Evangélikus Élet, 2009. január-június (74. évfolyam, 1-26. szám)
2009-04-05 / 14. szám
6 «t 2009- április 5. élő víz Evangélikus Élet HIRDETÉS___________________________________ János-passió J. S. Bach János-passiója hangzik el április 5-én és 11-én 18 órakor a Deák téri evangélikus templomban (1052 Budapest, Deák tér 4.). Közreműködnek: Zádori Mária (szoprán), Schöck Atala (alt), Szigetvári Dávid (tenor) (5-én), Megyesi Zoltán (tenor) (11-én), Jekl László (basszus), Berczelly István (basszus) (Jézus szerepében), Dobozy Borbála (csembaló), Mekis Péter (orgona). A Lutheránia énekkart és a Weiner-Szász kamaraszimfonikusokat Kamp Salamon vezényli. A belépés díjtalan. Honlap: http://lutherania.lutheran.hu. Evangélikus műsorok a Magyar Televízióban ♦ Virágvasárnap, április 5-én 11 órai kezdettel a Magyar Televízió mindkét csatornáján evangélikus istentiszteletet közvetít Miskolcról. Igét hirdet dr. Fabiny Tamás püspök. ♦ Április 5-én az mi-en 4.50-kor, az m2-n 5.20-kor Hajnali gondolatok címmel Aradi György lelkész áhítata látható. ♦ Evangélikus ifjúsági műsor lesz április 5-én az mi-en 10.25-kor, az m2-n 13.30-kor a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium diákjainak közreműködésével. A beszélgetést Győri Tamás iskolalelkész vezeti. ♦ Nagycsütörtökön, április 9- én a Magyar Televízió mindkét csatornáján 5.20-kor Hajnali gondolatok címmel Aradi György lelkész áhítata kerül képernyőre. ♦ Húsvét vasárnapján, április 12- én az mi-en 10.25-kor, az m2-n 13.25-kor Evangélikus magazin című adásunkat láthatják, melyben közreműködnek többek között a Deák Téri Evangélikus Gimnázium tanulói is. ♦ Április 12-én az mi-en 10.50- kor, az m2-n 13.55-kor evangélikus ifjúsági műsor lesz, melyben közreműködnek a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium tanulói. ♦ Húsvéthétfőn, április 13-án a Magyar Televízió mindkét csatornáján 5.20-kor Hajnali gondolatok címmel Aradi György lelkész áhítata tekinthető meg. A műsorok rendezője Nemes Takách Ágnes, szerkesztője Nagy László. Evangélikus műsorok a Magyar Rádióban ♦ Nagypénteken, április 10-én az MRi - Kossuth rádióban 10.04 perces kezdettel evangélikus istentiszteletet hallhatnak Pilisről. Igét hirdet Krámer György lelkész. ♦ Húsvéthétfőn, április 13-án Erős vár a mi istenünk! címmel hallhatják 13.30-tól evangélikus félóránkat. NAGYCSÜTÖRTÖK - 2MÓZ 24,1-8 „Új szövetséget szerzett, üdvösséget!” Hiába ragyogna nagycsütörtök fehérben, ha üzenete benne ragadna az ótestamentumi igeszakasz kalodájában. Az ótestamentumi szövetségkötésnek nincsen közvetlen kapcsolata azzal az „új szövetséggel” amelyet ma ünnepelünk. Ezért ne a régiből akarjuk érteni az újat, hanem annak örüljünk, ami az újban hasonlíthatatlanul és páratlanul más. Izrael számára valóban újság volt Isten velük kötött szövetsége. Semmi nem indokolta Izrael oldaláról nézve, hogy Isten egyoldalú kezdeményezéssel kapcsolatot keressen, szövetségre lépjen egy olyan partnerrel, amelyik a maga nyomorúságán kívül semmi egyebet nem tudott hozni ebbe a szövetségbe. Az Ótestamentum nem titkolja, hogyan festett a nép nagyhangú fogadkozása a valóságban. Valószínű, hogy Isten egyoldalú hűsége az egyetlen kapcsolópont a két szövetség között. Egy régi himnusz egyenesen a „régi dokumentum” leváltásáról énekel, amikor nagycsütörtök páratlan eseményéről, az úrvacsora rendeléséről, szereztetéséről, az oltár szentségéről beszél. Más ez, mint a szövetségkötéssel kapcsolatos szabadítás emlékünnepe. Nem a véletlen műve, hogy Pál apostol is, meg az evangélisták is az újra, és nem a régivel való párhuzamra teszik a hangsúlyt. Nemeskolta evangélikus templomának oltárképe villan elém. Az úrvacsora szerzésének szokványos ábrázolásától eltérően az egyik tanítvány felállva, Jézus felé hajolva gyertyát tart. A gyertya fénye Jézus Krisztus osztó kezére esik. Fölöttük függ ugyan a mécsesekből álló „csillár” azaz bizonyára elégséges volt a világítás az utolsó vacsora, illetve az első úrvacsora szobájában, de a külön gyertya azt világítja meg, ami új ebben a szövetségben. Jézus Krisztus ajándékozó közelsége az új. Az ótestamentumi elbeszélés Isten megközelíthetetlenségét emeli ki. Megparancsolja, ki közeledhet, és ki maradjon távol. Az „új szövetség” ünnepén a félelmetesen szent Isten Jézus Krisztus személyében ott ül a tanítványok körében, az asztal mellett. Amit mond és egyben tesz, az „sokakat” hív magához. A „ne közeledjetek” félelmetes tiltását a „vegyétek és egyétek” hívogatása váltja fel. Arról a csodáról beszél ez az ünnep, hogy a tiltó szentség hívogató, irgalmas szentséggé lett Jézus Krisztusban. Bátorító hívogatás a sorompóállítás helyett. Ma közöttünk ez így hangzik: „Jöjjetek, minden kész!” Nem azért kész, mert a régi és a mai tanítványok mindent elrendeztek és előkészítettek az ősi rend és Jézus utasítása szerint. Nem mi hidaltuk át a Szent és a bűnös közötti szakadékot. Nem mi szelídítettük magunkhoz a szentségében félelmetes Urat, hanem ő maga törte át a korlátot, mert sorompók mögött csak félni vagy dühöngeni lehet, ünnepelni nem. Az áttörés azt jelenti, hogy Jézus Krisztus azok közé alázkodik, akik közül senki sem szent, egyik sem tiszta. Jézus mégis közöttünk van és lesz. Ez a magyarázhatatlan az új: az áldozatot nem mi hozzuk, hanem ő. Méltán kapcsolta Isten népe a „Sanctus”-hoz a „Benedictus”-t (Áldott, aki az Úr nevében jön!), amikor a szentség kenyerében és borában érkező Krisztust fogadja. A régi szövetség kötésénél Mózesnek számos tennivalója volt. Az új szövetség ünneplésében a régi és mai tanítványok Jézus Krisztus szavára és NAGYCSÜTÖRTÖK IGÉJE ajándékozó kezére figyelnek. Az ostyát és a bort mi készítjük ugyan az oltárra, a lelkész mondja a szereztetési igéket, de Jézus Krisztus cselekszik. Az új szövetség eseményében, az úrvacsora ünneplésében a gyülekezet az elfogadó magatartásában ünnepel. Ő az ajándék és az ajándékozó. Népe azt fogadja, amit ő ajándékoz. Időről időre próbálkozunk ugyan elméleteket gyártani, hogy mi is történik itt, de mindig kénytelenek vagyunk bevallani, hogy a mondhatatlant nem magyarázni kell, hanem venni, fogadni. „Ily csoda előtt térdem / Bűnbánón porba hull...” Nem vitatémát dobott közénk Krisztus, hogy civakodjunk rajta, hanem ajándékot kaptunk, hogy hálát adjunk érte. Nem szégyelljük, hogy a hálás fogadás jeleként térdelünk, nem tartjuk felnőtthöz gyerekesnek, hogy nem nyúlunk az ostya és a kehely után, hanem fogadjuk, vesszük. De egyetlen pillanatra sem felejtjük, hogy nem a mi gesztusainkra feledkezünk rá, hanem a közénk alázkodó, irgalmas Szentre. Az új szövetség formálja Isten népét. Izrael nagy hangon fogadkozott, hogy mindent úgy tesz majd, ahogy Isten kívánja. Amilyen lelkesen fogadta, olyan gyorsan feledte. Jézus Krisztus számol népe állhatatlanságával. Az úrvacsora ismétlésére vonatkozó parancs evangéliummá lesz számunkra, hogy amikor hűtlenségünk és engedetlenségünk fáj, ne vesszünk bele a nyugtalan lelkiismeret kínjába, hanem visszatérhessünk az új szövetség asztalához. Nagycsütörtök evangéliuma még egy gesztussal gazdagítja az új szövetség csodáját. Jézus nem csupán közel van tanítványaihoz, hanem alig elviselhető módon alázza meg magát előttük. Aki a kelyhet felemelte, mosdótál és lábak fölé hajol, az ünnepi asztal térítője mellől felállva törölközőkendőt köt, hogy megmossa és megtörölje tanítványai lábát. Tetőtől talpig újat tesz velük, hogy tetőtől talpig szolgálatára lehessenek a poros, sőt sáros lábúaknak. Csak Jézus Krisztus tudja, hányszor szegtük meg a „mindent megteszünk” lelkes ígéretét. Fejmosás lett a lábmosásból. Példaképnek állítottuk mások elé az áldozat elfogadására való bátorítás helyett. Finnyás keresztények lettünk: poros és sáros kezű és lábú emberektől vártuk a mosakodást, hogy majd az után álljunk szóba velük. Az „új szövetség” népe vét a szentség ellen, ha felejti a mosdótálat és a törölközőt a kehely mellől. Az új szövetségbe Jézus Krisztus Urunk mindenét beleadja életre és örökkévalóságra. Van, miből teljék csöndes, alázatos irgalmasságra. ■ Fehér Károly Imádkozzunk! Jelen vagy közöttünk, kik sok bűnbe estünk. Vigasztalsz: nem érhet már kárhozat. Új szövetséget szereztél, üdvösséget. Ne legyen hiába szereteted rajtunk. Hadd kövesünk szüntelen. Ahogy te minket, mindenkit szeressünk, hálásan, boldogan. Ámen. (EÉ 310,3.5 versének parafrázisa) NAGYPÉNTEK Ő, Krisztus-fő, sok sebbel meggyötrött, vérező fc Nagypéntek fájdalma a mai napig körülöleli a keresztény világot. Az egyházi esztendő, a Krisztus-dráma a fájdalom napjához érkezett. A Jézusban emberré született Isten, az Istenember önmagát adja engesztelő áldozatul az egész világ bűnéért. Mindezt nagyon személyesen éli át a golgotái kereszt tövében térdeplő ember. A minden díszétől megfosztott oltár a maga feketeségével utat enged az emberi fájdalomnak is: döbbenetes, érthetetlen áron végeztetett el üdvösségünk. Az igehirdetés alapigéje, a 22. zsoltár néhány verse (Zsolt 22,12.15-20) az igaz szenvedésének megrázó valóságát tárja elénk. Az egyedülmaradottság mélységes fájdalmát, annak átélését, hogy az addigi legbiztosabb pont, maga az Úr is magára hagyta. A lekció (Jn 19,16-30) Jézus megfeszítését és halálát mondja el. Minden elvégeztetett! Ezt a döbbenetes helyzetet rögzíti nagypéntek csodálatos éneke, az Ó, Krisztus-fő, sok sebbel meggyötrött, vérező (EÉ 200). Hans Leo Hassler (1564-1612) 1601-ben komponálta azt a melankolikus dallamot, amely rövidesen olyan népszerűségre tett szert, hogy több egyházi szöveg is íródott rá. Mindnek a népszerűségét felülmúlta azonban Paul Gerhardt (1607- 1676) passiós szövege. Gerhardt a szöveghez Arnulf von Löwen (1200- 1250) Salve caput cruentatum című, a vérző Krisztus-főhöz szóló himnuszát fordította le és használta fel. A ciszterci szerzetes a kereszten szenvedő Krisztus testrészeihez írt egyegy latin himnuszt, melyeket át- és átszőtt a misztikus, szemlélődő attitűd. Ciklusa, a Salve mundi salutare passiói költeményeket tartalmaz, sorra veszi a lábakat, a térdeket, kezeket, Jézus oldalát, mellkasát, szívét, végül a fejét. Himnuszunk ennek a sorozatnak az utolsó költeménye. Gerhardtra mély hatással volt még a mittenwaldei templom szárnyas oltára, amely előtt szolgálatai közben térdelt, s melynek predellájában Veronika kendője látható, a töviskoronától vérző Krisztus-fejjel. Az oltárképet szemlélő költő a kereszt tövébe ÉNEKK1NCSTÁR r.ÁSÍJ Éged Illen ditzcriinc, vezeti az olvasót. Nagypénteken a Golgota keresztje prédikál, minden emberi szó, értelmezés, akarat, érzés csak sokadrangú lehet. Énekünk ebben a „szemlélődésben” támogat bennünket, figyelmünket a személyesen értünk szenvedő Krisztusra irányítva. A számos egyházzenei feldolgozás közül kiemelkednek Johann Sebastian Bach (1685- 1750) művei. A Máté-passió vezérkoráljaként újra és újra odamutat a keresztre. Mégis, Bach teológiájának számomra megdöbbentő momentuma, mikor a Karácsonyi oratórium első kantátájának ötödik koráljában, az adventi várakozás misztikus valóságában a Mint fogadjalak téged, világ reménységét (EÉ 141) szövegével kapcsolja össze Hassler dallamát, szemléltetve, hogy a jászol és a kereszt egymás mellett áll Isten üdvösségművében. A várakozás öröme mögött felsejlik bennünk a Krisztus-dráma minden mozzanata. Ráadásul ezt a dallamot építi bele Bach a hatodik kantáta fényes, D-dúr zenekari zárótételébe is. „Krisztus keresztje vádolás és ítélettartás! De éppen az Isten csodája, hogy az Egyszülöttnek ebbe a fájdalmas kínszenvedésébe és kereszthalálába van elrejtve az egyetlen vigasztalás is mindenkinek: Jézus Krisztus engem, elveszett és elkárhozott embert megváltott, a bűntől, haláltól és ördögnek hatalmából megszabadított és sajátjává tett!” (Jdnossy Lajos) A várakozás és a beteljesülés hatja át a kereszt tövében térdeplő embert. Jézus szava: „Elvégeztetett”, már nem hagy kétséget a minket átölelő isteni szeretet felől. Vágyakozunk az örök életre buzgó forrás után, amely soha nem enged szomjazni bennünket, az után a szeretet után, amellyel az atya öleli át hazatért tékozló gyermekét, és mindeközben döbbenten szembesülünk Jézus kereszthalálával. Ez a valóság számunkra. Engedjük megszólalni lelkűnkben a csodálatos éneket, mely a kereszthez irányítja minden lépésünket! ■ Johann Gyula
