Evangélikus Élet, 2009. január-június (74. évfolyam, 1-26. szám)

2009-01-18 / 3. szám

8 ■*» 2009- január 18. PANORÁMA Evangélikus Élet ■ Iff— taSKSSBBBSI Eléggé álmosan támasztom a termi­nál falát, hiszen hajnali háromkor kel­tem. Matyival és Mikivel találgatjuk a ránk váró ismeretlent. Mindhár­man izgatottak vagyunk, kissé elszo­ruló torokkal szállók be a repülőgép­be. Elszakadunk a ferihegyi betontól, az ablakon kikémlelve látom elmo­sódni Budapest körvonalait. Három hónapig viszlát, Magyarország! # * # Délután kettő. Chicago, O’Hare nem­zetközi repülőtér. Jón Skogen és Mark Burkhardt vár minket, az ELCA In­ternational Camp Counselor Program 2008 nemzetközi résztvevőit. A sár­ga iskolabusz ablaka zörög a szállóig tartó úton, ehhez a Csehországból ér­kezett Milan csak annyit tesz hozzá, hogy úgy szól, mint egy Ikarus. Az Amerikai Evangélikus Egyház (Evangelical Lutheran Church in America, ELCA) évente megrende­zett projektjében harminc-negyven evangélikus fiatal vesz részt Latin- Amerikából, Kelet-Európából, Af­rikából, Óceániából és Ázsiából. Idén is, mint mindig, az afrikaiak vannak abszolút többségben. A prog­ram célja, hogy az USA-beli evangé­likus gyerektáborokba külföldi gyer­mekfelügyelőket, úgynevezett camp counselorokat hozzanak, és az ame­rikai gyermekek számára betekintést nyújtsanak egy-egy másik földrész, ország kultúrájába. Ht * # Első chicagói napunkon Sunnitha Mortha, az egyház nemzetközi kap­csolatokért felelős vezetője tart elő­adást'számunkra az Államokról, az evangélikusok etnikai megoszlásáról (hogyan lett ő egy kilencvennyolc szá­zalékban fehér és európai eredetű egyház tisztségviselője indiaiként?). Az ebédnél Ivan, legújabb kolum­biai cimborám megjegyzi, lehetnék délbrazil, ott sok az ilyen skandináv típus. (Augusztus végén, amikor új­ra találkoztunk, megállapította: sze­rinte már teljesen amerikanizálódtam - ezt annyira nem vettem jó néven.) Délután csoportokba osztottak minket, az országainkról kellett elő­adást tartanunk. Malawiról, Tanzáni­áról és a Dél-afrikai Köztársaságról hallottam bővebben. A magyar zász­ló tetszett mindenkinek, és persze nem hagytam ki a gulyástól az atom­bombán keresztül a Rubik-kockáig tartó eszmefuttatást sem. Este csocsó, Magyarország végigverte a világot Madagaszkártól Thaiföldig. Ezután közös éneklés, az afrikai delegáció hozza a formát, csodálatos, ahogy át­élik a zenét és az éneket. Elképzeli az ember magát az akáciafák alá. Háromnapos chicagói vakációnk gyorsan eltelik, azon kapom magam, hogy fent ülök a Newarkba tartó belföldi járaton. A repülőtéren már vár rám Bruce, az igazi vidéki ameri­kai imázsát meg nem hazudtolva lompos kisbuszával, melyben rendel­tetésszerűen a megfelelő pontokon rendszertelenül szétszórt chipses­zacskók és literes műanyag poharak váltogatják egymást. * % % Két és fél óra után érkezünk meg a New York állambeli Highland Lake­be, a munkahelyemre, ahol a követ­kező majdnem három hónapot töl­teni fogom. Nyugalmas kisváros né­hány száz fővel egy tó partján. A tá­borba vezető földúton a kisbusszal döcögve Bruce mesél a medvékről és a csörgőkígyókról. Az egész olyan, mint Révfülöp, csak éppen hétszáz­hetven hektár fenyőerdőben terül el, és egy két kilométer hosszú tó szol­gálja a vízi örömök szerelmeseit. Konkrétan óriási. Az egyház máso­dik legnagyobb tábora. Lisa, az egyik igazgató körbemu­­togatja a tábort. Tulajdonképpen mindent fogok csinálni. Mivel május vége van, és az üdültetési szezon csak június második hetében kezdődik, nagyobbrészt füvet nyírunk, kar­bantartunk, sütünk, főzünk, takarí­tunk Johnnal, a félig Puerto Ricó-i, fé­lig német szakáccsal, akit majdnem felvettek a haditengerészethez fő­szakácsnak egy anyahajöra, de tíz ki­lóval nehezebb volt a kelleténél. így most nekem morog, hogy mindent vele csináltatnak. $ * * Május 29-ét írunk, reggel tíz óra van. Johnnal átjöttünk Monticellóba a tb-kártyám miatt, a hivatalban előttem a papír, kérdés az etnikai ho­vatartozás. Afroamerikai? Fehér? Spanyol ajkú? Ázsiai, illetve óceániai? Bennszülött amerikai? A másodi­kat megkockáztatom. Mint később a virginiai Randy el­mondja, a nem fehérek nem tesznek különbséget a fehérek között, a sze­mükben nem magyar, francia, eset­leg német vagy - egyszerűen fehér. Persze, ez visszafelé is megvan, pél­dául az amerikai közbeszéd egyértel­műen mexikóinak titulál minden hispanót, nem tesz különbséget a do­minikaiak, Costa Rica-iak, mexikó­iak, hondurasiak között. A feketék és a fehérek egyenrangúak, ez azonban nem mondható el a „mexikóiakról” A politikai korrektség hazájában csak úgy röpködnek a velük kapcso­latos poénok, körbejárnak a spa­nyol akcentuson mulató e-mailek. Azért egy kis felszín alatti antiszemi­tizmus is megtalálható, viszont a fe­ketékkel szemben egyetlen negatív megnyilvánulást sem tapasztaltam. Egyik munkatársam, Leah történe­te említésre méltó. Texasban szüle­tett, és egy wisconsini norvég lelkész­család fogadta örökbe. A középisko­lában fekete osztálytársai kiközösítet­ték fehér családja miatt. Számomra azért megdőlt az európai közgondol­kodásban meglévő „rasszista dél ver­sus toleráns észak” elmélete, hallot­tam a konföderációs zászlóval díszí­tett autójukkal furikázó négerekről és hajmeresztő történeteket a Mid­­westről, a Közép-Nyugatról. £ % Z Felkészülésünk alatt Chicagóban Valami Egy magyar evangélikusfiatal kalandjai az Egyesült Á llamokban A magyar küldöttség a Cloud Gate-nél Chicagóban A táborban tizenhármán dolgozunk a gyerekekkel, akik egy-két hetes turnusokban váltják egymást június elejétől. Kéthetes kiképzésünk után, melyben volt az elsősegélyvizsgától kezdve a vadvízi evezésen át minden, megjött az első csoport, nagyobbrészt fekete srácok Queensből. Általában hat-hét fővel lakik egy counselor az erdő mélyén faházak­ban, a zuhanyzótól tíz, a pottyantós vécétől öt percre. Ilyenkor a fel­ügyelő a gyerekek apja és anyja egy személyben. Minden az ő felelőssé­ge. Egész végig ő felel értük. Éneke­ket tanítunk nekik, bibliaórát tartunk, csak velünk mehetnek fürdeni, dol­gukat végezni, és még számtalan más teendőnk van. Huszonnégy órás a munkanap. Egyik délután kosaraztam a fiúk­kal. Majdnem én voltam a legjobb, ők csak azóta játszanak, mióta járni tudnak. A lelkészük, Pastor Mac ér­tékelve, hogy volt bátorságunk kiáll­ni a konfirmandusai ellen, adott Randynek és nekem egy kosaras­nadrágot és -pólót, az ő méretében, ami XXL. Pastor Mac Queensben in­dított egy programot az utcagyere­keknek, akik a kosarazás mellett bibliaórán is részt vesznek. * Üt % Heti egy szabadnapunk van, ilyenkor általában a middletowni plázába megyünk vonattal, felveszünk egy tiszta nadrágot, tiszta pólót, és élvez­zük azt az állapotot, amikor - Iáin, a skót munkatársam szavaival élve - „nem árasztasz izzadság- vagy/és füstszagot” Június 19-én az istentisztelet után, amelyet a táborban a „fenyőkápolná­ban” tartanak, Gowri, Kate, Chrissy, Brénda és én vígan robogunk New York felé. Végre civilizáció! A kikép­zésünk alatt is jártunk már egyszer Manhattanban, gyakoroltuk a met­róval való közlekedést, és tanultunk a városban működő napközis tábo­rokról. Most két hétig Brooklynban fogunk dolgozni. New York egyszerűen lenyűgöző. A brooklyni járdán grillező domini­kaiaktól a manhattani pénzügyi ne­gyedben futkosó öltönyös üzletembe­reken és a kínai negyed árusain át a bronxi utcákon bandázó négerekig itt mindenféle embertípus megtalálha­tó. A neighbourhood - szomszédság - , ahol laktunk, kínai, hispano és or­todox zsidó környék. A brooklyniak kedvenc kikapcsolódó helyén, Coney Islanden minden kiírás négynyelvű: angol, kínai, spanyol és orosz. * % * A gyülekezetét, ahol dolgoztunk, norvég bevándorlók alapították a 19. században. A csoportomban tíz gyerek volt nyolc- és tízéves kor kö­zött. Még sosem hallottam palesztin evangélikusokról, nálam pedig voltak hárman isf: Andrew, Matthew és Na­im. Egyébként az asszimiláció nagyon gyorsan zajlik le a közel-keletieknél, a srácok második generációs beván­dorlók, arabul már alig tudnak, ott­hon is inkább angolul beszélnek a szüleikkel.

Next

/
Thumbnails
Contents