Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)
2008-12-21 / 51-52. szám
‘Evangélikus Életéi FORRÁS 2008. december 21-28. 7 KARÁCSONY ÜNNEPE - Róm 5,18-21 Árvízveszély! Legkésőbb felnőttkorra megtanuljuk vagy megtapasztaljuk, hogy az ünnepeknek minden kultúrkörben megvannak a megszokott kellékeik, figuráik. Mára rendelt igénk azonban nagy ívben kerüli a közhelyszintig alkalmazott pásztorhangulatot meg a jól ismert idilli jeleneteket. A textus második fele az alkalom szemszögéből nézve kissé szokatlan, de rendkívül markáns képet hoz elénk. Életkor- és lakhelyfüggően eltérő élményeink lehetnek az árvízről. Van, aki csak a tömegkommunikációs csatornákon keresztül szerez róla rendszeresen tudomást. Van, aki hivatásszerűen védekezik, más inkább alkalmanként, személyes érintettsége miatt. És ismerünk katasztrófaturistákat is. ' Győrben átéltük az évszázad árvizeként emlegetett helyzetet, amikor bár bő fél méterrel dőlt meg az addigi történelmi rekord, az „evangélikus sziget” mégis károk nélkül vészelte át mindezt. Katonaként a védekezés kemény, de nélkülözhetetlen feladata az osztályrészünk. Számítunk az árra, de igazán nem várjuk, és nem reklamálunk akkor, ha egykét évben kimarad a veszély meg az utána való takarítás és helyreállítás. Vannak bolygónkon olyan vidékek is - jószerével szinte minden bibliai táj idetartozik amelyeknek a lakói várják az Karácsony második napjára már csitul az ünnep felszínes tombolása, túl vagyunk az ajándékosztó szentestén, az ünnepi vacsorán, csalódtunk a tévéműsorokban, megvolt az ünnep első napján a templomozásunk; lassan felmerülhet egyesekben az igényes kérdés, mi is történt valójában karácsonykor. S mi történik ma? A magyar közvélemény-kutatók egy része érzékelhető örömmel hirdeti, hogy a lakosság hány és hány százalékának nincs már fogalma a karácsony igazi tartalmáról, és a lehangoló, negatív százalékszám esztendőről esztendőre makacs módon egyre csak növekszik. Hiszen végül mi is történt? Nem kellett dolgozni - tisztelet az ügyeletes kivételnek és talán több harapnivaló került az asztalra, és - együttérzés a növekvő kivételnek - többet lehetett aludni, és több lett a THM-es kölcsön, mert hát ajándékot muszáj volt venni. Ennyi történt? János evangélista mély értelmű, első számú levelének szíve közepe a kijelölt igeszakasz. Érdemes lenne újra és újra elolvasni, és minden egyes során, szaván, kulcsfogalmán csendben elgondolkodni, ha már úgyis mulandóban az ünnepi parádézás, a felszín sziporkája. Elégett már a legtöbb csillagszóró is, az ajándékok egy része sem működik már. Egyszer egy neves igehirdető az igeszakasz felolvasása után azt mondta: „Testvérek, én ehhez nem teszek hozzá semáradat érkezését, hiszen túlélésük függ tőle. Ilyen a Nílus vagy a Jordán vidéke, de számos olyan terület van nemcsak a sivatagban, hanem akár a Földközi- vagy még az Adriai-tenger medencéjében is, ahol az év egy részében (akár a nagy részében is) száraz lábbal át lehet kelni a folyómedren. A térkép - szaggatott vonallal -jelöli ugyan az időszakos folyót, de a helyszínen csupán egy meglehetősen szemetes, száraz árkot láthatunk. Amikor beköszönt az esős évszak, az első vékony vízfolyást gyakran megre- keszti valami, amíg a mederben felgyülemlett víz el nem éri azt a kritikus tömeget, amely ezt az akadályt lassan megmozdítja, majd elsodorja. Néhány óra, esetleg pár nap alatt minden szemetet magával visz az áradat, a meder tiszta lesz, és az éltető víz eljuthat oda, ahol várják. A törvény és a kegyelem, a törvény és az evangélium feszültsége Pál leveleinek gyakori témája. A törvény nevelőnk - olvashatjuk egy másik helyen -, bűneink feltárója. Minél komolyabban vesszük a törvény szavát, annál több hibára derül fény. A pontos diagnózis kétségtelenül fontos, de önmagában nem elég a gyógyuláshoz. Ez utóbbi csak egyetlen úton lehetséges, bármekkora divatjuk van is ma az alternatív megoldásoknak. Vannak olyan helyzetek, és ez tipikusan az, ahol nem lehet szó öngyógyításról, mert az mit, hallgassátok meg újra ezt az igeszakaszt, magáért beszél.” S felolvasta másodjára is. Majd azt mondta, hogy ő másodjára sem tesz hozzá semmit, harmadjára is felolvassa. Nem tudom, meddig ismételgette a felolvasást, de tisztelettel és szeretettel javaslom soraimra tévedt olvasó testvéreimnek: olvassátok el többször ezt a megadott igeszakaszt! Csodát, szikrázóan, csillagszórósan szép csodát olvashattok, láthattok, élhettek át, ha engeditek szíveteket többszörösen elmerülni János remek stílusban megfogalmazott igeszakaszában. Amivel kezdődik, azzal fejeződik is be az ige: a létezés második legnagyobb csodájával. Mert az első legnagyobb csoda maga a létezés (Heidegger német filozófus után szabadon). De ha már van a létünk, akkor aktívan létezünk. Embermódon küzdünk, olykor sírunk, kevésszer örülünk, folyton tanulunk, állandóan öregszünk, nem ritkán kudarcot vallunk, valahogy talpra állunk, orvoshoz megyünk, vérnyomást méretünk, görcsölünk, szeretteinkre várunk, hajunk fehéredik vagy elvész, és családtagjaink egyszer csak koporsót rendelnek nekünk, amihez már hozzá sem szólhatunk. Egy folyamat sodort tárgyai vagyunk, csak a tárgyakhoz képest nekünk érzékeny szívünk, antennalelkünk van. Megrendülve töprengünk: honnan, hová, hogyan? Töprengéseink közepette szólalhat önáltatás vagy önámítás lenne csupán. Sem az idő, sem ennek természetes emberi velejárója, a feledés nem hoznak, mert nem is hozhatnak megoldást. A megoldás a bajok forrásának és következményének eltörlése. (Nem az elkenése!) Nem kell most csodareceptet keresni, hiszen a gyógyulás lehetősége elvben mindenki számára ismert lehet: a kegyelem. Isten kegyelme Jézus Krisztusban öltött testet, hogy az elvont, filozofikusan személytelen fogalomból személyes ismerőssé, baráttá, testvérré, Úrrá és Megváltóvá tegyen valamennyi ember számára. Karácsony lényegét gyakran elfedik a hagyományok, és korunkban ezt a jelenséget a fogyasztói társadalom szokásai egyre jelentősebben gerjesztik. Mégis meg kell próbálkoznunk a lényeglátással: nem a hal (még ha ez szimbolikusan, sőt akár hitvallásosan magyarázható lenne is), nem a karácsonyfa, nem a bejgli, nem a hideg vagy a hó az ünnep centruma. Hanem kizárólag az az árvízként áradó kegyelem, „mely szennyet, vétket eltörölt” Krisztus érdeméért, az ő áldozatában. Mert mindez beteljesedett ott a kereszten, és ezért van értelme ma is a karácsonyi ünneplésnek és emlékezésnek. Ez a reformáció, később még a pie- tizmus korában is ismert és vallott gyakorlat volt - énekeskönyvünkben sok AZ ÜNNEP IGÉJE meg emberlétünk második legnagyobb csodája: abban nyilvánult meg a létezésünket akaró Isten felénk sugárzó szere- tete, hogy egyszülött Fiát küldte a tőle elrugaszkodott embervilágba, hogy örök életünk legyen általa. A lét csodája után a második legnagyobb csoda - különös tekintettel emberi történelmünk állandó istenellenes lázadásaira, az Isten szavát emberi szóval elegyítő lázongásainkra - a mégis felénk forduló isteni szeretet Jézus Krisztusban. Aki születésével nemcsak belépett a bűntől szagló embervilágba, hanem ezzel tette meg az első lépést a golgotái kereszt felé. A königsbergi remete, Immanuel Kant, a világ egyik legnagyobb filozófusa szerint két dolgon lehetne elcsodálkozni: a felhőtlen éjjel felettünk ragyogó csillagos ég szépségén és az örök erkölcsi törvény létén bennünk, a lelkünk mélyén. Ha a zseniális Kant ma újrafogalmazhatná híres tételét, a csillagos ég szépsége felett (alatt) teleszkópos távcsövek segítségével még inkább lelkendezhetne, de megdöbbenne az öröknek vélt erkölcsi törvény emberi lelkekben való megfogyatkozása láttán, amikor AZ ÜNNEP IGÉJE példa van erre -, amit nekünk is sokkal komolyabban kell vennünk, mint a korszellem sugallja. A régi keresztény böjti himnusz - „Királyi zászló jár elöl” - fél sorát idéztem néhány mondattal ezelőtt. „Belőle víz és vér ömölt” - hangzik a folytatásban. Ez mindkét szentségünkre utal: a víz a ke- resztségre, a vér az úrvacsorára. Számunkra ma ezek a kegyelem látható jelei. Tudjuk azt is régóta, hogy az üdvösség feltétele az ember számára a kereszt- ség. A keresztség nem vallásos névadó ünnep. A közösség jele, s ami ennél is fontosabb: erőforrás a kísértések idején - talán elég, ha Luther wartburgi életszakaszára utalok. Mindezt magában foglalja az árvízként áradó kegyelem. De most ne védekezz, ne küzdj! Hadd sodorjon, ragadjon magával ez az ár: megtisztítva, megerősítve arra az új életre, amely karácsony igazi ajándéka. ■ LacknerPál Imádkozzunk! Áldunk téged, Istenünk, hogy testté lett Igéd új világosságát árasztod reánk. Add, hogy ez a világosság hit által ragyogjon szívünkben, és tükröződjék cselekedeteinkben, az Úr jézus Krisztus által, aki veled és a Szent- lélekkel Isten, él és uralkodik mindörökkön- örökké. Amen. ma már hivatalosan lopni is szabad egy adott összeghatárig, a hatalom érdekében gátlástalanul hazudni pedig annyit lehet, amennyit a média sugározni képes. S mindent elönt az abszurditás. Ám e tragikus torzulás ellenére Isten szere- tete ma is érvényes felénk, nekünk, értünk. Ez a tény rendíti meg az igét újra és újra elolvasókat. Ez az isteni mégis szeretet. A létezés második legnagyobb csodája Isten makacs szeretete irántunk. Még abban a megtiszteltetésben is részesülünk, hogy az indokolt apostoli tanács szerint adhatjuk tovább ezt a szeretetet, mert ezzel tartozunk a mindenség, a teljes lét embert szerető Urának, aki porszem valónkat bűneink ellenére az öröklét szövetébe akarja beleszőni. Vagyis ebből a riasztóan korlátolt, szorítóan behatárolt, könyörtelenül véges létből örök élet (lét) csodájára hívott meg, s azért, hogy részt vegyünk Fia által megváltott, megtisztított lényünkkel a létezés legnagyobb akciójában, a szeretet korlátlan, határtalan továbbsugárzásában. ■ Ribár János Imádkozzunk! Szeressük egymást, kéri az apostol, mert akkor a láthatatlan Isten lakik bennünk. S ember létünk óriási titka: az értelmünk nem képes felfogni azt a titkot, amelyet szívünk a Szentiéleknek köszönhetően szabadon befogadhat. Ámen! Oratio acumenica A karácsony csodájában életünket békességgel és szeretettel betöltő Istenünk, kérünk, hallgasd meg gyermekeid imádságát. Az advent sűrűjében igyekeztünk megérkezni a Krisz- tus-gyermek megszületésének ünnepéhez. Próbáltunk lassítani, várni, figyelni és hallgatni. Örültünk az ünnepi hangulatnak és a karácsonyi történet csodájának. De meg kell vallanunk, hogy feladataink és az ünnepi hangulat sokszor fontosabb volt számunkra. Szabadíts fel most bennünket, Urunk, minden külső kényszertől és feladattól, hogy igazán tudjunk örülni a Megváltó, Jézus születésének. Adj nekünk fényt, amely melengeti életünket, és megvilágítja előttünk az utat. Bocsáss meg nekünk, hogy oly sokszor elbuktunk, és eltévedtünk az úton. Urunk, emelj fel bennünket, és tisztítsd meg életünket! A karácsonyi csoda megérkezett hozzánk, gyönyörű fények és megható ünnep vesznek körül bennünket. Minden a te szeretetedre és megváltást hozó kegyelmedre emlékeztet. A fényben megláthatjuk azt, hogy Ádám gyermekeiként honnan indultunk, és most bontakozik ki előttünk az új élet, amelyet Jézus Krisztus által a te gyermekeidként élhetünk. Adj nekünk Szentlel- ked által erőt, hogy meglássuk életünkben és világunkban a változás szükségét, és együttérzés, gondoskodás, felelősségérzet születhessen lelkűnkben. Urunk, emelj fel bennünket, és tisztítsd meg életünket! Karácsony ünnepe a remény ünnepe is, hogy múljék a reménytelenség és a kétségbeesés életünkből. Add, hogy a születés csodájának fényessége még a sötétben is be tudjon világítani azoknak a szívébe, akik egyedül, kétségek, szomorúságok és fájdalom közepette várják életükben a felszabadító és megszabadító reménységet. Magányt, egyedüllétet, betegséget és gyászt váltson fel a Krisztus Jézusból fakadó hit, remény és bizalom csillagfénye. Urunk, emelj fel bennünket, és tisztítsd meg életünket! Legyen az egyház és minden gyülekezet a karácsonyi embermegmentő csoda bizonyságtevője, hogy megláthassa a világ a reménységet és a szabadulást abból a sok bajból és megkötözöttségből, amely béklyóként nehezedik ránk, emberekre. Megszületett Jézus, hála legyen néked, Urunk, szeretetedért, életünk értelméért, reménységéért és jövőjéért. Ámen. KARÁCSONY 2. NAPJA - íjn 4,9-160 A mégis szeretet
