Evangélikus Élet, 2009. január-június (74. évfolyam, 1-26. szám)

2009-05-03 / 18. szám

KULTÚRKÖRÖK 2009. május 3- »■ 7 Evangélikus Élet MENJETEK A KERESZTUTAKRA! Könyvterjesztés a templom falain kívül ► Könyv/Misszió címmel könyv­szakmái műhelybeszélgetés lesz a Harmat, a Kálvin és a Luther Kiadó szervezésében május 14- én 14-től 16 óráig a budapesti Vá­ci utcai Pilinszky János irodalmi kávéházban. A budapesti Szent István könyvhét (május 11-16., Ferenciek tere) kísérő­­programjai között kapott helyet ez a keresztyén/keresztény könyvszak­mái találkozó. Előzményeként az el­múlt három esztendőben a Lónyay Utcai Református Gimnázium adott otthont a Könyv/Misszió - gyüleke­zeti könyvterjesztők és keresztyén könyvesboltok szakmai napjának, ám az egész napos rendezvény tech­nikai okokból idén nem valósulhatott meg. A szervezők mégis szeretnék biztosítani e találkozók folyamatos­ságát, ezért kerül sor erre a mű­helybeszélgetésre, amely - tekintve, hogy egy nagy utcai könyvvásár ré­szeként jön létre - a templomfalakon, a gyülekezetek határain kívül végzett könyvterjesztésről, könyvmisszióról szól majd. A program címe Máté evangéliu­mának 22. részéből lehet sokaknak is­merős. Jézus a „nagy vacsora” példá­zatában egy gazdagon elkészített ki­rályi lakomáról beszél, ahova nem jöttek el a meghívottak. Ezért kell a szolgáknak kimenni az útkeresztező­désekhez, és az arra járókat, akiket csak ott találnak, bekényszerítik a vendégség helyszínére, odaültetik a terített asztalhoz. De mi köze van ehhez a keresz­tyén/keresztény tartalmú könyvek­nek, könyvterjesztésnek? - tehet­jük fel a kérdést. Kérdezzünk vissza: hogyan is állunk ma Magyarországon a Biblia és a teljesebb megértését, üzenetének a mindennapokban tör­ténő megélését segítő irodalom ter­jesztésével? Elfogynak-e ezek a könyvek a magukat keresztyén­­nek/kereszténynek valló emberek között, akikhez elsősorban szólná­nak? Korántsem. A 2008-as Biblia­Óbuda. Egyszerű, tiszta ház a Lak­tanya utcában. Várakozó, esernyős nők mutatják az utat, így eltévedni nem lehet. A fákon túl a Duna, a má­sik oldalon a forgalmas Árpád híd a tavaszragyogásban. Varga Imre, eu­rópai hírű szobrászművészünk élet­mű-kiállítása 1983 óta fogadja láto­gatóit, szerte az országból és a nagy­világból. Szombaton egy-két órára mindig benéz. Körbesétál a zsúfolt termek­ben, leül, és friss kávé mellett idézi az elröppent évtizedeket. A vatikáni magyar kápolnában látható Szent István és Szűz Mária a bejárat mel­lett, bent az Erőltetett menet véget nem érő vonulása, Szent Erzsébet és Lajos király lovas kompozíciója... Bartók, Móricz, Derkovits, Czóbel, a Professzor örök tűnődő alakja. Az udvar lomb rejtette csendjében félig hunyt arccal a mártírhalált halt köl­tő: Radnóti Miklós. Ha élne, most lenne százéves. Róla kérdeztem jeles szobrászun­kat: a műről és a nem porladó ver­sekről.- 1956 után, szilenciumokkal a há­tam mögött kaptam mint első felada­tot - kezdi az emlékezést. - A meg­bízás úgy szólt: Radnóti portréja. Ezt lehet úgyis értelmezni, ahogyan én tettem: egész alakos portrészobra. A mohácsi mozi elé szánták, ami na­év kapcsán elkészült közvélemény­kutatások szerint a hazai háztartások negyven százalékában még mindig nincs Biblia, és országos átlagban az emberek több mint fele soha sem ol­vassa a könyvek könyvét. Persze hozzátehetjük ehhez, hogy más fel­mérések szerint honfitársaink fele egyáltalán nem olvas könyvet! A feladatunk adott: minden alkal­mat meg kell ragadnunk, hogy ezen a helyzeten jó irányban változtas­sunk. A módszer sokféle lehet a könyvterjesztést, iratmissziót végzők társadalmi helyzetétől, anyagi lehe­tőségeitől és felkészültségi, képzett­ségi szintjétől vagy az őket (nem mindig) támogató szervezeti hát­tértől függően. Hiszen a templo­mon kívül számtalan lehetőség van - a kisebb-nagyobb egyházi és „vi­lági” könyvvásároktól, egyéb ren­dezvényektől kezdve a könyvesbol­ti és ügynöki tevékenységig - bele­értve a családi, iskolai, saját szűkebb közösségünkben történő személyes terjesztést is -, hogy portékánkat hi­vatásosként vagy „amatőrként” kéz­ből kézbe adva eljuttassuk azok­hoz, akiket érdekel a kereszténység régi-új örömhíre, aktuális válaszai korunk égető kérdéseire. gyón bántott, mert nem volt semmi köze hozzá. Ekkor én már Radnótit mint költőt régóta ismertem. Szemé­lyesen nem. 1938-ban jelent meg Meredek út című kötete, amit később az ő dedikációjával kaptam aján­dékba továbbdedikálva. Voltak ezen­kívül más megjelent versei is, kedven­cem a Hasonlatok: „Olyan vagy, mint egy suttogó faág, / ha rámhajolsz, / s rejtelmes ízű vagy, / olyan vagy, mint a mák, // s akár a folyton gyű­rűző idő, / oly izgató vagy, / s olyan megnyugtató, / mint sír felett a kő...”- Gyönyörű.- Ez nagyon szép vers.- Mikor ismerte meg a költő tragi­kus életét?- Sajnos a későbbi történések egybevágtak mindazzal, amit addig nem tudtunk. Radnóti Miklós a munkatáborban, Radnóti, a menekü­lő, aki vállalja a halált, ahogy megír­ta a Razglednicákban: „Mellézuhan­tam, átfordult a teste / s feszes volt már, mint húr, ha pattan. / Tarkólö­vés. - így végzed hát te is, - súgtam magamnak...” Tehát jól ismertem a költőt, mikor Általában belülről, egyházi, gyüle­kezeti oldalról szokott elhangozni egy másik kérdés is: vajon megéri-e? Is­mét kérdezzünk vissza: Hol a helye a könyvnek? A kiadók raktárában, a könyvesboltok, könyvtárak polcain vagy bezárt vitrinekben? Ott is, de... „Az Igének nyilvánosság-igénye van, amiből következik az Igét hir­dető, továbbadó, értelmező egyház nyilvánosság-igénye. Amikor az egyház el meri hinni, és elkezdi komolyan venni a Mt 10,27 igazsá­gát, akkor ott nagy fordulatok jön­nek, történelmi változások, igazi megtérés, a Krisztus oldalára állás következik be, akkor mondhatja el magáról, hogy hisz Isten túlerejé­ben. (...) A reformáció bizonyítja legjobban: az egyház nyilvánossági megbízását a reft rmátorok komo­lyan vették, és felelősséget vállaltak érte. (...) A nyilvánosság szónak a legtöbb európai nyelvben latin ere­dete van: publicitás. A kifejezés olyan emberek láthatatlan fórumát jelöli, illetve azon eszközöket, ame­lyek segítségével gondolatokat és eszméket lehet minél több ember­hez eljuttatni. Ilyen eszköz volt a múltban a prédikálószék, a tan­szék, a szónoki emelvény, ma pedig az írott és az audiovizuális elektro­nikus sajtó.” (Ifj. dr. Fekete Károly: A Biblia és a könyv mint a személyes kapcsolatteremtés eszköze, Refor­mátus Egyház, 2007/2.) A keresztyén/keresztény kiadók, könyvesboltosok, amelyeknek és akiknek a megélhetésük múlik azon, sikerül-e megszólítani az embereket az egyházban és annak vonzáskörén túl is, igen kényes egyensúlyt próbál­nak fenntartani annak érdekében, hogy a kereskedelem törvényszerű­ségei alapján mind a misszió, mind az „üzlet” tovább folytatódhasson. (A megmaradásért folytatott küzdelem nem keresztény specialitás, ezt a nemrég az úgynevezett „világi” ki­adók és a nagy könyvüzletláncok között kibontakozott parázs vita is ta­núsítja.) Ki-ki más és más stratégia alapján dolgozik, próbál talpon maradni. Ehhez nagyfokú alkalmazkodási készség, sok-sok kreativitás és min­denekelőtt azok bizalma és segítsé­ge szükséges, akik a gyülekezeti, egyházi hátteret biztosítják, illetve azoké, akik vásárlóként megállnak egy keresztyén/keresztény könyves­bolt, könyvterjesztő kínálata mellett, és megvásárolják kiadványaikat. S jó volna, ha élményeiket hozzá­tehetnék mindehhez azok a gyüleke­zeti munkások is, akik egy-egy utcai rendezvényen a közösségük nevében vagy ilyen háttér híján alkalman­ként egymaguk állnak a könyves asztal mögé. Természetesen róluk sem szabad elfelejtkezni. E műhelybeszélgetés arról sze­retne szólni, hogy ma, ha lehetséges, még nagyobb összefogásra van szük­ség: meg kell osztanunk egymással sikerünk vagy sikertelenségünk ta­pasztalatait, bátorítva mindenkit - éppen a Biblia évének hazai, a nyu­gati országokéhoz képest bizonyos szempontból sikeresebbnek mond­ható lebonyolítását és további hatá­sait példaként említve hogy a szorongató körülmények ellenére folytassa hitből vállalt, komoly szol­gálatát. ■ Fodor Csaba Hit vallók és ügynökök Kabay Barna dokumentumfilmje az állam és az egyház kapcsolatát, illet­ve az állambiztonsági szolgálatok átkosbeli működésmechanizmusát vizsgálja. A film mottója a jézusi ígéret: „...az igazság megszabadít ti­teket’.’ (Jn 8,32) A rendkívül bonyolult és kényes té­mát értő módon, árnyaltan és evan­géliumi szellemben tárgyalja a film. A két protestáns egyházról éppen csak említést tesznek. Az alkotás a kato­likus egyház és a titkosszolgálatok kapcsolatát boncolgatja. Mi, protes­tánsok is sokat tanulhatunk belőle, hi­szen ugyanazokkal a módszereket alkalmazták az összes egyházban. A film narrátora Várszegi Aszták pannonhalmi apát és püspök, aki egyik kutatója e témának. A film ele­jén egy szerzetes, aki tizennyolc évet töltött börtönben, mondja ki az egyik legkeményebb mondatot: a meg­tisztulás hiányát szenvedjük a társa­dalomban és az egyházban egyaránt. Megtudhatjuk, hogy milyen alat­tomos módszerekkel szerveztek be egyeseket, hogy a főpapság nagy _____ része érintett volt, hogy „ártatlan in­formáció” nincs, mert egyszer min­dent felhasználhatnak, hogy egyese­ket iszonyú kínzásokkal félemlítet­tek, aláztak meg, hogy a börtönben zuhanyozás közben is lehet gyónni, hogy az egyik ügynök fedőneve „Hí­vő” volt... Várszegi Asztrik szerint az embe­rek bizalmát vissza kell, hogy szerez­ze az egyház, mert bizalom nélkül nincs misszió, és ezért jövő sem. ■ SZEVERÉNYI JÁNOS tem Salgótarjánba. Ők azonnal meg­vették, és elhelyezték egy szép helyen.- Ezzel lezárult a sorsa?- Egy nagyon szimpatikus idegen hölgy és úr, németek, meglátták Rad­nótit, és megrendelték. Elkészítettem és fel is állítottuk. Akkor csak egy kér­désük maradt: ki ez? Mondtam, ez egy nagy magyar költő. Gyorsan el­mentem a közeli város könyvtárába, ahol szerencsére találtam fordítást. Mondanom se kell, a két ember megértette Radnóti Miklóst a versei nyomán. Érdekes és tanulságos volt ez a találkozás, s engem igazolt, azt a szellemiséget sugározta, amit neki szántam.- Vas István íróasztalán sokszor megcsodáltam az Ön által készített tenyérnyi Radnóti-szobrot...- Egyike az első megfogalmazá­soknak. Tudtam, hogy jó barátok vol­tak. Az egyik látogatáskor ezzel mentem hozzá, és meglepve láttam, nagyon elérzékenyült. Csináltam Vas Istvánról is portrékat a Petőfi Irodal­mi Múzeum megbízásából. Felesége, Piroska nem nagyon kedvelte, amit készítettem. Én a tiszta emberséget akartam elmondani, azt a lelki erőt, amit nagyon sokszor tanúsított. Együtt őket példaadó párnak gondo­lom, akiktől tanulni lehet, akik ver­seikkel élni segítenek! ■ Fenyvesi Félix Lajos Út a lélek felé Beszélgetés Varga Imre szobrászművésszel nekifogtam a mintázásnak. A feladat, amit én tűztem magam elé, az volt, hogy egy olyan érzékenységű portrét készítsek, amit szeretni lehet. Egy embert, akit én a versein keresztül szerettem meg.- Sokáig vívódott a megoldáson?- Hosszan kínlódtam vele. Amikor készen lettem, már csak az volt a probléma, hogyan helyezzem el a környezetben. Kockakőből kialakított alapot raktam le, és vasúti talpfákból korlátot, arra támasztottam a szob­rot. A hatás frenetikus volt. Arra gon­doltam a lehajtott fejjel, lehunyt szemmel, hogy ez az út mindig nyit­va marad. Ezt nem lehet elvenni senkitől. Nincs az a börtön, az a szö­gesdrót, amelyik az utat befelé elzár­ná. Úgy hiszem, Radnótinak ez volt az egyetlen szabad útja!- Mikor állították fel a szobrot?- Kaptam egy építészt, aki fekete gránitból készítette el az alapot. Mindez teljesen idegen volt az egész­től, de felállították. Szörnyen nézett ki. De szerencsém volt, mert nem sokkal utána, 1969-ben elkérték egy moszkvai kiállításra, s hál Istennek ott elvesztették. Mivel sokáig volt nyitva a kiállítás, újból elkészítettem a szobrot kockakövekkel és fakorlát­tal. Ennek a történetnek van humo­ra, de nem annak szántam. Hiszen a mű úgy kell, hogy hasson, bizsereg­. jünk tőle, elnémuljunk. Mikor vissza­hozták a szobrot külföldről, elküld­KÖNYV/MISSZIÓ ,JE

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents