Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)
2008-12-21 / 51-52. szám
6 2oo8. december 21-28. FORRÁS ‘Evangélikus Élet®? SZENTESTE - Jn7,28-29 Csendes éj? Sokak számára az év legszebb ünnepe a karácsony. Szentestéjén mindenütt hangzik a kedvelt ének: „Csendes éj, drága, szent éj, a világ álma mély...” De valóban ilyen idilli ez az éj? Valóban csendes? Néhány cím az elmúlt évek karácsonyi híreiből: „Szentestén támadt a rabló.” „Tűzhalál szentestén." „Botrányos szenteste: összeverekedett a család." „Hattagú családot lőttek le szenteste.” „Szex szenteste - a legjobb üzlet.” „Száztizenhárom riasztás balesetekhez szenteste.” „Hajléktalanok fagytak meg karácsonyéjszaka.” „Megvertek két szerbiai magyart szenteste.” „Indiában bomba robbant egy katolikus templomban az éjféli misén." „Szent háborúval fenyegetnek az afgánok.” A Tilos Rádió bemondójának karácsonyi jókívánsága: „Kiirtanám az összes keresztényt.” Tehát: csendes-e a csendes éj? De nemcsak kívül, belül sem csendes a csendes éj. Sokan szenvednek a magányosságtól. Sok ember szívében dúl harag vagy keserűség családtagjaival szemben. Mások betegség vagy gyász fájdalmát hordozzák. Vannak, akikre ránehezül szegénységük, a bánat, hogy nem tudják megadni gyermekeiknek azt, amit szeretnének. Bűnök, mulasztások vádolják hangosan lelkiismeretünket. Szeretnénk, ha csendes lenne a lelkünk, de belül sincs csend. Ebben az évben az istentiszteleten is hiányzik a megszokott, meghitt karácsonyi történet. János evangélista nem beszél Máriáról és Józsefről, jászolról és a benne fekvő „kis Jézusról”, nincsenek angyalok, és nincsenek pásztorok sem, minden szentesti kellék hiányzik a csendes, idilli hangulathoz. Ezzel szemben egy vita kellős közepébe visz minket az evangélista. A felnőtt Jézus és a jeruzsálemi lomb- sátorünnepen összegyűlt emberek, írástudók és farizeusok vitatkoznak azon, kicsoda Jézus. Némelyek azt mondják, ő a Messiás. Mások elvetik ezt. Hogyan lehetne Messiás, amikor ismerik? Tudják, hogy kicsoda Jézus, hogy Názáretből való ács, ismerik a családját, a rokonait, az életét. A Messiásról azt tartották, hogy ha eljön, senki nem fog tudni róla semmit. Egy korabeli rabbinista mondás szerint három dolog jön váratlanul: a szerencse, a skorpió és a Messiás. Jézusra sehogyan sem illik ez az elképzelés. Ezért vetik a szemére: tudjuk, hogy honnan származol, hogy ki vagy. De csakugyan tudják-e? És csakugyan tudjuk-e mi is? Vajon a karácsonyi történetben előttünk lévő, a jászolban a szalmán, állatok közt fekvő gyermek, a „Jézuska”, a „bambino” valósághűen tükrö- zi-e Jézus titkát? Jézus válaszában arról szól, hogy amit az emberek tudnak róla - betlehemi születése, názáreti gyermekkora -, az csupán a felszín. Szavai születésének mögöttes tartalmára utalnak, arra, ami az emberi szem és értelem elől rejtve van: Istennel, az Atyával való egységére. AZ ÜNNEP IGÉJE Származásának ezt a titkát csak a hit ragadhatja meg. Karácsony titka, hogy egy gyermek született, de ez a gyermek Isten Fia. Ettől lesz szent este a szenteste, és karácsony a karácsony. És ez teszi nemcsak a János által leírt jeruzsálemi jelenetet, hanem a csendes éjt is hangossá. Mert ahol Jézus az Isten Fiának igényével jelenik meg, ott ellenkezés és vita támad. Ott dönteni kell. A születés szent estéjén is dönteni kell. Egy ártatlan kis csecsemőt lehet szeretni, dédelgetni, de Jézust, az Isten Fiát, az Urat tisztelni kell. Engedelmeskedni kell neki. Egy történet szerint volt egy élő hitű, Jézusnak átadott életű cipészmester, aki egyszer megkérdezte a gyülekezetbe érkező fiatal segédlelkésztől: „Mondja, lelkész úr, ismeri maga az Úr Jézust?” A fiatal lelkész meglepődött, és azt mondta: „Hogyne, még egy kép is van róla a szobám falán.” A cipész kedvesen annyit válaszolt: „Igen, tudja, Jézus a falon nagyon békés tud lenni, de ha majd egyszer az élő Úr Jézus költözik a szívébe, akkor lesz ott szent felfordulás!” A szenteste a csendes éjjel, a jászolban fekvő gyermekkel, a pásztorokkal és a háromkirályokkal nagyon békés tud lenni. De ha lsten Fia jön el a szívünkbe, akkor a mi életünkben is lesz szent felfordulás! Mégis én valahogy jobban kívánom ezt a felfordulást, mint a csendes éjt. Elég volt a következmények nélküli karácsonyokból! János evangélista nem beszél a születés éjéről, őt nem foglalkoztatja, hogyan született meg Jézus. János a karácsony kulisszái mögé vezet minket, hogy Jézusban meglássuk Isten Fiát, aki az Atyától született, hogy Megváltónk, Üdvözítőnk és Urunk legyen. Ha hitünk így fogadja be őt, akkor lesz a karácsonyéjszakánk csendes éjjé, amelyet a hangos körülmények sem tudnak megzavarni. a Balicza Iván Imádkozzunk! Urunk, sok hangulatos, szép külsőségekben gazdag karácsonyt éltünk már meg. Gyermekkori emlékek, szeretteink körében eltöltött boldog szentesték áhítata rejtőzik lelkűnkben. Most mégsem csupán arra kérünk, hogy tedd ezt az idei karácsonyt is ilyen meghitté és békéssé, hanem arra is, hogy megismerjük benned Isten világra jött Fiát, és megváltó, üdvözítő Urunkként szüless meg a mi szívünkben is. De nemcsak magunknak kérjük ezt, hanem családunknak, szeretteinknek, az egyháznak, hazánknak és az egész világnak. Amen. Karácsonyi jegyzetlapok Az éjszaka csöndjében parázsló rőzse- tűz mellett, subás pásztorok körében halkan kérdezem: melyik volt a legszebb karácsony? Mintha ott lennék a most született gyermek közelében. A barlang jászla mögött jámbor állatok lehelete melengeti a szent családot. Melyik volt a legszebb? A legelső, mikor apámmal mentünk a tündöklő hóesésben, és a háborúból hazatért öreg Bibliát kaptam ajándékba? Mikor tizennégy évesen a karzatról hallgattam anyám gyönyörű énekét? A tiszta örömben, a nagy csöndben csak az én szívem verdesett? Infarktusom éjjelén lehajolt hozzám Isten, és azt súgta: „Ne félj!” Mindig a tegnapi a leggyönyörűbb. A legutolsó. Karácsony fényességes, békességes, ajándékozó szeretete gazdag és kifogyhatatlan. 1 * * * Erdélyi karácsony. Magas hegyek között, hólepte fenyőfák alatt. A suhogó erdő zsoltárhangjait hallva, lobogó fáklyák esti fényében az otthoni városi díszek elvesztették lényegüket. Különös, fehér palástú december szakadt rám, a tágasság mindent betakaró békességgel. Kezünkben hosszú gyertyaszál. Éneklés közben a házból kiszaladt az egyik nő, izgatott szavaira többen is követték. „Marika szülni fog” - hallottam a suttogó távozóktól. A fiatalember mellettem sírni kezdett, majd letérdepelt. „Istenem, segíts!” - mondta csendesen. Micsoda ünnep, villant belém, milyen messziről érkező ajándék, és mi vagyunk az ámuldozó tanúk és a boldog vendégek. * * * Egy kései beszélgetésben mondta Weöres Sándor: karácsony gyönyörű költészet. De igazi fénye, békessége csöndje még nem hozta meg valódi gyümölcsét. Egész életünk a szeretet isteni drámája, így karácsony a teremtés elfogadásának az ünnepe. A szívünkbe elrejtett isteni szikra, végtelen üzenet: Isten észrevétlenül lép közénk. Kicsiny, alig érzékelhető fény ez - de valóság. A karácsonyi jászolbölcsőben a kisded az ártatlan Isten, kinek szeretete soha többé nem hagy el bennünket. A hóillatú este semmit nem ér az ő egyetemes szeretete nélkül. Lassan munkál közöttünk bizakodó reménnyel. * * * Karácsony szépsége megmagyarázhatatlan. És mindig más simul a fényességbe. Gyerekkorunktól nem múló áradással van jelen: hangulata, családias szertartása, vidéki népszokása. Szinte minden színét és hangját fölmutatja a szépnek. Örök üzenet, minden év hozzáadja a maga tündöklő verssorát. S mintha a gyerekkori karácsonyfa öröktől ott állna mellettünk, lehajtó ágakkal, nem hulló tűlevelekkel. Anyánk odatette szál gyertyával, apánk adta egy szem arany dióval. Fölötte Betlehem - nem mozduló - lángos csillagával. Huszonegyedik századi, kegyetlen világunkba is belép, igaz, egyre nehezebben, megszületve és megtestesülve Isten Báránya. Karácsony Jézusa. Nem tagadva el, hogy elpusztítjuk gyönyörű földünket, folyóinkat, erdőinket. Zsúfolt városainkat és elnéptelenedett falvainkat. Mégis. Az első karácsony, a Fiúisten megtestesülése óta szüntelenül mondja az ünnep: a rettenetes törvény mögött valójában az áldozatos szeretet munkál érettünk. ■ Fenyvesi Félix Lajos KARÁCSONYESTE Mennyből jövök most hozzátok ► Jelenlegi összevont számunkban egy karácsonyi ének bemutatására van lehetőség. Nem volt kérdés, hogy Luther Márton gyermeki egyszerűségű, mégis ünnepélyes korálját, szenteste graduálénekét választjuk: Mennyből jövök most hozzátok (EÉ150). Karácsony az egyházi év első nagy Krisztus-ünnepe. Jézus születésében az adventi ígéret válik valóra az idő teljességében: „Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ődicsőségét...” (Jn 1,14) Az a csoda, hogy a szegénységben, szolgai formában megszülető Jézus Krisztusban Isten személyesen jelent meg a földön, az élet valóságát mutatja meg: megóv minden szentimentális karácsonyi romantikától, és nem engedi, hogy megüresítsük üzenetét. Karácsony nem valami önmagában maradó esemény; a betlehemi jászolbölcső nagypéntekre és húsvétra mutat. A Vom Himmel hoch da komm ich her a leghíresebb Luther karácsonyi énekei közül. 1539-ben a Schumann-énekes- könyvben jelenik meg először az általunk ismert, népdal egyszerűségű jón dallammal. Az ének eredetileg tizenöt strófából áll. A költemény megértéséhez szükséges tudnunk, hogyan ünnepelték a középkorban és még Luther idejében is a karácsonyt. Már a korai időkben úgy gondolták, hogy a karácsonyi események dramati- kus megjelenítésével az egyszerű néphez is közelebb vihető az ünnep. Az olENEKKINCSTAR I.Cfart t-m Eged lilén dtczeríinc» tár elé jászlat állítottak, amelyet később bölcső váltott fel. E mellett foglaltak helyet a szereplők, Mária és József, akik párbeszédet folytattak egymással; ez volt az úgynevezett Kindelwiegen. Ehhez csatlakozott a kórus előénekessel, így alakultak ki a karácsonyi játék egyre gazdagabb formái. Később a ringatással összekapcsolódott a jászol körültánco- lása is. A fiatalok táncoltak, az idősebbek énekeltek hozzá. Luther éneke nem más, mint a karácsonyi evangélium dra- matizálása. A következő párhuzam, hogy énekünk első verse egy világi népdal kontrafaktuma, átdolgozása: Ich komm aus fremden Landen her. Ahogyan a vásári énekes az esti tánc közben a nép közé lép, hogy a messzi tájról származó hírt közölje, úgy lép az angyal karácsony éjszakáján a pásztorok közé. O nem egy, hanem a jó hírt hozza, az euangeliont. Hogyan is szemléltethette volna Luther a számára oly kedves kinyilatkoztatást jobban, mint éppen ezzel a strófával? Magyarul először az 1629-es lőcsei énekeskönyvben találkozunk Luther énekével, majd az 1635-ös kiadás új fordítással jelentkezik, amely kisebb-nagyobb változtatásokkal továbbhagyományozódik az évszázadok során. A Dunántúli énekeskönyv (1911) tizenegy versszakát jelenlegi énekeskönyvünk két részre osztja: az első hét strófa karácsonyi, a többi négy (EÉ 305) úrvacsorái énekként jelenik meg. Ennek magyarázata lehet a szövegben meglévő Krisztus-imádó és bűnbánati hang. A Vom Himmel hoch da komm ich her dallam műzenei feldolgozásai közül kiemeljük Johann Sebastian Bach orgonára írt nagyszabású kánonikus variációsorozatát (BWV 769) és Max Reger korál- kantátáját (1903). Az ének 17. századi fordításával kívánunk Olvasóinknak áldott karácsonyt! „Mennyből jövök most hozzátok, / És ímé nagy jó hírt mondok, / Nagy örömet majd hirdetek, / Melyen örvend ti szívetek. II Ez mái nap egy kis gyermek / egy Szűztől születék néktek; / a gyermek szép és oly ékes, / vigasságra kellemetes. II Ez Úr Jézus mi Istenünk, / Nyavalyáinkból kimentőnk, / O lészen az üdvözítő, / Minden bűnünkből kimentő. // Jer- tek hát, mi is örvendjünk, / A pásztorokkal bémenjünk, / Lássuk, mit adott az Isten / Hozzánk való szerelmében. // Nyílj meg, szívem, lásd meg jobban, / Ki fekszik itt a jászolban, / Amaz gyermek bizonyára / a szép Jézus, Isten Fia. // O, kedves vendég, nálam szállj, / Bűnömtől ne iszonyodjál, / Jöjj be hozzám, te szolgádhoz, / Hozzád megtérő juhodhoz. // Én lelkemnek rejtekében / Zárkózzál be szekrényében, / Hogy el ne felejthesselek, / Sőt örökké dicsérjelek. // A mennyei magas székben / Istennek dicsőség légyen, / Ki szent Fiát küldé értünk, / Hogy megváltónk lenne né- künk.” (Énekeskönyv, Lőcse, 1635, 412-413., 1-3., 6-8., 13-14. versszak) ■ Ecsedi Zsuzsa
