Evangélikus Élet, 2009. január-június (74. évfolyam, 1-26. szám)
2009-06-07 / 23. szám
io n 2009. június 7. FÓKUSZ Evangélikus Élet „Itt vagyok...” Széljegyzet a brémai egyházi napokról Kirchentag extra Lapunk múlt heti számában két oldalon tudósítottunk a Brémában május 20. és 24. között megtartott 32. német evangélikus egyházi napokról, a Kirchentagról. Az alábbiakban a több mint százezer fős rendezvény igei témájú programjaiból adunk ízelítőt, illetve a Nobel-békedíjas Martti Ahtisaari előadásának rövid summázatát közöljük. Egy napkezdő bibliatanulmány ■ Szabó Lajos Talán kicsit viccesnek, furcsa poénkodásnak hatott, ahogyan úton-útfélen fiatal és idős a szájára vette az ősi bibliai mondatot az idei egyházi napok idején Brémában: ,JE.mber, hol vagy?” Festett hajú tizenévesek éppúgy emlegették, mint jól öltözött üzletemberek. Az egyházi napok résztvevői vagy a nekik szállást adó brémaiak többször idézték ezt a kérdést. A félmilliós város polgárai nagyon sokszor olvashatták és hallhatták velünk együtt ezt a mottót. Villamosra sem lehetett úgy felszállni, hogy ne láttuk volna a lógót a megállóhelyen és a szerelvényen belül egyaránt. Témává vált a város hétköznapjaiban is egy életbevágóan komoly teológiai kérdés erre a négy napra. Valóban nagyon komoly teológiai tartalom körül mozoghattunk a rendezvény ideje alatt. Szembenézhettünk önmagunkkal és környezetünkkel. Német precizitással megadott módszer szerint úgy gondolkodtunk a második naptól, hogy minden témánkat először a hit horizontján, majd a társadalomra kivetítve és végül az egész világ összefüggésében szükséges megvizsgálnunk. Fel kellett tennünk többször is az alapvető kérdést, hol is vagyunk az Istennel való kapcsolatunkban. Ezt az önvizsgálatot ébresztette a naponkénti, klasszikus protestáns értelemben vett, kiadós bibliamagyarázat. Ez a reggeli program sok helyszínen, többezres tömegek előtt zajlott, kivétel nélkül telt házakkal. Aki kicsit is lustálkodott reggel, ide már aligha jutott be. Az „írásmagyarázók” között a régi nagy nevek éppúgy jelen voltak, mint a német közélet hírességei vagy a sztárvilág keresztény képviselői (Jörg Zink, Fulbert Steffensky, Klaus Douglass vagy Anselm Grün). Nem véletlenül emelkedtek ki egyes gondolatok és érzések vagy pusztán csak szavak, amelyek a bibliai őstörténetnek, az irgalmas samaritánus példázatának vagy éppen Ábrahám és Sára történetének igazán korszerű és mai feldolgozása kapcsán születtek meg. Kerestük önmagunk helyét. Kerestük egyházaink helyét. Kerestük Isten teremtményének, az embernek a méltóságát egy olyan világban, ahol ez egyre inkább kezd kérdésessé válni. Több hangnemben is közvetítették az előadások, hogy nem lehet olyan ambícióval kereszténynek lenni a mai környezetben, mintha mindenki mindenre képes lenne, és mindent el akarna érni. Lehetetlen csak a saját érvényesülésért küzdeni, miközben ember és környezet szenved és nélkülöz körülöttünk. Nem lehet ott krisztusi módon létezni, ahol teljesítménykényszer és a perfektté válás igénye alatt élnek az emberek. A szabadság nem azt jelenti, hogy nekem mindent lehet, hanem azt, hogy képes vagyok a választásra. A csüpáncsak a saját tökéletességre és a teljes önmegvalósításra koncentráló emberek minden időben nagyon messze vannak attól az Istentől, áld közvetlenségre és egymásra figyelésre teremtette az embert. Érezni kell a másikat mellettem. Engednem kell élni a másikat. A mai Sárák, Hágárok, irgalmas samaritánusok és a többi kiválasztott textusban szereplő bibliai személyek élettörténete úgy jelent meg előttünk, hogy nem lehetett nem a mai életünkre gondolni Jörg Zink, Wolfgang Huber vagy éppen Margot Käßmann hallgatása közben. Bár másmás napon hallgattuk őket, felejthetetlen egybecsengést jelentett annak megfogalmazása, hogy a jelen és a jövő felé fordulás ma megkerülhetetlen felelősség a hitünk számára. A krízisek és feszültségek világában egyértelműen szükség van arra a reménységre, amely valóban kivezet és megújít. Sokszor hallhattuk a teológiai előadásokban rs visszaköszönni az újraválasztott német köztársasági elnöknek, Horst Köhlernek a megnyitón elhangzott mondatait: Minden egyes ember képes arra, hogy egy kicsit jobbá tegye a világot. Az „Ember, hol vagy?" kérdés felhívás, hogy tanuljunk a hibáinkból, és egymás mellé, a jó szolgálatába álljunk. Ezért került hangsúly arra is, hogy képesek legyünk szégyellni magunkat tetteinkért. Aki erre képtelen, az gátlástalan ember, észre sem veszi, milyen módon gazdagodik mások fáradsága, esetleg tönkremenetele árán. A növekvő egoizmus az egyik legnagyobb veszély minden összefüggésben. Be kell fejeznünk a mások „számlájára” megvalósított életformát. Nem hallgathat erről egyetlen keresztény teológus sem. De nem követhetik ezt az életformát a gyülekezetek és az egyházak sem! Azért is meg kell kérdeznünk önmagunktól, hogy hol vagyunk, mert hihetetlen messzire és veszélyes területekre tévedhettünk életünkben. Istentiszteleteink akkor igazán eredményesek, ha nem önmagukért és önmagukban állnak, hanem visszavezetnek minket - mint nagyon messzire tévedt embereket - ma is. A történelem negatív időszakaira azért is érdemes emlékezni, mert ezek megtanítanak minket őszintén szégyenkezni. Ez a gyógyulás és a változás igazi kezdete. Az egyháznak sem az a küldetése, hogy tökéletes kijelentésekkel bombázza az embereket, hanem az, hogy melléjük álljon, és szívből fakadó, őszinte szavakkal segítsen irányt találni. Igaz ez még a hitoktatási munkánkra nézve is, abban az értelemben, hogy a hit tartalmának átadása a következő nemzedékek számára a mi felelősségünk. Hiába erőltetjük azonban a hagyományt, ha nem vagyunk képesek szót érteni a fiatal nemzedékkel. A közösség számára is nyitott a kérdés: hol is vagyunk, hova jutottunk? A stresszes életforma rohanásában is utolér minket Isten kérdése: „Ember, hol vagy?” Hiszem, hogy nemcsak a záró istentiszteleti liturgiára tanulhattuk meg a választ, hogyha felhangzik ez a kérdés a liturgiát végzők ajkáról, akkor hangosan és bátran kiáltsuk: „Itt vagyok’.’ A külföldi vendégeket köszöntötték azzal az óhajjal, hogy nehéz „kofferrel” térjünk haza, amely tele van új benyomásokkal. Az 560 oldalas programfüzet mindig figyelmeztetett arra, hogy lehetetlenség eljutni minden helyre. Az viszont biztos, hogy minden irányzat, felfogás vagy alapállás képviselője érezhette: itt még rám is gondoltak. Én is találok nekem szóló tartalmat! A sokféleségek együttes istentiszteletének nagyszerű példája volt a brémai egyházi napok rendezvénye ebben az évben. így lehet hatalmas segítség a helykeresés és a helytalálás - egész életünket meghatározó - programjában. ■ D. Szebik Imre Korunk „társadalom-lélektani igényei” közé tartozik a tömegdemonstráció. Ez egyaránt igaz a társadalom és az egyház életére vonatkozóan. Mi a háttere ennek a sajátos igénynek? Kettős választ adhatunk erre a kérdésre. Az egyén önmagában kevésnek, erőtlennek érzi magát. A többiekkel együtt akarja magát, gondolkodását megmutatni. A tömeg egyfajta védelmet, biztonságot nyújt, és a saját véleményének felerősítését adja. Ugyanakkor az egyénnek megkerülhetetlen vágya, hogy saját, Istenről, világról alkotott felfogását érvényre juttassa. Ez egy személyben hatástalan, erőtlen hang - együtt, tömegben mindenkinek meg kell hallania, s el kell rajta gondolkoznia. Egymást erősítjük, és együtt szólunk, kiáltunk Istenhez, a társadalomhoz, minden emberhez, akinek veszélyben az élete. Nem volt tehát véletlen, hogy a Kirchentag rendezvényeire tömegek voltak kíváncsiak. A napkezdő bibliatanulmányok iránt érdeklődők hét és fél ezres serege a legnépszerűbb egyházi személyeket hallgathatta, köztük elsőként Wolfgang Huber berlini püspököt. íMóz 3,1-19 alapján tartott, tudományos igényű, de nagyon gyakorlati mondanivalót megfogalmazó tanulmánya világosan szólt arról, hogy Ádám - akinek neve „ember”-t jelent A német egyházi napok (Kirchentag) programjain nem ritkaság, hogy prominens személyek szólalnak meg előadás, bibliatanulmány vagy pódiumbeszélgetés formájában. Finnország egykori államelnöke, Martti Ahtisaari, akit 2008-ban Nobel-békedíjjal tüntettek ki a koszovói konfliktus megoldásában végzett diplomáciai munkájáért, Politika és szabadság címmel tartotta előadását. Az ENSZ-közvetítői, nagyköveti és államelnöki munkájában is sikeres politikus a részvétel fontosságát hangsúlyozta kiemelten, mivel a demokrácia enélkül nem működik. A pódiumon a reflektorok erős fényében állva Ahtisaari azzal kezdte mondandóját, hogy őt most mindenki jól látja a csarnokban, ő viszont nem lát senkit a szembevilágító erős fény miatt. Ez a helyzet - mint mondta - a legtöbb politikusra igaz: a politikusokat mindenki látja, ők viszont nem látják a népet. A demokrácia lényege a részvétel, ezért Ahtisaari arra buzdított, hogy a közelgő európai parlamenti választáson adjuk le szavazatunkat. Az Európai Parlamentnek ugyanis egyre nagyobb befolyása van a tagországokban élő emberek életére.- a mindenkor élő személyt képviseli, mint ahogyan Éva a mindenkor élő asszony szimbolikus alakja, az élet továbbplántálója. Ami velük történik, velünk is megtörténik. Ismétlődik a történelemben. Az ember a szabadság földjén az édenben élt. De ezzel a szabadsággal nem tudott élni. Isten ennek ellenére megbízta azzal, hogy a teremtett - ség őrzője és felvigyázója legyen. Bármennyire szeretné is az ember megfejteni az Ősgonosz eredetét, a titokra ez a leírás nem ad választ. Természetes módon beszél róla, mint amely/aki Isten teremtéséhez tartozik, az élet velejárója. Kísértése pedig mindig hamissággal és hazugsággal jár együtt. Az embert hatalomvágyában, istenné tételének ígéretében vezeti félre. Valójában akkor éri el célját, ha Istentől - a Teremtőtől- elszakítja, ha megszűnik a kettejük közötti kapcsolat, ha az ember kontaktus nélkülivé válik. „A tartás és tartalom nélküli önfelfedezés értéktelen.” A megszólaló lelkiismeret még inkább magányossá és elhagyottá teszi az embert, amikor elrejtőzik a Teremtő elől. S ekkor hangzik a klasszikus kérdés, amely az egyházi napok fő témája, kérdése is volt: „Ember, hol vagy?” Erre a kérdésre nemcsak ott kellett válaszolni, hanem itt és most is kell mindnyájunknak. Hol vagyunk? Hatalmas erkölcsi, gazdasági és politikai válság sodrásában. Ahogy az óriási folyam gátat szakító áradata magával ragad mindent, ami útjába Aki nem megy el szavazni - mondta Ahtisaari az nem veszi komolyan és nem tekinti valódinak a szavazatijogát és az ezzel kapcsolatos felelősségét. Az előadó mondandóját a hallgatóság többször kitörő tapsviharral helyeselte. Beszédéből nyilvánvalóvá vált, hogy a politikus reménnyel tekint az új amerikai elnök, Barack Obama tevékenységére: sok nemzetközi probléma végre megoldhatóvá válik, így kerül, úgy vagyunk mi is ennek a globális jelenségnek a kiszolgáltatottjai, alkalmasint áldozatai. Félelem, szorongás, beszűkült életmód együtt járnak mások gátlástalan meggazdagodási törekvéseinek következményeivel. Hol vagyunk? Milyen a kapcsolatunk gyermekeinkhez s unokáinkhoz? Milyen a viszonyunk például a közeli szegény családhoz, ahol édesanya neveli egyedül három iskoláskorú gyermekét, mert az édesapát balesetben elvesztették?... Hol vagyunk? Milyen a viszonyunk a gyülekezethez s magához Istenhez? Tudunk-e még imádkozni? Vagy mindent a magunk erejéből akarunk rendbe hozni? Isten tud sorsunkról, helyzetünkről. Csak legyen bizalmunk hozzá fordulni. A mindenkit magához ölelni akaró Isten felelősségáthárító mozdulataink ellenére is irgalmas hozzánk. Elszakadt, kapcsolatképtelen állapotunkban is azért küldte Jézust, hogy rajta keresztül megszólítson, bizalmat ébresszen, megmentsen, s életre, igazi, emberhez méltó életre vezessen. Talán sikerült leporolni az „első bűneset” régi igéit és időszerű üzenetet kihallani belőlük - fejezte be bibliatanulmányát Huber püspök. A mintegy kétezer program okozta bőség zavarában jól választottak, akik reggelente elcsendesedtek az ősi igék körül, hogy aztán az előadások sokaságában választ találjanak aktuális kérdéseikre. például az izraeli-palesztin konfliktus vagy az atomfegyverkezés problémája is. Az amerikai vezetés tudja, hogy a közel-keleti probléma megoldása nélkül nem lesz béke a nyugati és az arab világ között. Konfliktusok esetén mindig a szabadság az első áldozat - panaszkodott Ahtisaari. Egy jó politikának az a feladata, hogy megteremtse a felelősségteljes szabadság növekedését az emberekben. „Minél nagyobb a szabadság, annál nagyobb a felelősség” - hangsúlyozta a Nobel-békedíjas politikus. A szabadság felelősség nélkül anarchiába torkollik. A politikusokat illetően Ahtisaari a jellemszilárdságot, a becsületességet és a jó döntési képességet tartja a legfontosabb tulajdonságoknak. Munkája során megtapasztalta, hogy a tisztességes eljárások hozták mindig a legjobb eredményt. A közönség soraiból az egyik kérdező arra volt kíváncsi, hogy mi tette ennyire sikeressé Ahtisaari munkáját. Ahogy az előadás több pontján, az erre adott válaszban is megjelent a humorral átszőtt komoly mondandó. „A feleségem már negyven éve elvisel” - mondta a politikus, és hozzátette, hogy a boldog magánélet meghatározó volt számára, enélkül szakmai sikereit sem érhette volna el. ■ Gömböcz Elvira A demokrácia részvétellel működik Ahtisaari: Szavazzunk az EP-választáson!
