Evangélikus Élet, 2009. július-december (74. évfolyam, 27-52. szám)

2009-09-13 / 37. szám

Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2009. szeptember 13. *• 3 Miskolci tetőfedés !► Folytatás az 1. oldalról „Az új acélszerkezet minket is túl fog élni” - tette hozzá Kovács István, a ki­vitelezésért felelős szakember. A felújítás utolsó fázisát vezető műszaki ellenőr, Tirpák Bálint sze­repe semmivel sem volt kisebb, mint áz előtte dolgozóké. Ilyen volumenű beruházásoknál elengedhetetlen a szakszerű és minden apró részletre kiterjedő áttekintés. Minél hama­rabb derül fény a hibákra, annál könnyebb a helyreállításuk. A hálaadó istentisztelet az Örök Is­ten, áldj meg minket... kezdetű ének felcsendülésével zárult, emlékeztetve a jelenlévőket Isten embert és épüle­tet egyaránt megtartó szeretetére és gondoskodására. Vigyázz, a tetőn dolgoznak! Az Úr gondoskodik az övéiről onnan föntről. ■ Horváth-Hegyi Áron (Fa)soros iskolalelkész Mint lapunk is beszámolt róla, dr. Odor László igazgató augusztus 31-én közös megegyezéssel távozott a Bu­­dapest-Fasori Evangélikus Gimná­zium éléről. Az új megbízott igazga­tó, dr. Roncz Béla szerette volna, ha továbbra is Győri Tamás látja el az is­­kolalelkészi szolgálatot, de ő erről a korábbi igazgató távozásával egy idő­ben lemondott. így helyére a kórház­­lelkészi szolgálatot (is) teljesítő Balogh Éva kerül, aki - a Budapest-Fasori Evangélikus Egyházközség lelkészé­nek, Aradi Györgynek a segítségével - egy évre szóló megbízatással látja el az iskolalelkészi feladatokat. Sohasem gondoltam volna, hogy a vi­lághírű Thomas Alva Edison és a kevésbé híres kolozsvári illetőségű Cristina Corches hatvanöt év körüli háziasszony - egymástól teljesen függetlenül - közös nyelvészeti felis­merésre jut. Márpedig Thomas Alva Edison 1911-ben Budapesten, Corches asszony 2009-ben Kolozsváron arra a felismerésre jutott, hogy a magyar nyelv nagyon nehéz, és rajtunk - már­mint a magyarokon - kívül kevesen tudják megtanulni. Csakhogy amíg Edison kijelentése sokakat fellelkesített, a Szörényi- Bródy szerzőpárost például az 1911- ben... című sláger megírására inspi­rálta, addig Corches asszony Sorin Apostat, Kolozsvár - újfent állítólag Moldvából nemrég „honosított” - polgármesterét inspirálta utcanév­változtatás sürgős indítványozására. Ezúttal a Hajnal negyed (kiejtés és nyelvtörvény miatt Zorilor negyed) Dsida Jenőről elnevezett jelentékte­len mellékutcájának névtáblája esett áldozatul. A tíz családi házból, két tömbházból álló, aszfaltozatlan, kikö­­vezetlen város széli utcácska viselje inkább Pablo Picasso nevét, mondták jelentőségteljesen a városatyák. Corches asszony nem sokat körtön­­falazott, neki Pablo Picasso, Dsida Jenő egyre megy, egyformán ismeret­len, „idegen” csodabogarak, kereszt­­rejtvénybe illő nevek. Ami végül is szá­mít, az, hogy az előbbit ő maga és eu­rópai polgár utódai is, latinos hangzá­sa miatt legalább ki tudják ejteni. Ami Új mag Vető Cinkotán ► A mai Budapest legrégebbi temp­lomában, a főváros legelső evan­gélikus gyülekezetének számító Cinkotai Evangélikus Egyház­­községben szeptember 5-én ün­nepi istentisztelet keretében ik­tatta be hivatalába Győri Gábor, a Pesti Egyházmegye esperese Vető Istvánt. A szlovák gyökerű gyülekezet újonnan megválasz­tott lelkésze a Cinkotán tizen­négy éven át munkálkodó Blat­­niczky János nyugdíjba vonulását követően a munkaév első vasár­napján kezdte meg szolgálatát. Győri Gábor igehirdetésében Jézus­nak a gazdag ifjúhoz intézett szava­it állította a jelenlévők figyelmének középpontjába: „...add el minden vagyonodat, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem’.’ (Lk 18,22) Vető István gazdagon megáldott lelkész - fogalmazott az esperes. A lelkipász­tor édesapa példája, a kántorképző in­tézet magával ragadó szellemisége, a klasszikus egyházi és keresztény könnyűzenében való jártasság, a Va­si Egyházmegyében szerzett espere­­si tapasztalatok, majd a Nyugati (Du­nántúli) Egyházkerület püspökhe­lyettesi feladatai, az Alsóságon végzett tizenhét évnyi lelkészi szolgálat és nem utolsósorban a boldog családi élet mind olyan kincs, melyekről Jé­zus most azt mondja: „oszd szét a sze­gényeknek”, vagyis gazdagíts vele má­sokat. E felszólításnak engedelmes­­kedve folytatódjon a megválasztott lelkész életében a kereszt felé induló Úr követése! - mondta Győri Gábor. Vető István beköszöntő igehirde­tésében ugyanazzal az igével üdvö­zölte a cinkotaiakat, mint amellyel Al­sóságon búcsúzott el volt gyülekeze­tétől. Az immár új szolgálati helyé­re beiktatott lelkész Zsid 13,8 alapján Krisztus időbeli és térbeli korlátokat nem ismerő kegyelméről vallott. El­mondta: újat kezdeni sohasem könnyű, sőt néha beláthatatlan fel­adat, Jézus igéje mégis erőt ad. Aho­gyan elődjének szolgálata is Krisztus­ról tanúskodott - nem sajátjának, ha­nem az élő Úr tulajdonának tekint­ve a gyülekezetei -, úgy ezután is szüntelenül a megfeszített Krisztus­ról kell bizonyságot tenni. Az istentiszteletet követő közgyű­lésen Radosné Lengyel Anna, a Déli Egyházkerület felügyelője, Győri Ele­mér, az alsósági egyházközség fel­ügyelője, dr. Koltai Jenő celldömölk­­alsósági esperes-plébános, Krizsán Zoltán, a cinkotai egyházközség fel­ügyelője, Mosonyi János, a mátyásföl­di gyülekezet gondnoka, valamint az esperes köszöntötte az új lelkészt. Az ünnep - melyen közreműködött a helyi gyülekezet énekkara és felnőtt ifjúsága is - az iktatást követően sze­­retetvendégséggel folytatódott: az idén tavasszal felszentelt gyülekezeti házban terített asztalok mellett további köszön­tésekre és kötetlen beszélgetésre nyílt lehetőség. Az alkalmon részt vett a szlovákiai Micsinye (Horná Miciná, Dolná Miciná) község - innen érkez­tek Cinkotára az első, szlovák ajkú evangélikusok - küldöttsége is. ■ Smidéliusz András Nem vendégként, hanem otthon Beiktatták az új német lelkészt Budavárban ► A magyar- és a németországi evangélikus egyház képviselői­nek jelenlétében a budavári gyü­lekezet kápolnájában szeptem­ber 5-én, szombaton ünnepélye­sen beiktatták hivatalába a buda­pesti német ajkú evangélikus gyü­lekezet új lelkészét. Johannes Erl­­burch a Németországi Evangéli­kus Egyházban szolgált idáig. Hat évre (2009-2015) választotta meg őt a gyülekezet ez év tavaszán. Johannes Erlburch 1968-ban lelkész­családban született. Tübingenben és Erlangenben tanult teológiát. Ismere­teit egyéves jeruzsálemi tanulmány­úton mélyíthette el. Erlangenben is­merkedett meg Fabiny Tamással, az ő hatására vállalt segédlelkészi szolgála­tot 1995-1997 között Szekszárdon. Itt alkalma volt megtapasztalni a ma­gyarországi viszonyokat, illetve barát­kozni a magyar nyelvvel, és itt ismer­kedett meg Hidasi Judittal, akivel az­tán házasságot kötöttek. (Három gyer­mekük van: Dávid, Krisztina és Zsó­fia) 1997 óta segédlelkészként, majd 2001 óta ordinált pásztorként a német­­országi brüggei gyülekezetben szolgált. A budavári beiktatást végző Fabiny Tamás püspök a jó pásztor feladata­ira hívta fel a figyelmet. Az új lelkésznek - a német előírá­soknak megfelelően hat évre szóló - hivatalos kiküldetési levelét (Ent­sendungsbrief) Michael Hübner, a ki­küldő Németországi Evangélikus Egyház (EKD) hannoveri központjá­nak közép- és kelet-európai refe­rense adta át. Dr. Blázy Árpád kelen­földi lelkész a Budai Egyházmegye ne­vében köszöntötte az új kollégát, aki ezentúl az egyházmegye lelkészének is számít. A jelen levő lelkipásztorok a hagyományos - énekelt - lelkészi ál­dással kívánták Isten áldását Johannes Erlburch szolgálatára. A beiktatási liturgiát követően az új lelkész prédikációjában Jézus sző­­lőtőpéldázata kapcsán arról beszélt, hogy a keresztényeknek Jézushoz il­lő életre kell törekedniük. A nyitott, közvetlen hangulatú igehirdetés jól tükrözte a fiatal lelkipásztor ked­vességét és közvetlenségét. Számos jókívánság és köszöntés hangzott el ezután. Hogy milyen szívélyes fogadtatásban részesült Jo­hannes Erlburch, arra példa Balicza Ivánnak, az egyházközség egyik lel­készének a megállapítása: a német gyülekezet nem vendég Budavár­ban - jelentette ki —, hanem otthon van. Végül a német gyülekezet nevé­ben Albrecht Friedrich, a presbitéri­um elnöke biztosította az új lelkészt arról, hogy amilyen közel került elődje, Andreas Wellmer a gyüleke­zethez, ugyanolyan nyitottsággal és szeretettel fogadják őt is. ■ Czenthe Miklós Nyelvbotlások az utóbbit illeti, ez amolyan nyelvtö­rő név, ami azért is méltán felháborí­tó, mert „csak a magyarok” tudják ki­ejteni, másrészt az AIDS-re, azaz ro­mánul a SIDA-ra emlékeztet, ami miatt mindig meggyűlt a baja Corches asszonynak hol a taxisokkal, hol a mentősökkel, hol a vele rokon lelkű­nyelvű és fülű hivatalnokokkal. Nem csoda, ha néhány felelősen és hazafiasán gondolkodó Dsida utcai polgár kezdeményezte a gyors névvál­toztatást. Meg nem erősített sajtóhí­rek szerint lehettek akár öten is. Apostu polgármester mint gondos és szintén hazafias városgazda pedig, féltve polgárai nyelvének épségét - szükséges, hogy e nemes szerv, mely annyi mindenre alkalmas, ne törjön és ne ficamodjon -, gyorsan a tettek me­zejére lépett, békés polgárainak jogos igényére tekintettel Dsida Jenő helyett máris Pablo Picassót javasolta. Jogosnak tartom jelenlegi polgár­­mesterünk Gheorghe Funaréra - ő 2004-ig volt Kolozsvár polgármestere - emlékeztető építő intézkedését, teljesen egyetértek vele. Nem szabad veszélyeztetni a polgárok, adófizetők, hazafiak és egyéb élőlények nyelvi ép­ségét. Miután kincses városunk min­den gondja, baja, nyomorúsága meg­oldva, városunkban mennyei béke, harmónia és leírhatatlan jólét uralko­dik, már csak néhány apróság vár megoldásra, mint például utcanevek, emléktáblák, feliratok, turistatájé­koztatók nyelvtörő magyar monda­tainak sürgős eltávolítása, mielőtt a ÉGTÁJOLÓ kincses Kolozsváron újra divatba jönne a magyar nyelv vagy az átkos többnyelvűség, mint a 19. században vagy a 20. század első felében. Ilyesmi meg kinek használna - ér­velt továbbá Apostu polgármester -, hiszen a magyar nem. világnyelv, a Ko­lozsváron és környékén élő közel kilencvenezer magyarért és az éven­te idelátogató néhány százezer ma­gyarországi vendégért kár festéket, bá­dogot, papírt és egyéb anyagokat pa­zarolni az adófizetők pénzéből. Más­részt óvni kell a többség nyelvi épsé­gét, és figyelemmel kell lenni a több­ségi érzékenységre is. Egyes „elemzők” szerint ez az egész egyszerűen egy „kommunikációs za­var” miatt keletkezett, egy véletlen „kommunikációs nyelvbotlás” miatt veszett el újra egy magyar utcanév. Dsida Jenőről, a „szépség” lírikusáról, a román költészet legnagyobb tolmá­csolójárói - ezért vagy azért - nem le­het utcát elnevezni Kolozsváron. Magyarázat, magyarázkodás volt, van és lesz bőven - kommunikációs zavar, félreértés, véletlen, építő jóin­dulat, átszervezés, népakarat, de­mokrácia, testvériség, multikultu­­ralitás, európai közös otthon. Itt a szép európai közös álom, s közben születik a szlovák nyelvtörvény, „kommunikációs zavarok” miatt és egyéb praktikus indokból átalakulgat­nak történelmi helységnevek, utca­névtáblák, városrendezési okból el­tűnnek magyar vonatkozású épüle­tek, szobrok, szimbólumok, s így épülget a népek közös otthona. 1920 óta mi, erdélyi magyarok tanúi lehettünk és lehetünk egy kitartó, cél­tudatos, szívós magyartalanítási fo­lyamatnak. így tűnt el Kolozsváron szé­pen, lassan a testvériség, egyenjogúság nevében a többnyelvűség, eltűntek a magyar feliratok, hirdetőtáblák, cégne­vek, reklámok. Eltűnt a Bocskay tér, a Deák Ferenc utca, a Kossuth Lajos ut­ca. Aztán következett egy hullámban a Bethlen Gábor, Báthory István, Vörös­marty, Jókai, Petőfi utca. Ez utóbbinak a nevét azért változtatták meg, mert vi­selője állítólag „romángyilkos” volt, Kossuthtal együtt. Természetesen min­denre van magyarázat, érv és indok. Egyik brassói ismerősöm éppen a napokban lepett meg azzal, hogy szerette volna megtekinteni a Há­­zsongárdi temető történelmi sírjait, és a temető kapujában naiv érdeklő­désére éppen arról értesült a Hadész hazafias érzelmű őrétől, hogy itt nem volt, nincs és nem is lesz Há­­zsongárd, itt Cimitirul central (Köz­ponti temető) van és punktum. Előbb-utóbb egy hozzáértő hiva­talosság bizonyára azt is elmeséli majd, hogy itt soha nem élt semmi­féle furcsa nevű Dsida Jenő, Brassai Sámuel, és nem is volt itt Házsongár­­di temető, sem Szent Mihály-temp­­lom, Farkas utcai református temp­lom, evangélikusokról, unitáriusok­ról, magyarokról, zsidókról vagy szá­szokról sohasem hallott ez a város... És így szépen, lassan úrrá lesz egy fur­csa amnézia, a „gyógyító” felejtés. Hogy ez kinek használ? Ennek mi az értelme, a hozadéka? Ezt most nem tudom. Egyet azonban igen: valakinek, valakiknek félni és félteni­­valójuk van, valakinek, valakiknek rossz a lelkiismeretük. Dsida így vall magáról: „A szenve­dést is megkóstoltam már, néhány évig levert voltam és szomorú. Most huszonkét éves vagyok, de napról napra fiatalodom. Éjszakánként szé­peket álmodom, rendületlenül hiszek Istenben és az emberekben. Hiszek a nőben, a versben, a szépség és jó­ság missziójában. Valami lesz belő­lem, de még nem tudom, mi.” Mindenesetre sokkal, de sokkal több, mint egy kolozsvári mellékut­ca ütött-kopott névtáblája. Adorjáni Dezső Zoltán püspök Erdélyi Egyházkerület

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents