Evangélikus Élet, 2009. július-december (74. évfolyam, 27-52. szám)
2009-08-16 / 33. szám
Evangélikus Élet KULTÚRKÖRÖK 2009- augusztus 16. » 5 A hit hat A veszprémi evangélikus gyülekezet a dörögdi fesztiválon Jegyzetlapok (Napló, 2009) A Művészetek Völgye szervezői az idén nem rendezték meg a hagyományos fesztivált, a völgy települései azonban úgy döntöttek: önerőből, saját maguk vállalják a szervezést. A dörögdi fesztiválon - július 31. és augusztus 9. között - az idén is szólt a dzsessz-, a rock- és a népzene, voltak filmvetítések, színházi előadások, táncbemutatók, gyerekjátékok, a női egyenjogúsággal és kisebbségekkel kapcsolatos kvízkérdések. A taliándörögdi színes rendezvénybe az egyházak is bekapcsolódtak: a Veszprémi Evangélikus Egyházközség augusztus 7-én, pénteken várta a fesztiválozó gyerekeket, fiatalokat, felnőtteket. Délelőtt a legkisebbeké volt a főszerep: gokartos bibliaversenyen, akadályversenyen mérették meg magukat, papírrepülőt hajtogattak, a gyülekezet pedagógus és óvónő tagjainak segítségével kézműves-foglalkozásokon vehettek részt. Délután a várpalotai trombitás, Patonai Ildikó a templom előtt ismert evangélikus énekekkel hívogatta a programokra az arra járókat. Bereczky Gyula, a gyülekezet felügyelője vetített képekkel illusztrálta az egyházközség életét, mindennapjait a teremtett világ szépségéről Saller Endre tájképei, csendéletei beszéltek. Saller Endre - aki a zeneakadémián hegedülni tanult, végül a képzőművészetet választotta - szeret iskolapéldákat, vízben tükrözést, fény-árnyék jelenséget festeni. Kiállítását Szelényi Pál kántor, művészeti író nyitotta meg. Hoffmann Kálmánná Alkonyodik című kötetéből a gyülekezet tagjai olvastak verseket, a szerző, Irénke néni pedig Krisztusba vetett hitéről vallott, és arról, hogy muszáj gondolatait, érzéseit papírra vetnie. Szülők és gyermekek a Bibliában és ma címmel Isó Dorottya lelkész tartott előadást, rámutatva arra, hogy ma sok minden nem Isten igéje szeA gokartos bibliaverseny rint zajlik a világban. A templom előtti evangélizáció missziói jellegű volt: az volt a célja, hogy a fesztivál forgatagában minél többen megálljának, Jézus Krisztusról halljanak, elgondolkozzanak. Miért jó nekem, ha Isten szól? Én tudom, mi a legjobb nekem, hadd döntsem el én, mit kezdek az életemmel. A hitben élő ember kötöttségben éli az életét, mondják sokan. De valóban így van? Szabadság az, ha választhatom a rosszat? - sorjáztak a kérdések és válaszok Isó Dorottya és Isó Zoltán evangélizációjában. A hitben élőnek szabadsága van a jót választani. A veszprémi gyülekezet záróprogramjaként gospeikórus adott koncertet Kiss Szilvia kántor vezetésével. ■ B. E. Újra zenei Hatodik alkalommal rendezett zenei tábort a Kelet-békési Egyházmegye, ezúttal augusztus 2. és 9. között. Résztvevői közül többeknek ez volt az egyetlen előre tervezett nyári programjuk. Hét gyülekezetből érkeztek a tanulni akaró és lelki közösséget kereső fiatalok. Még a tengerentúlról is jöttek: közöttük voltak Clevelandből a Tamásy gyerekek is. A harminc növendék - a legfiatalabb nyolc-, a legidősebb húszéves - tíz oktatónak adott intenzív munkát. Főként pedagógusok, illetve magas szinten muzsikálók végezték ezt a felelősségteljes feladatot. Minden táborozó találkozhatott rajtuk kívül olyan fiatallal is, aki segített a gyakorlásban az orgona, gitár, furulya vagy dob mellett. Szakmai segítséget az egyházközség volt kántorától - aki régebben zenepedagógusként dolgozott - kaptak a résztvevők. A fúvósokból álló kis kamaracsoport készségesen tanulta darabjait, míg a délutáni „összhangon” különféle többszólamú kórusműveket szólaltatott meg a táborozok közössége. Ez évben néhány újítással gazdagodott a napirend. Korálokat, ifjúsági énekeket és zeneelméletet tanultak a fiatalok három csoportban. A tábor témája „Hegyek a Bibliában” volt. A nap zsoltára jelölte ki, milyen tartalmú ének tanulása következik. A szervezők a nap zsoltárához választották az esti igét, illetve a „soron következő” hegyet. így például a 121. zsoltárral a Golgotát párosították, mivel tekintetünket oda emelve Jézusra nézhetünk, akitől segítségünk, váltságunk jön. Aznap nagypénteki énekeket tanultak a táborozok. Az istendicséreten és lelki alkalmakon túl sok játékra, kreatív foglalatosságra és sportolásra is volt idő. Tábortűz mellett is énekelgettek a fiatalok, majd egy másik este a ligetben ereklyevadászatot játszottak. Az áldásos hetet sokszínű istentisztelettel zárták, amelyen mindannyian megmutathatták a gyülekezetnek, mit sajátítottak el. A résztvevők köszönettel tartoznak a szülők és a háttérben szorgoskodók sokszor erő feletti szolgálatáért: segítségük és felajánlásaik biztosították a testi táplálékot és azt is, hogy újra mindenki otthon érezhette magát az egyházközségben. ■ Lázárné Skorka Katalin Püski Sándor halálára. Kilencvenkilencedik évében elhunyt a legendás könyvkiadó. Elment, hogy kipihenje gazdag életének minden fáradalmát. És megaláztatását - mert ebben is volt része bőven. Jogi diplomával a zsebében 1938-ban nyitotta meg könyvesboltját, s egy évvel később megalapította a Magyar Élet Kiadót. Főként népi írók, Erdélyi József, Féja Géza, Kodolányi János, Németh László, Sinka István, Szabó Pál, Veres Péter, illetve Szabó Dezső műveit jelentette meg. Egyszerű borítóval, mindig csonkítatlanul - és ezzel az egyetlen volt, aki mindvégig megőrizte hitelességét! 1942 és 43 között a szárszói konferenciák egyik szervezője volt. 1962-ben hamis vádakkal börtönbüntetésre ítélték, 1970-ben Amerikába emigrált, ott hozta létre a Püski Kiadót, mely az akkori Magyarországon politikai okokból megjelenni nem tudó szerzők munkáit adta közre. Bizony hosszú oldalakat töltene meg ezeknek a műveknek a listája: elfeledett és határon túli írók hiánypótló művei. 1988-tól feleségével együtt Budapesten, a Krisztina körúti könyvesházban és kiadóban folytatta áldozatos munkáját: a nemzetépítést és önvédelmet. Fáradhatatlanul, az utolsó pillanatig olvasva és szerkesztve, biztatva az írókat a jóra és az igazra. A fehér borítós, ébenfekete betűs Püski-kötetek immár a magyar kultúra örök értékei. Remény. Egész életemben reménykedtem. Valami kevésben, valami apró segítségben. Egy biztató baráti szóban, egy szelet kenyérben. Nem akartam elhinni, hogy aki följelentette apámat, az soha nem kér bocsánatot, fia, aki kiszolgálta a zsarnoki időt, meg is rágalmaz! Elég volt. Ne tovább. Nem remélni. Már azt sem, hogy isteni sugallatra bekövetkezik a nem várt szerencse. Új évszázad. A 21. század csupa meglepetés, új értékrend és irány. Ma a Föld lakosságának hetvenöt százaléka éhezik, és ez mindent elmond a jövőről. Az energiaforrások kiapadóban. A szén-dioxid-kibocsátás nagyon nagy; az éghajlatváltozás is végzetes, talán már megállíthatatlan. Magyarország helyzete kilátástalannak tűnik: minden energiát vennünk kell, öreg a nemzet, s az erkölcsi züllés soha nem volt ilyen mélyponton. Az elkövetkező évtizedek valami szörnyű drámát sejtetnek. Ázsia túlélési esélye tizenöt százalék, Európa esélye negyvenöt-ötven százalék. Ha nem keressük tovább a megoldásokat, nagyobb lesz az emberi pusztulás, mint a háborúk idején! Iszonyat. Amerre nézek a világban, mindenütt gyűlölet, menekülő földrészek. Törékeny csónakon, rossz autógumin próbálnak az emberek átjutni az óceánon - reményeik szerint - egy szabad országba. Csontsovány afrikai nő, karján csecsemővel és még három kisgyerekkel, hátán vékony pokróccal gyalogol a véget nem érő úton. Néha egy-egy jóakaratú ember. A kopott Biblia, Arany János versei, Bach zenéje. A villányi jó vörösbor. A hajnali nap az ébredő tenger felett. Csak ez maradt. Minden más halványuló fénnyel dereng az időben. Htok. Nagy titok a gyönyörű magyar nyelv. Egész életemben csodáltam és féltettem. Kassán, Szabadkán, de különösen Erdélyben hangzik kristálytisztán a zengése. Arany balladás mélysége, Babits fájdalma, Krúdy hegedűszava. És azután még sok minden. ízek, hangulatok, messzi évszázadok. Az igazán tiszta életűek úgy beszélnek, mint a nép: szűkszavúan és dallamosan. Fellini. Mesél a nagy rendező a televízióban. Fekete-fehér, nagyszerű dokumentumgyűjtemény, soha nem látott és ismert képek. És egy igazi meglepetés: zseniálisan rajzolt a mester, terveihez vázlatokat készített, mielőtt hozzáfogott a végleges formához. „A film csodálatos játék, amit sokan néznek és szeretnek” - mondja búcsúzáskor. Majd megjegyzi, az életben a legfontosabb a változás. Biológiai és minőségi megújulást vár az új évszázadban. Hát itt van - kiáltanék felé, ha hallatszana szavam az iszonyú zajban. Itt van az istentelen, gyűlölködő világ. Soha nem látott, tar fejű szörnyembereivel. Az idő vonulása. Mintha gyorsabbak lennének az évek, ahogy öregszik az ember. Mintha ismeretlen kéz rázná a nagy égi homokórát. Kisebb fiamat, Robit mintha tegnap vittem volna a vállamon, mert nem mert beülni az autóba. Most meg már tizenhat éves lesz, kedves és szemtelen, mint a legtöbb kamasz. Ijesztően rövid egy nap, alig teszek valamit, máris itt az este. Elképesztő, hogy elrepül egy hét. Várom a pénteket, mikor végre újra együtt a család, lehet pihenni, kirándulni, és alig sikerül valami, marad a vasárnap délután rohanása, séta a budai hegyekig. Megdöbbentő, milyen rövid az élet. Emlékszem, gyerekkoromban apám sokszor fölkelt, hogy betakarjon az ágyban, most meg én töprengek a csillagtalan éjszakában, figyelem ritkán látott unokáim álmát. Hegyi kecskék. Ámulva nézem őket, ahogy szaladnak föl a meredek sziklafalon. Meg-megállnak, figyelnek, sörényüket fújja az északi szél. Hátsó lábukon a körmök különlegesen kiképzettek, hegyesek és élesek, ezért tudnak így járni minden évszakban. Ha eljön a szerelem ideje, akkor hason csúszva járulnak a menyasszony elé. Aki a legtöbb sebet kapja, a legvéresebb, az számíthat a kiválasztottak barlangmély örömeire. Misszionárius lelkészek. Jacskó Sándor Tajvan kis házaiban gondozza a sérült gyerekeket. 1956-ban hagyta el Kassát, hogy Isten hívásának engedelmeskedjen. Sokan várják reggelente, különösen egy sötét szemű fiú, csak jobb keze ép, s gyönyörűen hímez. Zsoldos Imre tizenkét nyelven tud, ő készítette a franciakínai szótárt. A tanítás után segít, ahol csak tud, ha kell, javítja az éji vihar tépázta ebédlő tetejét. Az erdélyi árvízkor ezer dollárt küldött, mondja, s a végén, mikor Magyarországról beszél, könnyes lesz a szeme. Főváros. Annyi év után még mindig idegen vagyok Budapesten. Elindulok délelőtt Budáról, busszal be az Üllői útig, onnan vissza kis kitérőkkel. Mindenütt az idegenség kísér, a régi házak szürke kopottsága, a hatalmas arányok, az új üveg-fém irodaházak egyformasága. Alig van magyar felirat, s az utcánk kaputábláin a neveket olvasva szinte mindenütt találok egy-két kínait, de van olyan ház is, ahol csak németek laknak. Tegnap még szorgos öregek dolgoztak a kertben, most mind szeretetotthonban van vagy a temetőben. ■ Fenyvesi Félix Lajos
