Evangélikus Élet, 2009. január-június (74. évfolyam, 1-26. szám)
2009-02-01 / 5. szám
2 -m 2009. február 1. FORRÁS Evangélikus Élet Oratio oecumenica VÍZKERESZT ÜNNEPE UTÁN UTOLSÓ VASÁRNAP - ÉZS 40,3-11 „Itt van Istenetek!” A VASÁRNAP IGÉJE / l Mennyei Atyánk! Áldunk téged, hogy munkálod az egységet a keresztények között. Annyi közöttünk az egyenetlenség, a diszharmónia! Sokszor várjuk csak magunktól, hogy feltöltsük a közöttünk lévő völgyeket, szakadékokat, eltakarítsuk a hegyeket és a halmokat. A magunk egyenetlenségein, hitetlenségén is emberi erővel szeretnénk úrrá lenni. Add, hogy meglássuk életünkben a te mennyei dicsőségedet, hiszen csak á te fényed adhat számunkra erőt, reménységet. Ott állunk, Urunk, életünk sötét erdejének fái között, mint a mezítelenségére rádöbbent Ádám és Éva. Hívsz bennünket, vágyakozunk a hangod után, de nem merünk kilépni a homályt adó fák közül. Sokszor már elhisszük, hogy a magunk csendes sötétsége jelenti számunkra a biztonságot, a nyugalmat, a békességet. Kérünk, ne mondj le rólunk, hívj minket életünk minden napján. Imádkozunk azokért, akik félnek a te világosságodban szembenézni önmagukkal, akik a maguk hitében és vallásosságában bíznak, és a te fényed mindent megvilágosító, átható erejét csak másokban szeretnék látni. Mutasd meg nekünk naponként isteni dicsőségedet, hogy ne magunkban, hanem csak benned bízzunk. Kérünk, légy azokkal, akik most tervezik életüket, segítsd testvéreinket, hogy a tőled kapott valódi értékek alapján akarják földi életüket megélni. Imádkozunk azokért, akik középkorúként már nem terveznek, reménytelennek látják életüket, akik elvesztik munkájukat, vagy akiket elbizonytalan ítanak az újabb és újabb kihívások. Bátorítsd őket, hogy elég nékünk a te kegyelmed, mert a te erőd erőtlenségünk által is célba ér. Légy azokkal, akik betegen, magányosan, fájdalmakkal terhelten, gyógyulásra vágyva imádkoznak hozzád. Győzd meg őket, hogy nem az emberi erő és akarat az, ami megtart bennünket életünk nehéz szakaszaiban, hanem egyedül a te ingyen kegyelmed. Kérünk, ragyogtasd fel dicsőségedet egyházunkban és az egész földön, hogy a hiábavaló világ kötelékei ne szoríthassanak bennünket a reménytelenség és bizalmatlanság sötétségébe, hanem megtanuljunk életünk minden napján mindent átfogó, mindenekre kiáradó kegyelmedből élni. Áldj meg minket, Urunk! Ámen. SEMPER REFORMANDA „Ez a hír és vigasztaló üzenet, az evangéliumi vagy isteni híradás azért is neveztetik Újtestamentumnak, mert olyan, akár a testamentumok, amelyekben a haldokló kiosztja javait; így rendelkezett Krisztus is halála előtt arról, hogy az evangélium az egész világon hirdettessék, hogy minden hívő lélek az ő birtokát, vagyis életét, amely legyőzi a halált, igazságát, amely eltiporja a bűnt, és üdvösségét, amellyel megmenekül az örök kárhozattól, kapja örökségül. A szegény halandó, aki bűnben hal meg, és a pokolra jut, nem is hallhat vigasztalóbbat, mint Krisztustól ezt a drága jó hírt, ezért szíve mélyéről kacag és örvendezik, ha elhiszi igazságát.” M Luther Márton: Előszó az Újtestamentumhoz (Szita Szilvia fordítása) Ézsaiás könyve negyvenedik fejezetének elején új hang szólal meg: „Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet! - mondja Istenetek.” (Ézs 40,1) Az úgynevezett „történelmi” Ézsaiás prófétától itt veszi át a szót a II. (Deutero-) Ézsaiásnak nevezett ismeretlen próféta. De nemcsak ezért új az itt megszólaló hang, hanem tartalma miatt is. Vége a fogság ítéletével fenyegető próféciák sorának. II. Ézsaiás már a Babilonban raboskodó népet szólítja meg. Őket vigasztalja a szabadulás ígéretével. Nekik mondja, hogy Isten az idegen földön sem hagyta sorsukra őket, hanem el fog jönni hozzájuk, és látogatása ezúttal nem ítéletet, hanem szabadulást és új kezdetet fog hozni. Isten látogatása nyelvünkben a csapások szinonimája. Egy minden istentiszteleten és bibliaórán részt vevő, krónikus beteg presbiter asszonynak rendszeresen szemére vetette a férje: „Ha nem foglalkoznál folyton a Jóistennel, ő is békén hagyna téged! Lásd, én minden évben csak karácsonykor megyek el a templomba, és az év többi napján békén hagyom a Jóistent. így ő is békén hagy engem!” És látszólag igaza volt: előrehaladott kora ellenére makkegészséges volt, és joggal mondhatta: „Az orvosokat is békén hagyom, és azok is békén hagynak engem.” Miért gondolkodunk így Isten látogatásáról? Miért soroljuk a nemkívánatos, félelmetes dolgok közé? Miért csak a csapásokban vesszük észre - ha ugyan észrevesszük - Isten hozzánk való közeledését? Az Ószövetség tanúsága szerint Isten a tőle elfordult ember figyelmét többször is megpróbálja magára irányítani úgy, hogy csapásokkal látogatja meg. Mégis torz lesz az Istenről alkotott képünk, ha csak ezt látjuk. Mert ez Istennek csak az egyik arca. Deutero-Ézsaiás próféciáiban Isten másik arcával fordul felénk. Isten már az Ószövetségben sem csak azért látogatta meg az embert, hogy önhittségét megalázza, gőgjéf letörje, és teremtményi porszem voltára emlékeztesse. „Ezt mondja a magasztos, a felséges, aki örök hajlékában lakik, szent az ő neve: Magasságban és szentségben lakom, de a megtörttel és alázatos lelkűvel is. Felüdítem az alázatosak lelkét, felüdítem a megtörtek szívét” - adja ugyancsak Deutero-Ézsaiás szájába vigasztaló igéjét (Ézs 57,15). Mert „Isten szeme a mélységbe néz” - vallja ennek nyomán Luther. De Isten nemcsak látja, hanem meg is látogatja azokat, akik nem zúgolódnak, hanem elesetten, összetörtén is alázatosak maradnak vele szemben. így látogatta meg egykor a babiloni fogságban sínylődő népét is. És ebből a szempontból nem az a lényeges, hogy a nép éppen a fogság szenvedéseinek kohójában tanulta meg újra az Isten iránti alázatot. A már említett presbiter asszony többször tett tanúságot arról a hitéről, hogy a betegség mindennapi fájdalmaival Isten őt nem sújtani vagy megalázni akarja, hanem megtartani az iránta való hűségben és alázatban. Mert nem az a lényeg, hogy valaki bűne közvetlen következményeként vagy Isten kikutathatatlan akaratából, minden belátható ok nélkül járja-e a mélység útját. A lényeg az, amit Isten a próféta által mond: „Magasságban és szentségben lakom, de a megtörttel és alázatos lelkűvel is. Felüdítem az alázatosak lelkét, felüdítem a megtörtek szívét” Mert eljön hozzájuk, mert meglátogatja őket. És amikor a hetven év elteltével Isten váratlanul, hihetetlen eszközzel, hihetetlen gyorsasággal letörte népéről a babiloni igát, hogy a nép elindulhasson hazafelé, beteljesült a próféta jövendölése: „Magas hegyre menjföl, ki örömhírt viszel Sionnak, kiálts erős hangon, ki örömhírt viszel Jeruzsálemríek! Kiálts, ne félj! Mondd Júda városainak: Itt van Istenetek! Az én Uram, az Úr jön hatalommal, karja uralkodik. Vele jön szerzeménye, előtte jön, amiért fáradozott. Mint pásztor, úgy legelteti nyáját, karjára gyűjti a bárányokat, ölébe veszi őket, az anyajuhokat szelíden terelgeti” (9-11. v.) „Isten szeme a mélységbe néz!” És mindegy, hogy bűne következtében vagy próbatétel okán, okkal vagy belátható ok nélkül talál-e ott valakit: ha úgy látja, hogy a mélységben vergődő teremtménye alázatot tanúsít iránta, akkor meglátogatja. És látogatása nem csapást fog hozni, hanem szabadulást. Szabadulást és az Isten jelenléte megtapasztalásának mindennél nagyobb örömét. A vízkereszti ünnepkör utolsó vasárnapja a megdicsőült Krisztusra irányítja figyelmünket. A kiválasztott három tanítvány a hegyen megtapasztalhatta, hogy az ember Jézusban valóban Isten látogatott a földre, és ez nem csapás, hanem a legnagyobb jó,~ amely minden emberi elképzelést felülmúl. Igazából az ő eljövetelével teljesült a próféta igéje: „Itt van Istenetek!” És Jézus emberi személyében nem is csak Jeruzsálemhez és Júda városaihoz jött el, hanem minden néphez és minden emberhez. És a megdicsőülés hegyéről azért indult el a Golgota felé, hogy az emberiét legnagyobb mélységében is jelen lehessen. A Golgota keresztjén megvalósul, ami ember számára elképzelhetetlen: Isten függ ott, Istentől elhagyatva. Luthernak igaza van: ez emberi értelemmel meg nem közelíthető csoda! Ezt érteni nem, csak hódolattal imádni lehet! Isten kész volt idáig elmenni, hogy így mutassa meg: ő nemcsak látja a bűn és halál mélységében vergődő gyermekeit, hanem valóban elhagyja értük a mennyet, leszáll az istennélküliség sötét poklába, és - beteljesítve a próféta szavát - „karjára gyűjti a bárányokat, ölébe veszi őket”, hogy amikor majd új eget és új földet teremt, ahol teljes dicsőségében fog örökké uralkodni, beteljesítse a prófécia másik felét is: „Vele jön szerzeménye, előtte jön, amiért fáradozott’.’ ■ Véghelyi Antal Imádkozzunk! „Mialatt tested a sírban, lelked a pokolban volt, a latorral a paradicsomban voltál, és mint Isten a trónuson is ott voltál az Atyával és a Lélekkel együtt, mindeneket betöltve, felfoghatatlan Krisztus. Mily életteljesnek, a paradicsomnál mennyivel gyönyörűbbnek és minden királyi palotánál ragyogóbbnak bizonyult, Krisztus, a te sírod, a mi feliámadásünkforrása’.’ (Aranyszájú Szent János liturgiájából) Krisztus, menny, föld alkotója ► A vízkereszti időszak utolsó vasárnapjával zárul le a megtestesülés nagy ünnepköre. A vízkereszt ünnepe utáni vasárnapok mindegyike epifánia folytatásának tekinthető, mert Krisztus királyként jelenik meg az evangélium elbeszélése szerint. Jézus isteni természetének jelei mutatkoznak meg vízkeresztkor, a „három csodával ékesített szent napon” és az ez után következő eseményekben is, a mai vasárnapon pedig az Atya egyértelmű bizonyságtételét halljuk a kiválasztott igeszakaszokban: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm...” (Mt 17,1-9; 2Pt 1,16-21) Az ünnep graduáléneke a 9. században keletkezett, ismeretlen szerzőtől származó Rex Christe, factor omnium - Krisztus, menny, föld alkotója (EÉ 358) himnusz. Dallamát énekeskönyvünkben a - szintén a himnusz műfajához tartozó - Csillagoknak alkotója (EÉ 359) énektől kölcsönzi. A legkorábbi adatok az első ezredforduló idejéből igazolják a Krisztus, menny,föld alkotója himnuszt, ekkor mint a szenvedés idejére való éneket közlik. A himnuszok alapvetően az imaórák (zsolozsma) részei, közülük néhány mégis helyet kapott olyan misékben, melyeknek a felépítése rendhagyó. A Rex Christe, factor omnium a nagycsütörtöki liturgiában körmeneti himnuszként található meg német és magyar vidéken is. Mai főénekünk egyik érdekessége, hogy anyanyelvi fordításai viszonylag későn, a 19. században készültek. Luther maga „nagyon jó himnusznak” (optimus hymnus) tartotta ezt az éneket, mégsem fordította le németre. Latin nyelvű az a két korálfeldolgozás is, amelyek megörökítették jelenlétét az evangélikus énekrepertoárban. Az egyik J. S. Bach négyszólamú korálja (BWV 335), a másik pedig J. H. Schein 1627-es Cantionaléjában maradt fönn. Mindkét mű a himnusz eredeti dallamát dolgozza föl. Ennek az éneknek a másik érdekes vonatkozása, hogy közvetett formában a szövegéhez tartozó saját dallama is megtalálható énekeskönyvünkben. A középkorban a Rex Christe, factor ÉNEKKINCSTAR Eged Illen diczehinc, omnium Európa-szerte az egyik legkedveltebb himnusz volt, több dallam- és szövegvariánsa maradt fönn. A 12-14. század folyamán a szövegben megjelentek refrénes betoldások; ilyen, a himnusz dallamára énekelt toldalékként kapcsolódott a főszöveghez a Laus tibi Christe, qui pateris refrénvers - vagyis: Dicsőítünk, Krisztus, aki szenvedtél (EÉ 199). A mai főéneknek e „leszármazottja” önállósult, és a Rex Christe, factor omnium dallamával összekapcsolódva a reformáció korától kezdve fontos részévé vált a protestáns énekkincsnek is. A mai vasárnap fő gondolata Krisztus isteni dicsőségének kinyilatkoztatása, ezzel keretbe foglalja a vízkereszt és a rá következő vasárnapok üzenetét. Ebben az időszakban hétről hétre elhangzik a kegyelemhirdetésben: „ Isten megkönyörült rajtunk a Jézus Krisztus által, akiben az Ige testté lett, itt élt közöttünk, és akinek láttuk dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét.” Az emberré lett Krisztusban maga Isten jelent meg a földön, hogy majd húsvétkor bűnbocsánatot adjon az embereknek. Ezt a gondolatot hangsúlyozza a mai vasárnapra választott graduálének: „Krisztus, menny, föld alkotója, / A hívőknek Megváltója, / Hallgass meg, ha téged áldunk, / S trónodhoz száll imádságunk! // Ádámban mi mind vétkeztünk, / Kárhozatra ezért estünk; / De te keresztfán meghaltál, / És nékünk életet adtál. // Dicsőségedből lejöttél, / Mi testünkbe felöltöztél; / S kik a bűn útjára térünk, / Sok nagy kínt szenvedtél értünk. // Fogságból megszabadultunk, / Sebeiddel meggyógyultunk; / Bűntől, haláltól, ó, áldott, / Megváltottad a világot.” (1-4. vsz.) A záró két strófa már a következő nagy ünnep fényét vetíti előre: „Keresztfád királyi trón lett, / Erre a föld megreszketett; / Lelked égbe szállt, szent Fölség, / S elsötétedett a föld s ég. // A mennyben megdicsőültél, / Istennek jobbjára ültél; / Ott a te királyi széked, / Onnan kormányzód néped.” Ámen. ■ Barta-Gombos Arikán mmmmmammmmmmmmmm m 'Evangélikus Élei®- Az Evangélikus Élet 2005., 2006., 2007. és 2008. évi lapszámai E Evangélikus Heg pj)p formátumban letölthetők a www.evangelikuselet.hu címről. c k-át
