Evangélikus Élet, 2009. július-december (74. évfolyam, 27-52. szám)

2009-09-06 / 36. szám

Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2009- szeptember 6. » 3 Négyszeres ünnep Beled városában Istenhez vezető úton ► Négy okuk is volt a belediek­­nek, hogy augusztus 22-én, szombaton délelőtt ünnepi is­tentiszteletre gyűljenek össze. A templomszciátelés évforduló­jára emlékezve ez alkalommal áldotta meg a templom felújí­tott oltárképét, valamint a megújult parókiát Gabnai Sán­dor, a Soproni Egyházmegye esperese, Ittzés János püspök pedig áldást mondott az új ke­nyérre. Az alkalmon az egyházkerület lelké­­szi vezetője Róm 15,5-6 alapján tar­tott igehirdetésében elmondta, hogy a hála nem bőbeszédű: csendben A felújított oltárkép előtt (balról jobbra): Gabnai Sándor, Ittzés János és Béres László születik meg az ember szívében. Is­merjük fel egyenként, hogy mindent Istentől kaptunk, még a felekezeti kö­zösségünket is ajándékba kaptuk - helyezte az egybegyűltek szívére. Ne jogainkat, hanem megajándékozott voltunkat hangsúlyozzuk. Számol­juk fel a hamis illúziókat szívünkben, és Istentől várjuk a megújulást, a gyógyulást életünkre, népünkre. Az 1806-ban épült templom­ban 1930 környé­kén cserélték le az addigra rossz állapotba került oltárképet. Az al­kotás minden bi­zonnyal 1850 kö­rül készült Bécs­­ben, Jézust ábrá­zolja a Gecsemá­­né-kertben egy őt bátorító angyal­lal. Mivel akkori­ban még nem renováltak oltárképe­ket, a festmény a gyülekezeti terem­be került. Béres László lelkész éveken keresztül remélte, hogy a gyülekezet­nek egyszer lehetősége lesz felújíttat­ni a képet. A várakozás beteljesedett: a belediek jelentkeztek egyházunk e célból kiírt pályázatára, ennek kö­szönhetően húszszázalékos önrésszel sikerült elvégeztetniük a félmillió forintba kerülő felújítást. Béres László lelkész lapunknak elmondta, hogy a parókiafelújítás mintegy másfél millió forintos költ­ségét önerőből fedezte a gyülekezet, így újulhatott meg a papiak (képün­kön) a megye legfiatalabb városában. ■ - Menyes -► Az ajkai evangélikus gyülekezet tagjai az elmúlt évtizedben több mindenért hálát adhattak, noha nem mindig ilyen szép, ünnepé­lyes keretek között, hanem a maguk csendes módján - hang­súlyozta Vajda István lelkész az augusztus 22-i, szombati ünne­pi istentiszteleten. Ez alkalom­mal emlékeztek templomuk fel­szentelésének kétszázhuszadik évfordulójára, illetve adtak há­lát lelki hajlékuk és a templom­­torony felújításáért. A türelmi rendelet nyomán 1787-ben elkészült késő barokk stílusú temp­lomhoz minden bizonnyal 1789-ben építettek tornyot. Tetejét sokáig zsin­dely fedte, melyet 1923-ban cseréltek palára. A toronysisak korábban dí­szes, bádogozott volt, majd 1949-ben - feltételezhetően takarékossági okokból - leszűkítették, lebontották a torony egy részét, és betonsüveget építettek rá. A templom éppen ezzel az átalakítással veszítette el azt a kül­lemét, amilyennek építették. Négy évvel ezelőtt vetődött fel elő­ször az épület felújításának kérdése, miután a torony állapota életveszélyes­sé vált. A huszonnégymillió forintos beruházás az országos egyház támo­gatásával indulhatott meg. A gyüleke­zet tagjaitól az elmúlt években négy és fél millió forint gyűlt össze. A hi­ányzó mintegy nyolcmillió forintot pá­lyázati forrásokból fedezték, vala­mint hozzájárult a felújításhoz a finn­országi rovaniemi testvérgyülekezet is: adományként tizenhatezer euró, il­letve faanyag érkezett tőlük. Az ünne­pi alkalomra elkészülhetett a temp­lomhoz vezető járda térkövezése is. Ittzés János püspök a templomszen­telő istentiszteleten a 121. zarándok­­ének-zsoltár alapján igehirdetésében kiemelte, hogy minden egyes ige­hallgató templomi alkalom az Isten országába vezető út egy stációja. Is­ten ezért engedte meg, hogy ünnepi istentisztelettel adjanak hálát az ajkai gyülekezet tagjai megújult hajlékukért. ■ MGy Nyelvtörvény itt is, ott is Sólyom Lászlót, Magyarország köz­­társasági elnökét a szlovák hatóságok nem engedték be országukba. Hiába indult el a magyar államfő, hogy a ko­máromi Szent István-szobor leleple­zésénél jelen legyen, útközben feltar­tóztatták. Nem mondhatta el ünne­pi beszédét, amely pedig alighanem utalásokat tartalmazott volna első ki­rályunk Imre herceghez intézett in­telmeire, benne a befogadásra és a nemzetek közötti békés együttélés­re való felszólításra. Azért legalább e hasábokon idézzük emlékezetünkbe e máig érvényes testamentumot: „Az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megpa­rancsolom neked, fiam, hogy a jöve­vényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szíveseb­ben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak. Ha pedig le akarnád rom­bolni, amit építettem, vagy szétszór­ni, amit összegyűjtöttem, kétségkívül igen nagy kárt szenvedne országod’.’ (A rend kedvéért azért nem árt megje­gyezni, hogy a szlovákiai magyarság még csak nem is jövevény, hanem ős­honos lakosság azon a vidéken.) Köztársasági elnökünk Komárom magyarországi oldalán elindult a hí­don, ám annak közepén feltartóztat­ták, és nem érkezhetett meg ugyan­annak a városnak szlovákiai oldalá­ra. Nem juthatott át az Európai Uni­óból az Európai Unióba. Minderről Finnországban érte­sültem, ahová feleségemmel együtt kaptunk néhány napos szolgálatra meghívást. Jyväskyläben, a két éven­te megrendezett Kirkkopäivät - egy­házi napok - forgatagában hallottam az először képtelenségnek tűnő hírt. Internetes kapcsolathoz jutva lát­hattam a botrányos jelenetet, hallhat­tam államelnökünk megrendült sza­vait, amelyben kimenthetetlennek és az európai értékekkel ellentétesnek minősítette északi szomszédaink lé­pését. Sok időm azonban nem volt la­­mentálásra, mert sietnem kellett ar­ra a fórumra, amelyen három püspök beszélgetett az egyház, a társadalom és a közélet kérdéseiről. Jussi Rytkö­­nen, a'Kotimaa című hetilap szer­kesztője vezette a kétórás, angol nyelvű beszélgetést, amelynek részt­vevője volt még Matti Repo tampe­­rei és Julius Filo nyugalmazott pozso­nyi püspök. Sajátos találkozás volt ez, hiszen huszonöt évvel ezelőtt mind­hárman jelen voltunk a Lutheránus Világszövetség budapesti nagygyűlé­sén. Finn testvérünk akkor még nem lila püspöki ingben, hanem gitárral a nyakában, hiszen a nagy sikerrel be­mutatott afrikai mise egyik közremű-' ködője volt. Filo püspöknek sem volt még ilyen ősz a haja - ő az ifjú­sági nagygyűlés egy kerekasztal-be­­szélgetésén képviselte egyházát. Ma­gam pedig éppen e találkozó egyik szervezője lehettem. Az élénk érdek­lődéssel kísért pódiumbeszélgetés elején megállapíthattuk, hogy mennyire megváltozott a világ az el­múlt negyed században. Ki-ki szólt a beköszöntött - vagy éppen megőr­zött - szabadság lehetőségeiről, a tár­sadalmi kérdésekre adott keresztény válaszokról. A jelen gondjainak vázo­lása során említést tettem a szélsősé­gek előretöréséről is. Önkritikus vol­tam, és leszögeztem, mennyire nyug­talanítanak a romák elleni gyilkos tá­madások, valamint hogy szerfölött ÉGTÁJOLÓ nem örülök a Magyar Gárda tevé­kenységének sem. Viszont - folytat­tam - ugyanilyen nyugtalanítónak tartom a Szlovákiában megerősödő, immár kormányszintű magyarelle­­nességet. Reményemnek adtam han­got, hogy az egyházak képesek más­fajta hangot megütni, és elhatárolód­ni a gyűlölködés minden formájától. Pozitív példaként említettem, hogy a dunaszerdahelyi futballstadion­­ban megtapasztalt rendőri brutalitás után mindkét egyház püspöki kara el­ítélte a szélsőséges megnyilvánuláso­kat. Ennek nyomán azt hangsúlyoz­tam, hogy merem remélni: a szlová­kiai nyelvtörvény okozta feszültséget is inkább enyhíteni, mint szítani fog­ják az egyházak. Mert a nyelvtörvény a maga büntető szankcióival olyan képtelen helyzeteket teremt, amelyek különösen is az anyanyelvi igehirde­tést a reformációtól kezdve, valló protestáns egyházak szándékaival szemben állnak. A fórumot követően több jelenle­vővel beszélgettünk erről a helyzet­ről. Volt véleményük. Már csak azért is, mert a finnországiaknak is bőven van tapasztalatuk a nemzetiségek együttélésével és nyelvhasználatá­val kapcsolatban. Míg a szlovákiai magyarság az ország lakosságának körülbelül tíz százalékát alkotja, ad­dig a finnországi svédek aránya alig valamivel több, mint öt százalék. A svéd nyelv státuszáról az alkotmány 14. cikkelye rendelkezik, egyértelmű­en kimondva, hogy Finnország nem­zeti nyelvei a finn és a svéd, és mind­két nyelv lehet kisebbségi vagy több­ségi nyelv, annak függvényében, hogy hol és milyen összefüggésben hasz­nálják. A helységnévtáblák minden­hol, vagyis a tisztán finn vidékeken is kétnyelvűek. Ha az elmúlt évtizedek­ben módosították a nyelvtörvényt, annak éppen a svéd nyelv védelme volt az oka. Korábban ugyanis a ki­sebbség nyolc százalékos arányában jelölték meg azt a határt, amettől egy adott települést kétnyelvűnek nyilvá­nítottak, ám ma már hat százaléknál húzták meg ezt a vonalat. A nyelvtör­vény 3. cikkelye szerint az ország ál­lampolgára bárhol korlátozás nélkül és hivatalosan is használhatja anya­nyelvét. Példának okáért egy svéd anyanyelvű személy egy lappföldi finn többségi településen is kérheti, hogy a rendőrség svédül hallgassa ki. Az oktatásban is érvényesül ez a nyitottság. Minden egyes iskolás ta­nul svédül, valamint az iskolákban fenn kell tartani svéd tagozatot, ha az intézmény bármely osztályában leg­alább tizenhárom svéd nyelvű diák tanul. Svéd középiskolát akkor lehet alapítani, ha minden évfolyamra leg­alább kilencen jelentkeznek. A három állami rádiócsatorna közül egy svéd, a televíziós pedig váltakozva sugároz finn, illetve svéd nyelvű adásokat. Érdemes arra is kitekinteni, miként van mindez az egyházban. Nos, 1923 óta önállóan működik a porvoói svéd püspökség. Természetes az egyetemi szintű svéd nyelvű teológi­ai képzés is. Sőt - tudom meg ven­déglátóimtól - a Finn Evangélikus Egyház csak azt a lelkészt ordinálja, aki svéd nyelvvizsgával rendelkezik. Még az a helyzet sem számított rendkívülinek, hogy a finn egyház ér­seke a ‘80-as években éppen a svéd nyelvű kisebbséghez tatozó, John Vikström lehetett. A fenti adatok azért is rendkívül tanulságosak, mert közismert, hogy a finn-svéd viszonyt is milyen súlyos történelmi örökség terheli. Úgy tűnik azonban, ők ösztönösen is tudják: „az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő” Nem tudom bizo­nyítani, de kizárni sem lehet, hogy e toleranciában szerepet játszik az or­szág túlnyomó többségére jellemző evangélikus hit. Éppen ezért nem va­gyok képes feladni reményemet, hogy Luther Márton kelet-közép-eu­­rópai örökösei is utat találnak egy­máshoz. Véget értek a finn egyházi napok, a Kirkkopäivät. Jyväskyläböl immár Kuopio felé autózunk. A számtalan kis szigetet apró hidak kötik össze, rajtuk háborítatlanul közlekednek békés és derűs emberek. Fabiny Tamás püspök Északi Egyházkerület

Next

/
Thumbnails
Contents