Evangélikus Élet, 2009. július-december (74. évfolyam, 27-52. szám)

2009-10-11 / 41. szám

io * 2009. október 11. FÓKUSZ Evangélikus Élet Még egyszer, hátulról Interjú Lukáts Miklós volt politikai államtitkárral ^ Sorsfordító idő címmel interjú je­lent meg az Evangélikus Elet augusztus 23-30-i számában Platthy Iván nyugalmazott ál­lamtitkárral annak apropóján, hogy épp két évtizede szüntették meg az Állami Egyházügyi Hiva­talt (ÁEH). Néhány nappal ké­sőbb olvasói levél érkezett a szer­kesztőségbe Lukáts Miklóstól, aki 1990 és 1994 között a Minisz­terelnöki Hivatal egyházi ügyek­kel foglalkozó egyik politikai ál­lamtitkára volt. Levele alapján a riporter úgy gondolta, hogy ugyanazokat a kérdéseket neki is érdemes feltennie. Egy angol színdarab ötlete nyomán „még egyszer, hátulról”. A válaszok ugyanazt a történetet elevenítik meg, „hátulról” ha tetszik, oldal­ról vagy felülről, de mindenkép­pen más nézőpontból.- Miért ragadott tollat?- Minél távolabb kerülünk attól az időszaktól, annál többen és annál jobban felnagyítva bizonygatják a rendszerváltozás egyes területein ját­szott szerepüket. Tipikus példa erre az Evangélikus Életben megjelent, Platthy Ivánnal, a Művelődési Minisz­térium volt főosztályvezetőjével ké­szített interjú. A riportalany hosszan bizonygat­ja kulcsszerepét a rendszerváltozás utáni egyházpolitikában. Mint ő ma­ga is mondja, még a rendszerváltozás előtt kezdett el a minisztériumban egyházi ügyekkel foglalkozni, akkor, amikor az ÁEH megszűnte után az egyházi ügyek intézése, nyilván már más szellemiségben, mint ahogyan az az ÁEH-ban történt, ehhez a minisz­tériumhoz került. Ami pedig arra a kérdésre adott válaszát illeti, hogy 1990 és 1994 között miért folyt pár­huzamosan, a Művelődési Miniszté­riumban és a Miniszterelnöki Hiva­talban (MH) is az egyházi kapcsola­tok irányítása, az enyhén szólva nem felel meg a valóságnak. 1990 és 1994 között a kormány egyházpolitikáját elméletileg és gya­korlatilag is a Miniszterelnöki Hiva­tal képviselte. Platthy Iván csak ké­sőbb, 1994-től, az MSZP-SZDSZ- kormányban vezette címzetes ál­lamtitkárként az egyházi ügyek inté­zését, és képviselte annak a kor­mánynak az egyházpolitikáját. Az Orbán-kormány idején az egyházi ügyek visszakerültek a művelődés­­ügybe, Semjén Zsolt helyettes ál­lamtitkár irányítása alá. Napjainkban Csepregi András evangélikus lelkész testvérem intézi az egyházi ügyeket. Mindezeket csak a történelmi hűség kedvéért írtam meg.- Ön szerint mi volt a kezdeti időkben a párhuzamosság oka?- Mi a minisztériumi főosztályt nem akartuk megszüntetni, mert mind a kultúra, mind az oktatás te­rén akadtak közös, a kormányt és az egyházakat is érintő kérdések. Szük­ség volt egy ilyen osztályra a minisz­tériumon belül is. Aki azonban csak egy kicsit is ismerte Antall Józsefet, az tudja, hogy ő annál sokkal fonto­sabbnak, nagyobb jelentőségűnek tartotta az egyházak működését, a ve­lük kapcsolatos tennivalókat, főleg az átmenet idején, annál sokkal jobban tisztelte az egyházakat, semhogy az őket érintő ügyek intézését egy, az előző rendszerben is tevékenyke­dett minisztériumi főosztályvezető­re bízza. Antall olyan egyházpoliti­kát akart, amely sokkal komolyabban veszi az egyházakat, mint azelőtt. Ez például abban a szándékban is meg­nyilvánult, hogy egy bíboros vagy egy püspök ne egy minisztériumi főosz­tályvezetővel tárgyaljon, hanem ma­gasabb szintű állami vezetővel.- Hogyan élte meg a minisz­terelnök hivatalában működő titkárság létrehozását?- Antall József hívő ember lévén becsülte és tisztelte az egyházakat, és úgy gondolta, hogy a Miniszterelnöki Hiva­talon belül egy államtitkársá­got hoz létre. Ez a kormányala­kítással teljesen egy időben, mindjárt 1990 májusában meg­történt, tehát függetlenül a pápalátogatástól! A Minisz­terelnöki Hivatal Egyházügyi Államtitkárságát Pálos Mik­lós államtitkár vezette. Antall - látva a tennivalók sokaságát - néhány hónap múlva a felada­tot kettéosztotta, és ugyan­csak a Miniszterelnöki Hivatal­ban egy új államtitkárság jött létre a vezetésemmel a protestáns és a kisegyházak ügyeinek az intézésé­re. Pálos Miklós a továbbiakban csak a katolikus és az izraelita egyház ügyeit intézte.- A négy évigfennálló párhuzamos irányítás feszültségeirefinoman Plat­thy Iván is utalt...- Kétségkívül volt egy bizonyos fe­szültség közöttünk és a minisztérium között, később nemcsak főosztályve­zetői, hanem néha felsőbb szinten is. Az oktatás- és a művelődésügy egy része valóban hozzájuk tartozott, így volt jó néhány olyan operatív fel­adat - hitoktatás bevezetése, iskola­­szervezés -, amelyet nekik kellett megoldaniuk. Mi úgy fogtuk fel, hogy végeredményben mi vagyunk az egyházügyi államtitkárság, és az a döntő, amit mi mondunk és csiná­lunk. Szükség volt rájuk, de azért a nagy dolgok nálunk dőltek el. Platthy Iván az interjúban nevesítés nélkül csak megemlíti az államtitkárságun­kat. Ennél azért komolyabb volt az, amit mi végeztünk.- Ön néhány hónapiga Művelődé­si Minisztériumban volt politikai ál­lamtitkár, majd 1990. szeptemberben a Miniszterelnöki Hivatalba került. Miért épp önre esett a választás?- Az államtitkárság létrehozása után néhány hónappal Antall József a parlamentben odahívott magához a folyosón, és kérdezte, hogy nem akarok-e a miniszterelnöki hivatalba, a protestáns ügyekkel foglalkozó ál­lamtitkárságra kerülni. (A művelődés­­ügyi államtitkárságra is a parlament folyosóján kért fel.) Egynapi gondol­kodási időt kértem, noha tudtam, hogy el fogom vállalni. Úgy gondol­tam, hogy ha oda akar vinni, azzal nyilván valami célja van, s ebben nem akarom őt megakadályozni. Né­hány óra múlva bementem a szobá­jába, megköszöntem a megtisztelte­tést, és elvállaltam a felkérését. Mivel akkor a törvény szerint csak négy po­litikai államtitkár lehetett a miniszter­­elnökségen, és Boross Péterből tárca nélküli miniszter lett, így megürese­dett egy hely, amit betölthettem.- Államtitkárként milyen felada­tai voltak?- Művelődésügyi államtitkárként én irányítottam a hitoktatás beveze­tését. A fakultatív hitoktatás körüli parlamenti vitákban sokszor kellett helytállni. A Miniszterelnöki Hivatal­ban egyfajta összekötő kapocs voltam a kormány és az egyházak között. Az egyházak kéréseit, javaslatait továb­bítottam az illetékes kormányzati helyekre, az egyházak felé pedig kép­viseltem a kormányt. A pápalátogatás megszervezésé­ben való közreműködésünk mellett rengeteg más feladatunk is akadt. So­rolhatnám hazai és nemzetközi ügye­inket, a dalai láma látogatásával kap­csolatos tennivalóinktól kezdve a magyar reformátusok második világ­­találkozójának a megszervezésében való közreműködésünkön vagy az Egyházak Világtanácsának elnökével való tárgyalásunkon keresztül a sváj­ci kormány megbízottjával a svájci magyar reformátusok támogatása ügyében történt tárgyalásig. Egyhá­zi ügyekben itthon és külföldön fel­ső szinten is mindig mi képviseltük a kormány egyházpolitikáját. Legfőbb feladatunk azonban a volt egyházi ingatlanok tulajdonvi­szonyának a rendezése volt, amely megszámlálhatatlanul sok ingatlant érintett, és amelyek így visszakerül­tek jogos tulajdonosaikhoz. Ezek az ügyek kivétel nélkül az általunk ve­zetett bizottságokban dőltek el, a kormány a mi előterjesztéseinket tárgyalta és hagyta jóvá. A miniszté­rium csak végrehajtotta ezeket a döntéseket.- Hivatali tapasztalata szerint hogyan élték meg az egyházak a hir­telen jött szabadságot?- Én nem érzékeltem különösebb bizonytalanságot. Inkább csak azt, amit a zsinatunk akkori lelkészi elnö­ke az egyik ülésen szellemesen meg is jegyzett: elég nehéz helyzetben va­gyunk most, mert senki sem mond­ja meg, hogy milyen törvényt kell al­kotnunk... Az egyházvezetők tudták, hogy új korszak kezdődött, és a ren­geteg előttük álló, fontos feladatra koncentráltak. Jellegzetes egyházi aggodalmat fogalmazott meg Kor­­zenszky Richard Páternoszter - Fel­jegyzések a minisztériumból, 1992- 1994 című könyvében. Ebben kifogá­solja, hogy az egyházi ügyek állam­titkárok kezében vannak, de az egy­házak ügyeit nem volna szabad ki­szolgáltatni a napi politikának, a mindenkori széljárásnak, politikai államtitkárok irányításának. Meg­jegyzi, hogy a KDNP-s államtitkárok - nyilván Pálos Miklósra és rám gondolt - személye nagyon is elfo­gadható a számára, de senki sem ga­rantálhatja, hogy ez a jövőben is mindig így lesz.- Amikor államtitkár lett, az ÁEH már közel egy éve megszűnt. Mit tu­dott, mit tudhatott a hivatal felszá­molásának részleteiről?- Az iratokról csak annyit tudtam, amennyit Platthy Iván is elmondott, hogy azokat átvitték a minisztérium­ba. Még azt sem tudtam, hogy a pad­láson vannak vagy a pincében. Ez a hi­vatalunkban egyáltalán nem volt téma.- Kormányzati szerepköre miatt kétszer is átesett a korábbi rendszer állambiztonsági kapcsolatait vizsgá­ló átvilágításon. Mi a véleménye az egykori hálózati kapcsolatokról, amelyek egyházi közelmúltunkat is átszőtték?- Mivel nagyon irritált, hogy a Mécs Imre-féle átvilágító bizottság eredetileg nem akarta a megismert adatokat közzétenni, külön levélben kértem Mécset, hogy ha talál, a velem kapcsolatos adatokat nyugodtan hoz­za nyilvánosságra. Egyik este a tévé­híradóban tárgyalták a témát, és egy­szer csak látom a nevemet kivetítve másik háromé mellett, akik szintén hozzájárultak a közléshez. Ügy em­lékszem, hogy később még többen megtették ezt. Ez 2002 nyarán volt. Különben az egész ügynöküggyel nem foglalkozom. Nem tudom, hogy kit mi vitt rá arra, hogy együttmű­ködjön, kit hogyan környékeztek meg, ki miért mondott igent vagy ne­met. Nem akarom megítélni a lel­késztársaimat. Igazából alig tudok ezekről a dolgokról, pedig ott voltam Antall közelében. Szeretett és meg­becsült engem, mégsem beszéltünk ilyesmiről. Az ő idejében történt át­világításról is csak azt tudom, hogy volt, aki emiatt esett el a neki szánt államtitkári poszttól. Egy esetre emlékszem, amikor a Miniszterelnöki Hivatalban valaki jelezte, hogy küld néhány rendszer­­változás előtti megfigyelési iratot. Én az evangélikus egyházzal kapcso­latos dokumentumokat kaptam meg. Már nem emlékszem, hogy ezek ÁEH-s vagy 111/III-as iratok voltak. Meg is jöttek, nekem összesen nyolc­tíz oldal. Kicsit csalódott voltam, mert azonkívül, hogy minimális volt az anyag, nevek - a megfigyelőé vagy a megfigyelté - nem voltak benne, csak beszámolók különböző fontosabb egyházi alkalmakról. Azt gondoltam magamban, olyan, mint­ha a korabeli Evangélikus Életet olvas­nám, hiszen ilyen beszámolók abban is voltak.-A rendszerváltás hajnalán, már a kormányzati tevékenysége előtt ak­tív politikai szerepet vállalt. Honnan való e vonzódása a politizáláshoz?- Nagyapám bíró volt, akinek a Rákosi-rendszerben emiatt elvették a nyugdíját, ezért mást se hallottam otthon, mint a rendszer csepülését. Mivel édesapám sajnos nagyon ko­rán elhunyt, anyám és nagyanyám rengeteget dolgozott, nagyapám meg otthon politizált, néha nyitott ablak­nál is, jó hangosan, mivel nagyothal­ló volt. Már szinte tinédzserkorom­ban és a kortársaimhoz képest sok­kal jobban érdekelt a politika. Példá­ul nem tudtam a 301-es parcelláról, de tudtam a Kerepesi úti temetőben a 21-es parcelláról, ahol a csatában el­esettek vannak eltemetve. Nagyobb serdülő koromtól kezdve minden október 23-án kimentem oda. Volt, hogy egyedül voltam a lovasrendőrök között. Elhatároztam, hogy ha egy­szer - bár úgy neveltek, hogy az oro­szok innen soha ki nem mennek - le­hetőség nyílik egy szabad, többpárt­rendszerű politizálásra, akkor abban én részt fogok venni. Amikor már nagyon érlelődött a helyzet a változásra, sorra megalakul­tak a pártok, de én úgy gondoltam, hogy nem ezekre vártam, hanem egy kereszténydemokrata színezetű pártra. 1988. december 8-án olvastam az Új Emberben, hogy megalakult a Márton Áron Társaság, hogy szelle­mi műhelye legyen a keresztény szel­lemiségű politizálásnak. Az elnöke Keresztes Sándor lett, a Demokrata Néppárt volt országgyűlési képvise­lője. Azonnal tudtam, hogy ha ő ott van, akkor ebből a társaságból lesz a kereszténydemokrata párt. Megke­restem őt az Új Ember szerkesztősé­gében, gyakorlatilag az utcáról men­tem be hozzá, teljesen ismeretle­nül. Egy héttel a megalakulásuk után már a társaság tagja lettem. Engem sem ismert senki, de én sem ismer­tem senkit azok közül addig, akik ké­sőbb a nagypolitika résztvevői lettek. Antall Józsefről korábban nem is hallottam. Egyértelmű volt, hogy megalakítjuk a KDNP-t. Már a nevét is kitaláltuk, de Sanyi bácsi valami miatt egyelőre nem akarta. Végül be­adta a derekát, és 1989 márciusában heten-nyolcán megalakítottuk a pár­tot. Azóta tucatnyian mondták már, akiket akkor nem is láttunk, de még hallani sem hallottunk róluk, hogy a KDNP megalapítói. így kezdődött a politikai, közéleti tevékenységem. Úgy csöppentem bele, senkit nem is­mertem, de Sanyi bácsi megszeretett, és szeptemberben megtett a párt egyik országos titkárának. 1990-ben elég előkelő helyen ráke­rültem a KDNP országos listájára, de egyéni körzetben is indultam, a csa­ládi kötődések miatt Vas megyében. Az országos listáról bejutottam a par­lamentbe, holott másfél évvel azelőtt még azt sem tudtam, hogyan műkö­dik belülről a politika. Hihetetlen idő­szak volt ez!- Adós vagyok még a személyes be­mutatásával. Eredeti szakmája épí­tész. Evangélikus egyházbeli kötődé­sének számos szála van: 1971-től má­ig a fasori gyülekezet presbitere, 1979 és 2000 között jegyzője, 1992-től 2000- ig az országos presbitérium tagja volt. 1989-ben elkezdte tanulmánya­it a teológiai akadémián. Hogyan ha­tott egymásra a szinte egy időben in­duló két pálya: a közéleti politikusé és a teológusé?- Ifjúkori elképzelésem volt, hogy jó lenne lelkésznek lenni, mégis az építészmérnökség mellett döntöt­tem. Amikor a fiaim nagyobbak lettek, belevágtam a teológia levele­ző tagozatába. Aztán tovább jártam a nappalisokkal együtt, és velük vé­geztem. A közéleti tevékenységem miatt kimaradt néhány év, így 2001- ben ordináltak. 2002-ben letettem a lelkészvizsgát. Gyülekezeti lel­kész sohasem voltam, 2001-ben eh­hez már késő volt. Mint építészmér­nök dolgoztam, és most a Pesti Egyházmegye beosztott lelkésze va­gyok. Sokszor helyettesítek, ahol kell, besegítek.- Adott-e valamilyen többletet az egyházi háttér az államtitkári mun­kához?- Nem lehetett összekapcsolni a kettőt. Antall tudta rólam, hogy evangélikus vagyok, hogy presbiter vagyok (azt már nem érte meg, hogy lelkész is lettem), de a hivatali mun­kámra ez nem volt hatással. Soha nem került szóba. Persze könnyebbséget jelentett, mert nagyon jól ismertem az egyházunkat, a református, de fe­leségem révén a katolikus egyházat is. Mindez segítette a munkámat. ■ Mirák Katalin

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents