Evangélikus Élet, 2009. január-június (74. évfolyam, 1-26. szám)
2009-06-07 / 23. szám
14 41 2009- június 7. KRÓNIKA Evangélikus Élet Gyekiczky János (1925-2009) „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él..” (Jn 11,25) Ez a szent ige olvasható Gyekiczky János evangélikus lelkész gyászjelentésén. Végső búcsút szép számú keresztény gyülekezet vett tőle 2009. május 30-án a fővárosban, a Deák téri evangélikus templomban, pünkösd előtt egy nappal. Gyekiczky János 1925. július 7-én látta meg a napvilágot Százdon, amely ma Szlovákiában található Sazdice néven. A helyi elemi iskola után Ipolyságon folytatta a tanulást, ott szerzett érettségit 1942. június 12-én. A második világháború után Magyarországra települt a család. Nagybörzsöny után Sopronba költöztek. Gyekiczky János 1946-1951 között itt tanulta a szent tudományt, a teológiát; 1951-1952-ben már Budapesten volt teológus diák. Záróvizsgáját is itt tette le 1952-ben, és ugyanebben az esztendőben, dr. Vető Lajos püspök avatta lelkésszé április 6-án Óbudán. Első szolgálati helyén, Bakonycsernyén megválasztották parókus lelkésznek. Iktatására házasságkötésével egy napon került sor 1953. június 21-én. Felesége - Páli Sarolta - hűséges házastársa volt az utolsó pillanatig, mindenhova szeretettel követte a férjét. A bakonycsernyei gyülekezet templomát sikerült nagyon nehéz időkben tataroznia. 1958 őszén Balfra helyezték át. A gyülekezet helyettes lelkésze lett, s itt szintén templomot tatarozott. 1966- ban a családdal együtt Győrbe költözött, de Balfra visszajárt szolgálni. Közben a megélhetés miatt állami állást is vállalnia kellett, de Balf után is szívesen végzett lelkészi szolgálatot. (Kisegítő lelkészként dolgozott Bőnyrétalapon, majd 1984 tavaszáig Győrságon.) Két gyermeket neveltek feleségével együtt szeretetben. 1984. március í-jétől a Déli Egyházkerület lelkészi állományába kerülve - a szlovák nyelv jó ismerete miatt - tótkomlósi lelkészi szolgálatot vállalt. Tavasszal feleségével együtt Tótkomlósra költöztek. Beiktatására 1984 novemberének végén került sor. A tótkomlósi időszak is termékeny volt, nagyon sok tatarozási munkálatot végzett el, és építkezett is. 1988- ra fejezték be a hatalmas és impozáns komlósi templom renoválását. A hálaadó ünnepségen D. dr. Harmati Béla püspök szolgált. A jeles napra a Szlovákiába kitelepült evangélikusok közül is sokan hazalátogattak. Felépült az új lelkészlakás, a régiből pedig gyülekezeti terem lett, s az 1990. évi politikai változások után Gyekiczky János létrehozta a mai napig sikeresen működő szlovák nyelvű óvodát. Egy percre sem pihent, megkezdte az evangélikus szeretetotthon építését, amelyet 1998-ban adtak át rendeltetésének. A szeretetotthon építése mellett templomokat tatarozott, sor került a mezőhegyesi, pitvarosi, csanádalberti, battonyai, ambrózfalvi templom rendbehozatalára. Gyekiczky Jánost kitűnő szervezőképességgel ajándékozta meg TeremImmár két évtizedes hagyomány, hogy a Deák Téri Evangélikus Leánygimnázium hajdani növendékei rendszeresen összegyűlnek az egykori alma mater falai között, hogy az ige üzenete mellett és egy-egy előadó meghallgatása után felidézzék emlékeiket, és elbeszélgessenek a jelenről. Legutóbbi, május 29-i alkalmuk a templomban kezdődött. Az istentiszteleten Zászkaliczky Péter nyugalmazott lelkész hirdette Isten igéjét, majd a gimnázium dísztermében Hantz Lám Irén (képűn jobb szélén az első sorban) kolozsvári tanárnő tartott előadást A lámpagyújtogató címmel Reményik Sándor evangélikus költőről. Ezt a gimnázium Tükör-Szín irodalmi színpadának diákjai versekkel egészítették ki. Istentiszteleti rend ♦ 2009. június 7. Szentháromság ünnepe. Liturgikus szín: fehér. Lekció: Jn 3,1-15; Róm 11,33-36. Alapige: 5MÓZ 6,4-7.14-15. Énekek: 41., 250. I. , Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Balicza Iván; de. 10. (német, úrv.) Andreas Wellmer; de. II. (úrv.) Juha Palm; du. 6. Balicza Iván; II-, Hűvösvölgyi út 193., Fébé de. 10. (úrv.) Madocsai Milós; II., Modori u. 6. de. 3/4 11. Sztojanovics András; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 10. (úrv., családi) Fodor Viktor; Csillaghegy-Békásmegyer, III., Mező u. 12. de. 10. (úrv.) Mártonfy Marcell; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. (úrv., tanévzáró) Bálintné Varsányi Vilma; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de. 10. (úrv.) Solymár Péter Tamás; Káposztásmegyer, IV. Tóth Aladár út 2-4. de. 9. (úrv.) Solymár Péter Tamás; V., Deák tér 4. de. 9. (úrv., családi) Smidéliusz Gábor; de. 11. (úrv.) dr. Gerőfi Gyuláné; du. 7. (Bach-hét, H-moll mise) D. dr. Harmati Béla; VII., Városligeti fasor 17. de. fél 10. (családi) Pelikán András; de. 11. (úrv.) Aradi György; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Szabó Bertalan; VIII., Rákóczi út 57/a de. 10. (szlovák) Gulácsiné Fabulya Hilda; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Szabó Bertalan; VIII., Vajda P. u. 33. de. 9. (úrv.) Benkóczy Péter; IX., Gát utcai katolikus templom de. 11. (úrv., énekes liturgia) Koczor Tamás; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. (úrv.) Benkóczy Péter; Kerepesi út 69. de. 8. (úrv.) Tamásy Tamás; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) dr. Blázy Árpádné; de. fél 10. (tanévzáró úrv., családi) dr. Joób Máté; de. 11. (úrv.) dr. Blázy Árpádné; du. 6. (vespera) dr. Blázy Árpád; XI., Németvölgyi út 138. de. 9. dr. Blázy Árpád; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. (úrv.) D. Szebik Imre; Budahegyvidék, XII., Kék Golyó u. 17. de. 10. (úrv., családi) Bencéné Szabó Márta; de. fél 12. (úrv.) Bencéné Szabó Márta; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. (úrv.) Kendeh György; Zugló, XIV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv., tanévzáró) Tamásy Tamás; XIV. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Tamásy Tamás; Pestújhely, XV, Templom tér de. 10. (úrv., konfirmáció) Szabó B. András; Rákospalota, XV. Régi Fóti út 73. (nagytemplom) de. 10. (úrv.) Bátovszky Gábor; Rákosszentmihály, XVI. , Hősök tere 10-11. de. 10. (úrv., tanévzáró) Helmut Verner; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. (úrv.) Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. (úrv.) Blatniczky János; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér de. 9. (úrv.) Nagyné Szeker Éva; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. (úrv.) Nagyné Szeker Éva; Rákoscsaba, XVII. , Péceli út 146. de. 9. (úrv.) Eszlényi Ákos; Rákosliget, XVII., Gózon Gy. u. de. 11. (úrv.) Eszlényi Ákos; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. (úrv.) dr. Korányi András; Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (református templom) de. 8. (úrv.) dr. Korányi András; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. (úrv.) Széli Bulcsú; XIX., Hungária út 37. de. 8. (úrv.) Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. (úrv.) Győri János Sámuel; Csepel, XXI., Deák tér de. fél 11. (úrv.) Zólyomi Mátyás; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. (úrv.) Solymár Gábor; Budaörs, Szabadság út 75. de. 10. (úrv.) Endreffy Géza; Budakeszi (református templom) de. fél 9. Lacknerné Puskás Sára; Názárettemplom, Mátraszentimre-Bagolyirtás de. 11. (úrv.) Zászkaliczky Pál. Összeállította: Boda Zsuzsa Húsz év után 2009. szeptember 2-án lesz húsz éve, hogy újraindult az evangélikus egyház nagy múltú fasori fiúgimnáziuma. A korszellem időközbeni változását jelezte, hogy evidenciaként koedukált középiskolát jelentett az új Fasor. 1952. június 30-ával szűnt meg az evangélikus fiúgimnázium - egy időben a Deák téri leánygimnáziummal -, ezután a Magyarországi Evangélikus Egyház nem rendelkezett iskolával. A többi iskolánkat már 1948- ban államosították, az egyház és az állam között megkötött egyezmény értelmében maradhatott meg két gimnázium, ezeket „ajánlotta fel” az egyház 1952-ben. Harminchét évig tartott ez az időszak. Ahhoz képest, hogy volt olyan történelmi korszak, amikor az evangélikus egyház volt a legnagyobb iskolafenntartó hazánkban, érthető, hogy sokak számára jelentett fájdalmat az a helyzet, hogy megszűnt egyházunk iskola-fenntartói szerepe. 1988-89-ben még nem tudhattuk, hogy valóban rövidesen bekövetkezik a rendszerváltozás - bár ez a nagy történelmi fordulat ma is számos vita tárgya -, az első demokratikus parlament elfogadja a lelkiismereti és vallásszabadságról intézkedő 1990. évi IV., majd a közvetlenül idevágó 1991. évi XXXII. törvényt a volt egyházi ingatlanok helyzetének rendezéséről. E törvény alapján indultak újra a korábban államosított egyházi iskolák, ha az egyházak ezt kérték. A Fasor újraindulása azonban egyedi jelenség volt, még az „ancien régime”-ben történt, a korábbi politikai elit határozata alapján, amely feltehetőleg saját túlélése érdekében is hozta meg ezt a döntést. A folyamatról, mely az 1989. szeptember 2-i felejthetetlen tanévnyitó ünnepséghez vezetett, többször írtam, leginkább részletesen, dokumentumokkal alátámasztva a Credo című evangélikus periodikában (A Fasor újraindítása - Credo, VI. évf., 2000/3-4. szám, 44-59. oldal). Jellemző módon a szerkesztő némi vitára számított, ehhez képest nem volt érdemi visszhang, inkább csendesedtek a már korábban születőben lévő legendák. Most viszont, a huszadik évforduló közeledtével, bár még nem igazán történelmi a távlat (vagy talán éppen azért), ismét fenyeget - persze ez nem feltétlenül nagy baj - a Fasorral kapcsolatos meseszövés újjáéledése. Kétségtelen, hogy az ügyet itthon és külföldön ébren tartó korábbi fasori diákok - ez a vonulat főleg 1984 után erősödött fel -, illetve a hazai közélet elkötelezett személyiségeinek - Petri Gábor, Cselőtei László, Szentágothai János - aktivitása, az egyházban az iskolaügyet exponáló lelkészek - Hafenscher Károly, a Zászkaliczky fivérek - tevékenysége erős hátteret nyújtott az állami-politikai vezetőkkel folytatott informális tárgyalásokon, de a frontáttöréshez bizonyosan a Testvéri Szó mozgalom sikere vezetett. Ebben az egyházvezetőséghez 1986 tavaszán eljuttatott iratban fogalmazódott meg az egyházi iskola igénye is. Ezt először mereven elutasította, majd a gorbacsovi politika jegyében tárgyalási alapnak fogadta el a hatalom és az ő intenciójára az egyházkormányzás. A mérsékelt reformerekkel lehetséges kiegyezés jegyében választhatták meg e sorok íróját Harmati Béla püspökkel együtt a Déli Egyházkerület elnökségévé. Röviddel beiktatásunk - 1987. október 24. - után közölték az addig ezt ellenző Állami Egyházügyi Hivatalban (ÁEH) Nagy Gyula püspök-elnökkel, hogy megkezdhetjük Köpeczi Béla miniszterrel a tárgyalásokat a Fasor újraindításáról. A korábbi informális megbeszéléseken két kérdésre kellett pozitív választ adnunk: a politikai helyzetünk megítélését az itthoni és a nyugat-európai értelmiség előtt kedvezően befolyásolja, ha az evangélikus egyház visszakapja a Fasort; a nyugatiak jelentősnek mondható támogatást nyújtanak majd - kemény valutában. A legendák születésének iskolapéldája dr. Luthár Jenő korábbi egyházi jogtanácsosnak az Evangélikus Élet 2009. május 3-i számában közölt írása. Az írás értéke, hogy ismételten emléket állít az iskola újraindítását megszervező Gyapay Gábornak. Valóban két - persze szervesen el nem különülő - fázisra osztható az újraindítás. A politikai, jogi pénzügyi háttér megteremtése, illetve az újjászervezés. Ez utóbbiban kimagasló és talán nem eléggé méltatott Gyapay Gábor érdeme. Ezért is örültem Luthár Jenő írásának, ez volt a fő mondanivalója. tője, és ő ezt a képességét ki is használta, hogy Isten ügyét szolgálja. 1999 decemberében nyugdíjba vonult, következett a pihenés időszaka a Sarepta Budai Evangélikus Szeretetotthonban. Ám nyugdíjasként is gyakran végzett igehirdetői, lelkipásztori szolgálatot, mert az elhívatást a nyugdíj felvételével nem lehet letenni. Gyakran szolgált a pesthidegkúti gyülekezetben, olykor még Tótkomlósra is ellátogatott. Az idő múlásával azonban jelentkezett a betegség, s ez már akadállyá vált a további szolgálatban. Műtétre készült, de az élet és az örök élet ura 2009. május 6-án hazahívta szorgalmas szolgáját. 84 esztendőt tölthetett ebben a világban. Gyekiczky Jánost 2008 áprilisában a Tótkomlósi Önkormányzat Képviselő-testülete Pro Űrbe díjjal tüntette ki, amelyet még személyesen vehetett át. Köszönőbeszédében további terveit vázolta lelkesen. Nem akart soha tétlen lenni. Vele együtt hisszük, amit Jézus Krisztus mondott a gyászjelentésen idézett szent ige szerint. ■ R.J. Az első periódussal kapcsolatban azonban téved: nem történt csoda 1987 nyarán - ahogy Luthár írja -, és a párt vezetősége egyáltalán nem hajlott arra, hogy a jogtalanul elvett iskolaépületeket visszaadja. A Fasor története kivételes történet. Ahogy fentebb írtam, az ingatlanrendezés már a demokratikus parlament teljesítménye lett. Azt, hogy visszakapjuk a Fasort, nem Köpeczi miniszter közölte, vele is közölték, ezért is volt ideges, mert még nem ismerte a részleteket. Ugyanakkor mi már érdemi tárgyalást kezdeményeztünk. Amúgy az egyházi delegáció a következőkből állt: Nagy Gyula, Harmati Béla, Gyapay Gábor és Frenkl Róbert (Luthár Jenő és Szemerei Zoltán szakértőként lehetett jelen). Ezt követően Nagy Gyula átadta az ügyet a Déli Egyházkerület elnökségének, az érdemi munka irányítására Gyapay Gábor kapott felkérést. A döntő szót Harmati Béla mondta ki már azon a tárgyaláson, amelyen minden érdekelt (Országos Pedagógiai Intézet, Állami Egyházügyi Hivatal, Magyarországi Evangélikus Egyház) jelen volt. Itt az utóvédharcot folytató ÁEH képviseletében Beji László főosztályvezető felvetette, hogy az egyház még nem nyilatkozott egyértelműen az újraindításról. Ekkor Harmati Béla megerősítette a már Köpeczi Bélánál kifejtett álláspontunkat, hogy tudniillik az 1989- 90-es tanévben indulni akarunk. Fontos adalék - jelzi az állami akaratot -, hogy az 1952-es megállapodás azon pontja alapján, hogy az iskolát azonos műszaki állapotban kell visszaadni, ha erre sor kerülne, az állam finanszírozta az újraindítás költségeit. Szemerei Zoltán pénzügyi osztályvezető - személyes közléséből tudom - akkor hitte el, hogy valóban komoly a dolog, célhoz értek a tárgyalások, amikor a kilencvenmilliós költségvetés (igen jelentős összeg volt ez 1988-ban) első részlete, negyvenhatmillió forint megérkezett az egyház számlájára. Persze a legendák is az élet szépségéhez tartoznak. De becsüljük meg utódainkat a valósághű tájékoztatással. A harminchét év megpróbáltatásait és az újraindítás örömét egyaránt az Úristen kezéből fogadó közösség különösen is megteheti ezt. ■ Frenkl Róbert
