Evangélikus Élet, 2009. január-június (74. évfolyam, 1-26. szám)
2009-01-18 / 3. szám
8 ■*» 2009- január 18. PANORÁMA Evangélikus Élet ■ Iff— taSKSSBBBSI Eléggé álmosan támasztom a terminál falát, hiszen hajnali háromkor keltem. Matyival és Mikivel találgatjuk a ránk váró ismeretlent. Mindhárman izgatottak vagyunk, kissé elszoruló torokkal szállók be a repülőgépbe. Elszakadunk a ferihegyi betontól, az ablakon kikémlelve látom elmosódni Budapest körvonalait. Három hónapig viszlát, Magyarország! # * # Délután kettő. Chicago, O’Hare nemzetközi repülőtér. Jón Skogen és Mark Burkhardt vár minket, az ELCA International Camp Counselor Program 2008 nemzetközi résztvevőit. A sárga iskolabusz ablaka zörög a szállóig tartó úton, ehhez a Csehországból érkezett Milan csak annyit tesz hozzá, hogy úgy szól, mint egy Ikarus. Az Amerikai Evangélikus Egyház (Evangelical Lutheran Church in America, ELCA) évente megrendezett projektjében harminc-negyven evangélikus fiatal vesz részt Latin- Amerikából, Kelet-Európából, Afrikából, Óceániából és Ázsiából. Idén is, mint mindig, az afrikaiak vannak abszolút többségben. A program célja, hogy az USA-beli evangélikus gyerektáborokba külföldi gyermekfelügyelőket, úgynevezett camp counselorokat hozzanak, és az amerikai gyermekek számára betekintést nyújtsanak egy-egy másik földrész, ország kultúrájába. Ht * # Első chicagói napunkon Sunnitha Mortha, az egyház nemzetközi kapcsolatokért felelős vezetője tart előadást'számunkra az Államokról, az evangélikusok etnikai megoszlásáról (hogyan lett ő egy kilencvennyolc százalékban fehér és európai eredetű egyház tisztségviselője indiaiként?). Az ebédnél Ivan, legújabb kolumbiai cimborám megjegyzi, lehetnék délbrazil, ott sok az ilyen skandináv típus. (Augusztus végén, amikor újra találkoztunk, megállapította: szerinte már teljesen amerikanizálódtam - ezt annyira nem vettem jó néven.) Délután csoportokba osztottak minket, az országainkról kellett előadást tartanunk. Malawiról, Tanzániáról és a Dél-afrikai Köztársaságról hallottam bővebben. A magyar zászló tetszett mindenkinek, és persze nem hagytam ki a gulyástól az atombombán keresztül a Rubik-kockáig tartó eszmefuttatást sem. Este csocsó, Magyarország végigverte a világot Madagaszkártól Thaiföldig. Ezután közös éneklés, az afrikai delegáció hozza a formát, csodálatos, ahogy átélik a zenét és az éneket. Elképzeli az ember magát az akáciafák alá. Háromnapos chicagói vakációnk gyorsan eltelik, azon kapom magam, hogy fent ülök a Newarkba tartó belföldi járaton. A repülőtéren már vár rám Bruce, az igazi vidéki amerikai imázsát meg nem hazudtolva lompos kisbuszával, melyben rendeltetésszerűen a megfelelő pontokon rendszertelenül szétszórt chipseszacskók és literes műanyag poharak váltogatják egymást. * % % Két és fél óra után érkezünk meg a New York állambeli Highland Lakebe, a munkahelyemre, ahol a következő majdnem három hónapot tölteni fogom. Nyugalmas kisváros néhány száz fővel egy tó partján. A táborba vezető földúton a kisbusszal döcögve Bruce mesél a medvékről és a csörgőkígyókról. Az egész olyan, mint Révfülöp, csak éppen hétszázhetven hektár fenyőerdőben terül el, és egy két kilométer hosszú tó szolgálja a vízi örömök szerelmeseit. Konkrétan óriási. Az egyház második legnagyobb tábora. Lisa, az egyik igazgató körbemutogatja a tábort. Tulajdonképpen mindent fogok csinálni. Mivel május vége van, és az üdültetési szezon csak június második hetében kezdődik, nagyobbrészt füvet nyírunk, karbantartunk, sütünk, főzünk, takarítunk Johnnal, a félig Puerto Ricó-i, félig német szakáccsal, akit majdnem felvettek a haditengerészethez főszakácsnak egy anyahajöra, de tíz kilóval nehezebb volt a kelleténél. így most nekem morog, hogy mindent vele csináltatnak. $ * * Május 29-ét írunk, reggel tíz óra van. Johnnal átjöttünk Monticellóba a tb-kártyám miatt, a hivatalban előttem a papír, kérdés az etnikai hovatartozás. Afroamerikai? Fehér? Spanyol ajkú? Ázsiai, illetve óceániai? Bennszülött amerikai? A másodikat megkockáztatom. Mint később a virginiai Randy elmondja, a nem fehérek nem tesznek különbséget a fehérek között, a szemükben nem magyar, francia, esetleg német vagy - egyszerűen fehér. Persze, ez visszafelé is megvan, például az amerikai közbeszéd egyértelműen mexikóinak titulál minden hispanót, nem tesz különbséget a dominikaiak, Costa Rica-iak, mexikóiak, hondurasiak között. A feketék és a fehérek egyenrangúak, ez azonban nem mondható el a „mexikóiakról” A politikai korrektség hazájában csak úgy röpködnek a velük kapcsolatos poénok, körbejárnak a spanyol akcentuson mulató e-mailek. Azért egy kis felszín alatti antiszemitizmus is megtalálható, viszont a feketékkel szemben egyetlen negatív megnyilvánulást sem tapasztaltam. Egyik munkatársam, Leah története említésre méltó. Texasban született, és egy wisconsini norvég lelkészcsalád fogadta örökbe. A középiskolában fekete osztálytársai kiközösítették fehér családja miatt. Számomra azért megdőlt az európai közgondolkodásban meglévő „rasszista dél versus toleráns észak” elmélete, hallottam a konföderációs zászlóval díszített autójukkal furikázó négerekről és hajmeresztő történeteket a Midwestről, a Közép-Nyugatról. £ % Z Felkészülésünk alatt Chicagóban Valami Egy magyar evangélikusfiatal kalandjai az Egyesült Á llamokban A magyar küldöttség a Cloud Gate-nél Chicagóban A táborban tizenhármán dolgozunk a gyerekekkel, akik egy-két hetes turnusokban váltják egymást június elejétől. Kéthetes kiképzésünk után, melyben volt az elsősegélyvizsgától kezdve a vadvízi evezésen át minden, megjött az első csoport, nagyobbrészt fekete srácok Queensből. Általában hat-hét fővel lakik egy counselor az erdő mélyén faházakban, a zuhanyzótól tíz, a pottyantós vécétől öt percre. Ilyenkor a felügyelő a gyerekek apja és anyja egy személyben. Minden az ő felelőssége. Egész végig ő felel értük. Énekeket tanítunk nekik, bibliaórát tartunk, csak velünk mehetnek fürdeni, dolgukat végezni, és még számtalan más teendőnk van. Huszonnégy órás a munkanap. Egyik délután kosaraztam a fiúkkal. Majdnem én voltam a legjobb, ők csak azóta játszanak, mióta járni tudnak. A lelkészük, Pastor Mac értékelve, hogy volt bátorságunk kiállni a konfirmandusai ellen, adott Randynek és nekem egy kosarasnadrágot és -pólót, az ő méretében, ami XXL. Pastor Mac Queensben indított egy programot az utcagyerekeknek, akik a kosarazás mellett bibliaórán is részt vesznek. * Üt % Heti egy szabadnapunk van, ilyenkor általában a middletowni plázába megyünk vonattal, felveszünk egy tiszta nadrágot, tiszta pólót, és élvezzük azt az állapotot, amikor - Iáin, a skót munkatársam szavaival élve - „nem árasztasz izzadság- vagy/és füstszagot” Június 19-én az istentisztelet után, amelyet a táborban a „fenyőkápolnában” tartanak, Gowri, Kate, Chrissy, Brénda és én vígan robogunk New York felé. Végre civilizáció! A kiképzésünk alatt is jártunk már egyszer Manhattanban, gyakoroltuk a metróval való közlekedést, és tanultunk a városban működő napközis táborokról. Most két hétig Brooklynban fogunk dolgozni. New York egyszerűen lenyűgöző. A brooklyni járdán grillező dominikaiaktól a manhattani pénzügyi negyedben futkosó öltönyös üzletembereken és a kínai negyed árusain át a bronxi utcákon bandázó négerekig itt mindenféle embertípus megtalálható. A neighbourhood - szomszédság - , ahol laktunk, kínai, hispano és ortodox zsidó környék. A brooklyniak kedvenc kikapcsolódó helyén, Coney Islanden minden kiírás négynyelvű: angol, kínai, spanyol és orosz. * % * A gyülekezetét, ahol dolgoztunk, norvég bevándorlók alapították a 19. században. A csoportomban tíz gyerek volt nyolc- és tízéves kor között. Még sosem hallottam palesztin evangélikusokról, nálam pedig voltak hárman isf: Andrew, Matthew és Naim. Egyébként az asszimiláció nagyon gyorsan zajlik le a közel-keletieknél, a srácok második generációs bevándorlók, arabul már alig tudnak, otthon is inkább angolul beszélnek a szüleikkel.
