Evangélikus Élet, 2009. január-június (74. évfolyam, 1-26. szám)

2009-01-11 / 2. szám

Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2009. január 11. 3 Kétszázhuszonöt éves a soproni evangélikus templom ► Folytatás az 1. oldalról A sorozat legnagyobb ünnepe a január 4-i ün­nepi, kétnyelvű istentisztelet volt, amelyen/tí­zes János elnök-püspök mellett az egyházköz­ség lelkipásztorai, Hegedűs Attila igazgató lel­kész, Gabnai Sándor esperes és Volker Menke német lelkész végezték a liturgiái szolgálatot. A vasárnap igéjéről, Jak 4,10-17-ről tartott prédi­kációjában Ittzés János arra hívta fel a gyüleke­zet figyelmét, hogy a múlt emlegetése helyett a jövő felé kell néznünk. Gyakran hisszük azt, hogy mi vagyunk urai a folyamatoknak - viszont nem ebbe roppan bele a világ? Igénk ítéletet mond: Istent nem lehet büntetlenül kihagyni a dolgainkból. Sopron is gyakran azért szenvedett, mert sok e világi nagyúr azt gondolta, hogy ura lehet az életnek - bele is roppant a közösség az ő terveikbe. Bárcsak megértenénk, hogy Istent nem lehet kihagyni a számításainkból! Ezért áll ez a templom is, hogy hitetlenkedő szívünket újra meg újra figyelmeztesse az üzenet: Isten nélkül csak múló árnyék az életünk, sorsunk és alkotásunk. De azt is látnunk kell a figyelmez­tetés és az ítélet mellett, hogy Isten nem akar­ja, hogy mi nyomtalanul elporladjunk - szögez­te le igehirdetésében a püspök. Az istentiszteletet követő ünnepi közgyűlé­sen dr. Szála Erzsébet, a gyülekezet gyűjtemé­nyeinek igazgatója megnyitotta a templom előterében bemutatott gyülekezettörténeti ki­állítást. Röviden bemutatta a templomépítés tör­ténetét, felhívva a figyelmet az akkori hívek ado­mányozókedvére, illetve a munkálatok mai szemmel nézve is döbbenetes gyorsaságára. Lapunkban ritkán megörökített pillanat: a gyülekezet virágcsokorral köszönti az egy­házkerület püspökénekfeleségét Végül Firtl Mátyás országgyűlési képviselő, Gabnai Sándor és Ittzés János köszöntötte az ünneplő gyülekezetei. Az istentisztelet és a köz­gyűlés közel sem tartott három órán át - mint 225 éve a templomszentelési ünnepség utána sokan átsétáltak a líceumban tartott ál­lófogadásra és beszélgetésre. Az ünnepségsorozat ezzel nem ér véget: az egyházközség gyermekrajzpályázattal és kiál­lítással, tudományos üléssel, egy tavaszi és egy őszi koncerttel, illetve a gyülekezet általános is­kolájának tanárai által bemutatandó gyer­mekdarabbal szeretné emlékezetessé tenni a templom két és negyed százados évfordulóját. ■ Hegedűs Attila Az oltár előtt (balról jobbra): Volker Menke, Ittzés János, Gabnai Sándor és Hegedűs Attila Az evangélikus egyház együttműködésre törekszik az önkormányzatokkal A Magyarországi Evangéli­kus Egyház (MEE) igyekszik együttműködni a települések önkormányzataival hitéleti és szociális tevékenysége során, ez kitörési lehetőséget nyújt számára a hívek szolgálatában - nyilatkozta december végén Ittzés János, az MEE elnök­püspöke a Magyar Távirati Irodának. Az egyházközségi létszá­mok alakulásának trendje tavaly az előző évekhez képest nem változott, hasonló de­mográfiai folyamatok zajla­nak az evangélikus közössé­gekben, mint az országban, az­az jellemző rájuk az elörege­dés, leginkább az aprófalvak­ban, noha örvendetes, hogy jó néhány helyen egyre több fia­tal jár a gyülekezetekbe. Az egyházi vezető kiemel­te: a helyi önkormányzatokkal végzett közös munka a kiste­lepüléseken mozgásteret ad az evangélikus egyháznak hívei megtartásában. Kedvező pél­daként említette, hogy né­hány helyen már beindult a polgármesteri hivatalok és az evangélikus egyházközségek együttes szociális munkája, így a 2009 elején induló közös projekt keretében naponta gondoskodnak az idősekről az őrségi Nádasdon. Megemlítette a Kőszeg kö­zelében lévő, nemescsói köz­ponttal működő gyülekezet terveit is; az itteni evangéliku­sok árva gyermekek, illetve gyermekeiket egyedül nevelő édesanyák felkarolását céloz­ták meg. Csecsemőkoruktól egészen az érettségiig tervezik segíteni a rászorultakat, akik­nek lehetőségük nyílik arra, hogy evangélikus közoktatá­si intézményekben tanulja­nak. A gyülekezet intenzív pályázati munkával igyekszik előteremteni a szükséges for­rásokat ehhez - jegyezte meg Ittzés János. A kormányzattal 2008-ban némileg intenzívebb kapcso­latot ápoltak, mint az előző években, néhány, az állami vezetőkkel létrejött találko­zón pedig azt tapasztalták, hogy az állam igyekszik betar­tani ígéreteit, annak ellenére, hogy az egyház szakértői által megfogalmazott kritikák „nem mindig találtak befogadásra”. A püspök ígéretesnek mond­ta, hogy már év végén lehetett tudni, hogy januárban melyik napon találkoznak az állam képviselőivel. Ittzés János szavai szerint teljes áttörés azonban nem történt a két fél viszonyában, az állam gazdasági helyzetének nehezebbé válása pedig „nem tette könnyebbé a beszélgetés­sorozatot”. A személyi jövedelemadó állami kiegészítésének változá­sa egyértelműen kevesebb pénzt jelent majd 2009-ben az egyháznak, ezt a gondot véle­ménye szerint valamennyire a hívek adakozása tudja enyhí­teni. Az egyházi közoktatási intézményeknek a 2007. évre utólag járó kiegészítő norma­tívát az idei zárszámadási tör­vényben megfelelő mértékű­nek nevezte, az összes egyház­nak adandó 3,7 milliárd forint­ból az MEE hozzávetőleg 10 százalékkal részesedik. A társadalom szociális hely­zetéről szólva nyugtalanító­nak nevezte, hogy a reálkerese­tek nem emelkedtek, az embe­rek a karácsonyi vásárláskor különösen sok hitelt vettek fel, ami „jövőjüket tekintve rosszat sejtet” mert felélik tartalékai­kat. Ráadásul olyan termékeket is megvesznek, amelyekre iga­zából nincs is szükségük. A szociális gondok enyhíté­sét célzó tevékenységeik közül kiemelte a nyíregyházi Olta­lom Alapítvány hajléktalan­gondozó szolgálatát, ezenkívül részt vesznek több önkor­mányzat segélyezési akciójá­ban, egyházközségeik pedig igyekeznek szegény sorsú gyü­lekezeti tagjaikat segíteni „fi­gyelő és gondoskodó” szol­gálataikkal. Idén az egyházban kiemelten kezelik a fővárosi Sarepta Budai Evangélikus Szeretetotthon ügyét, 2010- ben pedig az országos egyház valamelyik oktatási intézmé­nyével tesznek ugyanígy, ami azt jelenti, hogy nagyobb arányban részesítik az ada­kozásból befolyt összegből. Az evangélikus püspök ki­emelte: 2009 az evangélikus egyházban Sztehlo Gábor­­emlékév, melynek során a száz éve született, a II. világhábo­rú idején zsidó gyermekeket is mentő evangélikus lelkészre emlékeznek, terveik szerint szeptemberben pedig szob­rot is állítanak neki társadal­mi összefogással. A progra­mok közül szólt még a presbi­terek országos találkozójáról is, amelyet szeptemberben tartanak majd a pestszentlő­rinci sportcsarnokban. M MTI Azt reméltük, hogy most végre iga­zán nyugodt szilveszterünk lesz, az­az nyugodtan alszunk majd az év utolsó éjszakáján, hiszen pihenni kell az újévi szolgálat előtt. De miért mondom, hogy végre? Csak azért, mert jó öreg vizslánknak, aki a búcsúzó év utolsó napjaiban lépett tizennegyedik évébe, bizony az el­múlt évek folyamán egyre észrevehe­tőbben, tavaly pedig már látványosan megromlott a hallása. így tehát nem tűnt alaptalannak a gondolat, hogy végre nyugodt éjszakánk lesz, mert bizony - örvendeztünk előre - már nem fogja meghallani a szokásos szilveszteri dobhártyarepesztő za­jokat: a papírtrombiták sivítását, a til­tás ellenére is durrogtatott petárdák hangjait, sőt még a tűzijátékot sem. Míg fiatalabb volt, érzékeny vizs­­lalelke minden erőszakos és szokat­lan hangra idegesen reagált. S az óév esti össznépi zajongástól - bár min­dig is lakáslakó volt - remegni és li­hegni kezdett, s órákon keresztül vigasztalhatatlanul és megállíthatat­lanul járkált fel s alá, bújt volna a leg­kisebb, nyugalmat ígérő zugba is. De hiába, hiszen éles hallását semmi nem tudta eltompítani - legfeljebb a végső megoldásként beléerőszakolt, Nagyothallók előnyben? egész furcsa kutyabambaságot oko­zó idegnyugtató könnyített a helyze­ten. Átmenetileg. Száz szónak is egy a vége: mára megváltozott a helyzet. Most valóban nem csalódtunk, mert öreg, nagyot­halló vizslánk háborítatlanul átalud­­ta a két - a búcsúzó és érkező - esz­tendőt összekötő éjszakát... De nem így én magam! És ahogy többektől hallottam, sokan mások sem, a még jól halló kutyák és egyéb háziállatok gazdái sem, és maguk a szerencsétlen jószágok sem! És a betegek a kórházban vagy otthon be­tegágyban fekvők sem, és a kismamák sem meg a kisgyermekek és a könnyű álmú öregek sem! Nagyon sokan nem tudtak, pedig szerettek volna aludni. Én még ilyet, mint 2008 szilvesz­ter éjjelén, eddig még nem hallottam! Pedig az én hallásom sem javul éve­im múlásával. Órákon keresztül dü­­börgött az utcán a diszkózene, késő éjszakáig újra és újra - nem túlzás - felbömbölt a tűzijáték ágyúhangja, és az utcán randalírozók hangoskodása a várt és remélt nyugalomnak még a reményét is elűzte. S ha emellé még a tévéadók színvonaltalan és olykor botrányos műsorait is odateszem, ÉGTÁJOLÓ amelyeket úgynevezett szilveszteri mulatságként és szórakoztatásként felkínáltak, óhatatlanul feltámad a kérdés: kinek és mire jó mindez? Mintha egyre nyilvánvalóbb, tuda­tosan szervezett hadjárat indult vol­na minden ellen, ami a nemes és igé­nyes kultúrát képviseli, vagy ami le­hetővé tenné a tartalmas, mértéktar­tó szórakozást. A dobhártyarepesz­tő harsányság, a nemritkán alpári stí­lus, kétértelműség és szennyes kul­­turálatlanság úgy áraszt el bennün­ket, hogy szinte fuldoklunk benne, és kivédhetetlenül mételyezi gyermeke­ink és ifjúságunk gondolkodását. És sajnos már a szülők és nagyszü­lők is veszélyeztetettek, vagy ha ma­guk még nem adták is be a derekukat, de már nincs erejük, energiájuk - ne szépítsük: nincs bennük bölcs és fe­lelős szeretet - arra, hogy igyekezze­nek megvédeni azokat, akikért Isten előtt hordoznak felelősséget. Pedig közös feladatunk, hogy harcoljunk a mindent elborító igénytelenség és ízléstelenség ellen, ifj óságunkat és ön­magunkat is igyekezzünk megvéde­ni az ártalmas hatásokkal szemben. De hogyan lehet ezt megtenni? Vajon nem az az egyedüli megoldás, hogy - mint öreg vizslánk - nagyot­hallókká leszünk? Olyanokká, mint akik - már kicsit mindenen kívül és mindenen túl - csak úgy tengetik nap­jaikat? Akiknek csak az élni és élni hagyni az életelve - és ezzel, akár tud­ják, akár nem, nemritkán a gondatlan veszélyeztetés bűntettét is elkövetik. Ne áltassuk és ne csapjuk be ma­gunkat! így biztosan nem leszünk küzdelmünkben, az Istentől ránk ruházott felelősség gyakorlásában eredményesek! Még magunkat sem tudjuk így - ezzel a vélt vagy valós kí­­vülmaradással - megvédeni, hát még azokat, akik ránk vannak bízva, és tő­lünk kellene megtanulniuk a tisztes­séget, a becsületet, a morális tartást és az igényes kultúra szeretetét. Az űrt kellene kitölteni! Azt az űrt, amely sok kortársunk szívében, lel­kében tátong. És amely aztán kriti­kátlanul beszív mindent, amit kellő reklámerővel rátukmálnak. Nem nagyothallókká, hanem érzé­keny fülűekké és jól hallókká kellene lennünk! Egyrészt azért, hogy végre felfigyeljünk arra, hogy ma inkább igaz, mint eddig bármikor: „...a te­remtett világ sóvárogva várja az Is­ten fiainak megjelenését.” (Róm 8,19) Másrészt pedig azért, hogy meg­halljuk Jézus Urunk figyelmeztetését, amellyel az ízét vesztett sóról mon­dott példabeszédét zárja: „Akinek van füle a hallásra, hallja!" (Lk 14,35) És bármennyire nehéznek, oly­kor meg szinte lehetetlennek tűnik is, keresnünk kell a csendes perceket, a lélek csendjét, amikor meghallhatjuk Jézus Urunk halk szavát. Mert csak ő kész és képes legyőzni az ellensé­get, a mindnyájunkat elnyelni akaró ordító oroszlánt (íPt 5,8). Ittzés János püspök Nyugati ■(.DunántúliJ Egyházkerület

Next

/
Thumbnails
Contents