Evangélikus Élet, 2009. január-június (74. évfolyam, 1-26. szám)
2009-01-25 / 4. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2009. január 25. » 3 Szálkák és gerendák Jogász és püspök asztali beszélgetése Lutheránus sziget Pápa szívében ► „Ha nincs megbocsátás, nincs jövője az emberiségnek” - mondta Solt Pál a Pilinszky János irodalmi kávéházban az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány szervezésében megrendezett dispután. A január 13-i rendezvényen a törvény és evangélium kérdéskörét vitatták meg a beszélgetőpartnerek: a Magyar Bíróképző Akadémia igazgatója, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke és Gáncs Péter evangélikus püspök. A rendezvény kezdetén az est vendégei Luther asztali beszélgetéseinek egy részletét idézték, melyben a reformátor a jogtudósok iránti haragjának ad hangot: „A jurista gerendát, a teológus pedig szálkát hordoz. (...) A jurista nem több, mint a varga vagy a szabó.” E kemény kijelentéssel szemben Gáncs Péter - a párbeszéd fontosságát kiemelve - annak a helyzetnek a különlegességére hívta fel a figyelmet, hogy a megjelölt témakörben a törvénytudó és a lelkész oszthatja meg egymással gondolatait és tapasztalatait. A vitapartnerek egyetértettek abban, hogy a társadalmi együttélés szabályainak meghozatala mellett minden korban szükség van a polgárok önkéntes jogkövető magatartására is. A püspök felidézte a reformátori tanításnak azt a sajátosságát, hogy a törvény és evangélium megkülönböztetésére különösen nagy hangsúly esik. A törvényen belül kiemelte a két kőtábla eltérő szerepét: az első (tudniillik az első három parancsolat, mely az ember Istennel való kapcsolatát rendezi) a fej, amelytől ha megfosztjuk a testet, a többi taggal (vagyis a második kőtábla emberi viszonyokat rendező parancsolataival) is azonnal gondok adódnak. „Rettenetes úgy végigmenni egy szerpentinen - folytatta gondolatmenetét -, ha nincs korlát” ugyanakkor csak a Jézus Krisztusban testté lett szeretet képes felszabadítani arra, hogy az ember ne kényszerből akarja teljesíteni a törvény előírásait. Az evangélium és az európai identitás kapcsolatát feszegető kérdésre Gáncs Péter elmondta: nem azon kell problémáznunk, hogy a keresztény gyökerekre utaló mondatok nem kerültek be az Európai Unió alkotmányának előszavába. A fő kérdés az, hogy Európa keresztényeinek élete valóban megtermi-e a jó gyümölcsöket. Hiszen Jézus Krisztus, az ő szava, tanítása, életünkben való jelenléte maga az evangélium. Solt Pál felhívta a figyelmet arra, hogy a törvény fogalmát sokan a jog szinonimájaként is használják. A törvényeket ma az állam bocsátja ki és ő is hajtatja végre, ám ha túl sok a jogszabály, ezek özönében nehéz eligazodni. Minél kazuisztikusabb egy törvény, annál hamarabb változtatásra szorul. Véleménye szerint a Tízparancsolat az emberiség közös kincse, amely bele van írva az emberi szív mélyébe, vagyis igazi sajátosságunkból következik. Ugyanakkor hozzátette: „Semmit sem használ, ha csak önmagában nézzük a törvényt. Aki a törvényt adta számunkra, ő a megtartó.” Az evangéliummal kapcsolatban a katolikus jogtudós megjegyezte: Isten országának örömhíre arra vár, hogy minden emberi esetlenségünk, töredékes ismeretünk és rossz tulajdonságunk mellett is megéljük, illetve megjelenítsük a mindennapokban. Ahol ez megtörténik, ott az evangélium békét teremt. Az „ezoterikumok” iránt érdeklődő 21. századi ember olyasmire éhes, ami meghaladja őt és bálványait. Az egyház feladata ebben a helyzetben önmaga szolgai voltának megvallása lehet - ezt vállalva és megélve nyújthat segítséget a kapaszkodót keresőknek. Meggyőződése szerint két út mutat a jövő felé: túlbonyolított életünk egyszerűsítése és a megbocsátás. A disputa Galambos Ádámnak, az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány kuratóriuma elnökének, az est moderátorának köszönetnyilvánításával zárult. A házigazda egyben az érdeklődők figyelmébe ajánlotta, hogy már kézbe vehető a korábbi beszélgetések anyagát tartalmazó második kötet is. A könyv a Luther Kiadó gondozásában jelent meg a közelmúltban. ■ S. A. ► Nagy horderejű vállalkozásba kezdett Pápa városában az evangélikus gyülekezet és a nemrégiben az egyházközség lelkészévé, majd esperessé választott Polgárdi Sándor. Arra az elhatározásra jutottak, hogy uniós pályázati pénzből kívánják felújítani és kibővíteni a Pápa belvárosában található, „lutheránus szigetnek” is nevezett épületegyüttest. „Tervezői szándékainkat, a tervünkben javasolt megoldásokat az a meggyőződés vezérelte, hogy a keresztény élet és nevelés alapja a 21. században is a templom és az iskola marad. (...) A megadott tervezési programban legszebb evangélikus hagyományaink folytatását látjuk, munkánk során ennek a haladó tradíciónak az életben tartását tartottuk szem előtt. Az itt folyó - remélhetőleg generációkon átívelő - szellemi, lelki munkának próbáltunk méltó keretet teremteni” - írta a Lutheránus sziget Pápa épületkomplexum tanulmányterve című dokumentum bevezetőjében dr. Nagy Tamás, a projekt felelős tervezője, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Építész Tanszékének vezetője. A döntést - mely szerint az ő tervei alapján újítják fel és bővítik ki az épületegyüttest - még tavaly október 15-én egy tizenhat fős bizottság hozta meg. Korábban is voltak már kezdeményezések az iskola bővítésére, de ezek közül egyik sem nyert kellő támogatást - tudtuk meg Polgárdi Sándortól. Az esperes azt is elmondta, hogy a tervek megvalósítását most több tényező is sürgetővé teszi. Egyrészt a templomot és az épületeket az egykori várárok területén húzták fel, s mivel fennáll további süllyedésük veszélye, elengedhetetlen a felújítási munkálatok mihamarabbi megkezdése. Másrészt a 2001-ben újraindított Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola kinőtte jelenlegi helyét - 2009-től nyolcosztályos iskolaként fog működni -, és a gyülekezetnek is tágasabb térre lenne igénye. Az iskolát tornateremmel, étteremmel és új tantermekkel bővítenék. Tervezik könyvtár és levéltár létrehozását is, melyekben a gyülekezet nagyon értékes régi gyűjteményét szeretnék bemutatni, illetve az esperesi hivatal és az egyházmegye anyagait elhelyezni. Remélik továbbá, hogy a gyülekezet lélekszáma és anyagi helyzete egyaránt úgy alakul az elkövetkezendő időben, hogy lehetővé válik két állandó lelkész szolgálatba állítása is, így két lelkészlakásra lesz szükség. Nem utolsósorban a tervek között szerepel egy gyülekezeti terem megépítése. A projekt összköltségvetése 988 millió forint, az elképzeléseket pedig — miként beszámolónk elején említettük - európai uniós forrásokból kívánják megvalósítani. ■ - JENEI -Kultúrájában él a nemzet „A 185 éve íródott nemzeti ima születésének napját 1989 óta ünnepük a magyar kultúra napjaként. Hogy hányán ünnepük valójában, azt nem tudom. De számomra megér egy írást. Főképp azért, mert ha minden melléit elmegyünk szó nélkül, akkor a végén tényleg nem marad semmi, csak a zavaros, anyázós, megosztottságokkal teli hétköznapok. Márpedig a magyar kultúra napja egy olyan alkalom, amikor érdemesebb tágabbra nyitni az ablakot, meghallgatni egy zeneművet, megtekinteni egy festményt, elolvasni néhány irodalmi részletet, hogy átélhessük a valahová tartozás jóleső érzését” - írja Pór Károly a Hirextra.hu portálon. Nekünk, keresztény magyaroknak a magyar kultúra napja ennél is több, nem csupán a valahová tartozás jóleső része, hanem a valakihez tartozás bizonyossága, a felbecsülhetetlen ajándékért érzett hála pillanata. Ablaknyitás, a hit ablaknyitása egy olyan valóság felé, amely kulturális önazonosságunkat jelenti, amely a gyökér, az alap, amelyre minden létezés épül. De mi is a kultúra? Máraí megfogalmazásában az emberi lét legmélyebb tartalma, életforma. Egy olyan viszonyrendszer, amely átfogja az egész emberi életet, a teljes társadalmat. A kultúra műveltség, szellemi, anyagi értékteremtés, tudatos alkotás, művészet, tudomány, vallás, ismeretek és magatartásformák. Egyszóval minden, ami emberré emel. Leegyszerűsítve nagyon tiszta, egyértelmű a kultúra fogalma. Például - Szatmáry Zoltán fizikus szavaival szólva - „a régészek kultúrának nevezik azokat a leletegyütteseket, tárgyakat, amelyek nem a természet, hanem az ember művei. Szerintem ez a kultúra definíciója, amelyet nem kell tovább bonyolítani. Mi akkor a »magyar kultúra«? Minden, amit a magyar emberek létrehoztak, megalkottak, megteremtettek. Amíg tehát magyarok élnek a földön, a magyar kultúra fennmarad - mondaná az ember. Csak rajtunk múlik, tényleg fennmarad-e.” Számunkra a magyar kultúra az az „ontologikus közeg”, az az érték- és normarendszer, az az életforma, amely ezer szállal fűzi egymáshoz a Kárpát-medencei magyarságot. Olyan elszakíthatatlan szálak ezek, melyek egyben Európához és a világhoz, az emberiséghez kötnek, és közben sajátos karaktert kölcsönözve el is választanak mindettől. Ebben a kultúrában benne rejlik az ismétlés, az érték- és hagyományőrzés, a megújulás, az alkotás, a teremtés, a változás dialektikája. Ha magyar életünket-létünket ÉGTÁJOLÓ annyira meghatározza is mostanság a szétszakadozottság, az ellentét, az általunk emelt áthatolhatatlan falak és kiásott lövészárkok, az elvakult gyűlölet, a mérhetetlen önzés, talán mégis marad valami. Valami, ami a miénk, mindannyiunké, közös kincsünk, pártállástól, hatalomtól, régióktól, mindenféle országhatároktól, falaktól és lövészárkoktól függetlenül. És ez a mi magyar kultúránk, 3 mi önazonosságunk. Idézett tanulmányában (www.termeszetvilaga.hu/tv98/tv9809/kultura.html) Szatmáry Zoltán így folytatja: „A magyar kultúra nagy részét a nép hordozza. Ez a folklór, és a nép generációkon keresztül fenn fogja tartani. Arra persze nincs garancia, hogy a világ ezt magyar folklórnak fogja tekinteni. Tessék elmenni a bukaresti skanzenbe: ott rengeteg, nyilvánvalóan magyar emlék románként van bemutatva.” Természetesen a magyar kultúra nem valami egynemű, uniformizált, unalmas, egyhangú, színtelen halmaz. Sőt mindig ki van téve a legvadabb politikai és egyéb befolyás „átkos” hatásának. Próbálták már megszelídíteni, kordában tartani, szolgai engedelmességre bírni, hűségnyilatkozatra kényszeríteni, dogmatizálni. Hol vörösre, hol barnára, hol csíkosra igyekeztek mázolni, attól függően, hogy milyen szelek fújtak. Sokan próbálták vadhajtásait itt-ott kivágni, csonkítani, részeit „megfelelően és illendően” szalonképessé tenni. De a mi „kis magyar kultúránk” egészen makacsnak, szívósnak bizonyult, mert nem hódolt be az ide-oda fújdogáló szeleknek, fittyet hányt mindenféle jöttment ideológiákra. Csak így tudott nyitott és fogékony maradni, nyitott az újra, a világra, a kihívásokra, és közben hűséges maradni önmagához. Csak így maradhatott meg színes virágcsokorként, millió különböző frekvenciájú hang polifóniájaként. Sokat idézzük a mondatot: „Nyelvében él a nemzet”, Herder pedig bevezette a kultúrnemzet fogalmát, melynek alapján parafrazeálhatnánk e szállóigét: kultúrájában él a nemzet. És ma talán éppen ez az egyetlen, ami bennünket összeköt, ami igazán közös, és függetlenül attól, hogy hol él a magyar. Ez sajátja, joga van hozzá, felelős érte. Állampolgárság - kettős vagy többes -, kedvezménytörvény, megannyi bürokratikus záróvonal nem kötődik hozzá. Csak egy feltétele van: a közös alkotó szeüem, a kifejező nyelv, az értelmet, célt, jelentést kereső lélek. S ha ma valamire, erre a mi kis kultúránkra igenis nagyon kell vigyáznunk, őriznünk, ápolnunk, gyarapítanunk kell. A magyar embernek ma is feladata lenne, hogy könyveket vásároljon, színházba, hangversenyre, templomba, kiállításokra járjon, egyszóval: éljen szellemi, lelki életet. Ha íróink rosszat írnak, színházaink rosszul játszanak, fütyüljük ki, de ne hagyjuk őket magukra! A dolgok jóra fordultával erre nem is lesz szükség: ha jó a közönség, akkor jó a könyv, a színház, a zene... Pénzünkbe kerül mindez? Igen, de vállalnunk kell. Vállalnunk, mert érdemes! Adorjáni Dezső Zoltán püspök Erdélyi Egyházkerület Balról jobbra: Solt Pál, Gáncs Péter és Galambos Ádám
