Evangélikus Élet, 2009. január-június (74. évfolyam, 1-26. szám)
2009-03-08 / 10. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2009. március 8. »► 3 Egyházkerületi születésnap Ajkán !► Folytatás az 1. oldalról A tanulmány most a Fraternitás Magyarországi Evangélikus Lelkészek Közössége gondozásában jelent meg (első alkalommal 1944-ben látott napvilágot). A kiadványt Isó Dorottya veszprémi lelkész mutatta be. Előadásában hangsúlyozta, hogy a könyv a tanulást hívatott segíteni, azt, hogy tudatos, hitvalló keresztényekké váljunk, hogy díszbe öltöztetett szívvel készüljünk - szolgálattevők és a gyülekezet tagjai egyaránt - az istentiszteletre. A délelőtti programot a helyi lelkészcsalád és az iíjúság szolgálata zárta, ebéd után pedig annak a teológiai pályázatnak az eredményhirdetése következett, amelyet Was Christum Treibt - Luther bibliaértelmezése címmel írt ki a kerület elnöksége. A nyertes pályaművet - amely teljes terjedelmében a hamarosan megjelenő Egyházkerületi Füzetek sorozatban lesz olvasható - a szerző, dr. Ittzés Gábor kutató teológus, egyetemi oktató ismertette. Végül Vajda István ajkai lelkész záróáhítatával fejeződött be az egyházkerület tizenkettedik születésnapi ünnepe. ■ Menyes Gyula Templomos könyvbemutató A kötetben szereplők egyike, a budahegyvidéki templom volt a helyszíne február 26-án este az Új evangélikus templomok című könyv ünnepi bemutatójának. A Luther Kiadó - szakmai szempontból - eddigi legnagyobb vállalkozásának „gyümölcse” egy minden szempontból csaknem kifogástalan, album minőségű vaskos kötet lett, amellyel valójában már karácsony előtt megismerkedhettek a vásárlók. A 24 evangélikus és 7 ökumenikus templomot bemutató könyvet múlt csütörtökön Cságoly Ferenc DLA Kossuth-díjas építész, egyetemi tanár méltatta. A kötetben közreműködők igényes munkáját Kendeh K. Péter kiadóigazgató köszönte meg. Dr. Fabiny Tamás jóvoltából az 1987 és 2006 közötti templomépítések hátterét is megismerhették az est résztvevői. Az Északi Egyházkerület püspöke elődeit - D. dr. Harmati Béla és D. Szebik Imre nyugalmazott püspököt - kérdezte az időszak kihívásairól. (A kötet ismertetésére lapunkban visszatérünk.) ■ T. Pintér Károly felvétele Meditáció a Deák téren Gáncs Péter püspök 2009. március 3-án elhangzott igehirdetése A megszokott mondatok is különleges súlyt, mélységet, töltést kaphatnak ma este. így ízlelgessük az ősi apostoli köszöntés minden egyes szavát: „Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól!” Csendes együttlétre kaptunk meghívást. Bizony nagy szükségünk van az Isten előtti csöndre, amely nem tévesztendő össze az összeszorított ajkak dacos némaságával. Az Isten előtti csendesség nyitott csend, melyben meghalljuk a teremtő, megváltó megelevenítő Isten kereső szavát. Ez a szó minket keres féltő, vigasztaló, atyai szeretettel, minket kérdez, mert tudni akarja: mi van velünk, mi van bennünk, mi történt velünk? Mi fáj, mi fojtogat, mi feszül ott legbelül, a szív rejtett mélyén? Három jól ismert kérdést szeretnék emlékezetünkbe idézni a Szentírásból. „Ádám, ember, hol vagy?” - kiált az Úristen az elbukott ember után az édenkertben. A válasz, sajnos, nagyon ismerős és aktuális: „Elrejtőztem, mert félek...” Azóta is, nap mint nap megismétlődik ez a veszélyes bújócska. Veszélyes, mert a fény, a világosság, az élet forrása elől menekülünk. Veszélyes, mert az általunk választott homályban könnyen ellenséget vélünk látni a másik emberben, aki ugyan valóban más, mint mi, de ugyanannak az Atyának a gyermeke, és így testvérem lehetne... De a félelem megbénítja a józan értelmet, sötétbe borítja a szívet, megvakít, elvakít. Ebben a félelmetes éjszakában emelkedik Kain bunkója, és lesújt a védtelen Ábelra. Villan a kés, repül a Molotov-koktél, dörren a sörétes puska... Ebbe a gyilkos éjszakába villámként hasít bele az Úr szívbemarkoló kérdése: „Kain! Hol van Ábel, a testvéred?!” S ki ne ismerné az egyszerre hazug és cinikus választ: „Nem tudom! Talán őrizője vagyok én a testvéremnek, az én atyámfiának?!” De vajon ismerjük-e az Atya igazi válaszát is erre a pimasz kérdésre? A válasz nem egyszerűen szóban, nem írásban érkezett, hanem a testté lett Igében, Jézus Krisztusban, aki jó pásztorként érkezett a Káinok gyilkos világába, hogy irgalmas szeretetével megszelídítse farkastermészetünket, megváltó vérével valóban egymás testvéreivé tegyen minket. Ezen a kereszt felé vezető úton, amelyre most, böjt idején újra rátalálhatunk, szakadt fel Jézus ajkáról és szívéből egy döbbenetes kérdés, amelyet jól ismerhetünk a passiótörténetből. Amikor a keresztre feszítése előtti sötét éjszakán egyik vallatója ököllel brutálisan az arcába sújtott, Jézus megkérdezte: „Miért ütsz?!” Erre a kérdésre nem találunk választ az evangéliumokban. De ez a kérdés két évezrede, így napjainkban is ott izzik a levegőben: „Miért ütsz?” Nincs rá válasz, legfeljebb csak csendes sejtések: Ütsz, mert félsz? Ütsz, mert téged is ütöttek? Ütsz, mert - a költő után szabadon - nincsen apád, se anyád, se Istened, se hazád?! Ütsz, mert ütsz?! Ezeknek a kérdéseknek a tragikus feszültsége a golgotái kereszten kulminálódik és oldódik. Három kérdéssel szembesültünk ma este: Ember, hol vagy? Hol van a testvéred? Miért ütsz? A Teremtő kérdez, és választ vár. A Megváltó kérdez, és könyörög értünk, hiszen első szava, gondolata, imádsága értünk szól a kereszten: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek’.’ Nem kellene ennek így lennie! Úgy emlékszem, még sohasem írtam arról, milyen távol áll tőlem az a műfaj, amelynek jegyében ez a rovat megszületett. A publicisztika, az éppen időszerű - ha nem is a széles közvéleményt foglalkoztató, de az éppen fontos - kérdésekre reflektáló hozzászólás nem könnyű kenyér. S ráadásul újságunk hetilap volta miatt óhatatlanul mindig nagy a veszély, hogy észrevételeivel, hozzászólásaival elkésik az ember. A műfaj egyik legfőbb szabályát, a gyorsaságot és frissességet ilyen körülmények között nagyon nehéz, ha egyáltalán lehetséges, teljesíteni. Bár éppen manapság mintha hazai közéletünk rácáfolna erre az állításomra, hiszen olyan, hetekig napirenden lévő kérdések, témák foglalkoztatnak bennünket, amelyekről ugyan sok minden elmondható, de az sajnos nem, hogy gyorsan elvesztik aktualitásukat. Amikor a böjti időszak első vasárnapjának estéjén ezeket a sorokat írom, már sokfelé eljutott a híre annak, hogy egyházunk csendes együttlétre hívja mindazokat, akik napjaink szörnyű tragédiái fölött nem tudnak, de nem is akarnak egykönnyen napirendre térni. Reméljük, sokan meghallották a hívó szót, és ott voltak ezen az alkalmon Deák téri templomunkban. Én most - nem feledve ezeket a szívünkre nehezedő terheket - inkább arról szeretnék inkább írni, ami hitünk szerint a gyógyulás és a válságból való kilábalás lehetőségét kínálja fel nekünk. Ezzel talán még a műfaj időszerűségre vonatkozó parancsát sem szegem meg. „Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa’.’ (íjn 3,8b) Ezekben a hetekben, böjt idején hangsúlyosan is ez az üzenet áll az egyház hitének, gondolkodásának, istentiszteleti életének középpontjában. Valójában az egyházban mindig ez a fő és egyetlen téma: Isten úgy szerette a világot, hogy érte adta egyszülött Fiát (Jn 3,16), és általa minden embernek felkínálja a gyógyulás, a bűnbocsánat, a megújulás lehetőségét. Ezért amikor böjt csendjében közösségeinkben megemlékezünk Jézus Krisztus szenvedéséről, felidézzük keresztútját és kereszthalálát, ezt azért tesszük, mert hisszük, hogy nincsen üdvösség senki másban (ApCsel 4,12). Persze újra és újra tanulnunk kell, hogy nélküle nemcsak életünk végső kérdéseire nincs válaszunk, de mindennapjainkban sem boldogulnánk, ha nem részesítene bennünket az ördög hatalmát megtörő győzelmében. Nehéz ezt belátni, mert az ember magától nem tud lemondani az öndicséret himnuszairól. És mint fuldokló a szalmaszálba, kapaszkodik abba a tévhitbe, hogy azért nem is olyan rossz a helyzet, és majd ÉGTÁJOLÓ megoldjuk a problémákat... S talán valóban nem vesszük észre, hogy a teljes életre vezető keskeny úton járás művészetét mi magunktól nem tudjuk elsajátítani. Ezt csak a Jézus Krisztusban való hitben - ajándékként - kaphatja meg az ember. Nélküle még azt sem látjuk, mennyi veszély leselkedik ránk! Böjt első vasárnapjának jól ismert evangéliuma Jézus megkísértésének története volt (Mt 4,1-11). Arra minden bizonnyal emlékezünk, hogy ő végül legyőzte a kísértőt. De arra is emlékezünk, hogy az milyen támadásokat intézett ellene? A kenyérkérdés, a vallás és a hatalom körül folyt a küzdelem. Örök kérdések ezek. A mi kérdéseink is. Az útelágazásoknál, a döntő helyzetekben csak Jézus Krisztus kísértéseket legyőző ereje vezethet bennünket győzelemre. Itt van mindjárt az első, a kenyérkérdés. Ha azt hisszük, hogy ez csak a diktatúra évtizedeiben megsanyargatott egyház és keresztény emberek dilemmája volt, nagy tévedésbe esünk. Igaz, akkor gyakran hallhattak a lelkészek ilyen mondatokat: nem járhatok templomba, nem mehet a gyerek hittanra, mert akkor a fizetésemelésnél hátrányt szenvedek. Ma talán fondorlatosabb a helyzetünk, az alapkérdés mégis ugyanaz. Remélem, igen, remélem, hogy sokan magukra ismernek, amikor gyakran ismétlődő keserű tapasztalataimat így összegzem: milyen világ az, ahol az erkölcs, a tisztesség, az üzleti becsület, mivel nem hoz kellő profitot, elvesztette értékét? Senki ne higgye, hogy Isten rendjét, akaratát büntetlenül meg lehet szegni! Isten malmai - ha olykor túl lassúnak tűnnek is - őrölnek. Jaj annak, aki azt hiszi, hogy csak kenyérrel és csak a piacról él az ember! Az ördög támadásai úgynevezett vallásos életünket sem kímélik. Ilyenkor mindennapi életfolytatásunk egészen mást mutat, mint kegyeskedő szavaink. Az adok-kapok logikája határozza meg vallásoskodásunkat, és imádságaink, templomozásunk (ha van még egyáltalán), adakozásunk mögött sokszor nem is leplezetten ott van az alantas, számító gondolat: majd csak visszafizeti, meghálálja nekünk ezt az Isten! Mintha életünket, anyagi javainkat, mindenünket, amink csak van, nem tőle kaptuk volna! Bizony istenkísértés az ilyen vallásosság, s akkor nekünk is szól a kemény beszéd: miattatok káromolják Isten nevét a pogányok között (Róm 2,24). Az Isten Fiát is félre akarta vezetni az ördög, amikor azzal hitegette: ha őt imádja, neki adja a világuralmat. A hatalom kísértése sokaknak lett és lesz csapdává: Mindegy, hogyan és milyen áron, de fel kell jutni a csúcsra! Meg kell szerezni a hatalmat, mert uralkodni jó! Családot terrorizáló férfiak és asszonyok, munkatársaikat sanyargató főnökök, kis és nagy közösséget uralmuk alá hajtani akaró önjelölt népvezérek mind egy fából vannak faragva. S aki nem Istent akarja szolgálni a rábízottak javának munkálásával is, nemcsak „alattvalóit” teszi boldogtalanná, de eladja a lelkét is. Kedves olvasók, testvéreim! Nem kellene ennek így lennie, hiszen megjelent az Isten Fia, hogy lerontsa az ördög munkáit - bennünk is. Ittzés János püspök Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
