehirdetője, Ittzés János püspök a bibliavasárnap ószövetségi olvasmánya, Ám 8,11-12 üzeneté­ből kiindulva szólt a gyülekezethez. A nekünk is szóló próféciái üzenet csak akkor ér célba, ha a szívünk mé­lyén ott van a kínzó vágy Isten igéje iránt. Legyen ez az épület hídfőállás a Balaton északi partján azok számá­ra, akiket Isten átmentett az üdvös­ség túlsó partjára - mondta a püspök. Az ünnepi közgyűlésen köszöntöt­ték az épületegyüttes megálmodóját, Benczúr László Ybl-díjas építészt, valamint a németországi, germerin­­gi Dietrich Bonhoeffer evangélikus testvérgyülekezet küldöttségét Stefan Reimers lelkész vezetésével. A mintegy negyvenmillió forintos beruházás felét a balatonakali le­ánygyülekezet államosított ingatlaná­ért kapott kárpótlásból fedezték. Az egyházközség tagjai több mint hét­millió forintot adtak össze. Ezenkí­vül a gyülekezet alapítványa és az ön­­kormányzat is hozzájárult a füredi­ek álmának megvalósulásához. ■ Menyes Gyula m L!«Mi—BBaMBSBiM——i Luther a földalattin A minap a budapesti földalattiban ta­lálkoztam a plakáttal, amely ezt hir­dette: október a reformáció hónapja. Örültem annak, hogy az emberek nemcsak ostoba hirdetéseket olvas­hatnak, hanem információkat is kap­hatnak a metrókocsik színes és zsú­folt világában. Nem lehet idegen a protestáns egyházaktól, hogy önma­gukat így a nyilvánosság elé tárják. A hagyomány szerint Luther Már­ton Ágoston-rendi szerzetes 1517. október 31-én szögezte ki az egyház megújítását szolgáló kilencvenöt té­telét a wittenbergi vártemplom kapu­jára. Egy jámbor baráttól talán szo­katlanul taktikus ez az időzítés. Ő ugyanis azzal számolt, hogy másnap, mindenszentek ünnepén sokan láto­gatják majd a templomot, így röpira­­tának is számos olvasója lesz. A mai médiavilágból vett kifejezéssel úgy fo­galmazhatunk: számára nem voltak közömbösek a nézettségi kvóták, sőt kifejezetten a hirdetés szempontjából legkedvezőbb sávot célozta meg. Látható, mindez máris számos tanul­sággal szolgál az egyházak mai kom­munikációjára nézve. Akad azonban még egy, látszólag pofonegyszerű különlegessége ennek a tettnek. A Luther által választott médiafelület a templom külső ajtaja volt. Nem egyfajta belső hirdető­­táblát eszkábált, hogy a „biztos temp­­lombajárók” böngészgessék tételeit. Nem elégedett meg az egyház belső nyilvánosságával, hanem annál haté­konyabb csatornát használt, megle­pő tudatossággal. Szándékos anakro­nizmussal azt mondhatjuk, hogy nem valamely, a szélesebb nyilvános­ság számára kevésbé ismert egyházi adón szólalt meg, hanem kifejezetten nagy hallgatottságú műsorban. Nem egy eldugott műsorsávban, hanem fő­műsoridőben. A reformáció vezetői a továbbiak­ban is a legnagyobb tudatossággal él­tek a nyilvánosság korabeli eszköze­ivel. Eric Tül néhány évvel ezelőtt ha­zánkban is bemutatott Luther-film­­jének van egy ebből a szempontból különösen tanulságos jelenete. Két diák olvassa a kiszögezett tételeket, majd egyikük egy váratlan mozdulat­tal letépi a papírlapot. „De hát Luther azt akarta, hogy mások is olvassák té­ziseit!” - háborodik fel a másik. „Ép­pen ezen vagyok!”, fogalmaz a társa - és a következő képsoron már zaka­tolnak a nyomdagépek, ontják ma­gukból a kinyomtatott tételeket. A reformáció nem maradt titkos tan, hanem sokakhoz eljutott. A hit és a nyilvánosság a legszorosabban összetartozik. Diákkoromban gyak­ran átéltem a következőket. Ha vala­ki az iskolában így mentegetőzött: „Azt hittem, hogy.. ” a tanár azonnal helyreigazította: „Hinni a templom­ban kell.” Biztosan így van? Azt hiszem, hinni nem csak a templomban kell. Hitével, meggyőződésével ki-ki nyil­vánosság elé léphet. Mint ahogy tet­ték a ghánai focisták az U20-as világ­­bajnokságon. A győztes meccs után ÉGTÁJOLÓ az egész csapat letérdelt, és a kame­rák kereszttüzében imádkozott. Nem rejtették véka alá hitüket. Ők nem voltak hajlandók elfogadni „a hit magánügy” gyakran hangoztatott tételét. Hinni nem csak a templomban kell, pontosabban lehet. Félénk vagy éppen öntelt bezárkózás helyett a hit nyilvános megélésére bátorítok min­denkit. Nemcsak lelkészek tehetnek tanúságot hitükről, hanem különfé­le hivatásban állók is. Az orvos, ami­kor fohászkodik a műtőbe lépve. A szántóvető, amikor Istennek ad há­lát az esőért. A művész, aki tudja: az ihlet a Szentiélektől való. Hinni nem csak a templomban lehet. A világiak tanúságtétele sokszor hitelesebb a hi­vatásos egyháziakénál. Találóan fo­galmazták meg a II. vatikáni zsinaton: „A laikusok az egyház reprezentán­sai a világban.” Az Északi Egyházkerületben évek óta gyakorlat, hogy különféle hivatás­ban álló evangélikusokat hívunk össze testvéri és szakmai beszélgetés­re. Előbb az evangélikus polgármes­terek és képviselők voltak együtt, majd a tudósok és a művészek követ­keztek. Legutóbb a gyülekezeteink­ben aktív orvosokat láttuk vendégül, tavasszal a jogászokat, majd a média dolgozóit kívánjuk megszólítani. Hinni nemcsak a templomban kell, hanem keresztény elkötelezettsé­günkről a világban is tanúságot lehet tenni. Ebben az összefüggésben is re­ménységgel várom a felügyelők or­szágos találkozóját. A reformáció ablaknyitást jelentett a világra. Nem szabad hát a templom­ba bezárkóznunk. A száz éve született Kékén András evangélikus lelkész te­vékenysége ebből a szempontból is ta­nulságos. Volt életében hét esztendő, amelyben a kommunista hatalom önkénye eltiltotta őt a szószéktől. Előbb segédmunkás, majd szövetke­zeti dolgozó volt. Ebben az időben ta­nulta meg igazán, miként lehet a hi­téről világi közeg számára érthetően beszélnie. Lelkészi szolgálatába vissza­térve így írt erről: „Az a hét év, ame­lyet nem papok és hívek között töltöt­tem, sok jó impulzust adott erre, bib­liai idézetek, régi tételek, ismert formu­lák nem sokat jelentettek és nem is so­kat segítettek az ebédszünetben, beton­keverés közben, rabkocsiban vagy könyvelési fellélegzések idején folyta­tott beszélgetésekben. »Te pap vagy, te­hát tudnod kell...«, így kezdődtek ezek a beszélgetések. S én próbáltam úgy válaszolni, mint aki nem pap. Nem vettem elő a régi fegyvereket, s nem vettem fői a paposfrazeológia dí­szes köntösét. Egyszerű, érthető és emberi akartam lenni: nem érvelő, hí­vogató, bizonyságot tevő, térítő pap, hanem együtt szenvedő, együtt kétel­kedő, együtt kereső, együtt menő társ. Amióta visszajöttem, ezzel a »szimpa­tizáns« és »szekuláris« lelkülettelpa­­poskodom, hivatalosan is, szószéken is’.’ Kékén András Luther hű követő­je volt. Felhasználta a templomkapu külső oldalát. Értett az emberek nyelvén. Ha kellett, kilépett a temp­lomból. Az úton levő - akár a zsú­folt földalattin utazó - embereket ér­te el, az ő útitársukul szegődött. Az igét nemcsak hirdetni, hanem ragoz­ni is tudta. Október a reformáció hónapja. Luther számára Pál apostol szavai je­lentették azt a hitélményt, amelyet tovább kellett adnia a legnagyobb nyilvánosságnak: „Nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten ereje az, minden hívőnek üdvösségére, elsőként zsidónak, de görögnek is, mert Isten a maga igazságát nyilatkoztatja ki benne hitből hitbe, ahogyan meg van írva: »Az igaz ember pedig hitből fog élni.«” (Róm 1,16-17) Fabiny Tamás püspök Északi Egyházkerület

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents