Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)
2008-02-24 / 8. szám
8 4M 20o8. február 24. FÓKUSZ ‘Evangélikus Éltó Február 25-én a kommunizmus áldozataira emlékezünk avagy kuláklistán A kuldk orosz eredetű szó, jelentése eredetileg „ököl(be szorított kéz)”, „zsugori”, illetve „nagygazda”; a Szovjetunióban a bolsevikok által egyértelműen pejoratív tartalommal megtöltött kommunista mozgalmár kifejezés, mellyel parasztok széles rétegeit bélyegezték meg, akik néhányszor tíz holdnyi földjükön növénytermesztéssel, állattartással foglalkoztak. A kemény munkával, okosan családi gazdálkodást folytató, ebből jól megélő, gyermekeit gazdálkodásra taníttató, önálló gondolkodású kulák természetes gátja volt a kolhozosításnak (téeszesítésnek). Rákosi, mint Sztálin „legjobb magyar tanítványa”, a bolsevik ideológiát egy az egyben átvette és alkalmazta. Magyarországon huszonöt hold feletti földdel a paraszt kuláknak számított, de ha egy szegényparaszt a párt útjában volt, szintén könnyen megkaphatta a kulák minősítést. A Rákosi-rendszer perekkel, rendőri, AVH-s zaklatással, internálással, megfélemlítéssel mindent elkövetett a „kulákság” felszámolására. A gazdákat kötelező terménybeszolgáltatásokkal és szándékosan betarthatatlan rendeletekkel állandóan nyomorgatták (például pénz- vagy börtönbüntetést kaphattak, ha a padláson nem volt víz, ha a rendszeresen kiküldött ávósok hernyót találtak a fán, és így tovább). A börtönben a legsúlyosabb kínzásoknak vetették alá őket. A kulákok javait, például házát eltulajdonították. Forrás: Wikipedia A lexikon rövid és tényszerű mondatai mögött több ezer megnyomorított ember élettörténete húzódik meg, akiknek a fő bűnük mérhetetlen szorgalmuk és az ennek köszönhető vagyongyarapodásuk volt. Emeljünk ki egy embert - nevezzük őt Kovács Pálnak -, és vizsgáljuk meg, tekinthetjük-e őt a kommunizmus áldozatának. Kovács Pál jóravaló asszonyt vett feleségül, akivel jól megértették egymást. Az ifjú gazda szorgalmával, jó humorával, segítőkészségével hamarosan köztiszteletre és nagy népszerűségre tett szert a faluban, ahova a házassága révén került. A helyiek befogadták, több tisztséggel is megbízták. így lett például a helyi gazdakör vezetője, majd később - ágostai hitvallású evangélikusként - új gyülekezetének a felügyelője. Ajtaja nemcsak hogy nyitva állt a segítségre szorulók előtt, de ő maga is észrevette, ha valahol szükség volt rá. Ha kellett, akár kutat ásott, vagy éppen a gyülekezet orgonájának az árát előlegezte meg. És mivel megtehette, szívesen tette. Mint ahogyan említettük, a munkát nem kerülte, így vagyona is igen szépen gyarapodott. Közben eladta a szülőfalujában megörökölt családi földjeit, és az értük kapott összegből földeket vásárolt, hogy még többet dolgozhasson. A húszas évekből fennmaradt földvásárlási szerződéseken még „tekintetes Kovács Pál”-ként szerepelt a neve. Az 1945 után az országban bekövetkezett politikai fordulat következményeként előállt változások közül e megszólítás megszűnése volt a legkisebb a gazda életében, jól ismert a történelemből, hogy 1948-49 után a gazdaságot központi irányítás alá vonták, a mezőgazdaságban megkezdődött a kollektivizálás. A falun élő embereket a tulajdonukban lévő kataszteri holdak alapján „osztályozták”, és kialakult az „új ellenség”: az „osztályidegen” kulák réteg. Kovács Pálék vagyona négy holdnyival túllépte a bűvös huszonötös számot - a gazda meg is kapta neve mellé a „K” jelzést, és elvették a földjeit. Ám nemcsak a magántulajdont érintette a téeszesítés, hanem többek között az egyházi birtokokat is. így a hatalom képviselői őt is megkeresték ez ügyben mint a gyülekezet felügyelőjét. A válasza, hogy ebben csak a presbitérium dönthet, nem tetszett a szervezőknek, ezért ettől kezdve minden héten jelentkeznie kellett a megadott időben a megadott rendőrkapitányságon. Az egyházi földeket pedig természetesen elvették. A kuláklistán való szereplés Kovács Pálék életében nemcsak a földelkobzást jelentette, hanem azt is, hogy katonasorba került fiait kényszermunkára vitték. Ez nem a hagyományos katonai szolgálatot jelentette, hanem azt, hogy különböző objektumokat építettek rossz körülmények között. A kényszermunkát végzők helyzete Nagy Imre politikai színre lépése után némileg javult, már nem kellett a likvidálástól tartaniuk, sőt a leszerelésben reménykedhettek. Ez a Kovács fiúk életében a kényszermunka megkezdése után huszonnyolc hónappal következett be. Ám a család nem örülhetett sokáig az együttlétnek, mert a következő hónapban, vagyis 1953 novemberének a végén az utcán egy szál kabátban ültették be az édesapát azoknak a bizonyos fekete autóknak az egyikébe és vitték az egyik fővárosi ÁVH-börtönbe. Családtagjai hosszú hónapokig azt sem tudták, hogy hol van, és hogy egyáltalán él-e még. Hát élt, és a sok kegyetlenkedés és kínzás ellenére csoda, hogy még élt. Az arra kijelölt személyek a börtönben a legváltozatosabb módokat találták ki, hogy minél elviselhetetlenebbé tegyék a fogvatartottak életét és vallatását. Azon a kegyetlenül hideg télen talán az a januári néhány nap volt számára a legszömyűbb, amelyet egy olyan helyiségben kellett egy szál alsónadrágban eltöltenie, ahol csak rács volt az ablakkivágáson, de üveg benne nem. Három hónapi fogva tartás után koholt vádak alapján a Fővárosi Bíróság, majd két hónappal később a Legfelsőbb Bíróság ítéletet hozott az ügyében: három év és hat hónap börtönbüntetésre, a közügyektől való tízévi eltiltásra és teljes vagyonelkobzásra ítéltetett. Márianosztrára került. Az otthoniak közben pedig átélték a házkutatás szörnyűségét, bár az is igaz, hogy a kiküldött emberek az elítélt tulajdonában kutakodtak csak. A ruhás ládája aljában, vesztére, megtalálták a Magyar Futár című néplap egyik 1941. évi számának néhány lapját. Valójában csak a ruha védelmére tették bele, ám az, hogy valakinek az előző rendszerből származó sajtótermék van a birtokában, akkoriban megbocsáthatatlan- nak számított. Mindemellett az adó és a beadási ráta tízszeresét kellett a családnak fizetnie, illetve beszolgáltatnia. Ezt sokszor szinte lehetetlen volt teljesíteni. Kovács Pál 1956 júliusának az elején szabadult. Még négy évig élt legyengülve, betegen; hatvanévesen temették el. Egy ember és egy család története néhány mondatban. És a konklúzió? Döntse el mindenki maga, hogy méltán idéztük-e meg őket a kommunizmus áldozatainak emléknapján. ■ -A-A Fenyvesi László emlékezete Nagyon régen, 1968 tavaszának egyik vasárnapján egy fiatalember tartotta az istentiszteletet a hódmezővásárhelyi evangélikus templomban. Megilletődve, szépen beszélt, hiszen ebben a városban született, ismert minden zugot, a lábbal fújtatott orgonát és kint a kertet is. Emlékszem, mintha tegnap lett volna; mikor kinyitotta az apánktól kapott Bibliát, hogy felolvassa a kijelölt igét, hirtelen meleg arany fénnyel nézett be a nap. Oldalt állt Samu Katalin, a zseniális szobrász, Szokolay Sándor vendégként a soproni líceumból, egy szegedi család, amelynek tagjai a rendőrségi zaklatások elől menekülve ide jártak lelki gyógyulásra. Nagy drukkal hallgatta Takács János lelkész is, aki az útba indító volt. Múlhatatlan kép: mindenki szép és fiatal. A jézusi példázat, a lépesméz-ízű zsoltárok kitüzesítették az arcokat... Azután váratlanul minden összetört. Gonosz kezek mintha követ dobtak volna az emberekre. A szobrászt mellőzték, a zeneszerzőt hallgatásra ítélték. Fenyvesi László evangélikus lelkészt pedig a halálba kergették! Mély hite, tanítása miatt; hiszen a diákok szerették, hívás nélkül is lelkesen látogatták könyvekkel zsúfolt szobáját. De az igazi ok mégsem ez volt. A szószékről gyakran illette bíráló szavakkal az akkori zsarnoki hatalmat, és ezzel magára vonta végzetes haragját. Harmincegy éves volt, amikor az állambiztonsági rendőrség emberei agyonrugdosták. Ha élne, most lenne hetvenéves. Bizonyára csodálkozna, hogy rá emlékezünk, hiszen gyorsan lepergett életében Fenyvesi László szerényen és csendesen munkálkodott. Sok hasonlóságot érzek a lengyel pap, Jerzy Popieluszko és Fenyvesi László sorsa között. Az el nem tiporható hit, az el nem némítható igaz szó küldetéses férfi- ai voltak. Ellobbantak fiatalon, alig hagyva maguk után valami jelet. Hamvas Bela, a 20. század egyik legnagyobb gondolkodója azt írja valahol, hogy Isten a le nem írt verseket, regényeket, esszéket is számon tartja, minden jó szándékunkról tud, és megjegyzi örök tanulságul. Ezért hiszem, hogy Fenyvesi László élete nem volt hiábavaló. Itt van velünk a vásárhelyi, a békéscsabai, a csákvári templomok mély csendjében, fölzengő orgonamuzsikájában, a tiszta tekintetekben, a gyermekek mosolyában. Bibliai megpróbáltatásában, mint egyéb sorscsapásaiban is annyiszor, az élet győzelmét láttam. Előttem van utolsó képe: fáradt arca magasból néz rám, az Erdélybe induló busz ablakából integet, de a tekintete, mécsesként világló két szeme a halál éjszakáján mélybe zuhant. Belém és mindannyiunkba örök reménynek. ■ Fenyvesi Félix Lajos Hóhér, vigyázz! Beszélgetés Siklósi Beatrix és Matúz Gábor rendezővel Wittner Máriáról készült portréfilmjükről Fogyatkozó a nemzetünk, s egyre kevesebb a példaképünk, akik összetartják, és erkölcsi erejükkel felragyogják a nehéz múltat és a jövőt. Wittner Mária egykori 1956-os forradalmár, siralomházban megőszült fiatal, halálra ítélt, majd a lehajtó Isten kegyelméből örök rab fájószép alakja a dicső napoknak. Ostyafelmutató, tiszta asszony. Igazságot hirdető és tanító. Hulló országát magához ölelő, aki mikor fáradtan hazatér, leül öreg varrógépe mellé, hogy magyar zászlókat varrjon, és velük biztassa embertársait. Siklósi Beatrix és Matúz Gábor többéves előkészület után, 2007 augusztusában kezdte forgatni a filmet Wittner Máriáról, hogy megmentsék a történelmi emlékezetnek egy nem mindennapi életút legfontosabb pillanatait. A két rendezőt munkájukról, a közelgő bemutatóról kérdeztem az Echo Televízió emeleti szobájában.- Megdöbbentett, hogy eddig csak rö- videbb beszélgetések készültek Wittner Máriával - kezdi Siklósi Beatrix. - Olyan film még nem született, amelyben megpróbálják a hozzá közel álló embereket megkeresni, filmes eszközökkel utánamenni az ő élettörténetének. Ezért gondoltuk, hogy jó volna egy ilyet készíteni. Tavaly elkezdtük már, s szerettük volna befejezni Mária hetvenedik születésnapjára, de amikor meghirdette, hogy 2008 „a megtorlás éve” lesz, úgy éreztük, nem csúszunk ki az időből.- Merre jártak, kikkel beszeltek?- Elmentünk olyan helyekre, ahol korábban nem nagyon jártak műsorkészítők. Megkerestük a Máriát annak idején szeretettel nevelő kedves apácákat, akik még mindig élnek, s teljes szellemi frissességgel idézték föl a régi éveket. Megdöbbentő volt, hogy milyeif kristálytisztán emlékeztek rá. Mária egyik fontos feladatának tartja, hogy járja az országot, illetve a határon túli részeket, és fölvilágosítsa az embereket, főleg a fiatalokat 1956 igazságáról. Voltunk egy cellatársánál Pécsett, akivel együtt szenvedett a börtönben. De sokakat nem tudtunk megszólaltatni, mert már nem élnek. Elkísértük Máriát tavaly október 23- án, s megbizonyosodtunk róla, hogy félelmetes energiái vannak: reggeltől késő estig járta az országot, és szívszorító beszédeket mondott. A fiatalokkal való jó kapcsolatát tartja a legfontosabbnak, azt, hogy az ifjabb generációba is átültesse a forradalmat, a megélt történelmet. Rendszeresen jár Pongrátz Gergely kiskunmajsai múzeumába, a Kárpátmedencei fiatalok számára szervezett nyári táborokba, de a Sziget fesztiválra is rendszeresen kilátogat.- Jutott-e idő a Kisfogház felkeresésére?- Mária régóta nem járt ott, de most eljött velünk. Újraélte velünk azokat a börtönben töltött hónapokat, heteket, amikor mellőle vitték el a bajtársát, Katit, akit annyiszor emleget! Nagyon megrázó beszélgetésnek lehettünk tanúi az akasztófa árnyékában. Számára a mai napig érthetetlen és furcsa, hogy ő képviselő asszonyként jár a „Fehér Házba”, és mindig érzi fogva tartásának szörnyű nyomását. Wittner Mária- Gazdagodott-e az Ön Wittner Mária-képe a film után?- Számomra döbbenetes az ő sorsa. Mélyről jött ember. Szülők nélkül, család nélkül egy fiatal nő elindul az életbe; sehol senki nincs, aki komoly támasza lenne. Iszonyú nehéz lehetett neki az utcán élve megtapasztalni a világ kegyetlenségeit. Mária számomra mindig a kö- • zösséget jelenti. Fontos, hogy emberek között legyen, a nemzetet, a közösséget szolgálva próbáljon létezni. Megerősített abban is, hogy igazi forradalmárrá a börtönben vált. Akkor mélyült el benne mindaz, amit tizennyolc-tizenkilenc évesen a barikádokon fegyverrel megtapasztalt. És az is, hogy az életében ott van a Jóisten. Isten arra állította, hogy ha nehezen is, mélyről jövően is, de végigcsinálja ezeket a korszakokat, és mind a napig dolga van. És úgy érzi, Isten új és új feladatokat ad neki, és hozzá erőt is!- Nem sokkal tudom kiegészíteni Bea szavait - mondja a másik rendező, Matúz Gábor mosolyogva. - Talán annyival, hogy nem szokványos portréfilmet készítettünk. Egyediségéhez az is hozzájárul, hogy látható és hallható benne Wosz- lavik „Gazember” László zenész is, aki örömmel jött, és játszott nekünk. Végigkísérte a főszereplő sorsát, tangóharmonikájával összekötve a 20. század harmincas éveit az 1956-os forradalom és szabadságharc időszakával, no és persze napjainkkal. Gyönyörű népdalokat játszott, az akasztófa tövében pedig Kos- suth-nótát. A filmben egyébként kiemelt szerep jut a zenének. Waszlavik mellett sok részletet a képek közé-alá szerkesztettünk Jenei Szilveszter, Adorján András és Kocsis L Mihály 1956 - Aki magyar... című, véleményem szerint méltatlanul keveset hallható rockoperájából, de feltűnik majd a mozivásznon egy fantasztikus hangú erdélyi énekes, Bokor Tünde is. Feltétlenül meg kell említenem, hogy van egy kis médiaiskola, a MAMI - Magyar Médiaiskola -, ennek néhány tehetséges hallgatója ugyancsak részt vett a munkálatokban. Az egyik fontos részt a diákok rögzítették Mária dunakeszi otthonában.- Ha jól értem, van még munka a filmmel kapcsolatban...- Sokfelé jártunk, összeszedtük a vallomásokat, ezeknek érlelődniük kell az emberben, hogy végül megtaláljuk a legjobb megoldást. Az a célunk, hogy ez a film az idősebb korosztályhoz éppúgy szóljon, mint a fiatalokhoz. Üzenetünk ne egy távoli dolog legyen, hanem mind a mai időkig a hétköznapunkat meghatározó történet. Azt akarjuk, hogy a lehető leghitelesebben mutassuk föl ezt az emberi, a maga módján tiszta, rettenetesen megszenvedett életet. Február 24-én, a kommunizmus áldozatai emléknapjának előestéjén lesz a bemutató az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Bízunk benne, hogy később minél több emberhez eljut ez a fájó-szép vallomás. ■ - Fenyvesi-
