Evangélikus Élet, 2009. január-június (74. évfolyam, 1-26. szám)
2009-05-10 / 19. szám
EVANGÉLIKUS HETILAP 74- évfolyam, 19. szám ■ 2009. május 10. ■ Húsvét ünnepe után 4. vasárnap Ára: 250 Ft „Az egyházakra is hat a válság, és az egyházak is szenvednek attól a kihívástól, hogy éppen akkor van a legnagyobb szükség szociális segítségnyújtásukra, amikor ők maguk is nehéz gazdaságipénzügyi helyzetbe kerültek.” Lokális létbizonytalanság !► 5. oldal „Erdélyben is vannak templomban felolvasások, de ott mindig kérem, hogy ne tapsoljanak. Csodálatos érzés Isten házában beszélni, de még csodálatosabb hallgatni.” Kányádi Sándor költőnél !► 7. oldal „Ki kell mondanunk a megbántás szándéka nélkül, hogy munkatársi körünk legtöbbször nem azonos a presbitériummal. (...) Sajnos nem minden presbiterünkre jellemző a lelkesedés, az áldozatvállalás, a személyes elkötelezettség.” Egyházépítés önkéntesekkel !► m oldal Formálódó cigánymisszió 3. oldal Rendőri-egyházi megállapodás !► 4. oldal Látogatás - új látással !► 7. oldal Cantate vasárnapja !► 8-9. oldal Akarsz-e meggyógyulni? 11. oldal Munkálkodó szeretet Kertvárosban !► 13. oldal SEMPER REFORMANDA „Ha a Szentlélek énekre késztet, bizonyos, hogy csodák elfogadására is késztet, aminthogy e csodák a mi üdvösségünkre történtek és hirdettettek. Éppen ezért ez az ige [Zsolt 98,1] kárhoztat minden kétkedő hitetlenséget, amely ezt mondja: Honnan tudjam, hogy Isten az ő jobbkezével, azaz Fiával nékem ilyen győzelmet s csodát készített?!” M Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! (Szabó József fordítása) A csömöri evangélikus gyülekezetben két vasárnap zajlik a konfirmáció. Felvételünk a május 3-i konfirmációi vizsgán készült, az ünnepi istentiszteletre e hét vasárnapján kerül sor. Mevét Egyvalami hiányzott... A Magyar Evangélikus Értelmiségi Társaság (Mevét) idei tavaszi konferenciájának meghívóját olvasva azt gondolhatta a jó szándékú érdeklődő, hogy mind a meghívottak köre (evangélikus értelmiségiek), mind a téma (egyházunk stratégiatervezete, illetve ennek egy-egy konkrét kérdése) szinte önmagában garantálja a pezsgő vitát, az építő eszmecserét, a segítő-kritikai hangot, a továbblendítő, tartalmas együttlétet április utolsó szombatján az országos egyházi iroda földszinti termében. Mert hát kik foglalkozzanak első renden egy közösség középtávú stratégiájával, mint a közösséghez tartozó értelmiségiek? És mi mással kellene foglalkoznia egy közösség értelmiségi rétegének, mint hogy az adott közösség jelenének vonásaiból tudatos jövőképet vázoljon fel? Nem lenne őszinte a tudósító - még ha műfajilag idegen is ez a szubjektivitás -, ha elhallgatná: csalódás volt megtapasztalni a résztvevők létszámában megmutatkozó érdektelenséget. Bizonyára ezernyi program ütközésének, halaszthatatlan elintéznivalók, méltánylandó kifogások, esetleg szervezési nehézségek sokaságának következménye a sokkoló, nagyon is objektív kép: a magyar evangélikus értelmiségiek országos szervezetének a Magyarországi Evangélikus Egyház stratégiájáról tartott konferenciájáról lényegében egyvalami, pontosabban egyvalaki hiányzott: a stratégiáról gondolkodni vágyó, azt előrevinni akaró magyar evangélikus értelmiségi. (Természetesen ezzel nem a megjelentek értelmiségi voltát kérdőjelezem meg, és ha a Bibliában megjelenő tizenkettes közösségekre gondolunk, akár még bizakodásra is okot adhat ez a létszám...) & Folytatás a 10. oldalon Az alapítók öröksége: egy független magyar szellemi műhely Negyvenéves az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem ► Sajátos helyzetben és ideális környezetben került sor az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem (EPMSZ) negyvenéves fennállását ünneplő jubileumi konferenciára. A sajátos helyzetet a kétszer húsz év jelentette. 1969-89, az első húsz esztendő a rendszerváltozás előtti időszak, míg az 1989 és 2009 közötti periódus a rendszerváltozás utáni szakasz. Persze volt, aki radikálisabban fogalmazott. Kende Péter politológus az EPMSZ és a Kárpát-medencei magyarság rendszerváltozás előtti és utáni kapcsolatát tárgyaló kerekasztal-megbeszélésen hangsúlyozta, hogy a rendszerváltozás nem egyértelmű fogalom, helyesebb a kommunizmus bukása előtti és utáni évtizedekről szólni. Hozzátette: jellemző, hogy többen, akik annak idején doromboló macskaként simultak a diktatúrához, utólag bátor oroszlánként kívánják láttatni magukat. Ezen a kerekasztalvitán - melyen jelen beszámoló írója is részt vett - Józsa László, a szerbiai Magyar Nemzeti Tanács elnöke volt a moderátor és Kende Péter (Párizs-Budapest) mellett Kányádi András (Erdély-Párizs) irodalmár a vitapartner. W- Folytatás a 4. oldalon 0035 Konfirmáció és ballagás ■ Ribár János Mintegy tíz évvel ezelőtt finn testvérgyülekezetünk vendégei voltunk. Házigazdánk megszokott „papi civilben” távozni készült. A város egyik középiskolájába tartott, mivel vége volt a tanévnek, áldást kellett mondania, mert egy évfolyam végleg távozott. Vele mentem. Az ünnepség nem tartott sokáig, beszéd alig volt. Lelkész házigazdám is fejből mondott igét, imát, igei gondolatot. A diáksereg és a velük levő felnőttek szerény csoportja alig fél óra múlva hazafelé sétált. Ez volt a ballagás. Semmi cicoma, felhajtás, csak egyszerű és tiszta elköszönés valamitől. Városi iskolában és lelkészi áldással. Pár évvel később ugyanott. Zsúfolt templom, az oltáron gyönyörű virágköltemények, többpapos szolgálat. A templom két oldalán az első öt-hat padban hatvan fiatal talpig fehér ruhában (albában), kedvesen, vidáman, meghatott tekintettel, csendben, majd éneket zengve. Imponáló volt a hatalmas gyülekezet zengő éneke, a fiatalok csengő és tiszta hangja. De a lényeget tolmácsünk suttogta: ők most konfirmálnak. Magyarázta, hogy ez megmozgatja az egész családot, rokonokat, barátokat. A templomi hangulat otthonos volt. A konfirmandusok nem zavarban levő gyermekekként viselkedtek, hanem kedves tekintetű ifjú hölgyek és fiatal legénykék voltak. Hivatalos finn egyházi statisztikából tudtam meg később, hogy a megkeresztelt fiatalok abszolút többsége (kilencven-kilencvenöt százaléka) magától értődőén konfirmál, ez természetes, az élethez tartozik, mint a karácsony, a húsvét vagy a pünkösd. Hazánkban minden fordítva történik. Egyre hatalmasabb népünnepély a ballagás. Még az elégedetlenkedő szakszervezetek sem mertek ekkor sztrájkolni. Ballag már az óvodás is (hogy szocializálódjon), kis- és nagyiskolás, főiskolás és egyetemista. Ilyenkor a virágárusok fél évre való bevételre tesznek szert, és az utcaseprőknek is több dolguk akad később. Egy kisvárosban minden vendéglő foglalt. Méregdrága, pénztárcát kiürítő ajándékok, fonnyadásra ítélt virágcsokrok, sztereotip beszédek a tömeg érdeklődés nélküli zúgása közben, ünneplőruhák, melankolikus gépi zene (talán egy-egy zeneiskola kivétel, ha éppen van ballagás), rengeteg villogó digitális fényképezőgép, különféle méretű, halkan berregő videokamera, egymásnak ütköző alkalmi operatőrök, elégedett szülői, büszke nagyszülői mosolyok. A virágcsokorhalom mögött diákarcok, talán egy-két könnycsepp itt vagy ott, és aztán a gimnazisták számára az érettségi. Jó volt ez a négy, hat vagy éppen nyolc esztendő az alma mater falai között, és ezután csak a szépre emlékezünk... Erre rámegy a nap, az iskolaépület takarítása pedig két napig tart. Elballagott a vén diák. Ahogy és ahova sikerül. Hol is lehetne a legtöbbet keresni? Itt-ott még konfirmáció is. Ahogy sikerül. Kihalt már a szép hagyomány, hogy fehérvasárnapon, a feltámadás ünnepét követő első vasárnap van. Az újjászületés vasárnapján, mert így örököltük ókori őseinktől, akik ezen a napon vették fel a gyülekezetbe az élő hitű, megtért és újjászületett, ezért a hit dolgaiból jól felkészült tagjaikat. Ők nem nevezték konfirmációnak, hiszen ezt csak mintegy háromszáz éve gyakoroljuk így. Nem véletlenül született meg itthon lelkészek között a szomorúan tréfás mondat: „Hány gyermeket sikerült az idén kikonfirmálnod?” Német lelkész barátom kesernyés vicce: „Panaszkodik az egyik lelkész, hogy sok a denevér a templomban, tudna-e valaki jó megoldást, mert a méreg embertelenség, de az épület kárt szenved. Többen jelentkeznek, hogy van egy biztos módszer. S már jön is kórusban: »Konfirmáld meg őket, rögtön eltűnnek!«” Gyenge, fájdalmas tréfa. így került egymás mellé a címben a konfirmáció és a ballagás. Mind a kettő távozásra utal. Nem véletlenül született meg itthon lelkészek között a szomorúan tréfás mondat: „Hány gyermeket sikerült az idén kikonfirmálnod?” Értelmetlen a szó - „kikonfirmál” -, mivel a konfirmáció a keresztség szentségének tartalmát erősítené a szívekben. Egy biztos: abba nem hagyhatjuk, de így sem folytathatjuk. Bűn lenne a konfirmáció feladása, de vétek a megüresedett formák erőltetése. Egyetlen vigaszunk a magvető reménysége és a „talajviszonyok” Szentlélek általi előkészítettsége. Ám ennek ellenére beszélnünk kellene a konfirmáció ügyéről. Őszintén, becsületesen és imádkozó lelkülettel. Mert abbahagyni bűn, a kiüresedett forma pedig vétek. Mi tegyünk? A lelkész önmagában kevés a megújuláshoz. Nem lehetséges, hogy a gyülekezet közössége felől kellene megközelítenünk a kérdést? Ha a keresztség szentsége alkalmától kezdve élő közösség venné körül a szülőket, gyermekeket? Ha egy-egy gyermeket nem is az egész gyülekezet, de kisközösségek ölelnének körbe? Vagy csak álmodozom?
