Evangélikus Élet, 2009. július-december (74. évfolyam, 27-52. szám)
2009-10-18 / 42. szám
Evangélikus Élet KERESZTUTAK 2009. október 18. !► 5 Szolgáló szeretet Mezei Mária születésének századik évfordulójára Emlékeim között kutatok. Keveset láttam Mezei Máriát színpadon. A búcsúzó művészt nagy szerepekben, a kigyúlt arcú versmondót kedves költőivel. Filmen annál többet, beskatulyázva a letűnt rossz világ grófnőjének és az új élet bűnös, érzéki asszonyának szerepébe, aki búgatja mély, rekedtes hangját. Pedig olyan volt ő is, mint társai: szép, érdekes, tehetséges. Szeretetre és nem szűnő tapsra vágyakozó. Legfőbb hivatása: a remény. Hite: a tisztaság és a játék. A színésznek örök feladata, hogy magamra eszméltessen - a katarzis erejével. A színészek a szépséget hordozzák. A nagyoknak olykor ez vonzóbb, mint az igazság kimondása. Mindennapjaikat betölti a játék, amely az öntudat mámorát adja - amelybe bele lehet halni. És Mezei Mária sokszor meghalt. A közepesnél is lejjebb lévő daraboktól, az intrikáktól, istenfélő, mély hite miatt. Mert neki kínpad volt a színpad, sűrű morfium. Varázsos tér, ahol naponta megfiatalodott, halk és egyszerű hangon beszélt az emberről, az ember szenvedéseiről. Volt benne része bőven. A legfájdalmasabból is: 1970. január 5-én a hongkongi influenza vasmarokként megszorította őt. Repedezett gégével, kilyukadt tüdővel, ki-kihagyó szívveréssel élt, távol szeretett színházától! „Ó, segíts, erdő, madár, virág, csillag - suttogta imádságában -, tökéletes testvéreim, hogy utoljára visszakapott ajándék-életem hasznosan használjam el. Madár, virág, segíts, hogy a szolgáló szeretet dadogó dallama az írott szó ismeretlen anyagában valahogy megszólaljon. Mi Atyánk, Istenünk, engedd, hogy harminc évvel ezelőtt neked felajánlott s bizony elherdált-megtiport életemmel az utolsó percben mégis bizonyítsam: a Boldogság kereszttel és csillaggal megjelölt gyönyörű Hegyére csak az önzés meredek sziklafalán át juthatunk. Rajta a másiknak is lépcsőt vágni igaz ember is csak akkor tud, ha a Te kegyelmed rákapcsolja derekára a Szeretet acélból és Szentlélekből készülő, ég és föld közé lassan kifeszülő mentőkötelét.” Zsúfolt szobája a mentőcsónak az oxigénsátorral együtt. A ritkán idevetődő barátokkal, főleg Latinovits Zoltánnal, aki szemesi leveleit szeretetszavakkal töltötte meg, akivel régóta álmodoztak az Evangélium Színházról... „Drága Zoltán, azt hiszem 15 éves koromban írtam utoljára színésznek »rajongó levelet« - üzente 1967-ben -, szegedi gimnazista koromban. Amikor még könnyű prédája voltam a színház varázslatának. Azóta több mint 40 év telt el, amiből 36-ot a színház sűrűjében éltem le, s magam is varázsló lettem.” Vagy mondjuk inkább, szegény színésznő, kinek tenger a feladata, fizetése csak fűtetlen szobára és szűk ebédre elég Miskolcon. Pécsett olcsó albérletre; Baján, Kanizsán még kevesebbre, de boldog, mert Maughamot játszik, Ibsent Pesten. Azután 1945 augusztusában - alig hallgattak el a fegyverek - Mezei Mária a sárospataki vár udvarán az egybegyűlteknek a megtalált Istenről beszél, a lelkében született hitről, a szeretet végtelen hatalmáról. És ezt a véget nem érő monológot egész életében mondta. Fáradhatatlanul. Még akkor is, ha a zsarnoki hatalom nem jó szemmel nézte. Kiszorította a pályáról: füstös éjszakai lokálokban, silányságok, pikáns kupiék után imára kulcsolt kézzel Ady istenes versét mondta, énekelt régi zsoltárt az erdélyi népdalok előtt... Ha többet nem, egy tiszta, lélekgyógyító pillanatot kapjanak az emberek. Mi marad egy színész után? A feledés betemette szerepek, naplók, följegyzések, barátoknak és politikusoknak írt levelek. Egy ellobbant élet törmelékei. Nézem régi, kopott fotóit: Páger Antallal a Pesti Színházban (1938), Csehov Három nővérében Dayka Margittal és Gombaszögi Fridával (1947), Az ifjúság édes madara főszerepében, G. B. Shaw darabjában, a Warrenné mesterségében, amely élete egyik legnagyobb sikere lett... Megfakult plakát előadóestjét hirdeti (1968), a másik amerikai fellépését. Az Izgága Jézusok híres előadásán verset mond ő is, a pasaréti református templomban az úrasztala előtt életéről vall. Az utolsó szerep 1970. januárjában: Schiller Stuart Máriája. Rááldozta a színházra az életét. Megérte? Igen, megérte, mert ez volt a rá osztott szerep. Ez volt a küldetése. Ma - annyi nehézség és küszködés után - Pesten áll a Nemzeti Színház, a többi új teátrum, szerte az országban gyönyörű várjátékok, és egyre több vidéki színházban valódi művészet terem. Mindez neki és lelkes társainak, Dérynébe, Latinovitsba, Sinkovitsba oltott és verejtéket hullató magvetőknek is köszönhető. Mezei Mária századik születésnapján erre gondoljunk és csendes intelmeire: mennyi öröm és fájdalom, gyönyörű színház, csak kibírjuk, amíg lemegy a függöny! ■ Fenyvesi Félix Lajos A Luther Kiadó új könyve A megtérési történetek lényegi eseménye nem annyira a karakter átváltozása, másmilyenné válása, olyanná, amilyen korábban nem volt. Ami történik, inkább a meglévő karakter, az abban rejlő erők, képességek irányváltása, megfordulása, összhangban a héber sub gyök és a latin conversio „megfordulás” „megfordítás” „fordulat” értelmével, ami a görög metanoeín jelentésétől sem áll távol: a megtérés, metanoia a „gondolkodás irányváltása” Isten a megtéréskor nem változtatja meg az embert, alapvető jellegét, karakterét, tulajdonságait. Két másik dolgot tesz: megváltja és megfordítja. Amint a könyvben olvasható vallomásokból kiderül, a bibliai hitnek csak egyik alapsajátossága a megőrzés, a tradíció továbbadása. A másik, legalább ilyen fontos, sőt talán fontosabb vonása éppenséggel a nyugtalanítás, a keretek szétfeszítése, a változás, az „új” előmozdítása; a készenlét és nyitottság a meglepetésre, a mindig érkező Úr előre ki nem számítható érkezésére. A bibliai Isten, az ő transzcendens érintése megbolygatja, megszakítja az emberi társadalom fennmaradása szempontjából oly életbevágó folytonosságot, törést okoz az ösztönös életfolytatás immanens rendjében: és bármennyire elkötelezettje az érintett ember a bonhoefferi értelemben vett „földnek” ez az érintés mégis elidegeníti, száműzötté teszi. Az úgynevezett megtérés, kivált a gyökeres és drámai életfordulat ezen érintés lecsapódása a személyes élettörténetben, s mint a beszámolókból látni fogjuk, ma is mindig tartalmaz felforgató elemeket: emberek negyvenévesen visszaülnek az iskolapadba, kutatási területet, szakmát váltanak, átértékelik emberi kapcsolataikat, egyházhoz való viszonyukat és így tovább. A kötetben Dér Katalin, Kocziszky Éva, Békési Sándor és Fabiny Tibor megtérésről szóló vallomásai olvashatók. A könyv DVD-melléklettel kapható. Irányváltás - Humán értelmiségiek megtérése. Szerk.: Fabiny Tibor és Tóth Sára. Luther Kiadó, Hermeneutikai Kutatóközpont, 2009.121 oldal, keménytáblás. Ára: i860 forint (5% áfával). A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett EVANGÉLIUM SZÍNHÁZ november 6-án 19 órakor bemutatja Madách Imre Az ember tragédiája című. drámai költeményét három részben a Duna Palotában (Budapest V, Zrínyi u. 5.) SZEREPLŐK Az Úr Bánffy György Kossuth-díjas kiváló művész Ádám Lénárt László Éva Buzogány Márta Lucifer Kárpáti Tibor Továbbá Mucsi Sándor, Tóth János István, Farkas Tamás, Rékai Nándor, Veress Előd, Kriszt László, Gyurin Zsolt, Medgyessy Pál, Borbáth Ottilia, Geszty Glória, Tódor Réka A kísérő, aláfestő zene Haydn halálának 200. évfordulója tiszteletére A teremtés oratóriumból hangzik fel Díszlet- és jelmeztervező Dalszövegek zenéje Rendezőasszisztens, koreográfus Koreográfusasszisztens Rendező Húros Anna Mária Huzella Péter Kriszt László Fantoly Nikolett Udvaros Béla További előadások: november 8., 15., 22., 29. és december 6.: 16 óra; november 20. és december 4., 12., 13.: 19 óra Jegyelővétel a Duna Palota pénztárában (tel.: 1/235-5500) hétfőn, szerdán és pénteken 14 és 18 óra között. Jegyárak: 3000, 2500, 2000 forint. Az Evangélium Színház több mint ötszáz előadás után, a 20. évad őszi indulásán harmincadik bemutatójaként egy rendkívüli drámát, Madách halhatatlan remekművét, Az ember tragédiáját viszi színre. Előadásunk tanulsága az legyen: örök kétkedés és remény között az emberiség csak Isten kegyelmében bízva találja meg az élet értelmét, értékét és szépségét! Udvaros Béla rendező Párnavégtől az ostyasütőig Agnus Dei-ábrázolások népi tárgyakon a Néprajzi Múzeumban Manapság, amikor újra reneszánszát éli a hímzés, és egyre több kézimunkabolt nyílik országszerte, érdekes találkozni a budapesti Néprajzi Múzeumban - a III. szakrális művészetek hete keretében - nyílt kamarakiállítás anyagával, pontosabban a tárlat témájával. Mert bár az üzletek polcain szép számmal találhatók a legkülönfélébb mintájú, hímzésre váró alapok, de bibliai témák vagy a keresztény ikonográfia elemei szinte soha nem láthatók az előnyomott textileken. Pedig a magyar népművészet motívumkincsében évszázadokra visszatekintve lehet találni vallásra vonatkozó utalást; így talán nem véletlen a november 8-ig látogatható tárlat vendégkönyvében egy Lindsey nevű, amerikai hölgy bejegyzése sem: „Egy olyan fiatal országból érkezve, mint az Egyesült Államok, lenyűgözve nézem, mennyire gazdag a magyar kultúra.” A Néprajzi Múzeum munkatársa, Sedlmayr Krisztina immár másodszor tár a látogatók elé olyan válogatást az épület raktáraiban őrzött gazdag gyűjtemény kincseiből, amely szép példáit nyújtja a köznépi tárgyak vallási témájú motívumválasztásának a közel- és régmúlt időszakából. Tavaly, a Biblia évében díszlepedők, párnahajak és térítők voltak láthatók, s mindnek hímzése Ábrahám áldozatát ábrázolta. Idén a textilmunkák mellett kiállított faragott és karcolt dísz- és használati tárgyak is mind azt mutatják: készítőik nemcsak vasárnap akartak Jézusra mint Isten áldozati bárányára gondolni, de fontos volt számukra, hogy a hétköznapokon otthonaikban őket körülvevő tárgyak is erre emlékeztessék őket. S micsoda üzenete, tanító jellege van még ma is a nagy gonddal több napon, hónapon keresztül készült hímzett térítőknek, díszpárnáknak, faragott faládáknak! Mai szóhasználattal élve: milyen nagy PR-értéke lehetett azoknak az ünnepi csemegeként is fogyasztott ostyáknak, amelyekre díszítésként nem a készítő mester neve vagy sütödéjének emblémája került, hanem a lábával győzelmi zászlót emelő bárány! Aki ellátogat a Néprajzi Múzeumba, és megnézi a kiállítás anyagát, talán maga is kedvet kap, hogy hasonló motívumokkal ékítse otthoni használati és dísztárgyait. ■ Boda Zsuzsa Az Isten Báránya - Agnus Dei-ábrázolások népi tárgyakon című kamaratárlat a Néprajzi Múzeumban (Budapest V, Kossuth tér 12.) tekinthető meg november 8-ig hétfő kivételével 10 és 18 óra között.
