Evangélikus Élet, 2009. július-december (74. évfolyam, 27-52. szám)
2009-08-23 / 34-35. szám
20 ^1 2009- augusztus 23-30. ÉLŐ VÍZ Evangélikus Élet „Uram, miért állsz oly távol, miért rejtőzöl el a szükség idején?” (Zsolt 10,1) „Az Úré a föld és ami betölti, a földkerekség és a rajta lakók” (Zsolt 24,1) „Mert te, Uram, megáldod az igazat, körülveszed kegyelmeddel, mint pajzzsal” (Zsolt 5,13) „Mert nap és pajzs az ÚR, kegyelmet és dicsőséget ad az Isten” (Zsolt 84,12a) ■ H. Németh István A Mester és a tanítvány kis kunyhójuk előtt ültek a vízparton. Csendesen beszélgettek ismerőseikről, és sorra vették őket. A tanítvány elővette előjegyzési naptárát.- Ma hárman jönnek hozzád, uram. A tegnap esti igehirdetésed után kérték, hogy ma délután fogadd őket. Útbaigazítást szeretnének tőled kapni az örök élet felől.- Lám - mondta a Mester boldogan -, Isten igéje nem tér vissza üresen. Fejük felett lökhajtásos vadászgépek húztak délnek. Fülsértő hangjuktól reszketett a levegő, de néhány másodperc alatt eltűntek, és magukkal vitték a hangot.- így van az Isten igéjével is az ember - mutatott utánuk a Mester. - Beleharsog életébe Isten ítéletének a hangja, és utána kívánatos lesz a csend, Isten békességének a csendje. Aki megízlelte egyszer ezt a békét, az sokat megad érte, hogy az övé maradhasson.- Nálad ez a békesség, uram - szólt a tanítvány alázatosan -, én mindent elhagytam érted.- Mindent? - kérdezte a Mester.- Nagy szó ez, fiam. A „minden” kilencven százaléka értéktelen limlom, amit nem kíván a mennyei Atya. Nem kívánja el sem örömödet, sem sikereidet, sem gazdagságodat, sem tudásodat, ha alázatosan élsz velük. De az emberek életében van egy istenített tíz százalék, ami legalább annyit ér nekik, mint az Isten. Aranyborjú ez, fiam, bálvány, amit nem tűr az Úr azok életében, akik az ő uralma alatt akarnak élni. Derűsen ránézett a tanítványra.- Úgy tudom, hogy még tíz lánc földed van odahaza, amit mások művelnek. Holnap hazamész, eladod, és az árát odaadjuk a szegényeknek.- A földet? - kérdezte meglepetten a tanítvány. - Azt nem adhatom oda, uram. Őseimtől örökölt földem az, nem adhatom oda. Miből élek meg öregkoromra? Azt nem...- Hát így bízod magad teljesen Isten kegyelmére, fiam? Nem az a baj, hogy földed van, hanem hogy csak a földeddel a hátad mögött mered rábízni magadat a gondviselő Istenre. Látod, nem bízol benne egészen, és most kiderült, hogy mindenről te sem mondanál le őérte. Egy fogyatkozásod van, amiben jobban bízol, mint Istenben. És emiatt talán bezárul majd előtted a mennyek országának kapuja. A tanítvány nem felelt. Hallgatott. * * $ Autó fordult le a műútról a folyó felé a keskeny szekércsapáson. Mindketten arra néztek.- Az első látogató - mondotta a tanítvány még mindig szégyenkezve.- Derék, becsületes ember. Istenfélő, az Ige tisztelője, aki várja Isten országát. Az autó odaért hozzájuk. Gyönyörű, idei Studebaker típus volt. Magas, szemüveges, elegáns ember lépett ki belőle. Becsapta az ajtót, és odament hozzájuk. Ránézett a Mesterre, és minden teketória nélkül letérdelt előtte a parti fövenyen.- Kelj fel, fiam - szólott hozzá nyájasan a Mester -, ne térdelj előttem, csak az Isten előtt. Mit kívánsz tőlem? Az ember felnézett rá áhítattal.- Jó Mester, mit cselekedjem, hogy Isten országába bejussak? Mindennél- A törvényt megtartod-e? - kérdezte a Mester.- Igyekszem, atyám. Szeretem Istenemet mindennél jobban. Nevét nem káromolom, ünnepnapját megszentelem. Tudom, hogy nem vagyok bűn nélkül, de újból és újból megtisztulok lélekben őelőtte.- Mit adsz az embereknek Isten ajándékaiból?- Gyógyítom őket, a szegényeket ingyen kezelem. Nem kívánom a torbúgást, a legtökéletesebb idei konstrukció volt ez az autó. Úgy elporzott az úton, mintha menekülne. A Mester ránézett a tanítványra. Szomorúan.- Nehezen mennek be a mennyek országába, fiam, azok, akiknek szíve a gazdagság ilyen jelképeihez tapadt. Könnyebb feladat hajókötelet fűzni a tű fokába, mint az ilyeneket elvezetni az Isten országába.- Mester - szólalt meg a tanítvány másét, megelégszem azzal, amit önként adnak a betegek.- És mit adsz Isten országának ügyére és a szegényeknek?- Minden jövedelmem egy tizede az övék.- Áldassék Isten neve! - mondotta a Mester örvendezve. - Te valóban jó úton jársz, fiam. Eltaláltál énhozzám is, és szíved megnyílt a megváltó evangélium előtt. Nos, higgy az evangéliumban, szeresd felebarátaidat, és mindennél jobban Istent, a te Atyádat.- Mindennél jobban, Mesterem! A Mester oldalt nézett, szeme észrevette az autót, és visszatévedt az előtte álló emberre. Elmosolyodott.- Lenne egy kérésem hozzád, fiam. Isten dicsőségére, önmagad mindenek felett való bizodalmának megmutatására, kérlek, add oda ezt az autódat az epileptikus betegek telepének, mert autóra van szükségük. Az ember elsápadt.- Az autómat? Az én autómat — hebegte. - Nem lehet, ez kell nekem. Nem tehetem magam nevetségessé a kollégáim előtt! Az értékes betegeim fele elmaradna tőlem..., de különben is, én nem gyalogolhatok, és Isten tudja, mikor tudok egy ilyen másikat venni... Kérj valami mást... Én... A Mester elszomorodott.- Nem baj, hogy autód van, fiam, legyen az csak minél több embernek. De ha mindenek felett az Istenben bízol, miért nem bíznád magad gyalogosan vagy olcsó kiskocsival a következő két-három évben őreá? Értsd meg, most próba alá vesz az Úr téged, mert ez az autód eltorlaszolja most előtted a mennyek országába vezető utat. Most tűnik ki, hogy egy fogyatkozásod van, add oda autódat a szegényeknek, mondj le róla most, és tied lesz a mennyek országának békessége. Az ember elfordult a Mestertől. Odament az autóhoz, rátámaszkodott a hűtőjére. Egy percig állt ott szótlanul. Aztán visszafordult.- Majd még gondolkodom ezen. Intett feléjük, beült az autóba, gázt adott. Alig lehetett hallani a moszemét lesütve -, négy lánc földet odaadok a szegényeknek atyai örökségemből.- Fiam - válaszolt a Mester -, az Úr nem akar téged szegénnyé tenni. Csak meg akar szabadítani téged attól, amit egyenértékűnek tartasz ővele. Tartsd meg a földedet, és vele a fél szívedet. Tested bizonyára nem fog éhezni öregkorodra. Ez is valami. * * * Valaki kiáltott a folyó túlsó oldaláról. A tanítvány észrevette, hogy egy fekete ruhás asszony integet a túloldalon. Beült a csónakba, és átevezett érte. Nagyon egyszerűen öltözött városi ruhás nő volt. Amikor beült a csónakba, akkor ismerte fel a tanítvány, hogy a tegnap esti igehirdetés után jelentkező elegáns dáma jött el hozzájuk. Ruhája keresetten egyszerű volt, mintha jelmez lenne egy kihangsúlyozottan komoly jelenethez. Az innenső parton előreküldte a tanítványt.- Jelents be, édes testvérem, a Mesternél. Bűnös asszony jön hozzá, hogy lábai előtt leborulhasson, és feloldozásért esdekeljen. A tanítvány edzett lélek volt a látogatók dolgában, de most megzavarodott. Kikötötte a csónakot, elpiszmogott a lánccal egy darabig. Mikor hátrafordult, majd hanyatt esett. Az asszony már levetette körömcipőjét, harisnyáját, és mezítláb indult a Mester felé. A tanítvány felvette a cipőket, és ment az asszony után, aki, mire felért emez, már ott térdelt a Mester előtt.- Tegnap este, Uram, felzaklatta igéd a szívemet. A mennyek országa lett számomra a drágagyöngy, amiért mindent odaadok ezután.- Szereted mennyei Atyádat, leányom?- Mindennél jobban, Mesterem. Bibliám az utolsó olvasmány minden este, nem múlik el nap, hogy ne imádkozzam őhozzá. Szeretem Isten házát, áhítattal hallgatom az igét. Boldog vagyok, hogy kegyelmének egy morzsáját nekem is odahullajtja, bűnös leányának.
