Evangélikus Élet, 2009. július-december (74. évfolyam, 27-52. szám)

2009-08-23 / 34-35. szám

i6 2009. augusztus 23-30. MOZAIK Evangélikus Élet Gondolatok az őssejtekről és a mammonról Amikor 1967-ben Christian Bar­nard, a dél-afrikai papfiú a világon .először végzett szívátültetést, jól tudhatta, hogy beavatkozása kudarc­ra van ítélve. Azt nyilatkozta ké­sőbb, hogy ha az embert oroszlán ül­dözi, akkor a toporgásnál jobb, ha a krokodiloktól hemzsegő folyóba ug­rik, hisz így talán van még esélye ar­ra, hogy eléri a túlsó partot. Persze az oroszlán is meggondolhatja magát, de mindenki eldöntheti, mi a jobb. A szenvedő, sokszor alig tájékozott emberek belekapaszkodhatnak az utolsó szalmaszálba, a szívsebész pedig fürödhet a világhírben. A me­dicinában sokszor visszaköszön az „úgyis meghal” érv, ennek nevében sok esetben végeznek el végstádium­ban lévő embereken nemritkán nagy szenvedéssel járó, de gyógyulást ke­vés eséllyel hozó kutatást. A minap a New York Timesban je­lent meg egy cikk arról, hogy az Egyesült Államokban bírósági eljárás során feltárták, hogyan vásárolta meg a menopauza idején csontritku­lásban szenvedők hormonpótlására alkalmazott gyógy(?)szert gyártó, Wyeth nevű cég a tudományos köz­lések szerzőit. Huszonötezer dollárt fizetett például egy nőgyógyásznő­nek, hogy nevét adja a cég által már megírt cikkekhez. A híres orvos ne­ve feltehetően a nagyobb hírveréshez, a jobb eladási statisztikához kellett. A hormonpótló szereket közben a mellékhatások miatt betiltották. Kis dolognak tűnhet első pillanatra ez a szellemszerzősködés, de alapjaiban rendítheti meg a tudományos közle­ményekbe vetett bizalmat. 1994 és 2004 között egy Vioxx ne­vű fájdalomcsillapító gyógy(?)szer mi­att konzervatív becslések szerint csak az Egyesült Államokban mintegy hu­szonötezer ember halt meg. Mások ennek többszörösére teszik az adato­kat, s világszerte nyilván még többen vesztették életüket e miatt a közben ugyancsak visszavont szer miatt. A Vi­­oxxot gyártó Merck már a kutatások eredményeiből következtetett arra, hogy sokan meghalnak majd infarktus­ban a szer szedése miatt, de ezt nem közölték sem az orvosokkal, sem a pá­ciensekkel. A szer az utolsó évben mintegy két és fél milliárd USA-dol­­lár (ma mintegy ötszázmilliárd forint) bevételt termelt a Mercknek. Felelő­sök nincsenek. 2001. szeptember 11- én mintegy háromezer ember halt meg. Igaz, ezeket az áldozatokat ismer­hetjük, a Vioxx áldozatainak pontos ki­létét csak sejthetjük, de azt biztosan tudjuk, hogy több tízezren vannak. A hírek szerint magzati őssejtkísér­leteket végeztek Magyarországon. Pénzért árultak reményt, holott a be­avatkozás a legjobb esetben is csak kutatásnak számít, bár nyilván nem véletlenül nem engedélyezték ezt a kutatást a civilizált világban. A nem tájékoztatott, kiszolgáltatott, végső­kig elkeseredett emberekből pénzt ki­csikarni talán nem az orvosi hivatás legnemesebb célkitűzése. A fenti lista nem teljes. A legna­gyobb kárt talán azok a tisztességre törekvő gyógyítók szenvedik el, akik­ben igazságtalanul rendül meg a pá­ciensek bizalma. Nehéz az ocsútól a búzát elválasztani. ■ Szebik Imre bioetikus Az őssejt megnevezés biológiai és etikai, illetve világnézeti szempontból sem jelent egységes fogalmat. Azért nevezik e sejteket őssejteknek, mert sejtek, szövetek képesek belőlük kifejlődni. A már újszülöttekben is megtalálható, de biológiai értelemben véve felnőtt őssejteket az orvoslás már évtizedek óta sikerrel alkalmazza gyó­gyítási céllal, például csontvelő-átültetés esetén, de egyszerű vérátöm­lesztés során is kap vérben lévő őssejteket a páciens, noha ekkor nem az őssejtekkel való gyógyítás a cél. A felnőtt őssejtek felhasználása keresz­tény szempontból nem vet fel különösebb etikai kérdéseket, e sejtekből különböző sejtek és szövetek fejlődhetnek ki, de természetes körülmé­nyek között ember nem. Ugyanez a helyzet az újszülöttek köldökzsinórvéréből nyerhető őssej­tekkel, ezek biológiai értelemben ugyanígy felnőtt őssejteknek tekinthe­tőek. Jelentősebb etikai kérdés csupán a magáncélú köldökzsinórvér-tá­­rolás kapcsán merülhet fel, hiszen a tárolás költséges, ugyanakkor igen csekély annak a valószínűsége, hogy egy gyermeket a saját köldökzsinór­jából nyert s tárolt őssejtjeivel gyógyítsanak. Más a helyzet a magzatokból nyerhető őssejtekkel. E sejtek biológiai értelemben sokkal több lehetőséget hordoznak magukban, bizonyos sej­tek közülük hasonlítanak az embrionális őssejtekhez. A magzatból ki­vett sejtek felhasználása etikai szempontból nem teljesen semleges, hi­szen az esetek jelentős részében szándékosan előidézett abortusz/mag­zatgyilkosság folytán jutnak magzati őssejtekhez. Túl azon, hogy e be­avatkozás önmagában sok keresztény és nem keresztény ember számá­ra elfogadhatatlan, minimumkövetelmény a magzati sejtekkel való ku­tatás kapcsán az, hogy a függetlenségi elvet betartsák. Ez azt jelenti, hogy pusztán kutatási célból nem fogadható el abortuszt/magzatgyilkosságot elkövetni, azaz csak olyan magzatot szabad kutatásra felhasználni, amelyet a kutatástól függetlenül ítéltek halálra. Az embrionális őssejtek - a korábban említett őssejtekkel ellentétben - magukban hordozzák azt a képességet, hogy teljes emberré fejlődhet­nek. A fent leírtakból következik, hogy ezek csak az őssejtek egy részét jelentik. Ugyanakkor világnézeti szempontból ezen őssejtek megosztják az embereket, a keresztény világ jelentős része azért nem tartja elfogad­hatónak ezen embrionális őssejtkísérleteket, mert e sejtek kísérleti fel­­használását és elpusztítását egy megszületendő ember elpusztításával azo­nosítják. Embrionális őssejtekkel számos országban s Magyarországon is kísér­leteznek, de gyógyászati felhasználásuk embereken, ellenőrzött körül­mények között még nem kezdődhetett el. A jelenlegi tudományos isme­retek alapján nem lehet e sejteket megfelelően irányítani, emiatt daga­natok is kifejlődhetnek. ■ Sz. 1. Ünnepeljük együtt a teremtés hetét! Szeptember 27. - október 4. ► A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) közgyűlésének javaslatára 2009- től a szeptember utolsó és az ok­tóber első vasárnapja közötti időszakot hazánkban is terem­tésvédelmi hétként hirdetjük meg és ün­nepeljük a tanács tagegyházaihoz tar­tozó gyülekezetek­ben és intézmények­ben. Ez alkalomból jelent meg az elmúlt napokban A hét nap csodája címmel az a kiadvány, amely a te­remtés hete ünnep­körhöz kíván segítsé­get nyújtani. A füzet anyagát a MEÖT szociáletikai bizott­ságának megbízásá­ból a Magyarországi Evangélikus Egyház Ararát munkacso­portja dolgozta ki. Az alábbiakban - mintegy kedvcsiná­lóként - a munka­hét napjainak bontásában olvasha­tunk bibliai igeszakaszokra épülő meditációkat, valamint egy-egy kép­zőművészeti illusztráció kapcsán olyan továbbgondolásra érdemes kérdéseket teszünk fel, amelyek ke­resztény hitünket kihívások elé állít -tiszteletet felépítő litur­giái elemekhez kínálunk olyan ötleteket, amelyek segítségül szolgálhatnak a teremtés hetét nyitó és záró istentiszteleti al­kalmakhoz. Végül olyan kiadványokból és honla­pokból állítottunk össze ajánlott irodalmat, ame­lyekből számos további kérdéssel ismerkedhet meg az érdeklődő. A teremtésvédelemről való gondolkodás és cse­lekvés során felmerülő témák sora kimeríthetet­len. Reméljük, ezzel a pár gondolattal és javaslattal sikerül megszólaltatnunk a teremtésvédelem témá­Az első részt olyan információk kí­sérik végig, amelyeket a tudomá­nyok állítanak világunk jelenlegi helyzetéről; s ezeket olyan ötletekkel és szempontokkal igyekeztünk pár­ba állítani, amelyek megvalósítása ál­tal kisebb-nagyobb mértékben javít­hatunk környezetünk helyzetén. A füzet máso­dik részében az isten-A kiadvány borítóján Tóth Zsófiának, a kőszegi Evangélikus Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Informatikai Szakképző Is­kola és Kollégium 10. osztályos diákjának Színes világunk cí­mű alkotása látható, amely a Magyarországi Evangélikus Egy­ház Ararát teremtésvédelmi munkacsoportjának 2009-ben meghirdetett plakátpályázatán első helyezést kapott. Felké­szítő tanára: Tálas Ágnes. Alkalmazott technika: olajfestés. csoport vezetőjének előszavát közöljük. Hitünk alapjait megvizs­gálva azt mondhatjuk, hogy a teremtés védel­méről, az ember hű sá­­fárságáról szóló kérdés egyáltalán nem idegen keresztény hitünktől, ha­nem szerves részeként következik abból. Azonban gondol­kodásunk racionalitása és környeze­tünk realitása gyakran olyan ellenér­veket támasztanak bennünk, amelyek által hajlamosak vagyunk a környe­zet- és természetvédelem kérdését le­söpörni a minket foglalkoztató gon­dolatok asztaláról. Célunk ezzel a füzettel az, hogy se­gítséget nyújtsunk a teremtésvédelem során felmerülő kérdések felelősség­­teljes átgondolásához, s felhívjuk a fi­gyelmet olyan szempontokra, amelyek a keresztény hit számára fontosak. A környezetvédelem kérdése kapcsán gyakran felmerül a „Miért pont én?” és a „Mit tegyek, hol kezdjem el?” kér­dés. Ez ugyanúgy vezethet lemondó, pesszimista álláspont felé, mint önfe­ledt, a múlandóságot éltető, rajongó életszemlélethez. Ám a Krisztusba ve­tett hit biztos alapot nyújthat ezen tév­­utak ellen. A teremtés hetének meg­ünneplése amellett, hogy ráébreszt bennünket a világunkban fellelhető is­teni ajándékok sokaságának töré­kenységére, s teremtéstudatos élet­mód megvalósítása felé vezethet, a kö­zösség összetartó erejével is meg­ajándékozhat minket. Egyedül nehéz szembeszállni a „Miért pont én kezdjem el?” kérdés közönyös cinizmusba hajló erejé­vel. A gyakorlati, mindennapi tettek látszólagos kicsinységével fenyegető veszélyt könnyebb legyőzni és átlép­ni, ha tudjuk: keresztény közösségek és hívő emberek csoportjai együtt imádkoznak a teremtett világért, s ad­nak hálát a Teremtőnek ajándékaiért. E kiadvány összeállítása során ar­ra törekedtünk, hogy egyéni elcsen­­desedésre és személyes életvitelünk átgondolására éppúgy alkalmas le­gyen, mint ahogyan segítséget nyújt­hat gyülekezeti alkalmak témájának kiválasztásához és egy-egy közösség környezettudatos döntésének meg­hozatalához. A füzet első részében a ják. Minden meditációt egy imádság és egy ének követ, majd irodalmi il­lusztrációkkal, továbbá az egyes egy­házak nyilatkozataiból válogatott szemelvényekkel zárunk le egy napot. ját; s ha egy közösség jö­vőbeni életére nézve to­vábbgondolja, és - akár a legkisebb mértékben is — változtat szokásain, életmódján és mindenna­pi gyakorlatán, akkor a ki­advány elérte célját. ■ Dr. Kodácsy- Simon Eszter, az Ararát munka­­csoport vezetője A segédanyag teljes terjedelmében letölthető a munkacsoport honlapjá­ról: http://ararat.lutheran.hu. etet 09. szeptember 27. és október 4. között! ^ Helyszín és időponf mtesünnepi istentisztelet a Magyar Televízióban szeptember 27-én, 11 órakor, zvctités a zuglói evangélikus templomból udapest, Lőcsei út 32.) ' módú: hHp://arnro».Iulhoton.hu A MEÖT-tagegyházakgyülekezetei és intézményei a segédanyaggal együtt a napokban kapják kézhez azt a plakátot is, amely a teremtés hetének közös ünneplésére buzdít. A helyi alkalmak helyszínét és időpontját a kivilágosí­tott négyszögben tüntethetik fel a szervezők. A szeptember 27-én 11 órára a budapest-zuglói evangélikus templomba meghirdetett teremtésünnepi isten­­tisztelet - melyet a Magyar Televízió élőben közvetít - reménység szerint csak egyike lesz a sok hasonló rendezvénynek. JA hét nap csodája Segédanyag a „Teremtés Jíete" ünnepkörhöz

Next

/
Thumbnails
Contents