Evangélikus Élet, 2009. január-június (74. évfolyam, 1-26. szám)
2009-02-15 / 7. szám
4 ■* 2009- február 15. KERESZTUTAK Evangélikus Élet Egy csipetnyi dzsessz - Isten dicsőségére Osztrák-magyar evangélikus egyházvezetői találkozó A zene szórakoztasson, tanítson, és hirdesse Isten dicsőségét - vallotta a legendás afroamerikai dzsesszmuzsikus, Edward Kennedy „Duke“ Ellington. Ezt a három „követelményt” ötvözte a Mennyországa night-clubban - a dzsessz spirituális gyökerei című rendhagyó est is, melynek közönsége egyszerre élvezhette a fantasztikus dallamokat, gazdagodhatott új ismeretekkel, és lehetett részese az istendicsőítésnek. William Edgar presbiteriánus teológiai professzor és zongorista, Ruth Naomi Floyd énekes-zeneszerző és Adaryll Jordan baptista lelkipásztor, szaxofonos az Evangéliumi Fórum és a Keresztyén Vezetők és Üzletemberek Társasága (Keve Társaság) meghívására, a január 23. és február 2. közötti turnéja keretében érkezett Budapestre, hogy Birmingham, Cambridge, Sheffield, London, Belfast és Dublin után - az utolsó, a prágai fellépést megelőzően - január 30-án a kelenföldi missziós központban koncertezzen. A dzsesszt a szenvedés és a remény, a bánat és az öröm kettőssége jellemzi. Hogy miért vált ilyenné, arról Edgar professzor beszélt. A résztvevők megismerkedhettek az Afrikából Észak-Amerikába hurcolt rabszolgák életkörülményeivel, szembesülhettek azzal, hogy a kereszténység felvételével a rabszolgák saját elnyomóik hitét tették a magukévá, és magyarázatot kaphattak arra, miért tiltották ezt egyébként nekik „fehér gazdáik” (tudniillik akkor testvéreiknek kellett volna tekinteniük őket...). „Megfejthették” néhány metafora jelentését is (például a dalokban a Kánaán kifejezés egyszerre utalt a mennyországra és Kanadára) - és közben persze hátborzongató-lúdbőröztető dzsesszdarabokat hallgathattak. ■ V.J. ► Budapesten rendezték meg február 4-5. között a kétévente esedékes osztrák-magyar egyházvezetői találkozót. Az eszmecserén dr. Michael Bunker osztrák püspök, Kari Schiefermair, dr. Raoul Kneucker, dr. Erwin Schranz egyházfőtanácsosok és dr. Solymár Mónika bécsi magyar lelkész konzultáltak egyházunk három püspökével és az országos felügyelővel. „Menj, és nézd meg hogy jól vannak-e testvéreid..!’ - e mondatot, amelyet dr. Fabiny Tamás, az Északi Egyházkerület püspöke foglalt áhítatába a találkozó első napján, József történetében találjuk meg (íMóz 37,14). És valóban, a két egyház vezetőinek kétnapos megbeszélésén az volt az elsődleges cél, hogy tájékozódjanak egymás hitbéli, teológiai, társadalmi, gazdasági helyzetéről, és saját tapasztalatot gyűjtsenek. Az esemény egyik központi témája a diakónia volt. Erről először a Sarepta budai szeretetintézményben (képünkön), majd másnap a csillaghegyi gyülekezet vadonatúj, a tervek szerint márciusban megnyíló szeretetotthonában, a Gaudiopolisban szerezhettek személyes tapasztalatot a vendégek. Mindezt Sztehlo Gábor nyomán, aki ötvenhét éve alapította sérült gyermekek részére a Sareptát, hogy azután Gaudiopolis néven gyermekvárost hozzon létre a háború után az elárvult, szülő és rokon nélkül maradt gyermekek számára. Nem csak a múlt határozta meg azonban a két egyház képviselőinek tanácskozását: fontos téma volt az egyház és az állam kapcsolata, amelyről Ittzés János elnök-püspök és Prőhle Gergely országos felügyelő számolt be józan realitásérzékkel, mégis bizakodóan. Mert bár ez a viszony évről évre egyre bizonytalanabbá válik, reményre ad okot, hogy egyre több civil forrás található a bevételek mögött: az 1 százalékos személyijövedelemadó-felajánlások növekedésében felfedezhető az egyházért viselt tudatos felelősség. Mindez természetes osztrák szomszédainknál: ott az egyház anyagi terheinek felét fedezik a hívek felajánlásai, kisebb részben pedig a felekezet saját tevékenységéből származó jövedelem, végül pedig állami támogatás egészíti ki bevételeiket - számolt be dr. Michael Bünker püspök. Ennek fényében mind az osztrák, mind a magyar résztvevők közös célként fogalmazták meg a társadalmi szolidaritás erősítését: ezt szolgálja magyar részről az Élő kövek egyháza - evangélikus megújulási stratégia; ezzel szemben a szolidaritás gondolata osztrák testvéreinknél elsősorban az egyház társadalmi-politikai fellépésében nyilvánul meg (ilyen például a bevándorlók támogatása). A megbeszélés második felében dr. Béres Tamás, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Rendszeres Teológiai Tanszékének docense tartott bevezető előadást a Nyugat-Európában kiemelten kezelt eutanázia, bioetika tárgykörben. Ezt hosszas diskurzus követte, csakúgy, mint a délután még megbeszélendő témákat: a hitoktatás, a 2017-ig terjedő Luther- évtized, valamint a teremtés-, környezetvédelem kérdéskörét, hogy végül fehérasztal mellett kerüljön sor a bécsi magyar gyülekezetről szóló beszámolóra, Solymár Mónika előadásában. ,Menj, és nézd meg hogy jól vannak-e testvéreid..!’ Eljöttek. Meggazdagító volt. ■ CSELOVSZKYNÉ dr. Tarr Klára KÉSZÜLÜNK A NŐK VILÁGIM AN APJÁRA - MÁRCIUS 6. Mit mutat a pápua tükör? „Különbözünk, mégis egy test vagyunk Krisztusban” - ezzel a mottóval hívnak közös imádkozásra bennünket a csendes-óceáni szigetország, Pápua Új-Guinea asszonyai. Ahogyan minden esztendőben, idén is március első péntekén gyűlnek össze a keresztény nők szerte a világon, hogy felekezeti határokat leküzdve, együtt könyörögjenek a teremtett világért. Idén a pápua asszonyok által készített istentiszteleti liturgia formálja e nap imakéréseit. A csendes-óceáni szigetvilág bár több ezer kilométerre van Magyarországtól, mégsem ismeretlen előttünk. Manus szigetén szolgált egykor Molnár Mária református diakonissza, akit a második világháború borzalmai közepette gyilkoltak meg japán katonák. És az Evangélikus Külmissziói Egyesülettel együttműködve Pápua Új-Guineába küldte ki munkatársának a Bajor Misszió is Bálint Zoltán vízmérnököt 1995-ben. A családnak a pápuák földjén töltött négy esztendejéről rendkívüli élvezetességgel számolt be a feleség, Kis Beáta A garamut hanga címmel megjelent könyvében. Lapunk következő számában az ő élményeiket elevenítjük fel, arról beszélgetünk, hogyan látja egy európai ennek e távoli szigetvilágnak az életét. Most azonban szólaljon meg egy fiatal pápua lelkész, Friedrich Yawomar, aki 2007 áprilisáig élt Bajorországban. Négy esztendőn át, a Bajor Misszió vendégeként, lelkészcsereprogram keretében különböző német gyülekezetekben szolgált. (Az interjú, amelynek némileg rövidített változatát adjuk közre, eredetileg a Dunántúli Harangszó EKME-mellékleteként jelent meg 2006 decemberében.)- Yawomar úr, keresztény családban nőtt fel?- Igen, már a szüleim is hívő emberek voltak. A tengerparton éltünk, apám halászatból tartott el bennünket. Én is civil szakmát tanultam. Mielőtt a lelkészképző szemináriumba jelentkeztem volna, ápolóként dolgoztam. Evangélikus vagyok, hatmillió lakosú országunkban egymillióan tartozunk e felekezethez.- Megmutatott egy pápua szerzők által írt hitvallást. Milyen gyakran használnak szabadon írt imádságokat, liturgikus szövegeket?- Az istentiszteleteinken lehetőség van arra, hogy az Apostoli hitvallás mellett más hitvallásokat is használjunk. Saját megfogalmazásainkat közelebb érezzük magunkhoz, azok a mi lelkiségünket tükrözik. Ez lehet az oka például annak, hogy híveink a M- ceai hitvallást nem is ismerik.- Beszéljünk a Németországban töltött idejéről. Ha hazamegy a sajátjai közé, mit fog rólunk, európaiakról mesélni? Tudom, nehezére esik ez Önnek, hiszen árad Yamowar úrból a szelíd jóság de kérem, ez alkalommal küzdje le a jóindulatból eredő gátlást...- Amit itt Németországban nehéz volt megszoknom, az az, hogy mindenki rohan. Furcsa volt számomra, hogy itt terminusok vannak. Be kell jelentkezni az orvoshoz, a fodrászhoz, a paphoz. A kollégám megmondja, meddig ér rám... Mi mindenkire ráérünk, nem rohanunk. Igaz, a buszok sem jönnek precízen, menetrend szerint otthon, Pápua Új-Guineában. Van, hogy órákat várakozunk, mire jön valami. De itt mindenki siet. A másik dolgot, ami zavart, maguk így neveznék: pénzorientáltság. Otthon vannak olyan emberek vidéken, akik nem is' ismerik a pénz fogalmát. Ok másként kereskednek. Lejönnek a hegyekből, s a dolgaikat halra, gyümölcsre cserélik a tengerparton élőkkel. Itt Európában, úgy tűnik, mindent a pénz irányít. Ettől az emberek önzőbbé is válnak talán. Úgy érzem - és ez a harmadik dolog, amit említeni szeretnék -, hogy az „első világban” már nincs annyi erő a kapcsolatok építésére. Talán éppen a pénzközpontúság, a rohanás az oka, hogy az embereknek nincs idejük egymásra. így nem véletlenül lazulnak, esnek szét a családi, baráti kötelékek. Nálunk az istentisztelet nem precízen hatvan perc. Annyi esetleg a prédikáció időtartama. Elképzelem, hogy a magyar olvasók most megijednek! De mi nem érezzük hosszúnak. És az alkalmak végén sem sietünk el. Itt, a bajor gyülekezetemben iszunk egy pici kávét, teát, aztán már mindenki szalad is. Ez nem jó! Ugye, nem haragszanak, hogy ezt mind elmondtam? (...) # % Valaki megkérdezte tőlem, mi értelme van a nők világimanapja hazai ünneplésének. A lelki gazdagításon túl talán éppen ez lehet az egyik „haszon” Távoli tájakon élő testvéreink tükröt tarthatnak elénk. Reménységem, hogy az azóta Új-Guineába visszatért Yawomar lelkész szavai és a világimanap istentiszteleti liturgiájában megszólaló asszonyok - friss hitük, egymás iránti odaadó szeretetük - elgondolkodtatásra késztetnek bennünket, magyar olvasókat. ■ B. Pintér Márta Az idei imanap lógója