Evangélikus Élet, 2009. január-június (74. évfolyam, 1-26. szám)

2009-06-21 / 25. szám

14 ◄! 2009- június 21.

KRÓNIKA

Evangélikus Élet

ISTENTISZTELET-KÖZVETÍTÉS A RÁDIÓBAN

Bemutatkozik a Surdi Evangélikus Egyházközség

A gyülekezet története több mint négyszáz évre nyúlik vissza, hiszen 1600-ban már állt az első, fából készült templom, leírások szerint „míves belsővel”. Első ismert lelkészük Muraközi Miklós, aki 1625-től végezte itt szolgálatát. A török itt is nagy pusztítást végzett, de uralma idején is tisztán hangzott az ige, s azután gyakran újult a templom és iskola, lelkészlakás és tanítólakás egyaránt. A türelmi rendelet után Surd artikuláris gyülekezet lett, így a környék falvaiban élő evangélikusok központjává vált.

Egyetlen lelkészt emelünk ki az itt működő lelkészek, esperesek és püspökök sorából: Kuzmics Istvánt, aki 1755- től 1779-ig szolgált igével, szentségekkel Surdon, Nemespátróban, Porrogon, Szentpálon, Gyékényesen, Légrádon, Rajkon és Kerecsenyben is. E tudós prédikátor itteni szolgálata mellett vend nyelvre fordította az Újszövetséget, s katekizmust, ábécéskönyvet írt, énekkönyvet kezdett. Legrégebbi anyakönyveink - 1755-től 79-ig - az ő keze írását és szerteágazó munkáját mutatják és őrzik. Ezenkívül úrvacsorái edényei is kincseink közé tartoznak.

Szlovén testvéreinkkel mind a mai napig élő kapcsolat működik, a Strukócon született, de haláláig itt munkálkodó, bibliafordító-reformátor lelkész révén. Idén emlékezünk halálának 230. évfordulójára a templom falán elhelyezett magyar és szlovén nyelvű márványtábla igéjével: „Nefeledkezzetek meg vezetőitekről, akik az Isten igéjét hirdették nektek. Figyeljetek életük végére, és kövessétek hitüket” (Zsid 13,7)

1797-ben új templom épült, mérete a jelenleginek a fele volt; később megnagyobbították. Szabó Pál lelkész idejéből egy adalék: „Az istentiszteleteket hétköznap napkelte után egy órával és napnyugta előtt egy órával tartották a vasár- és ünnepnapokon kívül.” Testi-lelki gyarapodás és veszteségek is követték egymást az évszázadok alatt. Harangvásárlás, orgonaépítés, háborúk és építkezések - a hosszú történet minden mozzanatát fel sem lehet sorolni. Érdemes azonban figyelni Zámolyi Gyula munkájára,

Evangélikus istentisztelet a Magyar Rádióban

Június 28-án, a Szentháromság ünnepe utáni harmadik vasárnap 10.04-től istentiszteletet hallhatunk az MRi - Kossuth rádió hullámhosszán Surdról. Igét hirdet Smidéliuszné Drobina Erzsébet lelkész.

aki családi és réteg-bibliaórákat, négyszólamú énekkart vezetett, majd dr. Pusztay László precíz, pontos és lelkiismeretes, hűséges családlátogató huszonkilenc évére.

Ma a legfájóbb pont a fogyó lélekszám; alig háromszáz főt számlál e gyülekezet. Az iskolát is bezárták, csak óvodai hittan és lelkes gyülekezeti hittancsoport működik. Tagjai mindig részt vesznek a hittanversenyeken, bábversenyen, rajzaikból pedig állandó kiállítás látható a templomban.

Istentiszteleti rend • 2009. június 21.

Szentháromság ünnepe után 2. vasárnap. Liturgikus szín: zöld.

Lekció: íjn 3,(13)14-18; Ézs 55,1-5- Alapige: Mt 23,37-39. Énekek: 61., 435.

I. , Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Bence Imre; de. 10. (német, úrv.) Andreas Wellmer; de. 11. (úrv.) Baliczva Iván; du. 6. Balogh Éva; II., Hűvösvölgyi út 193., Fébé de. 10. (úrv.) Veperdi Zoltán; II., Modori u. 6. de. 3/4 11. Sztojanovics András; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 10. (úrv.) Fodor Viktor; Csillaghegy-Békásmegyer, III., Mező u. 12. de. 10. (úrv., összegyülekezés napja) Nagy Zoltán; du. 2. (szlovák nap); Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. Hokker Zsolt; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de. 10. Solymár Péter Tamás; V., Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Cselovszky Ferenc; de. 11. (úrv.) Smidéliusz Gábor; du. 6. (úrv., ifjúsági) Benkóczy Péter; VII., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Pelikán András; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. (úrv.) Szabó Bertalan; VIII., Rákóczi út 57/a de. 10. (szlovák, úrv.) Gulácsiné Fabulya Hilda; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Szabó Bertalan; IX., Gát utcai katolikus templom de. 11. (úrv., énekes liturgia) Koczor Tamás; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél

II. Benkóczy Péter; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) dr. Blázy Árpádné; de. 11. (úrv.) dr. Blázy Árpádné; du. 6. dr. Joób Máté; XI., Németvölgyi út 138. de. 9. dr. Joób Máté; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. (úrv.) Baliczva Iván; Budahegyvidék, XII., Kék Golyó u. 17. de. 10. (úrv.) Bencéné Szabó Márta; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. Kendeh György; Zugló, XIV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamásné; XIV. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Tamásy Tamásné; Pestújhely, XV., Templom tér de. 10. (úrv.) Szabó B. András; Rákospalota, XV., Régi Fóti út 73. (nagytemplom) de. 10. (úrv.) Bátovszky Gábor; Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere 10-11. de. 10. Fekete Gy. Viktor; Cinkota, XVI., Batthyányi, u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodámu. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér de. 9. Nagyné Szeker Éva; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. Nagyné Szeker Éva; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. Eszlényi Ákos; Rákosliget, XVII., Gőzön Gy. u. de. 11. Eszlényi Ákos; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. Győri Gábor; Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (református templom) de. 8. Győri Gábor; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXI., Deák tér de. fél 11. Zólyomi Mátyás; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. (úrv.) Solymár Gábor; Budaörs, Szabadság út 75. de. 10. Endreffy Géza; Budakeszi (református templom) de. fél 9. (úrv.) Lacknerné Puskás Sára; Soroksár, Otthon Közösségi Ház, Szitás u. 112. du. 4. Győri János Sámuelné; Názáret-templom, Mátraszentimre-Bagolyirtás de. 11. Lackner Pál.

Összeállította: Boda Zsuzsa

Honlap: www.evangelikus.hu

„Kérem Isten kegyelmét és áldását hazámra, hogy az szabad és boldog legyen”

Rázga Pál emlékezete

^ Rázga Pál pozsonyi evangélikus lelkészt az 1848-as szabadságharcban való részvételéért halálra ítélték. Kivégzése előtt, 1849. június 18. napjának hajnalán mondott imájában hangzott el a címben olvasható kérés. Halálának százhatvanadik évfordulóján kegyelettel és hálával emlékezünk életére.

Rázga az egykori Osztrák-Magyar Monarchia területén, a magyar közigazgatáshoz tartozó Bazin (ma Pezinok) községben született 1798. december 10-én, szlovák szülők gyermekeként. Abban az időben a Kis- Kárpátok keleti lejtőire települt községeket magyarok, szlovákok és németek lakták. Az emberek békében éltek egymással, s még gyermekkorukban elsajátították egymás nyelvét. Rázga is jól beszélte mind a hármat. A szomszédos Modor községben kezdte a gimnáziumot, majd Pozsonyban fejezte be.

A lelkészi pályára érzett elhívást. Pozsonyban kezdte teológiai tanulmányait, majd ösztöndíjasként a bécsi protestáns teológiai intézetben végezte. 1823-ban avatták lelkésszé.

Ausztriai gyülekezetben kezdte a lelkészi szolgálatot. Vonzó előadásaival nagy népszerűségre tett szert, katolikusok is szívesen hallgatták igehirdetéseit. Erre a helybeli plébános is felfigyelt, és követelte, hogy katolikusoknak ne prédikáljon, azokat küldje ki a templomból.

A monarchia területén akkor az evangélikus egyház törvényesen „bevett” felekezetként tevékenykedhetett. A katolikus volt az uralkodó egyház, s a papság kiváltságos joggal felügyeletet igyekezett gyakorolni a protestánsok felett. A plébános bíróság elé citálással, megbírságolással fenyegette Rázgát. A konfliktus elkerülése érdekében ő kitért a kínos helyzet elől, és áthelyezését kérte másik gyülekezetbe.

Új helyén is bátran hirdette a reformátorok által felismert bibliai igazságot. Hamarosan azonban itt is konfliktusba került a plébánossal, ezért tizenkét évi ausztriai szolgálat után, 1835-ben elfogadta a modori egyházközségtől érkezett hívást.

Figyelme itt kiterjedt a pozsonyi egyházmegye lelkészcsaládjainak a gondjaira is, s megszervezte a lelkészek özvegyeinek és árváinak támogatására a gyámintézeti alapot. Kiváló szervezési képességének híre eljutott az akkor megárvult prágai gyülekezetbe is, és 1839-ben meghívták őt lelkészüknek.

A prágai egyházközség akkor nem volt rózsás helyzetben, parókiája és az iskola épülete is felújításra szorult. A környékbeli lelkészek közül senki sem akarta elfoglalni a reformáció bölcsőjének nevezett, de akkor elhagyatott állapotban lévő helyet.

Rázga nem ijedt meg a reá váró feladatoktól, és vonzotta őt az egyetemi város. Igyekezett bekapcsolódni az ottani vallási és kulturális életbe. Igehirdetéseivel itt is hamar népszerű és közismert lett. Fellendült a gyülekezeti élet. Új parókiát és iskolát építhettek.

Közben azonban nemcsak népszerűsége növekedett, de ellenfeleinek

a száma is. A vegyes házasságok között végzett lelkigondozói munkájáért katolikus részről támadások érték. 1846 tavaszán meghalt az evangélikus polgármester, és katolikus felesége, elhunyt férje iránti tiszteletből, Rázgát kérte a temetési szertartás elvégzésére. A temetésen óriási gyülekezet vett részt, hogy az özvegynek kifejezze részvétét és férje iránti tiszteletét. Az alkalom felkeltette a katolikus esperes Rázga iránti haragját, s bíróság elé vitte az ügyet. Rázgát azzal vádolta, hogy katolikusoknak prédikált.

Egyre elviselhetetlenebb lett itt az élete neki magának, de a családjának is. Elhatározta, mihelyt lehetőség adódik, elhagyja Prágát. Nem kellett sokáig várnia. 1846 tavaszán Pozsonyba hívták a német lelkészi állásra, amelyet fontolgatás nélkül elfogadott.

Pozsonyi beköszöntő beszédét egykori feljegyzések szerint így kezdte: „Kedves gyülekezet, minden erőm és képességem nektek ajánlom, de életem hazámat illeti.” Nem tartotta magát politikusnak, de egyházi munkája mellett részt vett a közéleti eseményekben is. Az 1848-as szabadságharc küzdelmeibe, sok más protestáns lelkésszel együütt, ő is bekapcsolódott, mert a vallásegyenlőség kivívását remélte. Vállalkozott arra, hogy a pozsonyi „Zöldfa” vendéglő erkélyéről beszédeivel a szabadságharc támogatására buzdítsa hallgatóit. Az istentiszteleteken is rendszereden imádkozott a szabadságharc győzelméért. Forradalmi bizottság megalakításán munkálkodott, nemzeti gárdát szervezett, és annak munkáját anyagilag is támogatta.

Amikor a császári csapatok megszállták Pozsonyt, Rázgát barátai menekülésre és rejtőzködésre biztatták. Ő ezt elutasította. „Tanácsomra eddig a gyülekezet sok tagja fogott fegyvert a szabadság érdekében, és életét áldozta. Alávaló gazember volnék, ha most megszöknék.” A császári katonák letartóztatták, és megbilincselve a városházára kísérték. Katonai bíróság elé került.

A bíróság némely tagja, enyhe ítélet érdekében, mentségére megpróbált érvet keresni. A bíró kérdezte: „Ki parancsolta, hogy a gárdisták mellé álljon, és fegyvereiket megáldja?” Rázga azt felelte, legjobb belátása és lelkiismerete szerint cselekedett. Ezzel sorsa megpecsételődött. Haynau, a császári csapatok parancsnoka beteges kegyetlenséggel elrettentő büntetést, kötél általi halálos ítéletet követelt a bíróságtól. Pozsony előkelő asszonyainak küldöttsége Haynau előtt térdre ereszkedve kegyelemért könyörgött lelkészüknek, öt gyermek apjának. Haynau könyörtelen maradt, s a kért ítélethez ragaszkodott.

Rázgát 1849. június 18-án, hajnali négy órakor kivégezték. Az ítélet végrehajtása előtt vele lehetett lelkésztársa, Simko Vilmos, aki úrvacsorával erősítette őt. Utólag, emlékezetből lejegyezte Rázga utolsó imádságát, amelyet a gyülekezet tagjai sokáig kegyelettel őriztek. „Uram, ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár, de ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy Te. Itt állok előtted, mindenható Isten, ez új nap hajnalán. Megpróbálok visszatekinteni életemre. Hatalmába kerít a fájdalom, amikor arra gondolok, hogy nem fejezhetem be, amit elhatároztam. Megáldok mindent, amit szemeim most utoljára láthatnak. Áldom Pozsony lakóit, áldom a megárvuló pozsonyi gyülekezetei. Áldom szegény, ártatlan gyermekeimet, áldom drága feleségem, a császárt, és áldom azokat is, akik elítéltek. Kérem Isten kegyelmét és áldását hazámra, hogy az szabad és boldog legyen.”

Pozsony lakossága hamar megismerte Luther iratait, de evangélikus gyülekezet csak az 1606. évi bécsi békekötés után szerveződhetett. A gyülekezet megalakulásának háromszázadik évfordulójára szervezett ünnepélyen, báró Prónay Dezső egyetemes felügyelő javaslatára, Rázga Pál emlékére márványtáblát avattak a parókia falán.

Közép-Európa azóta jelentős átalakuláson esett át, a történelem is átértékelődött. Valaki levetette az emléktáblát. Némelyek nem szívesen emlékeztek Rázgára, feledésre ítélték őt. Rosszallották, hogy szlovák szülők fiaként Kossuth honvédéinek támogatására buzdította Pozsony lakóit. Mások arra gondolnak, hogy az ökumenikus kapcsolatok bővítésére törekedve Rázga személye negatív példa, mert sok konfliktusa volt a katolikus papsággal. Ezek elfelejtik, hogy az ökumené nem szemet hunyást kíván egymás tévedése felett, hanem az igazság közös keresését és a felismert igazság közös elfogadását igényli.

Rázga utódai szétszóródtak a világban. Leszármazottai közül néhányan Budapesten élnek, s emlékezésül az óbudai templomunkban felállított emléktáblánál helyezik el virágaikat.

Rázga a vallásegyenlőség kivívása érdekében küzdött, törekvése nem volt hiábavaló. Kegyelettel őrizzük emlékét.

■ Id. Cselovszky Ferenc