Evangélikus Élet, 2009. január-június (74. évfolyam, 1-26. szám)

2009-06-28 / 26. szám

Evangélikus Élet KULTÚRKÖRÖK 2009. június 28. 7 Haydn hétszer Az Országos Széchényi Könyvtár zeneműtárának kiállítása Joseph - Haydn halálának bicentenáriuma alkalmából Többnyire csak a szakemberek előtt ismeretes, hogy a Joseph Haydn személyéhez és zenéjé­hez kapcsolódó források világ­szerte legjelentősebb gyűjte­ményét az Országos Széchényi Könyvtár zeneműtára őrzi. A Haydn hétszer című kiál­lítás ebből a gazdag anyagból válogatva mutatja be Haydn személyiségét a következő hét szempont köré csoportosítva: (1) az újító, (2) az udvari kar­mester, (3) a humorista, (4) a hívő, (5) a magánember, (6) a híresség, (7) a gyűjtő. A kiállítóteremben kizáró­lag eredeti dokumentumokkal találkozik a látogató, amelye­ket részletes szöveges magya­rázatok „szólaltatnak meg” a kottát nem ismerő érdeklődők számára is. A Haydn hétszer fontos újdonsága emellett, hogy a nagyközönség most először tekintheti meg a zene­szerző korábban elveszettnek hitt saját műjegyzékét, az úgy­nevezett Haydn-Verzeichnist. A kiállításon természete­sen részletek szólalnak meg Haydn néhány fontos kompo­zíciójából, a zeneműtár olva­sótermében pedig a kiállítás nyitva tartása alatt hét au­diocsatornán a Haydn-élet­­mű hét fontos műfajából hall­gathatóak folyamatosan vá­logatott művek. A kiállítást május 14-én Somfai László akadémikus nyi­totta meg; közreműködött a Haydn baritontrió. A megnyi­tó keretében a Magyar Zene­­tudományi és Zenekritikai Tár­saság nevében Kárpáti János megemlékezett a zeneműtár egykori vezetőjéről, a száz éve született Vécsey Jenőről is. M EvÉlet-infó Haydn hétszer. Országos Szé­chényi Könyvtár, Nemzeti Ereklyetér (Budapest, Budavá­ri Palota F épület). Nyitva tartása megegyezik az Orszá­gos Széchényi Könyvtár nyitva tartásával: június 30. és július 9. között keddtől péntekig 10 és 17 óra között látogatható. A be­lépés ingyenes. A határok legyőzése Philipp Melanchthon európai jelentősége Wittenbergtől Erdélyig Az Országos Széchényi Könyvtárban június idusán nyílt meg az Europäische Me­­lanchton-Akademie Bretten kiállítása, amely eredetileg az Európai Egyházak Konferen­ciája és az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa által az erdélyi Nagyszebenben rende­zett harmadik ökumenikus találkozóra készült. A kiállítás alapvetően a re­formáció és a humanizmus európai rangú képviselőjének, Luther Márton küzdőtársá­nak, Melanchthon Fülöpnek (1497-1560) állít emléket. Cél­ja, hogy Melanchthon mun­kásságának sokrétű hatásá­ból ne csak a protestáns-ka­tolikus kapcsolatokra, hanem az egyes protestáns irányzatok közötti viszonyra is rávilágít­son. Ez utóbbi gyakran keve­sebb figyelmet kap, pedig a protestáns egység elérése a wittenbergi reformátor egyik legfontosabb törekvése volt. Programja eredményessé­gének a humanista tudomá­nyosság és a vallásos hit egy­idejű ápolása volt a titka. Me­lanchthon szerint ez teszi le­hetővé a határok legyőzését és a háborús konfliktusok befe­jezését. A kiállítást az Országos Széchényi Könyvtár néhány eredeti, a tárlat témájához kapcsolódó kötettel egészí­tette ki a Régi Nyomtatvá­nyok Tára anyagából. A kiál­lítás július 11-ig tekinthető meg a könyvtár nyitvatartási idejében. A belépés ingyenes. M EvÉlet-infó Múzeumok éjszakája !► Folytatás az 1. oldalról A hétfői híradások szerint a tavalyi - és idénre is várt - közel négyszázezer embernél némileg kevesebben vágtak neki az éj­szakának, hogy betérjenek egy vagy több múzeumba. Az idő­járás a szabadtéri rendezvényeket ugyan zárt térbe kényszerí­tette, de aki szeretett volna kultúrát szívni magába, azt holmi átrendeződés nyilvánvalóan nem tántorította el céljától. A múzeumok éjszakája egyébként francia találmány, 1999- ben indult hódító útjára, és 2005-ben vált európai megmozdu­lássá. Az évek óta sikerrel zajló eseménynek a többi európai or­szágban is - mint hazánkban - az a célja, hogy minél több lá­togatót vonzzon a múzeumokba és galériákba. A 2003-as első rendezvény óta mind a részt vevő múzeumok, mind pedig a látogatók száma a nyolcszorosára emelkedett, s a vidám, mozgalmas, nyüzsgő, színes, hangos, értékes és csak erre az éjszakára szóló kulturális élményt nyújtó - és egyúttal bulihangulatot kínáló - program pár éven belül százezreket meg­mozgató országos fesztivállá fejlődött. Sztehlo-évet ünnepelve Az Evangélikus Országos Múzeum az önnönmaga számára tavaly magasra tett mércét idén is „teljesítette” sőt felülmúlta: igényes és emlékezetesen gazdag programmal készült. A Háború és béke fő­cím jegyében a Sztehlo-évhez kapcsolódva állították össze éjsza­kájukat. Ezzel nemcsak élvezetes, látványos és gondolkodásra kész­tető programot kínáltak, hanem missziót is teljesítettek, hiszen be­térők százai (!) találkozhattak először vagy ismerkedhettek meg mélyebben Sztehlo Gábor evangélikus lelkész életének és szolgá­latának példájával. De vegyük sorra, mivel várta dr. Harmati Bé­la László múzeumigazgató, Regősné Zászkaliczky Zsuzsanna művészettörténész és dr. Kertész Botond történész a látogatókat. Süppedős pincehomokban A Zászkaliczky Zsuzsannától kapott hétfői „gyorsjelentés” alap­ján közel ezer fő lépett be az itt vagy másutt vásárolt karszalaggal, akik Az otthonteremtő -100 éve született Sztehlo Gábor című idő­szaki kiállítás megtekintésével kezdhették a ráhangolódást az es­tére a múzeum épületében. (Erről lapunk korábban már beszámolt.) Ahogy tavaly, úgy az idén is készült „egynapos tárlat” az épü­let pincéjében. Az atmoszféra, a sejtelmes fények, a pinceszag, a homokban hagyott lábnyomok és főleg a tárgyak: tábori ágy, lé­­gófelszerelés, gázmaszk, katonaruha, jelvény, óvóhelytáblák, vi­zeskanna, krumpliskosár stb. az Élet az óvóhelyen című interak­tív kiállítást keltették életre. Látható, tapintható és szagolható volt, milyen körülmények között éltek a vészkorszakban a bújtatottak - mintegy ezerötszáz gyermek és ötszáz felnőtt -, Sztehlo és mun­katársai a budai villák és pesti házak pincéiben... A tárlat ezt idéz­te fel kézbe vehető, kipróbálható tárgyakkal, a falakon részletekkel Sztehlo naplójából és a mentettek feljegyzéseiből. A pince mélyén pedig másfél órára vetítővászon elé szögezte nézőit az est egyik fénypontja: Szántó Erika Gaudiopolis című filmje. (Bővebben lásd keretes anyagunkban!) A gyermekek is kipróbálhatták, milyen volt az örömköztársaság lakóinak élete, legalábbis ami játékaikat, kre­atív elfoglaltságaikat illeti: kézbe vehették a korabeli játékokat. Átadni a következő generációnak A filmvetítés után a gyülekezeti teremben pódiumbeszélgetés­re került sor. Aki a jó kétórás programra szavazott, nem csaló­dott: Sztehlo Gábor szellemi örökségéről szemtanúk vallomá­sából kaphatott árnyalt képet. A beszélgetés moderátora, Me­rényi Zsuzsa Sztehlo-kutató vendégei ugyanis - a filmrendező, Szántó Erika kivételével - mind egykori Sztehlo-gyermekek vol­tak, a háború alatt és az azt követő években. Emlékmozaikok, morzsák, pillanatképek elevenedtek fel szavaik nyomán (nevük betűrendjében említve): Andrási Andor '45 őszén, tizenkét évesen került be az otthonba, miután a Don­­kanyarban meghalt az édesapja. Grőbler András 1944 novem­berében a Bogár utcában lelt menedékre. Füzéki Bálint ’48-ban találkozott Sztehlo Gáborral, s mint mesélte, a Pax gyermekott­honban mindenki dolgozott valamit, ki asztalos-, ki cipész-, ki szabóműhelyben tevékenykedett. Ez volt az élet, ez volt a rend. Földi Lajos ’44 november elején, a Margit híd felrobban­tásának napján érkezett vidékről, s a Jó Pásztor Gyermekotthon­ba vitte Sztehlo Gábor. Az élet különös kegyének nevezte, hogy akkor, illetve még ’58 és ’60 között is Gábor bácsi védőszárnyai alatt élhetett. A gyermekmentő emberségét és kiváló emberis­meretét is méltatták, rámutatva: Gábor bácsi soha senkire nem tett bélyeget, sőt a megbélyegzetteket is védte. A beszélgetés résztvevői ígéretet tettek - a rendezővel egye­temben -, hogy szívesen ellátogatnak bárhova, ahova meghí­vást kapnak, hogy emlékeikről, illetve a film kapcsán felmerü­lő kérdésekről beszélgessenek mind az ifjúsággal, mind a Gá­bor bácsi emlékét őrző felnőtt generációkkal. Még azok az éjszakák is véget érnek egyszer, amelyek mások, mint a többi: Mekis Péter és Somonyi Anna orgonakoncertje a templomban, a Túlpart együttes koncertje és a Róka Szabolcs bordalaival fűszerezett borkóstoló zárta a szellemnek, léleknek, kultúrára éhező és minőségi borra szomjazó látogatóknak szép muníciót adó éjszakát. ■ Kőháti Dóra Szántó Erika film- és szín­házi rendező az események után mintegy negyven évvel vitte filmre Gaudiopolis törté­netét. Azonos című játékfilm­je a Magyar Televízióban ké­szült. Már a történet is érde­kes, ahogyan a téma megtalál­ta és megérintette a rendező­nőt. Ő nem volt Sztehlo-gyer­­mek, mégis elbűvölte, rabul ej­tette az általa személyesen soha nem ismert evangélikus lelkész személyisége. A rendezőnő a háború után öntudatra ébredő gyermek­ként önmagát is keresve, a felszabadulás utáni Budapest valósága után kutatva bön­gészett egy könyvtárban 1945- ös napilapokat. Szeme meg­akadt egy fotón: filmgyáriak gyermekszereplőket válogat­nak a Valahol Európában cí­mű filmhez. A gyermeksereg közepén egy mosolygó arcú férfi a napilap fotóján - Szteh­lo Gábor és „gyermekei” Ga­­udiopolisban. Erőt sugárzó, bizakodó mosolya, szuggesz­­tív tekintete fogva tartotta a rendezőnőt, nem hasonlított ahhoz a képhez, amely addig benne élt egy „papról” Szántó Erika, aki akkor - az 1980-as évek elején - az MTV drámai osztályán dolgozott, hirdetést adott fel, és Sztehlo­­gyermekek keresésébe kez­dett. Sok-sok levél érkezett, mindben a szeretet és a csodá­lat szavai; íróik életük legbol­dogabb szakaszaként jellemez­ték a háború súlyos, életveszé­lyes időszakát, amikor még egy falat kenyér is gond volt. Horváth Ádám, Orbán Ottó is Sztehlo Gábor neveltje volt... Ki lehet ez az ember? Kicso­da Gábor bácsi? A rendezőnő először - a szemtanúk vissza­emlékezései és dokumentu­mok alapján - 1985-ben egy­órás dokumentumfilmet for­gatott A gyermekmentő cím­mel. Ám a téma továbbra sem hagyta nyugodni. Másképp is meg akarta örökíteni a gyer­mekköztársaság demokrati­kus modelljét. Az első film után a Sztehlo­­gyermekek találkozni kezd­tek, s mint mondja, ekkor érezte: van értelme a filmké­szítésnek. Valami nem várt hozadéka lett a munkának. Történeteikből összeállt egy másfél órás játékfilm. A való­ság égi mása, amelyben Husz­­ti Péter és Takács Katalin ala­kította a Sztehlo házaspárt. Épp a rendszerváltás hajnalán, 1989-ben készült el, és említ­sük meg: Strasbourgban - mint a legjobb televíziós film - Európa-díjat kapott. „A Gaudiopolis megérde­melten volt a nyomor közepén az öröm városa. Az elmúltöt­­ven évben sosem volt ekkora szüksége Magyarországnak Sztehlo Gábor életpéldájára. Filozófiáját, társadalmi esz­ményét nem szabad elfelejte­ni. Életem legboldogabb idő­szakaként emlékszem a film forgatására. Magam is tanúsít­hatom, hogy aki Sztehlo bűv­körébe került, ezt a belőle áradó boldogságot kapta meg tőle” - vallotta Szántó Erika. Itt adjuk hírül, hogy a tervek szerint a filmet - a Sztehlo­­alapítvány jóvoltából - sok­szorosítják, és oktatófilmként juttatják majd el az evangéli­kus oktatási intézményekbe. ■ K. D. Ki tévedt el? A Múzeumok éjszakáján két hölgy egyre felháboro­­dottabban elemezte az Evangélikusság a magyar kultúrában című állandó kiállítást. „Hogy ezek a mú­zeumok hova jutottak! Hogy mit meg nem engednek ma­guknak!” Búcsúzáskor az­tán, nem kímélve a munka­társakat, jól meg is mond­ták a véleményüket... A pénztáros türelmesen el­magyarázta nekik, hogy a mai, kivételes éjszakára egy játékot eszeltek ki a muzeo­lógusok. „Kakukktojás, avagy múzeumi kacsa” volt a játék címe, meg kellett keresni a tárlókba belopott nyolc különös, oda nem il­lő tárgyat. A hölgyek meg­könnyebbülve, és nemcsak az ötlet szellemességén, ha­nem saját magukon is jót mulatva, hahotázva talál­ták meg pillanatok alatt többek között a „keserű po­harat” - amely a gyászévti­zedben üldözött családok komódjának kedvelt, jelké­pes darabja volt a babér­leveleket a Petőfi sírján her­vadó koszorúból, a II. József kalapgyűjteményéből szár­mazó osztrák pásztorsip­kát, sőt azt a hamuba’ sült pogácsát is, melyet állítólag Bél Mátyás kapott az édes­anyjától a hallei út előtt és hozott haza érintetlenül, mivel olyan jól tartották őt a Francke-féle árvaház sza­kácsnői. „...habár öreg este van, a Deák téri Evangélikus Országos Múzeumba is percenként lép be új látogató. Szinte moccan­ni sem lehet az aprócska kiállítótérben, annyian olvassák a tablókat, amelyeken a száz éve született Sztehlo Gábor éle­tét, embermentő tetteit, Gaudiopolisának históriáját idé­zik fel. Odalent, a pincében pedig sok tucat láb tapossa a homokot - lépked visszafelé az időben. Légófelszerelés, tá­bori ágyak, szedett-vedett holmik, naplórészletek. Csöndes attrakció a múzeumok éjszakáján: egyszeri időutazás az ost­romlott Budapestre, az üldözöttek menedékébe.” (Részlet Reviczky Zsoltnak Piknik az éjszakában címmel a Népszabadság Online múlt vasárnapi „számában” megje­lent tudósításából.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents