Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)
2008-02-24 / 8. szám
‘Evangélikus ÉletS ÉLŐ VÍZ 2008. február 24. 9 Céltalanul HETI ÚTRAVALÓ Kedvenc kávézómban szürcsölgetem a feketémet. A helyiség hatalmas ablakai félig zárt térre nyílnak, áruházak és egy orvosi rendelő övezik a területet. Közösségi tér - mondják a várostervezők. Valóban, a forgalom elől elzárt, parkosított rész kiválóan alkalmas a találkozásra; élnek is a lehetőséggel a városrész polgárai. Szép időben kismamák sétáltatják kicsinyeiket, idősek ülnek a padokon, gyermekek szaladgálnak a selymes pázsiton. S természetesen nem hiányoznak a fiatalok sem, ide járnak a közeli középiskola tanulói. Szemmel láthatóan otthonosan érzik magukat. Hángosan, harsányan, időnként tolakodóan viselkednek. Megijesztik, megtréfálják a lassan haladó időseket. A kávézóból látom, amint feketébe öltözött fiatalok - ők a „darkosok” - jönnek éppen, s szertartásosan, szigorúan három puszival üdvözlik egymást. Mindenki mindenkit, így meglehetősen időigényes a procedúra. A másik irányból vad, csaknem ijesztő külsejű fiatalok közelednek; a hideg idő ellenére is csak kantáros nadrágjuk takarja meztelen felsőtestüket. Hajuk, mint valami taraj, az ég felé mered, minden tincs gondosan másmilyenre van színezve. Gondoskodnak róla, hogy mindenki „megcsodálja" őket. Hangosan, idétlenkedve, lökdösődve közelednek a hármas szám bűvöletében puszilkodó csoporthoz. Majd egyesül a két társaság, kisebb gyalogos dugót alkotva. Mindegyikük hangosabb akar lenni a többieknél. Repkednek a trágárságok, s szinte füstoszlop száll a kis csoport felett, mivel mindenki dohányzik. Senki nem siet. Kényelmesen lötyögnek, szemmel láthatóan nem riasztja őket a közelgő szürkület sem. Önkéntelenül felmerül bennem a kérdés: nincs más, hasznosabb, értelmesebb dolguk ennél? Embert próbáló feladat, szellemet, jellemet fejlesztő kihívás? Nem lehetne másként, értelmesebben eltölteni az időt? Nem, nem fogom javasolni, hogy idejükét csak és kizárólag filozófiai-teológiai művek tanulmányozásával töltsék, és nem kívánom azt sem, hogy súlyos olvasót lóbálva dogmatikai kérdéseket biflázzanak, sőt az sem elvárásom, hogy lányok és fiúk egységesen sötét színű ruhában jelenjenek meg nyilvános helyen, mely bokánál, csuklónál és nyaknál gondosan zárva vagyon. Világos, hogy a fiataloknak kell szabadidő, s hogy ezt legszívesebben egymás társaságában töltik el. Ám a végletek között kell, hogy legyen átmenet! Kell, hogy folyjon értelmes beszélgetés, kell, hogy - ha felszabadultan vannak is együtt - figyeljenek egymásra, kell olyan színtér, ahol nem a felszín, a külsőség, a feltűnés és a hangerő az elsődleges érték. Ha ezek a fiatalok ebben a korban nem látják, hallják és tapasztalják meg, hogy van más lehetőség, hogy igenis van alternatíva, talán már soha nem fogják. Pedig vannak, vagyunk, akik - állítólag - tudják, tudjuk ennek a titkát s azt is, hogy hol hallhatunk,'olvashatunk erről. Idén a Biblia éve van, nyárra ifjúsági találkozóra invitálnak a szervezők. Nagyon fontos lenne, hogy eljusson hozzájuk és a hasonlókhoz is az üzenet. Enél- kül ugyanis sem társadalomnak, sem egyénnek, sem fiatalnak, sem idősnek - nincs remény. ■ Gyarmati Gábor Emberek halászává teszlek... A közelmúltban az a néhány szó, melyet Jézus mondott Péternek elhívásakor - Emberek halászává teszlek... -, egy beszélgetés során más, az eredeti jelentést újjal kiegészítő értelemben, elemi erővel hasított belém... Ismerősöm negyvenedik éve felé közeledő számítástechnikai szakember, egy hazai telekommunikációs multicég jól fizetett alkalmazottja. Filozófiájára leginkább az egzisztencializmus és szubjektív idealizmus materialista alapon nyugvó (!) „sajátos” keveréke jellemző, melyet ő különlegesnek és felsőbbrendűnek hisz. Ha találkozunk - ami ritkán esik meg-, sokszor szembekerül egymással kettőnk gondolatvilága: az övé, az általa szellemi rabnak tartott és lesajnált vallásos emberek hitének fenntartását a társadalmi nyugalom és önkéntes törvénytisztelet érdekében végző egyházak tevékenységének elemzésével, és az enyém, a kegyelemből, Jézus Krisztus minden bűnt eltörlő áldozatából és Isten végtelen szeretetéből megélhető élet bizonyságtételével... Nem csoda, ha nem nagyon értjük meg egymást. Egy ilyen beszélgetés alkalmával elmondta, hogy ő - annak ellenére, hogy a magyar átlaghoz képest jól fizetett, anyagi gondtalanságban élő alkalmazott - voltaképpen csak egy gályarab. A nagy multicégek olyan „gályák”, ahol tisztában vannak vele: akkor haladnak a versenytársnál gyorsabban előre, ha mindenki „önként és dalolva” húz, ezért elhitetik az emberekkel, hogy nem is rabok, és szabad döntésük van. Egészen színes és érdekes világ képei jelentek meg előttem, amint a rá jellemző érdes humorral sorolta a modern „multigálya” tulajdonságait és a rajta utazók dolgait. Például azt, hogy a gályaraboknak választási lehetőségük van, mikor tartanak a nap folyamán öt perc szünetet, amely alatt a cég „ajándékaként” megihatnak egy teát. Időnként eleveznek az olasz Riviérára, és ott kinézhetnek a kis kerek ablakokon, megszemlélhetik a parton sütkérező gályatulajdonosok és családtagjaik villáit, és szabadon gyönyörködhetnek a csodaszép tájban. A cég mindig biztosítja a legmodernebb evezőt, a mit tudom én, mekkora átviteli sebességű „hiper-szu- pert”, párnázott rudasat. Az ülésen évente kicserélik a huzatot, és nem láncolnak le senkit; át lehet menni egy másik gályára. A hajcsárnak (menedzsernek) jóval több izmát kell megdolgoztatnia, mint az evezősöknek; neki nemcsak a háta és a karja fárad el (neki az os- torcsattogtatástól), hanem a nyaka is bemerevedik az örökké fölfele tekingetés- től, és a lába is elfárad az evezősök rug- dosása miatt. Egyetlen probléma van csak ezzel a „luxusgályával”: a nem vagy csupán gyengén teljesítő hamar a tengerben találhatja magát. Mivel állandóan fel lehet venni izmos, fiatal és kipihent evezősöket, akik epedve várják, hogy felkerüljenek, az idősödő, petyhüdt izmú, a váratlan, éjszakai és hétvégi külön evezést a családra vagy a munkaszerződésre hivatkozva elutasítókat egyszerűen kipenderítik a hajóról. De ugyanúgy kipenderítik a hajcsárt is, ha csak egy pillanatra is úgy tűnik odafent a tulajoknak, hogy a másik gálya gyorsabban halad az övéknél. És a „szerencsés” fent maradók a kis ablakokon át lesik, hogyan fuldokolnak a kihajítottak, és hogyan küzdenek az elemekkel reménytelenül azok, akik megpróbálkoznak kicsiny csónakjaikon egyedül boldogulni. „De hát ez nagyon szomorú élet; téged nem bánt, hogy mindezt tudod, és mégis részese vagy?” - kérdeztem tőle. A válasz nem lepett meg túlzottan: mivel ez az élet, aki élni akar, annak a gályán kell lennie! Gályatulajdonosnak lenni nincs esélye, hajcsárnak lenni nincs gyomra, marad az evező. És örül, hogy nem dobják ki. De ezért meg is tesz mindent. Sanyargatja a testét, ebédidőben evés helyett edzőterembe jár, otthon is alig eszik, hogy alakja fiatalos maradjon dacolva a korral és az idő múlásával. Mivel csak saját magára van ideje és ereje, házassága tönkrement, fia az elvált szülők gyerekének kettészakított életét éli. És végül, hogy teljesen a gályának adhassa életét, hazaköltözött a szülői házba, hogy semmire ne legyen gondja, mert a regenerálódásra kell az időt fordítani, nem a problémákra. így tehát, negyven felé, családját elhagyván újra gyerek lett, és boldog. Ezt hallva nagyon mély sajnálatot éreztem, de valami földöntúli boldogságot is. Hiszen Jézus megmondta, ezt is tudta előre! Emberek halászává teszlek' A „multigálya” feleslegesnek ítélt „selejtje”, a gyenge, idős vagy csak egyszerűen a rabszolgaságra nemet mondó, tengerbe hajított tömegek is a kihalászandó kincsek Jézus számára! Szeretné, ha a gályázók is elfogadnák őt, de eléggé gőgösek és magabiztosak, ezért nincs sok esély rá, bogy időben megértsék: az ő biztonságuk is Istenen múlik, és nem tudhatják, egy vihar mikor zúzza porrá egész életüket. És akkor az, aki sose készült arra, hogy ússzon, reménytelenül fuldokolni fog. Talán akkor majd észreveszi, amit a kis kerek ablakból sosem látott, hogy Jézus ott áll, újra és újra kiveti hálóját, és kimenti a hozzá kiáltókat. Onnan, a magas bárkából nem látni, ahogyan a megmentettek boldogan élnek a biztos parton, amely nem a gályatulajdonosok Riviérája, hanem a másik part, ahol Jézus az úr. A gálya igazi ura pedig maga a sátán, mert csak ő képes arra, hogy elhitesse valakivel, hogy élete dele felé közeledve egy boldogtalan, elhagyott család, az újfent „gyermekké” lett felnőtt fiú miatt örökösen aggódó, bánatos szülő, a beosztottjai szabad idejével és éjszakáival is korlátlanul rendelkező gályatulajdonos és a mindezért „jutalomként kapott” busás anyagi haszon az élet normális menete, sőt a boldogsághoz vezető út! Tudom, nem könnyű manapság más- ■ hogy élni, mint ahogy a „multik” diktálják. Aki nem képes versenyben maradni, azaz nem huszonéves, friss fiatal körülbelül tizenöt évnyi munkatapasztalattal (mert az ember szinte azt érzi, csak az ilyenek kapnak munkát), vagy aki nem tudja elfogadni, hogy gályarab legyen, feláldozva családi boldogságról, gyermekekről és emberhez méltó életről szőtt álmait, a munkaerőpiacon értéktelen. És ha elfogadja is, és feláldoz mindent és mindenkit, akkor sem garantál neki semmit a „gálya”. Én innen, a „másik partról” üzenem minden kétségbeesett fuldoklónak és gályarabnak, hogy ne féljenek, hanem higgyék el, Jézus tényleg kimenti, kihalássza őket, ha hozzá kiáltanak. Tudom, ebebn hinni a legnehezebb. Számukra talán ezért is különösen fontos, nagy üzenet lehet, hogyjézus első tanítványainak pont halászokat hívott el... ■ Dr. Ajtony Zsoltné Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára. (Lk 9,62) Böjt 3. hetében az Útmutató reggeli és heti igéi Isten Bárányának, Krisztusnak a követésére hívnak, nem titkolva az „imitatio Christi” akadályait, de örömét sem. így kezdődött: Keresztelő János bizonyságtétele nyomán - Jme, az Isten Báránya!" (Jn 1,29.36) - az ő két tanítványa Jézus követője lett. Két másik névtelen ember is azt mondta: „Követlek, Uram, de előbb... ” (Lk 9,61) Jézus Urunk vezérigénk szavaival a tanítványság akadályaira utalt. Anyagi kényelem, munka vagy elfoglaltság, család és barátok: semmi sem lehet az első helyen; Krisztusnak versenytárs nélkül kell uralkodnia a szívünkben! Ezért kérhetjük őt: „Tekints reám, és könyörülj rajtam, mert szegény vagyok ” - „Szemeim mindenkor az Úrra néznek mert őszabadítja ki lábamat a csapdából.” (GyLK 686,11) Pál is kér: „Legyetek tehát Isten követői, mint szeretett gyermekei, és éljetek szeretetheti...” (Ef 5,1-2) Csak úgy élhetek a világosság gyermekeként, ha (Asmussen vallástételével) „ellene mondok az ördögnek, lényének és minden munkájának, az istentelen gonosz világnak és saját bűnös testemnek és véremnek. Átadom magamat a Szentháromság Istennek, az Atyának, a Fiúnak és a Szentlélek- nek, hogy övé legyek mind az én boldog végemig.” Jézus követésének előfeltétele az önmegtagadás és a kereszthordozás: „Ha valaki nem hordozza a maga keresztjét, és nem jön utánam, az nem lehet az én tanítványom.” (Lk 14,27) Luther szerint: „Bár a keresztet nem azért vállaljuk, mintha ezzel remélnénk üdvözülni vagy csak a legcsekélyebb érdemet is szerezni, mégis Krisztus példája szerint szenvednünk kell, hogy hozzá hasonlóvá legyünk.” Jób Istenhez fordul panaszával: négy .Miért.. .7 kérdése közül az első:,Miért nem veszed le rólam a szemed?" (Jób 7,19a) S mikor az Úr megismerteti magát, kérdései megoldódnak; mert - mint Jób mondotta - „aak hírből hallottam rólad, de most saját szememmel láttalak" (Jób 42,5). Dáviddal együtt kérhetjük: „Őrizd meg lelkemet, és ments meg engem, ne vallják szégyent amiatt, hogy benned bíztam!" (Zsolt 25,20; LK) Jézusunknak ismeretlen szimpatizánsai is vannak, s a nevében szolgálnak. „Ne tiltsátok el (...), mert aki nincs ellenünk az mellettünk van." (Mk 9,39.40) A Jézussal egy hajóban utazó keményszívű tanítványok a két kenyércsoda ellenére sem értik, hogy a mindenség Ura meg tudja oldani az akkori kenyérhiányt is. „Van szemetek és mégsem láttok.. .7 (Mk 8,18) Tanítványai „kiképzése” során, „bevetésük” előtt Jézus arról is beszélt, hogy ki nem méltó őhozzá. Minden, ami Jézus és közém áll, az bálvány, és elválaszt tőle; lehet az a családtagjaim vagy önmagam szeretete. De aki .elveszti életét énértem, az megtalálja azt” (Mt 10,39). Az Emberfia visszajövetele előtti idő hasonló lesz Lót napjaihoz; ám a földi dolgokhoz való ragaszkodás veszélyezteti örök sorsunkat! „Aki meg akarja tartani az életét, elveszti, aki pedig elveszti, megtartja azt." (Lk 17,33) Ma még az Úr „Jézus hív: »Jertek énutánam!«” „Kövessük őt, a drága Mestert!” (EÉ 438,1.5) ■ Garai András Az idei Szélrózsa témája Jelen írásunkban a Szélrózsa találkozó témájáról - „Hol a határ?” - adunk hírt dr. Orosz Gábor Viktornak, a munkaterület felelősének a szavait idézve. * * * Ami a Szélrózsa eddigi szervezésében nagyon megragadott, az a csapatmunka volt. Jó együtt „ötletelni” és tervezni olyan emberekkel, akiknek a kőszegi találkozó sikere legalább olyan fontos, mint nekem. A Tízek egyikeként és az előadások-fórumok munkaági vezetőjeként első nagy feladatom a találkozó témájának megfogalmazása volt, amely egyébként már a kőszegi helyszín eldöntése előtt kezdett kirajzolódni. SZÓSZÓRÓ Ijjúságirovat-gazda: Frenyó Anna szexualitásban, az elmúlásban és a születésben, személyes életükben vagy akár az egyszerű hétköznapok eseményeiben. 2007 augusztusától az Evangélikus Hittudományi Egyetem megbízott egyetemi lelkésze vagyok, így egy vidám teológusközösség tagja; társaságuk már e pár hónap alatt sok jó élménnyel ajándé„Hol a határ?” - ez a kérdés egyike azoknak, amelyek kisgyermekkorunktól fogva elkísérnek bennünket.‘Eleinte külső határainkkal bajlódunk, majd a belsőkkel is. Mit szabad és mit nem szabad megtennünk? Határokat sértünk, vagy éppen a miénket lépi át valaki, ami lehet kellemes, de nagyon kellemetlen is. És milyen jó, ha határtalan örömről vagy a határtalan szabadságérzetről beszélhetünk! Szóval a határ lett a találkozó témája. Most barátaimmal -Smidéliusz Andrással, Gáncs Tamással és Szabó B. Andrással - próbálunk olyan előadókat felkérni és a találkozó számára megnyerni, akik érthető módon beszélnek majd nekünk a határokról a művészetekben, á filozófiában, a teológiában, a szerelemben és a kozott meg (remélem, e sorokat ők is olvassák!). Két keresztnevem közül inkább a Viktort használom, bár egyik professzorom néha így nevezett: Gábor, aki Viktor. Feleségem, Veres Andi a kőszegi találkozón is fellépő Palinta társulat vezetője. Gyerekeknek muzsikálnak és bá- boznak - nagyon jól! Mindennek haszonélvezői a családi együtt zenélések során fiaim: a kilencéves Bálint és az ötéves Marcell (képünkön). Örülök, hogy a Szélrózsa-bloggal a szervezés interaktívvá vált. Jó látni a sok hozzászólást M. C. Escher képeihez is, amelyek egyébként az előadások és fórumok vitaindítói lesznek... Hajrá, Szélrózsa! ■ Frenyó Anna
