Evangélikus Élet, 2009. január-június (74. évfolyam, 1-26. szám)
2009-06-28 / 26. szám
6 4 2009- június 28. KULTÚRKÖRÖK Evangélikus Élet Haydn halálának kétszázadik évfordulója Joseph Haydnt a bécsi klasszicizmus nagy mestereként szokták emlegetni, két másik zeneszerző-óriás, Mozart és Beethoven mellett. Születésük szerint azonban egyikük sem bécsi, hiszen Haydn az alsó-ausztriai Rohrauban, Mozart Salzburgban, Beethoven pedig Bonnban született. Miért emlegetjük őket mégis bécsi mesterekként? - A18. század második felétől a nyugati zene sorsa Bécs kezébe kerül. Bécsben, a nagyvárosban a zene előadásának százféle lehetősége van: van operaház, több nyilvános hangversenyterem, de a zene színteréül szolgálnak a főúri szalonok, polgári otthonok is. Bécsben találkoznak egymással a zeneszerzők és előadóművészek, s Bécs biztosítja a közönséget és a zeneműkiadókat is. S mi bennük a klasszikus? - Klasszikusnak szoktuk nevezni bármely korszak kiemelkedő alkotásait, azonban a bécsi klasszicizmus fogalmával egy zenetörténeti korszakot, mégpedig körülbelül a Bach halálától, 1750-től Beethoven haláláig, 1827-ig terjedő időszakot szoktuk jelölni. Minden klasszicizmus egyensúlyra, arányosságra, szimmetriára törekszik. A bécsi klasszikus zeneszerzők - az elmúlt korszakkal, a barokkal szemben, bár számos elemét megtartják - döntően új zenei gondolkodásmódot alakítanak ki, új zenei nyelvezetet teremtenek, s ebben óriási szerepe volt Joseph Haydnnak. Joseph Haydn 1732. március 31-én született a Lajta menti Rohrauban. Apja - foglalkozását tekintve kádármester -, bár a kottát nem ismerte, ügyesen hárfázott. Haydn a hamburgi rokon iskolamester révén korán megismerkedik a zene alapelemeivel. Mint Georg Reutter udvari karnagy felfedezettje, 1749-ig énekel a Wiener Sängerknaben tagjaként a bécsi Szent István-székesegyházban. 1750 és ’59 között nehéz anyagi körülmények közt él: zongoraórákat ad, és kottát másol. Majd inasnak és zongorakísérőnek szegődik Porpora olasz zeneszerző és énekmester mellé. Míg az énekleckéket hallgatja, megismerkedik az opera stílusával, valamint az ekkor modernnek számító bécsi komponisták: Dittersdorf, Monn, Wagenseil műveivel. Első vonósnégyesét 1755-ben Fürnberg báró rendelésére írja meg. E vonósnégyes tulajdonképpen a véletlen szülötte: Haydn azért írta két hegedű-brácsa-gordonkára a művet, mert a báró weinzierli kastélyában rajta kívül csak egy hegedűs, valamint egy brácsás és egy csellista volt. A későbbiek folyamán a vonósnégyes műfaja Haydn kezén alakul és fejlődik: tőle tanulnak a kortársak - s közben ő is tanul kortársaitól (főleg Mozarttól) kvartettet írni. Az ötvenes évek második felében írja első zongoraműveit, azonkívül triókat, szerenádokat, valamint első operáját is, A sánta ördögöt. 1759-ben Morzin gróf lukaveci rezidenciájára kerül mint zeneigazgató. Itt írja élete első szimfóniáját. 1760-ban feleségül veszi Anna Maria Kellert, házassága azonban nem szerencsés. Gyermekáldás és szeretet nélkül élnek együtt 1800-ig, az asszony haláláig. Haydn 1761. május elsején az Esterházy hercegek szolgálatába kerül. Csaknem harminc évet tölt Kismartonban és Eszterházán - mai nevükön Eisenstadtban és Fertődön -, először mint másodkarmester, majd 1766-tól 1790-ig, a herceg haláláig mint első karmester. E harminc évről így vall: „Kísérletezhettem egy zenekar élén, megfigyelhettem minden hatást, javíthattam, nyesegethettem, vállalkozhattam, merhettem!” Valóban: az Esterházy-udvarban minden lehetőség adott a zseniális muzsikus számára: a hercegnek saját operája, világi és egyházi együttese, sőt cigányzenekara is van. A hatvanas évek a kísérletezés korszaka Haydn számára. Állandó és közvetlen a kapcsolata a rendelkezésére álló muzsikusokkal, akiknek hangszeres tudását műveiben maximálisan kihasználja. Kipróbálhatja a különféle hangszíneket, kitalálhatja a zenekari beszédet, bizonyos hangulatok kifejezésének lehetőségeit, kikísérletezheti a komponálás minden csínját-bínját. 1767-68-ban versailles-i mintára elkészül a színház Kismartonban. Haydn több operát, marionettjátékot komponál a hetvenes években, e művei azonban kevésbé jelentősek. Az 1770-es években megjelenik (Byron szavaival) a „század betegsége” a Sturm und Drang, melyet általános hangulatként világfájdalom, túlfokozott érzékenység jellemez, gondoljunk csak Goethe Götz von Berlichingen vagy pedig Az ijjú Werther keservei című művére. A kornak e romantikus vonását fedezhetjük föl többek közt a Búcsúszimfóniában. Ebben az időben találkozik Haydn a nagy barokk hagyományokkal, megismeri Bach zenéjét. Bizonyíték erre többek közt, hogy az op. 20- as vonósnégyesek közül az f-mollnak két-, az A-dúrnak három-, a C-dúrnak négyszólamú fúga a zárótétele. A barokkal való találkozást bizonyítja a D-dúr kvartett variációs tétele is, melynek intonációja a legjelentősebb a fiatal Haydnnál. Az Esterházy-kastélyban úgy élt Haydn, mint a teréziánus vagy jozefinus Ausztria bármely rezidenciáján élhetett volna. Szinte a véletlennek - és az ő különleges érdeklődésének - köszönhetjük, hogy megütötte fülét a magyar muzsika, melynek hatása különleges fűszerként, érdekes színként több művében -például a G-dúr zongoratrió Rondo all’ungherese tételében - felfedezhető. Külön öröm számunkra, magyarok számára, hogy egy ilyen rendkívüli alkotó egyéniség rögzítette a mai Burgenland területén az 1700-as évek második felében hallható magyar zenét és nem utolsósorban a korabeli előadói stílust, előadásmódot. Az Esterházy herceg szolgálatában töltött harminc év bíbelődő, fúró-faragó műhelymunkájának köszönhetjük a klasszikus formák kialakulását, a klasszikus stílus létrejöttét, a klasszikus hangzásideál megteremtődését. A zenei formákban egyszerűséget, letisztulást figyelhetünk meg. A nagyszabású művek alapeleme a könnyen követhető periódustéma. A formaalkotásban a visszatérésnek van nagy szerepe, a szerkesztésmódban a homofónia kerül előtérbe. Új műfajok születnek: a szonáta, a vonósnégyes és a szimfónia. Uralkodó hangnemük a dúr. Az új hangzásvilágra jellemző, hogy eltűnik a barokk korban nélkülözhetetlen csembaló. A dinamika gazdagodik: már az első Haydn-művekben megjelenik a mannheimi mesterek vívmánya, a crescendo. Állandósul a zenekar összetétele: a négyszólamú vonóskarhoz a fa- és rézfúvókat párosával alkalmazzák, melyekhez üstdob is csatlakozik. A kismartoni művekre egyre inkább felfigyel a külföld. 1784-ben Párizs felkérésére Haydn hat szimfóniát komponál. 1790-ben meghal Esterházy Miklós herceg. Az ekkor már Európa-hírű művész nagy utazásra szánja el magát: 1791-ben Londonba megy. Szimfóniáit - diadalmas siker közepette - maga dirigálja. Oxfordban 1791 júliusában az egyetem díszdoktorává avatják. Az első londoni utat hamarosan második is követi 1794-ben. „Mérhetetlenül sokat jelentett számára a két londoni út, az osztatlan siker élete alkonyán s egyben alkotóereje teljében, tehát a »legjobbkor«, a legnagyobb világfórum reflektorában, a legszélesebb közönség, az új világváros polgári tömegei előtt. A művész itt tört ki valójában a régi világ keretei közül; amit eddig csak megálmodott, annak most kézzelfogható teljesülését látta: szavát mindenki megértette, mondanivalója egyszeriben mindenkié lett, s amiről úgy érezte, hogy valahol ott készül a jövőben, itt elébe hozta a jelen” - írja Szabolcsi Bence. London számára Haydn tizenkét szimfóniát komponált. Megírásuk szimfonikus munkásságának betetőződését s egyúttal lezárását jelentette. Londoni útjai során találkozott másodszor a barokk zenével: tanúja az 1791-es nagyszabású Händel-ünnepségeknek, magába szívja a Händel-oratóriumok diadalmas tömegjeleneteit, hatalmas lélegzetű dallamíveit. Elsősorban a lírai, statikus oratóriumok ragadják meg, ezek hatását érezhetjük A teremtés és Az évszakok című oratóriumában. Mindkét mű szövege eredetileg angol, melyet Gottfried van Swietch báró, Haydn pártfogója, ösztönzője és barátja fordít németre. Az utolsó Haydn-vonósnégyesek már szinte Schubert, Brahms hangját vetítik elénk. Rendkívül egyszerű témáinak megmunkálása Bartók IV. vonósnégyesére mutat előre. 1806-ban, hetvennégy éves korában így nyilatkozik: „A zeneművészet határtalan... Ami a zenében még történhet, sokkal nagyobb és több annál, mint ami eddig végbement. Gyakran olyan eszmék ébrednek bennem, amelyek még sokkal messzebbre vinnék előre művészetemet; de fizikai erőm nem engedi többé, hogy kidolgozásukhoz fogjak.” 1809. május 31-én hal meg, s mint előbb idézett szavaiból kitűnik, „tele bőrönddel” megy el, mint Bartók, de itt hagyott számunkra 104 szimfóniát, 83 vonósnégyest, 21 vonóstriót, 41 zongoratriót, 126 bariton triót - és még sorolhatnám: divertimentókat, zongoraműveket, táncokat, nyitányokat, versenyműveket, operákat, egyházi műveket... Életműve az előadóművészek és a hangversenyműsorok összeállítóinak kimeríthetetlen kincsesbányája. Fegyelmezett, csak a zene törvényszerűségeinek engedelmeskedő szelleme a legtöbbet adta, amit művész az emberiségnek adhat. Erőforrás lehet mindannyiunk számára. ■ Radics Éva ^ Az alábbi összefoglaló Maiina János zenetörténésszel, a Magyar Haydn Társaság elnökével (képünkön) a miskolci nemzetközi operafesztiválon készített interjú alapján íródott. Jelképesnek is mondható, hogy Haydn első fennmaradt, tizenhét éves korában komponált műve, a Missa Brevis és az utolsó, teljesen befejezett műve, a Harmonienmesse is egyházzenei alkotás. Közismert, hogy a híres zeneszerző mélyen hívő ember volt, kéziratait az „In nomine Domini” felajánlással kezdte, s a „Fine laus Deo” zárszóval fejezte be. Haydn liturgikus zenéjében elsősorban a misék dominálnak, melyekből a szerző egy tucatnyit hagyott az utókorra. Ezek első felét még Bécsben, illetve az Esterházy család szolgálatában, Kismartonban írta. A többi opus már késői alkotói korszakát dicséri, a zenetörténészek a Haydn-szimfóniák folytatását látják bennük. Az 1766-ban komponált Stabat Mater a mester egyik legmarkánsabb munkája. Ez a darab - be nem vallottan - a híres Pergolesi-alkotás parafrázisa. A két mű a szöveg tételekre való felosztásában és az emocionális Haydn egyházi zenéje tartalomban valóban sok hasonlóságot mutat. Ugyanebben az évben a szerző a Missa Cellensisszel (Cäcilienmesse) gazdagítja életművét. A több mint egyórás Mariazelli mise messze a leghosszabb liturgikus darabja; az ambiciózus Haydn ezzel az érett alkotással kívánta ezen a területen is demonstrálni kompetenciáját. A Stabat Materen és a miséken kívül a zenetudomány másfél tucat rövidebb egyházi kompozíciót (Ave Regina, Salve Regina, Te Deum) is számon tart. Ezek javarészt korai munkái, de már sok köztük az érett alkotás. Ide sorolható a g-moll Salve Regina, amely mélységével és érzelmi hőfokával ragadja meg a hallgatót. El lehet azon gondolkozni, hogy Haydn oratóriumai egyházi vagy világi művek-e. Az olasz oratóriumi hagyományokat követő Tóbiás hazatérése ószövetségi témájú ugyan, de liturgikus zenének semmiképpen sem tekinthető. Egyik legismertebb művében, Az évszakokban is felfedezhető panteista szemlélet, Isten is megjelenik benne, de ez alapvetően világi zsánerdarab. A teremtést a zenetörténészek - Händel Messiásával együtt - teljesen öntörvényű, egyházi kategóriákba nem sorolható, vallásos témájú, de világi kompozíciónak tartják. Az egyházi és a világi zene mezsgyéjén mozog A Megváltó hét szava a keresztfán. Azért is kuriózum, mert három variációban készült. A dél-spanyolországi Cadiz városának nevezetessége a barlangtemplom; e szentélybe, a nagyheti elmélkedés közzenéjének szánta a mester. A mű ugyan meditativ, de tisztán hangszeres zene. A szerzemény sikere nyomán Haydn elkészítette vonósnégyes változatát, az oratórium története viszont ennél jóval bonyolultabb. Egy passaui hívét, bizonyos Joseph Frieberthet megragadta a zene varázsa, és a hangszeres alkotást kórusművé dolgozta át. Ennek híre eljutott Haydnhoz is, aki szakszerűen készítette el a mű ma is hallható végleges változatát. Joseph Haydn életműve szinte felbecsülhetetlen. Megrendelőitől általában világi munkákra kapott megbízást, de hívő emberként nagy figyelmet fordított az egyházi zenére, így sok művében a világi témákat is gyakran összekapcsolta a hittel. ^ Csermák Zoltán
