Evangélikus Élet, 2009. január-június (74. évfolyam, 1-26. szám)

2009-01-25 / 4. szám

„...a Tízparancsolat az emberiség közös kincse, amely bele van írva az emberi szív mélyébe, vagyis igazi sa­játosságunkból következik.” Szálkák és gerendák W 3. oldal „Vajon mekkora Isten-fogyatkozást bír meg a hitünk? Látjuk őt szeretteink koporsójánál is, vagy amikor álláskeresőben már a huszadik he­lyen utasítanak el, vagy amikor úgy kiürül a pénztárcánk, hogy már kenyérre sem futja?” Isten a távolban 11. oldal „Történt ugyanis, hogy miközben az egység ünneplé­sére készültek a világ keresztény közösségei, a Magyar­­országi Evangélikus Egyház egyik zászlóshajójának számító egyházközségben egymásnak estek a matrózok." Palackposta, avagy üzenet a matrózoknak W 13. oldal „Mi az ökumenét megéljük” l*- 4. oldal Megosztottság: fájdalmas hungarikum !► 5. oldal A nemzet közös ihlet - Gondolatszemelvények a magyar kultúra napjára !► 8-9. oldal Nagymamák Ifr- 10. oldal Isten háza népe !► 13. oldal Fadarabok Isten kezében Az ökumenikus imahét országos megnyitó istentisztelete ► Az idei ökumenikus imahét témáját és vezérgondolatát a koreai ke­resztények indítványozták. Korea népe fájdalmas megosztottságban, két külön országban él. A világ keresztény híveinek a figyelmét a ko­reaiak Ezékiel próféta szavaira irányítják, akinek látomása volt arról, hogy Isten eggyé tesz két különálló fadarabot (Ez 37,17). Ennek a fe­lekezeti szétszakítottságon is túlmutató egységkeresésnek a jegyében rendezték meg a nemzetközi ökumenikus imahét magyarországi meg­nyitó istentiszteletét január 18-án a budapesti Szent István-baziliká­ban; ez egyben a Biblia éve 2008 programsorozat záró istentisztele­te is volt. Az ünnepi alkalmon dr. Bölcskei Gusztáv református püs­pök hirdette Isten igéjét, szentbeszédet dr. Erdő Péter bíboros, prí­más, esztergom-budapesti érsek mondott. A Biblia évének hivatalos lezárásaként D. Szebiklmre nyugalmazott evangélikus püspök, a Ma­gyar Bibliatársulat elnöke mondott beszédet. Az ünnepi megnyitó istentisztelet li­turgiájában a Magyarországi Egyhá­zak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) tagegyházainak - a katolikus, az ortodox, a református, az evangéli­kus, a baptista és a metodista egyház­nak - a püspökei, vezető lelkipász­torai vettek részt; evangélikus rész­ről Gáncs Péter, a Déli és dr. Fabiny Tamás, az Északi Egyházkerület püspöke. A liturgiában szerepet kapott az Ezékiel látomása által inspirált szim­bolikus cselekedet: az Isten kezében összekötözésre váró két fadarabot a szolgálattevők a bevonulás végén az oltár elé helyezték. Gáncs Péter püspök a bűnbánati imádságban az idei imahét témájának és igeválasztásának a hátterét világí­totta meg, és röviden szólt a koreai keresztények felekezeti szintet túllé­pő, nemzeti-politikai megosztottsá­gáról. Imájában feltette a kérdést: va­jon a megtérés milyen egyéni és egyházi útjaira lenne szükségünk ahhoz, hogy megérkezzünk a Krisz­tusban való teljes egységre? A megnyitó istentisztelet igehirde­tője, dr. Bölcskei Gusztáv püspök Ez 37,15-17 alapján mondott prédikáció­jában tiszteletre méltónak nevezte azt a „szent, buzgó és makacs igyeke­zetét” amellyel koreai testvéreink ki­tartóan hiszik, hogy a szétszakítottság legyőzhető, és ami egybetartozik, az Is­ten segítségével egyszer újra eggyé lesz. A református egyház lelkészi veze­tője megvallotta a bazilikában össze­gyűlt keresztény híveknek, hogy ami­kor hallotta a koreaiaktól származó imaheti téma alapötletét, nem a ko­reai helyzet jutott először eszébe. !► Folytatás az 5. oldalon „Hát én immár kit válasszak...?” III. evangélikus népzenei találkozó ► A szerelem és a lakodalmas ha­gyományok témakörére épült idén a lassan már szintén hagyo­mányosnak tekinthető evangé­likus népzenei találkozó. Szerve­zőinek elkötelezettségét jelzi, hogy a balatonszárszói Evangé­likus Konferencia- és Missziói Otthonban január 16. és 18. kö­zött zajlott háromnapos ren­dezvény záróakkordjaként meg­alakították a Menyegző Kulturá­lis Egyesületet. It- Folytatás a 7. oldalon Hiányzó gyerekek ■ Lupták György Az év vége, év eleje a statisztikaké­szítés időszaka. Szilvesztereste és az újévi istentiszteleten hagyományosan felolvassuk, hány keresztelő, esküvő, konfirmandus volt az elmúlt évben, És persze hogy hány hittestvérünket temettük el. Mi itt Kiskőrösön össze­sen hetven főt kereszteltünk meg, de ebből nyolc felnőttet. Tehát hatvan­két gyermeket. Az ezredforduló tá­ján még kilencven-száz körüli volt ez a szám. Évek óta folyamatosan csök­ken a keresztelések száma, mert csökken a születésszám is. S megdöb­bentő, ha fellapozzuk például a 21. század végének keresztelési anya­könyveit: akkoriban háromszázöt­­ven-négyszáz gyermeket is keresztel­tünk egy év alatt! Szomorú a magyar karácsonyfa... Éppen a kisgyermekek hiányoznak alóla. Ott van a megszületett Megvál­tó, de egyre inkább hiányoznak a ma­gyar gyerekek. 2008-ban Magyarországon keve­sebb magyar gyerek született, mint roma. Hangsúlyozom, itt nem a ro­ma gyerek a sok! A magyar asszonyok nem akarnak szülni. Lassú öngyilkos­ságra ítéltük önmagunkat. Az ENSZ Egészségügyi Világszer­vezetének adatai szerint 2008-ban negyvenkétmillió abortuszt hajtottak végre a világban. Persze hogy nem Afrikában vagy Ázsiában! Zömük Európában és Észak-Amerikában volt. Tragikus szám. Ennyi meg nem született élet! De mondhatni így is: ennyi kioltott élet! Gianna Jessen harmincegy éves és énekesnő. Az Egyesült Államok­ban él. Egyike azoknak, akiknek nem akarták a megszületését, sőt mindent megtettek, hogy ne szület­hessen meg. De ő Isten kifürkészhe­tetlen akaratából mégis megszüle­tett. 1977-ben az akkor tizenhét éves édesanyja nem akarta őt meg­szülni. De már későn ment orvos­hoz. Akkor a következő brutális módszert alkalmazták a kórház­ban, Los Angelesben: az „orvos” kilyukasztotta a burkot, hogy elfoly­jon a magzatvíz, helyébe pedig só­oldatot pumpált. A marási sérülé­sektől a magzatnak meg kellett vol­na halnia, és mintegy huszonnégy órán belül halva születettként hagy­ta volna el az anyaméhet. De csodák csodája, Gianna élve született meg. Amikor világra jött, az orvos éppen cigarettaszünetet tartott. A bába pedig nem hagyta őt meghal­ni, hanem átvitette a csecsemőt a ko­raszülöttosztályra. A kisbaba életesé­lyei a következők voltak: feltehetően vak lesz, nem fogja tudni mozgatni a végtagjait, nem tudja fölemelni, sem tartani a fejét. Gianna mindezt tizenkilenc éves korában tudta meg a nevelőszülei­től. A szerető gondoskodásnak és a megfelelő orvosi segítségnek kö­szönhetően majdnem teljesen föl­épült; kissé sántít ugyan, de már részt vett maratoni futóversenyen is. Keresztény énekesként járja a vi­lágot, és mindenütt elmondja, hogy egyedül Isten kegyelméből van életünk... Szomorú a magyar kará­csonyfa... Éppen a kis­gyermekek hiányoznak alóla. Lux Elvira, a most nyolcvanéves szexuálpszichológus olyan asszo­nyokkal foglalkozik kurzusain, akik életük jelentős részét az önmegvaló­sításnak szentelték. Akik hosszú éve­ken át a karrierjüket építették, s szá­mukra mind a házasság, mind a gyermekáldás csak akadályt jelentett. S egyszer csak hiányozni kezdett nekik egy gyermek... Ahogy Lux El­vira fogalmaz, azokat a nőket, akik nem tudják, hogy a női beteljesedés legfelső foka anyának lenni, „föl kell nevelni” A professzor asszony szerint - aki Magyarországon a téma első tu­dós művelője (s aki amúgy apácákhoz járt iskolába, s a mai napig, immáron ötvenhét éve monogám házasságban él!) - a szexuális szabadosság egye­nes következménye az anyaság leér­tékelődése és a népfogyatkozás. Mert társadalmunkban az önzés és az örömszerzés mindent megelőzött. El­játszik a szavakkal. A gyermekét vá­ró nőre régen azt mondták: áldott ál­lapotban van. Majd később másálla­potban lévőnek, állapotosnak ne­vezték az anyákat. S mostanra maradt a terhes kifejezés. Áldásból - teher. Ez lett a gyer­mek. „Az emberek festik a hajukat, el­tagadják a korukat, örökké fiatalnak akarnak látszani, és saját utódaiknak is önmagukat tekintik. Feltalálnak mindenféle kenceficét, injekciókat, hogy a szexuális habitust megőriz­hessék. Pedig kevesen válnak halha­tatlanná a művészetük vagy mun­kásságuk által; az ember valódi hal­hatatlansági tőkéje az utód” - nyi­latkozta nemrégiben a Magyar Nem­zetben. Kormányunk éppen most szeret­né egy új törvénnyel közel egyenlő jo­gi szintre hozni a házasságot és az élettársi kapcsolatot. Pedig kimu­tatható: az élettársak alig vállalnak gyereket! Az ilyen kapcsolatokra sokkal inkább jellemző a gyakori abortusz, az élettársi kapcsolatban élők egyéni és társadalmi elkötele­zettsége is alacsonyabb szintű - mert nincs olyan súlya a felelősség­nek, ebből könnyedén ki lehet lépni, mint egy megunt ruhából. A jövő karácsonyfája alatt nagy­papák és nagymamák fogják meg­ajándékozni egymást kötött zokni­val, meleg mamusszal. De lesznek-e fiatalok, akik kitermelik a nyugdí­jukat?

Next

/
Thumbnails
Contents