Evangélikus Élet, 2009. július-december (74. évfolyam, 27-52. szám)
2009-09-06 / 36. szám
2 * 2009- szeptember 6. FORRÁS Evangélikus Élet SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 13. VASÁRNAP - LK 13,22-30 Nyitva van a szoros kapu Néhány éve egy külföldi multinacionális kereskedelmi cég új áruházának megnyitását azzal reklámozta, hogy az első nap minden árucikket féláron adott. A bejáratnál kialakult apokaliptikus tömegjelenetben négy ember meghalt, több száz megsebesült. Ismerős élethelyzet az, amikor meghal az öreg, és a temetésen megjelennek a rokonok. Sokan vannak. Néha gyanúsan sokan. Már a temetés után megindul a vita. Nem végrendelkezett, most aztán szabad a préda. A háza jó helyen van, jó pénzt megér, az üdülőhelyen a telek is szemrevaló. Spórolt is az öreg, nem szórta a pénzt, egy-két millió lehet a bankszámlán is. Jöhet a hagyatéki tárgyalás, a pereskedés, a fellebbezés és az újabb tárgyalás. Jézus jól ismeri az ember hátsó szándékát az ilyen kérdésben: „Uram, kevesen vannak-e, akik üdvözülnek?” A kérdező tulajdonképpen arra kíváncsi, hogy neki magának van-e helye a listán. Ha sokan üdvözülnek, nehogy már fölöslegesen fáradozzon! Hányszor gondolkodunk így: mi az a minimum, amit teljesítenem kell, hogy ne dobjanak ki a munkahelyről? Mi az a minimum, amit tennem kell otthon, hogy ne legyen veszekedés? Mi az a minimális lemondás az evésből, hogy azért mégis látványosan fogyjak? Melyik nyelvtanfolyam a leggyorsabb, amelyen már néhány óra elteltével beszélem a nyelvet? Mennyi az a legkevesebb energia, amellyel még megtanulhatok zongorázni, sakkozni, úszni... Igen, be tudjuk állítani magunkat is minimálprogramra, mint a mosógépet. Az ilyen kérdés mindig egy sokkal fontosabb belső kérdést takar: „Maradhatok-e olyan, amilyen vagyok, vagy gyökeresen változnom kell?” Aztán győz a lustaság, a megszokottság, az előítélet, a begyepesedés, és minden marad a régiben. Jézus tanításának azért olyan kicsi a hatékonysága, mert bár mindenki egyetért vele, mindenki bólogat, és elismerően nyilatkozik róla, de azt, hogy az életén változtasson, jóformán senki sem vállalja be. A többség inkább az ismerős kórusra hallgat: „Fogadd el önmagad! Légy hű önmagadhoz! Tanuld meg szeretni önmagad! Felejtsd el a bűntudatodat!” Az üdvösség örökségét pedig csak az kapja, aki igyekszik bejutni, akin látszik, akin érződik, hogy nagyon szeretne bejutni. Régen késő az utolsó ítéletnél igyekezni. Akkor mindenki hívővé válik, nem is tehet mást a szemtől szemben álló Krisztus előtt. És akkor vesztüket érezve előállnak a reklamálók a reklamációikkal. Úgy, ahogy megszokták földi életükben: „Kicsit erőszakosnak kell lenni, és fog az menni. Egyébként is megdönthetetlen érveim vannak. Például arról, hogy miért nem szenteltem meg az ünnepnapot; nem értem rá, a templom hideg, az ének unalmas, egyébként is én a magam módján vagyok hívő és nem valamelyik felekezet dogmarendszere szerint. Én mindig jóban voltam Jézussal, az az egy-két káromkodás csak úgy kiszaladt a számon. Jézus tanítása is tetszik, kivéve a konzervatív gondolatait a házasságról, de mindenki megmondja, hogy amikor házassági konfliktusom volt, nekem volt igazam. Egyébként is úgy tudtam, hogy Isten mindent megbocsát!” A mindenható, az ítélő Krisztus trónja előtt vitatkozó, magyarázkodó ember, a saját érdemeit soroló ember szánalmas is, de bosszantó is egyszerre. Krisztus ítélete szomorú: „Te semmit nem értettél meg abból, amit tanítottam, abból, hogy hogyan kell élned. Nem értetted mega tervemet, a szándékomat. Vagy ami még rosszabb, megértetted, de a magad tervét elébe helyezted. Menj el előlem. Soha nem volt köztünk igazi kapcsolat. Nem is ismerlek téged. Az emberek előtt bevált érveid nem érdekelnek.” Egyik énekünk ezt mondja: „Akkor mindenki tisztán lát, megérti véü<es önmagát, hogy mit tett életében.” (EÉ 502) A tisztánlátás a saját életünkre vonatkozik. Arra, hogy nemcsak a cselekedeteinkkel és szavainkkal, gondolatainkkal szembesülünk, hanem azoknak az igazi, mélyről jövő indítékaival is. A „bűn vak mélységének” az aljára is fény derül. Sőt nemcsak visszafelé nézve értjük meg magunkat, hanem azt is: meglátjuk, hogy egy-egy mondatunk, cselekedetünk mások lelkében milyen kárt, milyen keserűséget okozott. Régen elfelejtett, odavetett megjegyzések, amelyek, mint a „repülő, nehéz kő” ki tudja, hol álltak meg, kit hogyan találtak meg. Lehet-e ezzel vitába szállni? Lehet-e üdvbizonyosságom? - szoktuk hallani a régi kérdést. Isten szándéka az, hogy minden ember üdvözüljön. Ezért hozott ekkora áldozatot. Jézus pedig nem azért halt meg a kereszten, hogy azután mindenki elkárhozzon. Keresztelésünkkor átnyújtja a meghívót a menyegzőre. Ott van a fenntartott szék, amelyre én ülhetek, ott van az asztalon az ültetőkártya, amelyre az én Békességben, ó, Úristen Krisztusnak vendégei Oratio oecumenica [Lektor:] Tekints reánk, Urunk! Látod, milyen az életünk. Teli vagyunk aggodalommal és félelemmel, hiszen a megélhetés és a mindennapi kenyér veszélybe került. Látod, mennyi igazságtalanság, fájdalom, irgalmatlanság jellemzi a mai életet. Kérünk, add, hogy akiknek felelősség és hatalom adatott a kezükbe, azok fáradozzanak az emberek testi-lelki jólétéért, használják jóra képességeiket és adottságaikat, és éljenek vele a te dicsőségedre és embertársaik javára! Kérünk téged... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Különösen is légy azokkal, akiknek most nagyon nehéz, akik a legkiszolgáltatottabb helyzetbe kerültek: a betegekkel, a fogyatékkal élőkkel, az öregekkel és a haldoklókkal! Légy a társadalom peremére került embertársainkkal, akik talán épp most lettek munkanélkülivé, vagy valami elhordozhatatlannak tűnő probléma miatt gyötrődnek. Könyörülj rajtuk és rajtunk is, hogy soha ne keményedjen meg szívünk, hogy merjünk és akarjunk segíteni ott, ahol lehet, hogy soha ne maradjunk közönyösek, amikor kiáltanunk vagy segítenünk kellene! Jézusunk, kérünk, járj előttünk életeddel és példáddal, hogy betölthessük hiteltelenné vált küldetésünket a mai világodban is, és lehessünk világosság, só és kovász ott, ahol élünk! Kérünk téged... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Amikor most újra indul az iskola és a tanév, különösen is kérünk gyermekeinkért! Védd és oltalmazd őket! Add, hogy szüleik, családjaik, gyülekezeteik, de legfőképpen a te kegyelmed által ők is rátaláljanak a szoros kapura és a keskeny útra! Bárcsak megéreznék és megtapasztalnák, hogy veled élni az igazi boldogság! Bárcsak igazi lelki otthonra találnának a gyermekek, kicsik és nagyok, öregek és fiatalok a te gyülekezetedben, és igazi meghitt otthonra találnának családjaikban, valódi testi-lelkiszellemi gyarapodást találnának iskoláikban! Áldd meg egyházunkat, hogy hűségesen betölthesse mai feladatait, hogy ne legyen annyi elrontott, tönkrement életű gyermek, fiatal, felnőtt és magát értéktelennek tartó idős ember környezetünkben! Kérünk téged... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Istenünk, kérünk, amikor most templomodban és a mi belső lelki templomunkban újra közel jöttél hozzánk kegyelmeddel és szereteteddel, add, hogy ne menjünk el úgy, ahogyan jöttünk! Tegyük le gondjainkat, terheinket, s vigyük magunkkal erődet és örömödet, amikor útra kelünk, és visszatérünk mindennapi életünkbe! Hiszen úgy kell az erő, az öröm, a bizalom és a hit az életünkbe, mint egy falat kenyér! Úgy kellesz te is, Urunk, minden nap és minden órában, kérünk hát, maradj velünk! Egyedül olyan gyarlók és gyengék vagyunk, magunktól mindent elrontunk és tönkreteszünk, magunktól csak eltévedünk, és elvétjük az utat. Magunktól csak arra vagyunk képesek, hogy sodródjunk a végtelen tömeggel a tágas úton a zsákutcába, a válságba. Így kérünk hát mindnyájan: légy számunkra is menedék! Ámen. MENJETEK BÉKÉVEL... ^ Mindkét bemutatandó énekünk az istentisztelet, pontosabban az úrvacsorái istentisztelet befejezéséhez kötődik. A gyülekezet itt a közösségért, különösen is a Jézus Krisztussal az úrvacsorában megélt közösségért ad hálát, és ennek erejével indul el a templomból, hogy Krisztus tanítványaként, követeként képviselje az evangélium ügyét a világban. E zárórésznek (az elbocsátásnak) az üzenetét szólaltatják meg Evangélikus énekeskönyvünk (EÉ) 11-13-as számú énekverses úrvacsorái liturgiáinak harmadik énekversei is. A Gyülekezeti liturgikus könyv (GyLK) ötödik részében található - az énekeskönyvünk énekeivel azonos stílusú - verses énekek megismerése többek között ezen a ponton is gazdagíthatja úrvacsorái istentiszteleteinket. A 800-as és a 801-es számú énekek tartalmukban és funkciójukban tehát rokonságot mutatnak, eredetüket és karakterüket tekintve azonban nagyon különbözőek, így használatukkal változatossá is tehetjük gyülekezeti éneklésünket. A Békességben, ó, Úristen (GyLK 800) szerzője, a 19-20. század fordulóján élt Friedrich Spitta - német gyakorlati és újszövetséges teológus, aki a liturgiával kapcsolatos kutatások terén is jelentős érdemeket szerzett - bibliai forrásokhoz nyúlt vissza. Már az ének alcíme - Nunc dímittis - is mutatja, hogy a szerző kiindulási alapja Lukács evangéliumának, abban is Jézus születéstörténetének egyik ismert szakasza, Simeon éneke (Lk 2,29-32) volt. Az idős ember éneke ez, aki megtapasztalta Isten ígéretének beteljesülését, a találkozás lehetőségét a Megváltóval, s így teljes, beteljesült életet mondhat magáénak, amelynek végére is bizalommal tekint. Nem véletlen, hogy a szöveg az egyház története során - különösen is a szerzetesi közösségekben mint a napi utolsó imaóra (completorium) állandó éneke - polgárjogot nyert magának. A nap, az élet és végső soron a világvége felé tekintés, s ezzel együtt a mindezt kézben tartó Istenben való bizalom szólal meg Spitta énekében is. A második versszakban úrvacsorái hálaadó tartalommal fűzi tovább a szöveget („Ujjongva szól irgalmadról, / Kit átjár e szent étel”); a harmadik versszakban pedig az isteni közösség következményéhez, a keresztény bizonyságtételhez való erőkérés imája szólal meg („Szívem és szám minden órán / Jóságodat hirdesse"). A Friedrich Spitta énekének alapját képező szöveg (Johann Englisch, 1530 előtt) csakúgy, mint a GyLK-ban található szép dallam (Wolfgang Dachstein szerzeménye) a 16. századból, a reformáció korából származik. A Krisztusnak vendégei kezdetű énekünk (GyLK 801) mind szövegében, mind dallamában magyar ere-A VASÁRNAP IGÉJE nevem van felírva. De vajon ott fogoke ülni? Ez már nem olyan biztos. Maga Jézus mond példázatot azokról, akik a biztos helyüket elcserélték nagyon is földi dolgokra: házra, földre, kereskedésre, hat iga ökörre, autóra, még egy házra, karrierre, játékra, italra, divatra, egy kis ezotériára, népszerűségre, hatalomra, sok pénzre. A biztosított hely csak akkor válik biztossá, ha Isten megkegyelmez. De ezt a kegyelmet még a földi életben kell kérni. Most. Nem véletlen hogy a keresztény istentisztelet évszázadok óta ezzel a felkiáltással kezdődik: „Uram, irgalmazz! Krisztus, irgalmazz! Uram, irgalmazz!” A pokoli kínok csúcsa nem is a testi szenvedés, hanem az a lelki sokk, amely akkor éri a kimaradó embert, amikor látja (mert látni fogja), hogy ki ül helyette a székén. Nyilván valamilyen szerinte oda nem való ember, akiről még álmában sem gondolná, hogy üdvözül. Mi, keresztények is gyakran ringatjuk magunkat abban a tudatban, hogy mi ismerjük leginkább Jézus tanítását, közel vagyunk hozzá. De pont azért, mert ismerjük, várja el Jézus, hogy cselekedjük is. A szoros kapu előtt tehát nem kell udvariaskodni, előzékenyen másokat előreengedni, hanem bemenni minél előbb, mert nem tudjuk, mikor zárja be a ház ura, a világmindenség Ura. Imádkozzunk! Mennyi Atyánk! Hálát adunk neked, hogy kinyitottad előttünk az élet ajtaját, az üdvösség ajtaját. Szent Lelkedet add, hogy minden erőnkkel törekedjünk a bejutásra, a Fiaddal való nagy találkozásra. Ámen. ■ Mekis Ádám CANTATE detű. A kötet szerkesztői a Régi magyar istenes énekek gyűjteményből (Schulek Tibor - Sulyok Imre) vették és dolgozták át. Dallama a Mondjatok dicséretet (EÉ 276), amely bár a 16. századból származik, de dallammal csak a 18. századi énekeskönyvekben találkozunk vele. Az ének szövege - csakúgy, mint a Mondjatok dicséretet - hálaadó jellegű, és egyértelműen a megélt úrvacsorái közösségre utal. Két rövid versszaka közül az első egyrészt a hálaadást adja a szánkba a minket vendégül látó Krisztus közöttünk való jelenlétéért, másrészt utal az úrvacsora lelkünket tápláló voltára. A második versszak - az „elbocsátó ének” lezárásaként - azt teszi világossá, hogy ez a krisztusi jelenlét nem maradhat következmények nélkül. „Krisztusnak vendégei, / Menjetek el most békességgel, / Táplálta ő lelketek / Szent testével, vérével. // Adjatok hálát neki / Hűségéért és jóságáért, / Éljetek minden napon / Jó tanítványaiként!” E rövid ének megtanulása és használata nemcsak gazdagító volta miatt lehet alkalmas arra, hogy a GyLK- val való megismerkedés egyik első lépése legyen, hanem azért is, mert a gyülekezetnek nem kell új dallamot megtanulnia: egy már jól ismert ének dallamára énekelheti az új szöveget. Ezzel a gyülekezet szinte észrevétlenül teheti meg az első lépést a GyLK használatbavételéhez s ezáltal istentiszteletei felfrissüléséhez. ■ Wagner Szilárd 2. Bár vagyok én koldusszegény, Gazdagon megvendégel, Táplál kezed, gyógyít sebet Életnek kenyerével. Ujjongva szól irgalmadról, Kit átjár e szent étel.
