Evangélikus Élet, 2009. január-június (74. évfolyam, 1-26. szám)
2009-06-14 / 24. szám
Hetvenöt éves a Barmeni teológiai nyilatkozat Reformátusok ünnepe Barmeni teológiai nyilatkozat címen vált ismertté az a dokumentum, amelyet 1934. május 31-én, hetvenöt évvel ezelőtt írtak alá olyan egyháziak és világiak, akik elítélték a kor hivatalos eszméihez igazodó egyházi álláspontot. Hitvalló Egyház - így nevezték szervezkedésüket Németországban Hitler uralomra jutása után azok az evangélikus, református és uniált egyházakhoz tartozó keresztyének, akik nem akartak szabad folyást engedni az egyháztól idegen nemzetiszocialista eszmék térhódításának az egyházban. Ellenfeleik német keresztyéneknek (Deutsche Christen, rövidítve: DC) hívták magukat, mert nem a Szentírásra és az egyház hitvallásaira támaszkodtak, hanem az akkori politika és ideológia értelmében elsősorban németek akartak lenni. Ezek helyeselték a nemzetiszocialisták ténykedését, célkitűzéseit, de magában az egyházban is meg akarták azokat valósítani. Elvetették az Ószövetséget, mert a zsidóság könyvének tartották, de az Újszövetséget is meg akarták tisztítani minden zsidós elemtől, sőt az egyházi tisztségeiktől is meg akarták fosztani azokat, akik nem igazolják tiszta germán származásukat. Amikor a német keresztyének az egyházi választásokon meghatározó többséget szereztek, megindult a Hitvalló Egyház szervezése. Mai kifejezéssel ellenzéki mozgalomnak mondanánk. Hetvenöt évvel ezelőtt, 1934. május 29-31. között Wuppertal város Barmen nevű kerületének református templomában hitvalló zsinatra gyűltek ös'sze egész Németország tizennyolc tartományi egyházából 138-án azok, akik úgy érezték, hogy az egyház egyes vezetői a hitvallásokat nem védik, hanem megszegik, valamint azt tapasztalták, hogy hatalmi szóval állítják félre azokat, akik egyet nem értésüket hangoztatják. Nem csak egyes visszaélésekkel és panaszokkal akartak foglalkozni. A teológiai bizottság, amelyben meghatározó szerepet vitt Karl Barth, előkészített egy teológiai nyilatkozatot, amelyet az állásából felfüggesztett evangélikus lelkész, Hans Asmussen terjesztett elő és indokolt meg nagy hatású beszédével. A három felekezet - evangélikus, református, uniált - képviselői külön-külön, azután mindannyian együtt megtárgyalták és együttesen módosították a tervezetet. Éjszakába nyúló megvitatás után terjesztették újra a küldöttek elé, akik egyhangúlag elfogadták. Megtörtént tehát, amit szinte remélni is alig mertek, ismerve a protestantizmus belső problémáit, de amiért sokan imádkoztak ott helyben és szerte az országban, és amire oly nagy szükség volt: megtalálták a közös nyelvet! Nem apró sérelmek felhánytorgatásába bonyolódtak, hanem szép hitvallást tettek! A különböző teológiai irányzatokhoz, más-más felekezethez tartozó keresztyének egyetértésben, egy hangon voltak képesek szólni, noha mindannyian ragaszkodtak saját hitvallásaikhoz! Az élet és a társadalom egészét, így az egyházat is uralni akaró hatalommal szemben nem mint egy kicsinyes érdekcsoport, hanem mint Jézus Krisztus egyháza szólaltak meg, és bizonyságot tettek arról, aki minden látszat és tapasztalat ellenére mégis az Úr. Mivel hitüket nemcsak mély meggyőződéssel, hanem teológiailag is képesek voltak megfogalmazni, nemcsak a helytállásra adtak példát, hanem lelki eligazítást, lelki fegyvert is nyújtottak. Részletek a nyilatkozatból (Benczúr László fordításában): „1. Jézus Krisztus a Szentírás róla szóló bizonyságtétele szerint Istennek az az egyetlen szava, akire hallgatni, akiben életünkben és halálunkban bízni kötelesek vagyunk. x Jézus Krisztusban Isten bűneink bocsánatát adja, de ugyanakkor hasonló komolysággal jelenti be általa nagy igényét egész életünkre. Általa a világ minden istentelen megkötöttségéből boldog felszabadulásra jutunk, arra, hogy szabadon és háládatosan szolgáljunk minden ő teremtményének. 3. A keresztyén egyház olyan testvérekből álló közösség, amelyben Jézus Krisztus az igében és a szentségekben jelen levő Úrként cselekszik. Mint a kegyelemben részesült bűnösök egyházának az a feladata, hogy hitével is, és engedelmességével is, igehirdetésével is, de életformájával is a bűnös világban arról tegyen tanúbizonyságot, hogy egyedül Jézus Krisztus tulajdona, az ő vigasztalásából és az ő irányítása szerint él és akar is élni, várva az ő újra megjelenését. 4. Az egyházban lévő különböző tisztségek nem szolgáltatnak alapot arra, hogy egyik a másikon uralkodjék, hanem csak az egész gyülekezetre bízott és az egész gyülekezetnek megparancsolt szolgálatnak a gyakorlását célozzák. 3. Az írás azt mondja, hogy az államnak isteni rendelés szerint az a feladata, hogy a még meg nem váltott világban, amelyben az egyház is él, az emberi belátás és az emberi képességek mértéke szerint a hatalom fenyítő eszközének a gyakorlásával a jog és a béke fenntartásáról gondoskodjék. Az egyház hálával és tisztelettel veszi Istennek ezen rendelésében megnyilatkozó jótéteményét. Mindez Isten országára emlékezteti, Isten parancsára és igazságosságára és ezzel egyben az uralkodóknak és az uralom alatt levőknek a felelősségére. Isten igéjében bízik, és annak engedelmeskedik, mert Isten ez által tart fenn mindent. 6. Az egyháznak az a feladata, és szabadsága is ebben gyökerezik, hogy Krisztus helyett, az ő tetteinek és beszédének szolgálatában állva hirdesse minden népnek a prédikáció és a szentségek által az Isten szabad kegyelméről szóló üzenetet. ” A kép egészéhez az is hozzátartozik, hogy a Hitvalló Egyház lendülete is, egysége is megtört később. Az egyház egyes őrhelyein álló, eltérő súlyú felelősséggel megterhelt vezetők a mindennapi harc kérdéseiben különböző magatartást tanúsítottak. A hatalomhoz, amelynek törvényességét Barmenben a Hitvalló Egyház nem kérdőjelezte meg, nem egyformán viszonyultak. Ki harcosabb volt, ki hangosabb, ki másokat oltalmazva, ki több, ki pedig kevesebb kompromisszumot vállalva járta az útját. Nemcsak emberi különbségeik, hanem a tartományi egyházak más-más helyzete is közrejátszott ebben. Alig néhány év alatt ennek ellenére úgy alakult a helyzet, hogy szinte minden egyházi tevékenység ellenkezett valamilyen törvénnyel. Már a harmincasnegyvenes években is voltak, akik elmarasztalták a Barmeni teológiai nyilatkozatot, mert nem állt ki határozottan az árjatörvények, vagyis a zsidók üldözése ellen, még az egyházon belül sem. A Hitvalló Egyház egységét és erejét néhány év alatt felőrölte a könyörtelen hatalom, amelynek számára - mivel nem tudta szolgálatába állítani - érdektelenné is vált nemcsak az egyházi ellenzék, hanem az egyház maga is. A Barmenben megfogalmazott tételek azonban számos keresztyén számára adtak ösztönzést és jelentettek eligazítást, nemcsak a nemzetiszocializmus idején, hanem a második világháború utáni újjáépítés során is. Az idő múlásával egyre jobban láthatjuk Barmen hiányosságait. Mint minden emberi teljesítmény, ez is az őt megillető helyre kerül. Mivel egyes egyházak nem nyilatkozatnak, hanem hitvallásnak tekintik, Karl Barth is foglalkozott ezzel a kérdéssel. Úgy vélte, nem az a fontos, hogy milyen elnevezést használunk rá, hanem az, hogy tanulunk-e belőle. Barth, a nyilatkozat létrejöttének egykori fő munkása volt az is, aki elutasította, hogy emlékező cikket írjon Barmenről a harmincadik évfordulón. Múzeumőrnek érezné magát - írta levelében -, aki egy letűnt világ holt emlékei között vezeti a látogatót. Nem erre van szüksége a ma keresztyénségének, hanem arra, hogy mint a régiek Barmenben, úgy mi, maiak a mi mai hitünket fenyegető, közénk settenkedő és kívánatos tévtanításokat és veszélyeket vegyük észre; küzdjünk magunkon és gyülekezetünkön túl környezetünkben is napról napra mindaz ellen, ami az emberek életére nézve veszély, ami a Krisztus-hitet fenyegeti, és minket bizonyságtételünkben akadályoz. Reuss András Mint ismeretes, 2009. május 22- én fontos esemény színhelye volt Debrecen: aláírták az egységes Magyar Református Egyház alkotmányát. Az alábbiakban az alkotmányozó zsinat üzenetét adjuk közre. Isten iránti hálával adjuk hírül, hogy ma, 2009. május 22-én 11.00 órakor a magyarországi, kárpátaljai, délvidéki, erdélyi és partiumi részegyházak aláírták a Magyar gát, éljen bárhol a világban, és legyen magyar vagy más anyanyelvű.- Egyházunk a csatlakozó részegyházak zsinati közössége, amely törvényt alkot, és megnyilatkozik mindazokban a kérdésekben, melyekre a részegyházak legmagasabb szintű testületéi felhatalmazzák.- Egyházunk alkotmánya biztosítja és szabályozza a Kárpát-medencén kívüli magyar református egyházak csatlakozását is. Két református püspök az egyesítő menet élén Református Egyház alkotmányát. Ezzel a lépéssel, közel húszévi fáradozás után, mi, magyar reformátusok évszázados közösségünket ebben a formában juttatjuk kifejezésre. A magyar reformátusság a reformáció évszázadától megtartotta lelki, szellemi egységét. Összetartozásunkat még történelmi viszontagságok és politikai szándékok sem tudták kikezdeni, így a trianoni döntés és a 2004. december 5-i népszavazás sem tudta szétzilálni közösségünket. Ezt a közösségünket kifejezi az is, hogy ma együtt ünnepelünk azokkal is, akik már kifejezték csatlakozási szándékukat, vagy még ezt idáig nem tudták megtenni. Ma ezzel a közös alkotmánnyal is kifejezzük és megszilárdítjuk egységünket. Alkotmányunk szerint:- Egyházunk tagja minden keresztyén, aki a magyar református egyházhoz tartozónak vallja ma- Belső szervezeti rendszerük kialakításában a részegyházak önállóak és függetlenek. Kivételt képeznek ez alól mindazon kérdések, amelyek a közös alkotmányba vagy közös szabályzásra tartoznak. Jézus Krisztus mondja: „Én vagyok az út, az igazság és az élet.” Hisszük és valljuk, hogy Krisztus igazsága szabadít meg minden igazságtalanságból és nyomorúságból. Hisszük, hogy gyógyító hatalma megteremti Benne való egységünket is. Hisszük, hogy ha Ót követjük, a megbékélés eszközei lehetünk minden körülmények között. Hisszük, hogy a magyar reformátusság összefogása Jézus Krisztus egyetemes egyházának egységét és hiteles bizonyságtételét szolgálja, melynek mindnyájan tagjai vagyunk. Krisztus a jövő, kövessük együtt Őt! Forrás: www.reformatus.hu A rendezvény jelképe, a kilencágú életfa a Nagytemplom előtti téren FOTÓ: T. PINTÉR KAROLY
