Evangélikus Élet, 2009. január-június (74. évfolyam, 1-26. szám)
2009-05-17 / 20. szám
Evangélikus Élet élő víz 2009. május 17. «► 11 MENNYBEMENETEL ÜNNEPE - ÉZS 40,27-31 Hol a menny? Az Úr Jézus mennybemenetelének ünnepe nem azért szorult perifériára, mert hazánkban - számomra érthetetlenül - még mindig munkanap. Akárcsak a vízkereszt, mely a diktatúra által nem érintett európai országokban szintén munkaszünetes ünnep. Méltán, mert a karácsonnyal, húsvéttal és pünkösddel együtt az egyházi esztendő öt főünnepe közé tartoznak. Mennybemenetel és vízkereszt ünnepének fénye azonban ott is megkopott, ahol a naptárak piros betűvel jegyzik. Nem csak sorsát tekintve van hasonlóság e két ünnep között. Mindkettő Krisztus megdicsőüléséről szól. Vízkeresztkor az Atya mennyei szózatának hangja hallatszik, mellyel a Jordán vizében megkeresztelkedett Fiáról tesz tanúságot, már itt a földön megdicsőítve őt. A húsvét utáni negyvenedik napra eső mennybemenetel ünnepén pedig a mennyei dicsőség fényes felhője rejti el a feltámadt Krisztust tanítványai szeme elől. A megdicsőülés témája az, ami a racionalizmussal fertőzött 21. századi kereszténység számára ezt a két ünnepet nehezen értelmezhetővé teszi. Mennybemenetel ünnepén a nehézség mindenekelőtt az esemény nem biblikus megközelítéséből adódik. Ezt már Luther is felismerte. Amikor ellenfelei arra hivatkozva vitatták Krisztus testének jelenlétét az úrvacsorában, hogy Krisztus teste megdicsőülése óta a mennyben van, Isten jobbján, így válaszol érvelésükre: „Ha már most megkérdezzük tőlük, hogy mit neveznek ők az Isten jobbjának, (...) olyan ferdítésekkel fognak előállni, mint ahogyan a gyermekeknek szokás mesélni egy képzeletbeli mennyről, melyben egy aranyos trónus áll, melyen a Krisztus főpapi föveggel és koronával a fején az Istennek jobbján ül, miként a festők festik... Kérdezzük tőlük: hol az a szentírási hely, mely az Isten jobbját egy helyre szorítja? (...) Az írás arra tanít, hogy Istenek jobbja nem egy meghatározott hely, ...hanem hogy az az Istennek mindenható hatalma... Felfoghatatlan és korlát nélküli, mindenen kívül és fölül áll, ami van és lehetséges. Másrészt meg kell, hogy mindenütt legyen, lényegileg és jelenlevőén, még az utolsó falevélben is. (...) Mert az Isten az, aki mindeneket teremt... De hogy megteremthessen és fenntarthasson valamit, kell, hogy ott jelen legyen, és teremtményét úgy bensőleg, mint külsőleg megteremtse és fenntartsa. (...) Úgyhogy semmi sem lehet inkább jelenvaló minden teremtményben, mint az Isten maga az ő hatalmával. (...) Miként Szent Hiláriusz is mondja, Isten lényegileg jelen van mindenütt, minden teremtményben és minden teremtmény által, minden egyes részükben és tartózkodási helyükön, hogy tehát a világ tele van az Istennel, és az Isten egészen betölti, de nincsen általa korlátozva vagy határolva, mert ő egyidejűleg minden teremtményen kívül és fölül is van. (...) Ha megtalálta annak módját, hogy az ő saját isteni lénye teljességgel minden teremtményben és minden egyesben jelen lehet, igazabban, bensőségesebben, teljesebben, mint amilyen a teremtmény önmagában, és mégis egyik által sincsen korlátozva, úgyhogy ő minden dolgot körülvesz ugyan és betölt, de őt egyik sem képes körülvenni és betölteni és benne lenni: ne tudná annak módját is, hogy teste teljességgel sok helyütt lehessen, és mégsem legyen azokkal azonos, amikben jelen van? Nyomorultak vagyunk mi, emberek, mert Istent és az ő működését vélekedésünk alapján ítéljük meg, azt gondolván, hogy valami szabóval vagy napszámossal van dolgunk. (...) Es habár minden teremtményről mondhatom, hogy az Isten lakozik benne, de azt már nem mondhatom: ez az Isten maga. A Krisztusról azonban nemcsak azt mondja a hit, hogy az Isten benne lakozik, hanem azt, hogy (...) benne az Isten és az ember egy személy, és ez az Isten nagy műve és csodája, ami minden emberi értelmet csúffá tesz, és amihez a hitnek ragaszkodnia kell. (...) Hogy Krisztus az Isten jobbján ül, nem jelent mást, mint hogy ő ember voltában is mindenek felett áll, és mindenek alá vannak neki rendelve, és uralkodik felettük. (...) Hogy Úr legyen és uralkodjék, természetesen kell, hogy előbb lényegileg is jelen legyen az Isten jobbja által, mely mindenütt jelen van. (...) Mégis megfoghatatlan AZ ÜNNEP IGÉJE ő, és nem fogod megtapintani, (...) ha meg nem ígéri, és igéjével oda nem rendel egy bizonyos asztalhoz, és igéjével maga nem értelmezi a kenyeret: ...ez az én testem. (...) Mi tudjuk, hogy ez az Úr vacsorája..., mert az Úr nemcsak szerezte, hanem maga készíti is, és ő maga tartja is meg: ő maga a szakács, a pincér, az étel és az ital. ... [Ez a szentség] az ő szolgálatára és dicsőítésére szereztetett. De mivel szolgálunk neki? Azzal (...), ha ragaszkodunk hozzá, hogy teste és vére jelen van.” Bár Krisztus Isten jobbja által mindenütt jelen van, számunkra megfoghatóan mégis csak az általa szerzett úrvacsorában van jelen. Amikor Isten hatalma jobbjára emelte, ő maga dicsőítette meg ezzel. Mi azzal dicsőíthetjük, ha az úrvacsorában hittel valljuk jelenlétét - ez a summája Luther érvelésének. „Krisztus ezen igéi: »ez az én testem«, »ez az én vérem«, még erősen állnak” című könyvében - melyből a fenti idézet származik - Luther bírálja azokat, akik tiltakoznak „az Úr vacsorája” elnevezés ellen, és a szentséget „a keresztények vacsorájaként” ünnepük, mintha az a hívők egymással való közösségének megtapasztalására rendeltetett volna. Ez a racionalizmus jegyeit magán viselő felfogás napjainkban is „korszerűnek” számít. De ha még a „maradiság” bélyegét is vállalva úgy térdelünk az úrvacsorái oltár elé, hogy hitünkkel a testében és vérében valóságosan jelen lévő Krisztust dicsőítjük, akkor nemcsak a vele való találkozás és bensőséges közösség örömében lesz részünk, hanem tapasztalni fogjuk Ézsaiás próféciájának igazát is: „Akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg járnak, és nem fáradnak el” ■ Véghelyi Antal Imádkozzunk! Urunk, köszönjük, hogy igédben megszólítasz, és szentségeidben végtelenül közel jössz hozzánk. Add, hogy hitben valódi bizonyságot nyerjünk arról, hogy te velünk vagy minden napon, a világ végezetéig. Ámen. Imádságmozaik I. Ezzel a címmel jelent meg válogatás Madocsai Miklós nyugalmazott lelkész toüából az első tizenöt évszázad keresztény imádságaiból. Nem az egyház liturgikus könyveiben található imádságokból állított össze gyűjteményt, hanem ismert vagy alig ismert keresztény személyiségek imádságai közül hoz egyetegyet mintegy mutatóba, jelezve, Istenem, vádol engem tetteim és szavaim sokasága. Sok bűnöm nyilvánvaló előttem. Ó, Uram, honnan jöhetne szabadulás, ha nem egyedül jóságodtól és kegyelmedtől? Ki adhatna bocsánatot rajtad kívül? Kérlek, mentsd meg a te szolgádat, és add örökkévaló ajándékodat, hogy igaznak találtassam ítéletedben. Ámen. ■ Hrabanus Maurus (9. század) *\A&aaAi mikió^ IMADSAGMOZAIK hogy a közösségi-liturgikus rendbe foglalt és az úgynevezett személyes imádság sohasem állítható szembe egymással. Sokkal inkább feltételezi az egyik a másikat. Az imádkozok életrajzi adatai, gazdag történeti, egyháztörténeti és teológiai háttérismertetések, illusztrációk, a jelzett időhatáron már átlépő, imádságra buzdító szavak, imádságos versidézetek kísérik az imádságokat. A válogatás példa arra, hogyan lehet az elvileg magunkénak vallott első tizenöt század kereszténységét gyakorlatilag is a magukénak tekinteni és keresztény eleink imádságait a magunk lelkisége késztetőiként és támogatóiként fogadni. Az Imádságmozaikok I. cím folytatást ígér. ■ Fehér Károly Madocsai Miklós: Imádságmozaik I. Fébé Kht, 2008. A könyv a Luther Kiadó könyvesboltjában (1085 Budapest, Üllői út 24.) és a Huszár Gál papír- és könyvesboltban (1054 Budapest, Deák tér 4.) is kapható. Ára 1325 Ft. Isten a barátom Istenhez fordulni olyan, mint amikor valaki a barátjával beszélget - ezt állapította meg Ujfe Schjodt dán kutató, az Aarhusi Egyetem tanára. A New Scientist című tudományos szakfolyóiratban megjelent tanulmány szerint egy imádságban nincsen semmi misztikus. Az agy számára az Istennel való kommunikáció olyan, mintha az ember egy hús-vér jó baráthoz szólna. A kutatók ugyanis hívő keresztények agyát vizsgálták meg olyan pillanatban, amikor azok éppen spirituális megnyugvást kerestek Istennel folytatott párbeszéd révén. A tudósok azt találták, hogy az agynak ugyanazok a területei aktivizálódnak ekkor, mint egy teljesen hétköznapi beszélgetés során. Viszont ez nem érvényes akkor, amikor valaki a Télapóhoz fordul kívánságaival. Ha pedig a hívő emlékezetből mond el egy imát, akkor a memóriának csak azok a zónái lépnek működésbe, amelyek az ismétlést szolgálják. Schjodt professzor húsz hívőt kért meg először arra, hogy mondja el a Miatyánkot vagy pedig egy gyerekmondókát. A mágneses rezonancia mindkét esetben azt mutatta, hogy agyukban az ismétléshez kapcsolódó zónák aktivizálódnak. Aztán az volt a feladat, hogy beszélgessenek Istennel személyes imáik által, vagy pedig fogalmazzák meg karácsonyi vágyaikat a Télapónak. Az első esetben a beszélgetés zónái élénkültek meg, mindenekelőtt a homloklebeny azon területei, amelyek mások szándékainak és érzelmeinek megértésére szolgálnak, úgy, ahogy egy valódi beszélgetőpartnerrel szemben mindig történik. Ez azonban nem következett be a Télapóhoz intézett kívánságok során. Schjodt ennek alapján megállapította: aki Istennel társalog, annak számára ez olyan, mintha egy valós személlyel beszélgetne, ugyanakkor a Télapó nem vált ki hasonló hatást, mert az ember tisztában van ez utóbbi szimbolikus jellegével, és inkább tárgynak, legendának tekinti. M MTI HETI ÜTRAVALÓ Áldott legyen Isten, mert nem utasította el imádságomat, szeretetét nem vonta meg tőlem. (Zsolt 66,20) Húsvét ünnepe után az 5. héten az Útmutató reggeli és heti igéi kérnek: Rogate! „Szüntelenül imádkozzatok!” (iThessz 5,17) Én „kiáltok a magasságos Istenhez, ő mellém áll mindenkor” (GyLK 712). Isten Krisztusért meghallgat: imádkozzatok! „Minden jó adomány és tökéletes ajándék felülről, a világosság Atyjától száll alá...” (Jak 1,17: LK) Jézus Urunk az imádság meghallgatását ígén: „...amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. (...) kérjetek, és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen” (Jn 16,23-24) Pál pedig ezt kéri: „...tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért”, mert Isten „azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére” (íTim 2,1.4). Luther úgy véli, hogy „nyomorúságos dolog a Krisztuson kívül lenni; s mert az imádság egyes-egyedül a hit műve, ezért imádkozni csak a keresztyén ember tud, Jézus nevében. Ezért aztán bizonyos is abban, hogy imádsága Isten tetszésére van.” Salamon e kérése tetszett az Úrnak: „Adj azért szolgádnak engedelmes szívet, hogy tudja kormányozni népedet”, s így teljesítette: „...olyan bölcs és értelmes szívet adok neked, hogy hozzád fogható nem volt előtted, és nem támad utánad sem’.’ (íKir 3,9.12) Mózes külső támadók elleni győzelemért könyörgött állva, fölemelt, üres kezekkel; de kezei elfáradtak. „Ezértfogtak egy követ, és ő ráült. Áron és Húr pedig tartotta a kezét, úgyhogy két keze fölemelve maradt naplementig. így győzte le Józsué Amálékot és annak hadát’.’ (2MÓZ 17,12- 13) Mi is kérhetjük Jézustól: „Uram, taníts minket imádkozni..!’ (lásd Lk 11,1- 4) Mennybemenetel ünnepén az Úrra néző gyülekezetnek ígéri Jézus: „...ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket’.’ (Jn 12,32) Első könyvét Lukács így zárja: Jézus „felemelte a kezét, és megáldotta őket; eltávolodott tőlük, és felvitetett a mennybe. Ekkor leborulva imádták őt...” (Lk 24,50- 52) S a másodikban folytatja: „...és felhő takarta el őt a szemük elől’.’ Rövid üzenetet kaptak: „Ez a Jézus (...) úgy jön el, ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe’.’ (ApCsel 1,9.11) „Isten uralkodik a népeken, ott ül Isten szentségének trónusán.” (GyLK 708,6) Jézus, az Isten jobbjára ült: közbenjár egyházáért. De ő nem csak a zsidók Királya; ezt előre megmondta Pilátusnak: „Az én országom nem e világból való!’ „Én azért jöttem a világba, hogy bizonyságot tegyek az igazságról: mindenki, aki az igazságból való, hallgat az én szavamra.” (Jn 18,36.37) De mi tudjuk-e, ki is az út, az igazság és az élet? Hinnünk is kell benne, és szeretnünk őt! „A kegyelem legyen mindazokkal, akik el nem múló szeretettel szeretik a mi Urunkat, Jézus Krisztust.” Áldása előtt Pál, pünkösd böjtjében, ezt is kéri: „Minden imádságotokban és könyörgésetekben imádkozzatok mindenkor a Lélek által!’ (Ef 6,24.18) Ma is: „Imádkozzatok...” „Keressetek...” „Zörgessetek...” (EÉ 88,1-3) ■ Garai András
