Evangélikus Élet, 2009. július-december (74. évfolyam, 27-52. szám)
2009-09-13 / 37. szám
2 «i 2009- szeptember 13. FORRÁS Evangélikus Élet Oratio oecumenica Uram! Kemény a szavad - értetlenségünk miatt. A Lélek és élet szavával közelítesz felénk, és mi mégis sokszor lélektelenül futunk utunkon - a halál felé. Hozzád szeretnénk jutni, de a kereszt botránya és a szabad világ csábítása visszatart minket. Szabadíts fel minket bátor hitre, hogy a tőled kapott szeretettel tudjunk fordulni felebarátaink felé - magunkról megfeledkezve. Távoztasd el tőlünk a sötét és rossz indulatokat, amelyek megmérgezik az életünket, és indíts a Lélek gyümölcseinek termésére. Ne hagyj el, amiképpen Jákobot vezetted, úgy vezess minket is! Formáld bennünk Péter vallástételét és Pál eltökéltségét, hogy minden bukdácsolásunk ellenére eljuthassuk a menny kapujáig, és bejuthassunk a te hajlékodba, a békesség és öröm teljességébe. Kérünk, óvj meg minket és a ránk bízottakat a bajtól, veszedelemtől, balesettől, szerencsétlenségtől, bűntől, kísértéstől. Járj előttünk, készítsd elő utunkat, és add, hogy mi is veled járjunk, és ne hagyjunk el téged, mint annyian! Légy velünk várható és váratlan eseményekben egyaránt! Áldd meg, amit végzünk, bocsásd meg, amit vétkezünk! Légy teremtett világod őrizője, közösségeink erősítője! Áldd meg gyülekezetünket, egyházunkat, az anyaszentegyházat! Áldd meg népünket, hazánkat, sokat szenvedett és nélkülözött magyar testvéreinket szerte a világban! Add vissza, kérünk, a méltóságunkat, hogy egyenrangú félként élhessünk a Kárpát-medencében élő népek között és szerte a világban. Áldd meg egyházi és világi vezetőinket, te adj nekik bölcsességet, higgadt beszédet és a te akaratodat betöltő felelős tevékenységet! Kérünk, hallgass meg és segíts meg minket, sokkal inkább, mint ahogy azt mi kérhetjük, vagy elgondolhatjuk. Tiéd a dicsőség az egyházban Krisztus Jézus által nemzedékről nemzedékre, örökkönörökké. Ámen. HIRDETÉS____________________________________ „Megőriz az Úr jártodban-keltedben, most és mindenkor" (Zsolt 121,8) Meghívó Örömmel adunk hálát Istennek az Irsai Evangélikus Egyházközség Mustármag Óvodája felszentelésének 15. évfordulója és ismételt bővítése alkalmából a szeptember 20-án tartandó gyülekezeti napon, melynek keretében 10 órától hálaadó istentiszteletet tartunk. Igét hirdet dr. Fabíny Tamás püspök. További programok: 11 órától emlékezés az elmúlt tizenöt évre a Mustármag Óvodában. 12 órától óvodás és hittanos gyermekek szolgálata. 13 órától közös ebéd a parókia kertjében. 14 órától Róka Szabolcs mesemondó szórakoztat kicsiket és nagyokat. 15 órától fórumbeszélgetés Süveges Gergővel családról, kereszténységről, közéletről. 16 órától záróáhítat; igét hirdet Krämer György esperes. Az istentiszteletre, valamint a nap további programjaira szeretettel hívunk mindenkit! SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 14. VASÁRNAP - JN 6,60-66 A végső boldogságra éhesen Fordulat - ezzel a szóval summázta bibliaismeret-tanárunk jelen szakasz lényegi mondanivalóját a szinoptikusokhoz képest oly sok ponton „más” János evangéliumát megismerni vágyó teológushallgatóknak. Sokunk Bibliájában talán még mindig ott van a ceruzás bejegyzés... A mai textus némileg rövidebb, mint ameddig a fordulat(ok) sora tart. E szakasz vége a Jézusnak a tanítványaihoz intézett kérdésére adott péteri vallástétel, amelyet valószínűleg fejből is tudunk idézni: „Uram, kihez mennénk? Örök élet beszéde van nálad’.’ (6,68b) Bár igénknek nem része ez a vers, annál inkább az a jelenben minket is döntésre felszólító, döntésünket türelmesen váró Jézus szavai nyomán kialakuló feszültség. Amelyből a fordulat is fakad. A dialógus, amelyben meg kell szólalnunk nekünk is. Jézus népszerű, vonzó személyiség. Sokan keresik társaságát, hallgatják szavait, ámulnak csodáin. Ki látni, ki tapintani akarja, ki a könnyen kapott eledel reményében ered utána. Ki a sosem látott csodákat és jeleket fürkészi. Mások pedig egy benső, megmagyarázhatatlan késztetésből fakadó lelki vonzalommal egész lényét és azzal azonos tanítását kívánják minél teljesebben, mélyebben megismerni. Mindig is így volt, így van ez Jézus körül, s ezt ő tudván tudja: éhezők követik - van, aki jóllakottan elmegy, és van, aki jóllakva is boldogságosan éhezve követi tovább. Van, aki tele hassal, mégis nagy ürességgel, csalódottan távozik. Saját döntése ez, hiszen nem Jézus taszítja el magától! S van, aki gazdagnál is gazdagabb lesz a találkozás után: megnyílt leikébe erő, felismerés, öröm, hit, remény költözik. Miért így az egyik, úgy a másik? Talán az „eledel” nem volt ugyanaz? Vagy van, ki méltó rá, míg a másik nem? S egyáltalán, „ki hallgathatja őt?” Mennyi válaszra váró kérdést vet fel a textus... A fejezet elején Jézust népszerűsége csúcsán látjuk. Ötezer embert vendégel meg, kenyeret ad nekik, majd a fellelkesült sokaság - mi mással is jutalmazhatná őt - királlyá akarja koronázni. Teljes félreértés - nem ilyen trónra szól a küldetése. Bár nemcsak lelki táplálékkal - tanító, gyógyító szóval - szolgál, hanem kézzelfogható eledellel is: Jézus nem ennyiért jött (6,26-27)! A keresztről szóló beszédbe sokan beleütköznek. Ha a „kicsin” (Mózes, manna, amely csak e földi életre elegendő táplálék) megbotránkoznak, a „naggyal” Jézus halálával szembesülve hogyan fog hitük megállni?! A hit Isten ajándéka. Azé, akinek megadja az Atya. De mindenkinek megadja, aki nem gőggel, kemény szívvel, saját erejébe vetett bizalommal közeledik! A kemény szavakat, a világ- és istenképükbe, az önképükbe beilleszthetetlen információkat hallva sokan mégis felhördülnek: „Lélek és élet? Teste és vére az örök élet, ő és csak ő, és senki más? S aki vagyok, aki eddig voltam, az senki és semmi, az mit sem számít? Ugyan már. S mi az, hogy a hit ilyen bizonytalan dolog, még hogy az egyik megkapja, a másik meg nem? Ez nem tetszik. Hát most kuncsorogjak, mikor tulajdonképpen így is megvagyok, és fut a szekér, ha döcögve is, de van élet?” Megtörténik a fordulat: hátat fordítanak Jézusnak, elmennek. Ma is sokan elmaradoznak. A harangzúgás csak egy szép hangeffektus a vasárnapi reggelben, és közömbös, hogy az istentiszteletre hívogat minden élő lelket. A megfeszített Krisztus nem kell. A tanítványhoz illő életfolytatás igen nehéz: következetességet, lemondást kíván. Nem hasznos. Nem trendi. „Sokkal okosabban és ügyesebben meg tudom oldani én a magam életét, a magam istenét a magam módján imádva.” Az elmenőknek, a többé vele nem járóknak valóban Jézus okoz csalódást? Nem inkább a róla alkotott elképzeléseik, a vele szemben támasztott elvárásaik, amelyeknek Jézus nem felel meg? Ám Istennél még az is lehetséges, hogy a csalódottan elkullogó tékozló fiúként megtérjen. Azért lehetséges, mert nem a jobbé és a méltóbbé a hit, hanem mindenkié. Ingyen. Ezért - amíg tart a kegyelem ideje - bármikor újra odamehetünk Jézushoz. A megingót is tárt karral fogadja, és nem veti a szemére a bűnösnek, hogy miért csak most jön - hanem magához öleli. Csak mi zárhatjuk ki magunkat az örök élet ajándékából, a hitből, a Lélek által nekünk naponta adott éltető erőből, amely táplál és megtart - ő nem taszít el egyetlen lelket sem. Teste és vére azért adatott a Golgota keresztjén, és azért lett miénk e szentség, az úrvacsora, hogy ne maradjon fogoly egy sem, aki bűnéből, reménytelen sorsának szakadékából utána kiált. Mindig vannak, akik úgymond a „kor nehézségei” miatt Jézus és egyháza ellen döntenek. Minden kornak A VASÁRNAP IGÉJE vannak küzdelmei, válságai. A gond az, hogy azoknak az embereknek valójában nem kell ilyen Isten. Nekik nem ilyen Isten kell. „...meginognak a tanítványai is, akiket egyáltalán nem óhajt olcsó módon megnyugtatni, hogy azért nem kell azt olyan komolyan venni, ahogy mondom.” (Gyökössy Endre) De kell. Komolyan kell venni minden szót. Jézus nem hajlítja mondanivalóját hallgatói igényei szerint. Kinek kemény beszéd, kinek az új élet első napja. Kinek botrány, bolondság, kinek az élet ereje lesz. Ugyanaz a szó, ugyanaz a tanítás! Az ítélet, ami jogos, de amire kész a megoldás, amihez hozzátenni semmit nem lehet és nem szabad. Micsoda kegyelem az Isten adta hit! A perc, amikor fordulat lesz a találkozásból, és a hit útján aztán sorra jövő döntési szituációkban, a megtorpanásoknál, a hitmegingásoknál, az elbukásoknál is ugyanez a Jézus van ott, hogy továbbvigyen igéjével, Lelke megelevenítő erejével és szent testével, vérével. Az óegyházi evangélium (Lk 17,11-19) tíz leprásából kilenc csupán elfogadta a gyógyítás ajándékát, csak egy tért vissza hálát is adni érte: ő az igazi Jézust is éhezte. A hite megtartotta őt, mondja rá Jézus. Pedig, lám, semmi extrát nem tett, csak... ■ Kőháti Dóra Imádkozzunk! Úr Jézus, add meg nekem a hit ajándékát, lágyítsd meg kemény szívemet, tölts be Lelkeddel, őrizz meg bukásaimban, és végül végy magadhoz, jóságodra nem méltó gyermekedet. Ámen. ZSOLTÁRSZERŰ ÉNEK A GONOSZT LEGYŐZŐ ERŐRŐL Megszégyenülni ne hagyd, Uram Isten! CANTATE ÍÖSÁ. r hj Eged Klen diczeriinc. A Gyülekezeti liturgikus könyv a „Megszégyenülni ne hagyd, Uram Isten” (GyLK 819) kezdetű éneket a Keresztyén életünk főcím alatt jelentette meg. Evangélikus énekeskönyvünkben a Keresztyén élet cím alatt körülbelül harminc ének szerepel (EÉ 433-464-) A téma sokoldalúsága, megváltozott életkörülményeink és mai kihívásaink kétségkívül szükségessé teszik, hogy minél gazdagabb lehetőség álljon a rendelkezésünkre, amikor ki kell választanunk, mely énekeinkben fogalmazhatjuk meg leghitelesebben mindennapi keresztény életünkkel kapcsolatos imádságainkat. Mai énekünk szövegének szerzője, Johann Heermann (1585-1647) egyáltalán nem ismeretlen énekeskönyvet használó gyülekezeteink és általában az evangélikusok körében, hiszen olyan népszerű énekeink szövegei fűződnek a nevéhez, mint az „Ó, drága Jézus, vajon mit vétettél” (EÉ 198) vagy az „Isten, ó szent Isten” (EÉ 436). Johann Heermann nemcsak lelkész volt, hanem „koszorús költő” (poéta laureatus -1608) is. Élete megpróbáltatásai hűen tükrözték a kort, amelyben élt: már gyermekkorában betegségek kínozták, első házassága gyermektelen volt, felesége meghalt, s 1638-ban köbeni lelkészi állásáról is betegség miatt volt kénytelen lemondani. Gondolkodását a lutheránus ortodoxia szemlélete és eszméi határozták meg. Költészetére - a Martin Opitzféle német irodalmi megújulási mozgalom hatására is - négysoros, jambikus versszakok, a stíluseszközök művészi alkalmazása, világos gondolatmenet és személyesség a jellemzők. Énekszövegei - többek között a most bemutatott ének szövege is - az 1630-ban kiadott Devoti musica cordis (Az alázatos szív zenéje) című gyűjteményben jelentek meg. A GyLK „zsoltárszerű ének”-ként jellemzi Johann Heermann versének és Matthäus Apelles von Löwenstern (1644) dallamának párosítását. Valóban igaz, hogy az ének formailag - négy egyforma hosszúságú sorával, soronkénti lezárásaival s némileg még szövegével is - a genfi zsoltárokra emlékeztet; ilyeneket a GyLK-ban is találunk (például 684,690,693). Az eredeti versnek öt versszaka van, ezt a GyLK teljes terjedelemben közli - szemben például a német evangélikusok énekeskönyvével (EG), amelyben csak négy versszak szerepel. Az ének szövege Istent, mindenek Urát helyezi a középpontba, aki hatalmát ellenségei ellen felhasználja ugyan, de az őt szeretőkhöz szeretettel fordul, és a békességet munkálja. Az énekben ember és Isten bizalmas kapcsolata bontakozik ki előttünk. A szerző keresztény imádságformába foglalja az emberi kéréseket. Ez leginkább abban mutatkozik meg, hogy Heermann az 5. versszakot - az összes előzőre vonatkozóan is - a „Bízva kiáltunk a Jézus nevében (...) ámen” formulával zárja. Ettől eltekintve azonban az egyes versszakok témái ugyancsak az ószövetségi zsoltárokra emlékeztetnek, és konkrétan is megjelenítik azok meghatározó témáit. Ilyenek például: az ellenséget megszégyenítő Isten (2. versszak), Isten mint menedék az ellenségek ellen (3. versszak), Isten mint akiben egyedül bízni lehet, és akivel a harc eredményes lesz (4. versszak), a népéért fáradozó Isten, aki oltalmazza és megmenti az övéit (5. versszak). Ha Johann Heermann személyes élettapasztalataira tekintünk, akkor nem csodálkozhatunk, hogy nem az önfeledt, kitörő öröm - például a hallelujazsoltárok - hangja szólal meg ebben az énekben, sokkal inkább a panasz, illetve a nehéz helyzetben lévő ember feltétlen bizalma Isten iránt. Éppen ezért nem kérdőjelezhető meg az ének GyLK-ba való felvételének helyessége. Tagadhatatlan ugyanis, hogy éppen egy ilyen tartalmú ének tudja hűen kifejezni mai korunk emberének szorult helyzetét és az abból való szabadulás egyetlen lehetőségét, az Istenbe vetett, tapasztalatokon alapuló, töretlen bizalmat. ■ Wagner Szilárd $ ~o------w~ Meg - szé-gye-nül - ni ne hagyd, U - ram Is - ten, Kik hoz-zád fut - nak min-den szük-sé-gük - ben, 4-3B Éj - jel és nap - pal jó - sá-god-ban bíz - nak, ——-----<ö-----* 0 0 O Té - ge-det hív - nak, té - ge-det hív - nak. 2. Mind szégyenítsd meg, aki gyűlöl téged, S önhatalmától remél segítséget! Térj kegyelmeddel hozzánk, szegényekhez, Nékünk kegyelmezz, nékünk kegyelmezz! 3. Légy menedékünk ellenségünk ellen, Szólj csak egy szót, és barátunk lesz menten, Úgy a kezéből kiesik a fegyver, Mozdulni sem mer, mozdulni sem mer. 4. Akiben bízzunk, senki, Uram, nincsen; Hiába várnánk, hogy ember segítsen. Ha veled küzdünk, úgy leszünk erősek Ellenség felett, ellenség felett. 5. Te vagy a hős, te, aki értünk fárad, Mert te mented meg a te kicsiny nyájad. Bízva kiáltunk a Jézus nevében: Oltalmazz, ámen, oltalmazz, ámen!
