Evangélikus Élet, 2009. január-június (74. évfolyam, 1-26. szám)
2009-04-26 / 17. szám
Evangélikus Élet KULTÚRKÖRÖK 2009. április 26. *• 5 EGYHÁZ ÉS EURÓPA A vasárnap és a keresztény ünnepek védelme Orgonamuzsika, evangélium és költészet Erdélyi nap Csillaghegy-Békásmegyeren Történelmi (március 15.) és üdvtörténeti (virágvasárnap, nagyhét, húsvét) ünnepeink bizonyára friss emlékként élnek együtt velünk, miközben megállíthatatlanul közeledünk a pünkösdi ünnepkör jeles napjaihoz, valamint olyan történelmi, szimbolikus, tematikus jeles napokhoz, mint május 1., anyák napja, a trianoni évforduló. Állami, egyházi, társadalmi és magánkezdeményezések gazdag programokra hívnak ezek kapcsán is. Meg is hallják sokan a hívó szót, de még többen nem. S akik részt vesznek a programokon, azoknak biztos, hogy van/volt ünnepi élményük vagy legalábbis egy kis megpihenésük, feltöltekezésük? A kérdés nagyon komoly. Testi, lelki, családi, társadalmi, munkahelyi, nemzeti, sőt nemzetközi kihatásai vannak. Ez utóbbi összefüggésében utalok e kérdéskör egyik területére, nevezetesen a vasárnap védelmére és ennek európai uniós aspektusára. Amíg hétköznapok és vasárnapok, munkanapok és ünnepnapok felemelően vagy lehangolóan vagy csak úgy hatástalanul váltogatják egymást, addig az Európai Parlamentben és az Európai Unió tagországainak parlamentjeinek többségében napirenden van egy új európai munkaidő-direktíva kidolgozása. Az Európai Egyházak Konferenciájának Egyház és Társadalom Bizottsága e folyamathoz kapcsolódva felhívással fordult az Európai Unió tagállamaihoz és a brüsszeli, strasbourgi, hágai európai intézményekhez a vasárnapnak mint heti pihenőnapnak a védelme érdekében. törvény szerint a vasárnap védelmet élvez mint a gyermekek és felnőttek számára a heti pihenőnap. Ezért - sokkal inkább, mint a hét bármely más napja - a szabad vasárnap lehetőséget kínál arra, hogy a családok és a barátok együtt legyenek. így a szabad vasárnap azt a célt szolgálja, hogy a munka és a társadalmi közélet békességben megférjen egymással. A közös szabad idő a legfontosabb előfeltétele az úgynevezett részvételi társadalomnak, amely megengedi tagjainak, hogy közéleti tevékenységekre kötelezzék el magukat.” (Nyborg/Brüsszel, március 16.) Figyelemre méltó, hogy egy európai egyházi szervezetnek a vasárnap védelme érdekében tett felhívása nem hivatkozik sem bibliai, sem teológiai indítékokra. Ennek nyilván az a magyarázata, hogy nem kívánja a témát vallásközi területre vinni, például arról vitatkozni az iszlám vagy a judaizmus tagjaival, hogy melyik nap szentebb a másiknál. Ez a vita csak tovább nehezítené az európai törvényhozás befolyásolását a vasárnap védelme érdekében. Számunkra ugyanakkor nyilvánvaló, hogy igazi célja e nyilatkozatnak is az, hogy a vasárnap és más üdvtörténeti ünnepnapok keresztény szentségét - amelyek fénye mára sokakban megfakult, vagy sajátos világi színezetet öltött - segítsen helyreállítani, az embereknek visszaadni. S ezzel már saját és környezetünk vasárnapjainál, ünnepnapjainál vagyunk. Szép magyar nyelvünk sajnálatos módon nem utal a vasárnap elnevezéssel a feltámadásra - miként hogy jobban kifáraszt a munka vagy a szórakozás kapcsán, mint bármely más nap. Hallottam már olyan panaszt, hogy valaki nem szereti az ünnepeket, nem tud velük mit kezdeni. Azt is tapasztalhatjuk, hogy sokszor éppen a munkaszüneti napok bővelkednek konfliktusokban, családi tragédiákban, balesetekben éppen azért, mert pótcselekvés van bennük a kegyelem, az isteni jelenlét tudatos és hálás várása, fogadása helyett. A teremtés és a kegyelem rendje szerint egyaránt szükségünk van arra a napra, amelyen az Istenhez tartozó, minősített, tehát örök élet „levegőjét szívjuk magunkba” és így „lélegzünk fel” így éljük át a sabbatot. S ennek „minimum ritmusát” a hetenkénti ismétlődését is komolyan kell vennünk. Két hete ünnepeltük húsvétot, de ma is az „üres sír levegőjére” van szükségünk, hogy ne fuldokoljunk. Kálvin János - születésének ötszázadik évfordulójára emlékezünk ebben az esztendőben -, miközben a vasárnap megünneplésére tette a hangsúlyt, a munkát is átértékelte. A munkáról azt tanította, hogy aki hivatását végzi, tehát az Úr elhívásában foglalatoskodik - bármilyen munkaterületen legyen az -, az munkájával is az Urat szolgálja, tehát az üdvösségét éli meg, ünnepet él át. Visszaemlékszem, hogy közel negyven évvel ezelőtt, amikor gimnáziumi hitoktatónktól valaki megkérdezte a római katolikus úrnapjával kapcsolatban: „Nekünk mikor van úrnapja?”, a válasz az volt, hogy „nekünk minden nap az Úr napja”. Felhívásában a konferencia egyebek mellett az alkalmazottak egészségére, valamint a munka és a családi élet összebékítésére hivatkozik. Rámutat: „Tudományos kutatások szerint a vasárnap szorosabban köthető a munkások egészségi állapotához, mint bármelyik más napja a hétnek. Az Európai Alapítvány az Élet- és Munkakörülmények Jobbítására elnevezésű szervezet közelmúltban végzett tanulmánya azt mutatja, hogy a betegség és hiányzás azoknál a munkaadóknál, amelyek szombaton és vasárnap is dolgoznak, 1,3-szer nagyobb, mint az olyan munkaadóknál, amelyek munkásaiktól nem várják el a hét végi munkát. Az érvényben lévő európai a szláv nyelvek de az ünnep szó világosan utal arra a jeles napra, amely közvetlenül az Isten üdvözítő kegyelméhez kötődik (merthogy eredetét tekintve a szó az üd- és nap összetevőkből áll, az üd- jelentése pedig „szent, magasztos, boldog”). Hitünk, valamint pozitív és negatív tapasztalataink egybeesnek a szó üzenetével, nevezetesen azzal a meggyőződéssel, hogy az ünnepnapnak - s mint ilyennek, a vasárnapnak is — a teljes megélése elvonat - koztathatatlan a transzcendenssel, az örökkévalóval, a tökéletessel, az abszolúttal, tehát az Istennel való személyes kapcsolattól. A vasárnap csak a feltámadás napjaként pihentet, frissít és éltet. Egyébként lehet, Ez azonban csak akkor teljesül, ha hetente rendszeresen emlékeztetjük magunkat az Úrnak arra a napjára, a feltámadás napjára, amelyen az élet győzelmét adta nekünk, s ezért életünk többi napját is az Úr napjaként, tehát kegyelmi ajándékként élhetjük meg. Ezzel immáron nem csupán a vasárnapot védjük, hanem a vasárnap áldása véd bennünket a megfáradástól, a kiégéstől, az elfásultságtól. Ezek helyett hetente adja nekünk a megelevenedést, a megújulást, és a megszentelődés útján vezet bennünket az örökkévalóságig. ■ Dr. Bóna Zoltán, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára ► A jelenlegi, nyíregyházi szolgálati helyére Kolozsvárról költözött egyházzenész-lelkész, dr. Kovács László Attila orgonakoncerttel örvendeztette meg a komolyzene-kedvelőket múlt szombaton a csillaghegy-békásmegyeri evangélikus templomban, másnap pedig - Jn 5,24-25 alapján - ő hirdette Isten igéjét a délelőtti istentiszteleten. Aznap délután egy világot járt erdélyi költő, Kányádi Sándor „vendégeskedése” tette még emlékezetesebbé az összegyülekezés napját. A békási közösségben minden hónap harmadik vasárnapja az az alkalom, amikor az istentisztelet után az egyházközség tagjai közös ebéden, majd mórral, versidézetekkel fűszerezett előadásban idézte fel színes élete néhány epizódját, és fogalmazta meg irányadó gondolatait költészetről, anyanyelvről és magyarságról. „A magyar nemzet célja, hogy a csak számára kiválasztott nyelvet továbbvigye és gazdagítsa. Addig önmaga, amíg tagjai magyar nyelven beszélnek, gondolkodnak és művelik magukat” - hangoztatta Kányádi Sándor, aki a kisebbségi léttel kapcsolatban szólt arról is, hogy a nyelv megőrzésében és ápolásában milyen döntő szerepük van az istentiszteleteknek, a színháznak és az író-olvasó találkozóknak. Ugyanakkor megjegyezte, hogy elege van a „határontúliság” emlegetéséből, mert ez a kifejezés avítt és egyben megalázó is. „Én nem szegény erdélyi menekült vagyok, hanem diplomata” - mondotta a költő. Kányádi Sándor: „Én nem szegény erdélyi menekült vagyok, hanem diplomata” kulturális-gyülekezeti programon és vecsernyén vesznek részt. Április 19-ére lelkészük, Donáth László szervezte az „erdélyi napot” melyre a kolozsvári protestáns teológián továbbra is oktató evangélikus lelkész és a költő, műfordító egyaránt örömmel fogadta el a meghívást. Kányádi Sándort délután fel is köszöntötték közelgő nyolcvanadik születésnapja alkalmából. Az anyaországban is rendkívül népszerű alkotó öniróniát sem nélkülöző hu-A számos elismeréssel - közöttük Kossuth-díjjal, legutóbb, idén március 15-én pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjével - kitüntetett Kányádi Sándor 1929- május 10-én született Nagygalambfalván (Hargita megye, Románia). Műveiből a vendéglátó gyülekezet lelkipásztora is szeretne megjelentetni egy csokorra valót, metodista lelkészkollégájával, Iványi Gáborral közös kiadásban. ■ GaZsu Ovisbál Vadkerten Megvan a helye a szórakozásnak is... - ezt a mottót sugallták a soltvadkerti Evangélikus Óvoda munkatársai és a szülők, amikor megszervezték az egyébként májusban szokásos óvodai jótékonysági estet a városi sportcsarnokban. A múlt pénteki műsort Homoki Pál lelkész és Lakatosné Hachbold Éva vezető óvónő megnyitó beszéde indította, miközben köszönő okleveleket adtak át az intézmény leghűségesebb támogatóinak. Ezt az ovisok tánca követte, hiszen ők is ott voltak szüleikkel az esten. A felnőttek görög tánca éjfél körül színesítette a programot. Közben vacsora, zene és tánc, beszélgetések és persze az ilyenkor elmaradhatatlan jó vadkerti borok gondoskodtak a jó hangulatról. ■ Ifj. Káposzta Laios felvétele
