Evangélikus Élet, 2009. január-június (74. évfolyam, 1-26. szám)
2009-06-28 / 26. szám
8 ◄! 2009- június 28. AZ ORSZÁGOS IRODA MELLÉKLETE Evangélikus Élet Tisztelt Olvasók! A korábbi országos irodai mellékletekhez hasonlóan most is szükségesnek tartom az Önök tájékoztatását jelenlegi és közelgő feladatainkról, egyházi központunk aktuális eseményeiről. Az országos iroda előtt álló feladatok közül kiemelkedően fontos a könyvelés és bérszámfejtés - 2010. január elsején esedékes - behozatalára való felkészülés. Mint ismeretes, ezeket a tevékenységeket a kettős könyvelésre való áttérés kapcsán szüntették meg egyházi központunkban 2004-ben. Azóta folyamatosan jelentkező igény, hogy egyházunknak saját könyvelése legyen. Igazgatói pályázatom egyik alapvető eleme volt a könyvelés visszahozatala, ezért különösen lényeges volt számomra, hogy 2010-ben ismét az Üllői úton végezzük gazdasági tevékenységünknek ezt a különösen fontos részét. A gazdasági osztály személyi feltételeinek megerősítését megkezdtük, hiszen a kettős könyvelés munkafolyamatainak elvégzése komoly szakmai felkészültséget igényel. Az új munkatársak bérköltségei azonban elmaradnak jelenlegi kiadásainktól, így amellett, hogy házon belülre kerül könyvelésünk, és sokkal gyorsabban jutunk a döntéshozatalhoz szükséges adatokhoz, információkhoz, anyagi téren megtakarítást érünk el. A könyvelés behozatalának előkészítésében jelentős szerepe van annak a ténynek, hogy zsinatunk tavalyi döntése értelmében bevezettük a Libra szoftveren alapuló egységes ügyviteli rendszert, melyet oktatási intézményeink január elseje óta sikerrel használnak. Ebben szerepe van gazdasági területen dolgozó munkatársaink áldozatkészségének, szorgalmának, annak, hogy ők energiát nem kímélve sajátították el az új rendszer használatához szükséges ismereteket. 2010 januárjában csatlakoznak a rendszerhez diakóniai otthonaink, oktatási intézményeink, valamint az önként jelentkező gyülekezetek, melyek számára a Libra Szoftver Zrt. munkatársai egyszeres könyveléshez igazodó modult fejlesztenek ki. Változások történnek az Üllői úton más vonatkozásban is, hiszen egyházi központunk szükségessé vált felújításával, átépítésével kapcsolatban - a zsinati döntés szellemében - megkezdtük a harminchét évvel ezelőtt ideiglenesen idetelepített Kakas Lídia Szeretetotthon lakóinak más intézményeinkbe való átköltöztetését. Ez az elkerülhetetlen, nehéz feladat komoly körültekintést, odafigyelést igényel valamennyi munkatársunk részéről, hiszen idős testvéreink megszokott életének megváltoztatása különösen nagy felelősséggel jár. Változás lesz az oktatási osztály élén. Mihályi Zoltánná az elmúlt hetekben vehette át az Eötvös Józsefdíjat több évtizedes pedagógiai, szakmai munkájának elismeréseként. Irodánk valamennyi dolgozójának nevében nyugdíjba vonulása alkalmából ezúton köszönöm meg neki azokat a múlhatatlan érdemeket, melyeket evangélikus iskolarendszerünk kiépítésében szerzett. Feladatait az oktatási és iskolai osztály, valamint az Evangélikus Pedagógiai Központ vezetőjeként júliustól Kalina Katalin veszi át. Új, közösségépítő kezdeményezésként munkatársaink egy részével együtt a héten Nyíregyházára utazunk, ahol részt veszünk az Emmaus Evangélikus Szeretetotthon elkészült épülete kertjének rendezésében, hiszen számunkra fontos, hogy intézményeinket közelről, élő valóságukban is megismerjük. Erős vár a mi Istenünk! ■ Kákay István irodaigazgató Nyári munkarend az országos irodában Idén első ízben - kísérletképpen - vezeti be Kákay István igazgató az országos irodában azt az új, más munkahelyeken már alkalmazott gyakorlatot, amelynek célja, hogy ne akadozzon a munka az egyes osztályok, munkaágak dolgozóinak nem összehangolt nyári távolléte miatt. A hatékonyabb munkavégzés érdekében tehát idén nyáron egy időben adja ki a munkatársak nyári szabadságát, így biztosítva adminisztrációnk zökkenőmentes működését a nyár többi időszakában. Az általános leállásra ennek értelmében 2009. július 27., hétfőtől augusztus 7., péntekig kerül sor az Üllői út 24. szám alatt. Kérjük a gyülekezeteket, lelkészeket, intézményeket, hogy munkájukat, az irodában elintézendő ügyeiket ennek tudatában tervezzék. Itt jelezzük, hogy Bogdányi Gábor informatikai, illetve pályázatos ügyekben telefonon elérhető lesz július 29-től. A hozzánk fordulók szíves megértését kéri az igazgatóság. Gyűjtemények nyitva tartása az Üllői út 24. szám alatt: • Az Evangélikus Országos Levéltár a korábbi hagyományokhoz híven egységesen augusztus hónapban zár be: augusztus 3., hétfőtől augusztus 28., péntekig. Az első munkanap: szeptember 1., kedd. Azon a héten, amikor az országos iroda már zárva lesz, július 27-31. között ügyeletet szerveznek, tehát még látogathatóak. ♦ Az Evangélikus Országos Könyvtár is zárva tart a leállás alatt. Az első munkanap: szeptember 1., kedd. Közérdekű információk ► Az alábbiakban közzétesszük az országos irodától kérhető igazolások listáját, valamint az ezeket kiállító munkatársak elérhetőségét. Pályázathoz vagy egyéb okból e-mailben vagy levélben kérhető igazolások Az APEH- és VPOP-igazolások előkészítését és beszerzését az MEE 01 Gazdasági Osztályán Koltai Katalin végzi. Elérhetőségei: flottás telefon: Egészségiállapot-felmérés A Magyarországi Evangélikus Egyház elnöksége, Ittzés bános elnök-püspök és Prőhle Gergely országos felügyelő 2009. március 23-án szerződést írt alá a Magyar Honvédség Dr. Radó György Honvéd Egészségügyi Központjának képviselőjével, dr. Németh András orvos dandártábornok parancsnokkal. A szerződés lényege, hogy az alábbiakban ismertetett körbe tartozó személyek számára lehetőség nyílik rendszeres egészségiállapot-felmérésre. Egy-20/824-9937, e-mail: katalin.koltai@lutheran.hu, levélcím: MEE Gazdasági Osztály, Koltai Katalin, 1085 Budapest, Üllői út 24. Az igazolások kiállításának érdekében a pályázat megnevezésének, számának, a pályázatot kiíró szervezet adatainak pontos közlése szükséges! Az OI titkárságától kérhető igazolások- A Fővárosi Bíróság által kiadott „Kivonat a társadalmi szervezet nyilvántartási adatairól” szóló igazolás;- díjmentességi igazolás;- Kákay István országos irodaigazgató aláírási címpéldánya;- „Jogi személy”, „származtatott jogi személy” igazolás;- alapító okirat hiányáról szóló igazolás;- előfinanszírozási forrás biztosításáról szóló nyilatkozat. Elérhetőségek: Pólyák Kata: flottás telefon: 20/824-2013, e-mail: kata.polyak@lutheran.hu. Balogh Kriszta: flottás telefon: 20/770-0028, e-mail: kriszta.balogh@lutheran.hu, levélcím: MEE Országos Iroda titkársága, 1085 Budapest, Üllői út 24. alkalmanként öt embert: szeptember 2-3., 7-10. (4 nap), 14-17. (4 nap), 21-24. (4 nap), szeptember 28. - október 1. (4 nap). A vizsgálat reggel 7 órakor kezdődik, és leletkiértékeléssel együtt körülbelül délután 14-15 óráig tart. Lehetőség van arra, hogy aki nagyon messziről érkezik, az előző este ott aludjon a kórházban. Helyszín: MH HEK Repülőorvosi, Egészségvizsgáló és Kutatóintézet (MH HEK REVKI, 6000 Kecskemét, Balaton u. 17.) házunk a jövőben rendszeres, havi lebontásban jelenti majd le a vizsgálaton részt vevőket, akik a MH HEK Repülőorvosi, Egészségvizsgáló és Kutatóintézetében, Kecskeméten vehetnek részt az egészségügyi vizsgálatokon. Három vizsgálatcsoport - alap, bővített és komplett - választható. A szolgáltatást igénybe vehetik: egyházi személyek, országos tisztségviselők, az országos iroda alkalmazottai, illetve a HM Tábori. Lelkészi Szolgálat Protestáns Tábori Püspökség evangélikus szolgálati nyugállományú, illetve közalkalmazotti jogviszonyú tagjai. További információval szolgál, illetve a jelentkezéseket várja (a dátum és a választott vizsgálatcsoport megjelölésével) Stark Ildikó az alábbi e-mail címen: ildiko.stark@lutheran.hu. A vizsgálattal kapcsolatos tudnivalók - 2009. szeptember: A következő napokon várják az állapotfelmérésre jogosultakat Kecskeméten, Személyi változások 2009 első félévében az országos irodában Nyugdíjba ment munkatársaink: • Kendeh Edit (gazdasági osztály): 06. 01. • Peskó Zsuzsa (gazdasági osztály): 06. 01. • Mihályi Zoltánná, Éva osztályvezető (oktatási osztály): 07. hótól Távozott a gazdasági osztályról: Herczeg László (05. 20.) Munkaköri változás: Péter Adrienn gazdasági referens májustól ismét pénztárosi munkakört lát el. Új munkatársak: • Deli Gáborné, Erika belső ellenőr. E-mail: erika.koreny@lutheran.hu • Kis Péterné, Márti nyugdíjreferens (nyugdíjosztály). Flottás mobil: 70/523-6049 ♦ Dudásné Török Éva könyvelő (gazdasági osztály). E-mail: eva.dudas@lutheran.hu ♦ Kalina Katalin osztályvezető (oktatási osztály; 07. 01-jétől) ♦ Valentínyi Erika oktatási referens (oktatási osztály; 07. 01- jétől) Visszapillantó Csapatépítő kiránduláson vettek részt az országos iroda munkatársai március 26-27-én Balatonszárszón, az Evangélikus Konferencia- és Missziói Otthonban. A kétnapos program során az egyik legnagyobb élmény a Korzenszky Richárd OSB tihanyi perjellel való találkozás, valamint a tihanyi apátság meglátogatása volt. Egyházunk országos irodájának dolgozói megragadták a lehetőséget arra is, hogy felkeressék a balatonboglári és a siófoki evangélikus templomot. Az előbbiben Zsíros András, az utóbbiban Lampért Gábor lelkész ismertette a templom és a gyülekezet történetét. Bogláron Szemerei János esperes is csatlakozott a munkatársakhoz. A kirándulás jó alkalmat kínált arra, hogy közösségépítő játék keretében jobban megismerjék egymást a kollégák, valamint hogy egy egész délelőtt zajlott munkatársi megbeszélésen - a szokásos Üllői úti munkaértekezleteknél hosszabb időt szánva a kiértékelésre, problémafelvetésre, aktualitásokra - komoly témákat érintsenek.