Evangélikus Élet, 2009. január-június (74. évfolyam, 1-26. szám)
2009-06-14 / 24. szám
2 • 2009. június 14. ümAns^ Először jártam Holzhausenben Lapunk hasábjain tavaly is közöltünk beszámolót a németországi Holzhausenben megrendezett Európai Magyar Evangéliumi Ifjúsági Konferenciáról. Idén sem teszünk másképp: az alábbiakban egy ifjú résztvevő' az április 4-e és 11-e között zajlott rendezvényen szerzett élményeit osztja meg az olvasókkal. Én magam először jártam a konferencián, és hálával gondolok vissza arra, hogy nagy szeretettel fogadtak be maguk közé a Nyugat-Európában élő testvérek. Esténként kötetlenebb együttléteken ismerhettük meg jobban egymást: az ifjúsági esten a korábbi évek néhány tréfás jelenetét elevenítettük fel, a Ki mit tud?-on irodalmi, zenei előadásokat hallottunk. Nemcsak a legkisebbek, hanem az idősebbek is nagy élvezettel hallgatták Badin Adámnak a pásztorfiúról szóló meséjét, melynek szereplői a jelen lévő gyerekek voltak. Számomra nagy élményt jelentett még a herborni kirándulás, Gárdonyi Zsolt és Gárdonyi Dániel orgonahangversenye, és szívesen Az idei, jubileumi összejövetel témája „Otthon - idegenben” volt. Ehhez a vezérgondolathoz kapcsolódott az egész hét programja, melyet Joób Szilárd, a konferencia ifjúsági lelkésze állított össze. A délelőttök folyamán Virág Sándor sárospataki református lelkipásztor bibliatanulmányát hallgattuk, mely József történetén keresztül szólt Isten vezetéséről. Ezután négy előadás bontotta ki az együttlét fő témáját. Ittzés János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke azt világította meg, hogyan élhetünk otthon idegenben keresztényként és magyarként. Gémes István, a stuttgarti gyülekezet lelkésze arról beszélt, hogyan próbált és tudott emigránsként otthont találni és teremteni a különböző kontinensek keresztény gyülekezeteiben. Badin Ádám rozsnyói mesemondó-bábművész a felvidéki magyar evangélikusok nehéz helyzetét mutatta be. Délutánonként az előadások témáját dolgoztuk fel kisebb csoportokban. vettem részt az énekkari próbákon is. A reggeli imaórák vezetését az idősebb korosztály tagjai vállalták, az esti áhítatokat pedig egyegy fiatal résztvevő tartotta. Ebben is kifejezésre jutott a konferencia több generációt átfogó és megszólító ereje. Nagycsütörtök este vigílián emlékeztünk Jézus szenvedésére, virágvasárnap és nagypénteken pedig úrvacsorái istentiszteleten ünnepeltünk együtt. Ezeken az alkalmakon Gémes Pál, illetve Menke Magdolna lelkész hirdette az igét. Most, több hét távlatából is örömmel emlékezem a nagyheti konferenciára. Istennek hála, hogy megismerkedhettem külföldön élő testvérekkel, hogy velük tölthettem ezt a hetet, hogy ebben a közösségben imádkozhattunk, énekelhettünk, hallgathattuk az igét. A beszámoló címében azt írtam: először jártam Holzhausenben. Most azt teszem hozzá: remélem, nem utoljára. Ittzés Dániel (Budapest-Kelenföldj ITTHON - OTTHON Olvasókönyvek „anyamodelljei” Amikor a második világháború vége felé Brazília is belépett a háborúba, és hadat üzent Magyarországnak, bezárták a magyar kormány által Brazíliában üzemeltetett elemi iskolákat. A magyar kolónia mentette a menthetőt - így történt, hogy a Säo Pauló-i magyar református gyülekezet karácsonyi vásárain évekig lehetett vásárolni magyar nyelvű elemista iskoláskönyveket. Én is megvettem a Betűország virágos kertje egész sorozatát, az első osztályostól a hatodikosig, és más híján remekül tudtam őket használni a cserkészfoglalkozásokon. Versek, történelmi elbeszélések, földrajzi, természetrajzi és egyéb ismertető kis cikkek, közmondások, tréfás szójátékok, kézügyesség-fejlesztők, egészségre nevelő jó tanácsok - valóságos kincsesbánya volt ez a hat kötet. Nem csoda, hiszen Móra Ferenc szerkesztette a Királyi Magyar Egyetemi Nyomda megbízásából, a legjobb magyar írók és költők műveivel. A kor szellemének megfelelően a könyvek sokat foglalkoztak a magyar faluval, a falusi emberek életével és a család, szülők, anya - talán kicsit idealizált? - képével (lásd Arany János Családi kör című versét). Visszakerülve Európába vettem új olvasókönyveket, hogy legyen a kezemben modernebb anyag is. Ezeket és az új gyerekkönyveket olvasva egy idő után feltűnt valami. A könyvekben továbbra is szerepeltek családok, de érdekes változással: a családi élet már nem az anya körül forgott. Átvette szerepét a nagymama. Amíg az anya fehér köpenyben vagy éppen traktort vezetve, de mindenesetre az otthonon kívül buzgón építette a szocializmust, addig a kis, kontyos, házi kötényes, mosolygó nagymama tettvett a családban. Még Weöres Sándor kedves kis versében is a „rakodó nagyanyó” az, aki reggel beveti a vánkost. Arról persze nem esett szó, hogy mi történik ott, ahol nem akad ilyen „belevaló“ nagymama... Múltak az évek, és egyszerre azon vettem észre magam, hogy az unokámmal az itthoni, német iskolai angolnyelv-könyvet tanulmányozzuk. Szókincsbővítés céljából a rokonságot tanulták, és feladatul el kellett készíteniük a családfájukat. A könyv közölt is egy példát, lehetőleg mindenféle rokon felsorolásával. És íme, mit látok: ott áll, feketén-fehéren: elvált! Hát persze, ha a valós életet akarja a tankönyv tükrözni, akkor világos, hogy ennek is ott kell lennie! Eszembe jutott az a konfirmanduscsoportunk, amelynek a tagjai egyszerűen nem voltak hajlandók a negyedik parancsolatról beszélni. „Miért tiszteljem az anyámat? Azért, mert négyéves koromban otthagyott egyedül az apámmal?”- ilyen kérdések hangzottak el. A csoport háromnegyed része elvált szülők gyermeke volt... Tankönyveink, gondolom, nemcsak tanítani, de nevelni, a helyes életre vezetni is akarnak. Állítólag az emberiség állandóan fejlődik, halad előre. Ha a család történetét nézem, amelyről iskolakönyveink tanúskodnak, való igaz, hogy az utóbbi évtizedekben sokat változott, itthon is, otthon is. A kérdés csak az, hogy lehet-e ezt fejlődésnek nevezni. Hiszen apránként már nem is tud a mai gyerek „családfát” készíteni a sok „szingli” anyával vagy apával, akik esetleg már maguk is „szingli” szülő gyerekeként nőttek fel. Ma folyton emberi jogokról beszélünk. A gyerekeknek is joguk van megfelelő, egészséges környezethez, elegendő táplálékhoz, ruhához, jól működő és közeli napközi otthonhoz és oktatási intézményhez. Mindezért hajlandók vagyunk a barikádokra menni. De merjük-e azt hangoztatni, hogy minden gyereknek joga van egy anyára és egy apára, és tényleg egyre, és ráadásul ugyanarra?! És nem ahogy esik, úgy puffan, cserebere útján valakire- ha egyáltalán? Annak idején a Tízparancsolat szerzőjének erről határozott véleménye volt. Megmondta a negyedik parancsolattal...-RK„EGYMÁS TERHÉT HORDOZZÁTOK...” Együtt - határtalanul Az irsai gyülekezet testvérkapcsolatai Az irsai gyülekezet számára évtizedek óta fontosak a testvér-gyülekezeti kapcsolatok. Ritka példa, hogy hazai gyülekezettel is ápol ilyet: három évtizede gondolnak egymásra a dunaharasztiakkal. Emellett több mint két évtizede áll fenn a kapcsolat két finnországi közösséggel, a nurmóiakkal és az ylitornióiakkal, valamint három éve van erdélyi testvérgyülekezete is, Sepsiszentgyörgyön. Az ylitorniói gyülekezetnek három testvérgyülekezete van: Finnországban a vammalai, Magyarországon az irsai, Észtországban a lääne-nigulai. A sepsiszentgyörgyi lutheránusokat hosszú évek óta a kelenföldiek támogatják, három éve pedig az albertiekkel és az irsaiakkal is testvér-gyülekezeti kapcsolatot létesítettek. 2007. november elején az irsai egyházközség vezetői Matti Salminen lelkész és a gyülekezet meghívásának eleget téve Ylitornióba látogattak; Zelenák József sepsiszentgyörgyi lelkipásztor elkísérte őket. A három lelkész beszélgetéseinek eredményeként, a jelen lévő gyülekezeti vezetők támogatásával megfogalmazódott: a három evangélikus közösség létesítsen országhatárokon és részben kultúrákon, nyelveken átívelő testvérkapcsolatot. Következő lépésként az irsai gyülekezet vezetőinek szokásos év eleji látogatásán a sepsiszentgyörgyiek közössége is értesülhetett a hármas testvérkapcsolat kialakításának szándékáról. A látogatásnak az utóbbi években kialakult rendje szerint szombat délután szeretetvendégség keretében voltak együtt vendégek és vendéglátók. Ezeknek a szeretetvendégségeknek mindig a testvérkapcsolat a legfontosabb témájuk. A testvéri kapcsolatok ápolása, egymás hitének és gondolkodásának megismerése hitbeli, gondolkodásbeli fejlődést hozhat magával. Mindhárom közösségnek megvannak a sajátosságai: a Kárpát-kanyarban élő sepsiszentgyörgyi gyülekezetben sajátosan jelenik meg a barcasági csángók és a székelyek kulturális találkozása által meghatározott hitvilág; a Lappföld déli részén lévő Ylitornióban élők gondolkodását és hitvilágát a közép-európai ember számára elképzelhetetlen életvitel alakította; míg a Kárpát-medence központi részén fekvő, szlovák hátterű irsai gyülekezet az egymáshoz való kulturális és hitbeli alkalmazkodás példája. E három találkozásában egyrészt sok-sok különbség jelenik meg, amely kölcsönösen gazdagítja, gazdagíthatja a közösségeket, másrészt fantasztikus megélni a közös vonásokat, a hasonló formákat, az azonos hittartalmat. Markáns jövőkép rajzolódik ki a hármas kapcsolatban: az ylitornióiak nyáron felkeresik az irsaiakat, és terveik szerint együtt látogatják meg a sepsiszentgyörgyieket. A célt, egymás gondolkodásának és hitének megismerését Isten kezébe teszi mindhárom közösség. Jó tudni, hogy ugyanazokban a percekben ugyanazokért a célokért imádkoznak. Csodálatos megélni azokat a pillanatokat, amikor egyértelművé válik Isten áldása. Jó ezt közösen tenni: együtt, határok nélkül. Erdélyi Csaba
