Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)
2008-12-21 / 51-52. szám
2 2oo8. december 21-28. FORRÁS 'Evangélikus ÉletS v ~ mm ■■■■■ . A BIBLIA ÉVE ADVENT 4. VASÁRNAPJA - Jn 3,25-30 János harmadik levele a vendégszeretet Különös fordulatot vett a jánosi keresztény közösség élete a harmadik levél szerint. Míg korábban János presbiter még attól óvta a gyülekezeteket, hogy befogadják a szállást kérő vándor tévta- nítókat, most arról panaszkodik Gájusz- nak - aki feltehetően az egyik gyülekezeti vezető lehetett hogy egy bizonyos Diotrefész, aki több kisebb testvéri közösség felett is befolyással bírt, kizárta János küldötteit ezekből. Irásmagyará- zók szerint lehet, hogy Diotrefész ezt éppen azon az alapon tette, amelyről János presbiter is beszélt korábbi leveleiben: jó- vagy rosszhiszeműen egyszerűen tévtanítóknak hitte János embereit. Szemtanúi lehetünk tehát annak, hogy már igen korán, az első keresztények között megindult a „szektaképződés” folyamata, amelyhez nem kellett túl sok minden, csupán egy karizmatikus vezető és a hozzá mindenáron hűséges követők. Az egyháztörténet sok száz éves távlatából már világosan láthatjuk, hogy kik voltak a „jó fiúk”, és kik a „rosszak”. De ott, az első században, a konfliktusok, elszakadások és befogadások hevében a külső szemlélő számára még sok minden bizonytalannak tűnhetett. János harmadik levele egyszersmind fontos dokumentuma annak az időszaknak, amelyben a korábban közösségi vezetés alatt álló keresztény gyülekezetekben megjelennek az első püspökök, akik egy személyben hivatottak dönteni tanbeli, etikai és gyakorlati kérdésekben. A katolicizmus megszületett. Befogadás vagy kirekesztés A jánosi levelekben gyakran olvasott befogadás szó görögül sokkal többet jelent, mint sejtenénk. Nem egyszerű toleranciáról, elfogadásról van szó, hanem az utak és az időjárás viszontagságainak kiszolgáltatott vándormisszionáriusok befogadásáról. Ilyenkor a gyülekezetek szállást adtak nekik, ellátták őket élelemmel, sőt felszerelték őket a további útra is. A közösségek vendégszeretetük révén tehát egyfajta missziói állomásokká is váltak ilyenkor. Ráadásul miközben nem voltak ritkák a keresztények elleni hatósági fellépések sem, és a Római Birodalomban itt-ott egyre gyakrabban lehetett hallani a keresztények elleni pogromokról, senki sem tudhatta igazán, hogy akit befogad, az valóban az-e, akinek mondja magát, vagy esetleg tévtaní- tó, netán provokátor, az ellenséges államhatalom besúgója. Ennek ellenére az első század második felének keresztény emberei abban hittek, hogy a vendégszeretet az egyik legerősebb erkölcsi parancs. Aki gyakorolja, talán kellemetlenséget, talán veszélyt vállal, de az is könnyen megeshet, hogy a vendéggel együtt Isten áldását is az otthonába fogadja. „A vendégszeretetről meg ne feledkezzetek mert ezáltal egyesek - tudtukon kívül - angyalokat vendégeltek meg.” (Zsid 13,2) M Magyar Bibliatársulat SEMPER REFORMANDA „Krisztusnak azért kellett emberré születnie, hogy benne újjászülessünk. Magára veszi a mi származásunkat, belemeríti a magáéba s nekünk ajándékozza a sajátját, hogy benne megtisztulva megújuljunk, mintha az volna a sajátunk; hogy Krisztus e születésének minden keresztyén éppen úgy örülhessen, s benne éppen úgy dicsekedhessék, mintha Krisztushoz hasonlóan testileg is Máriától született volna. Aki ezt nem hiszi vagy kétli - nem keresztyén az!” M Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! (Szabó József fordítása) Ingerült zavarodottságból nyugodt örömre Keresztelő János tanítványai kapkodják a fejüket. Vitából jönnek, amelynek vihara még nem csendesedett le bennük. A felkavaró vita tárgyát jelzi ugyan az evangélium, de nem pontosítja. Bizonyára a rituális fürdő és a Keresztelő által gyakorolt keresztelés egymáshoz való viszonyáról vitatkoztak. Ingerültségüket tovább fokozza a felkavaró hír: más is keresztel! Vetélytárs támadt? Nem teljesen idegenről van szó, hiszen tudják, hogy Keresztelő János mit mondott róla. Mégis úgy érzik, mintha valaki belekontárkodott volna mesterük szolgálatába. A párhuzamosság is bántja őket. Sértődött zavarukat még fokozza, hogy a Keresztelő mellől fogy a nép. A „másik” felé meg özönlenek. Ha túlzásnak tűnik is kifakadásuk, hogy „mindenki őhozzá megy", van igazságtartalma megfigyelésüknek. Ha megokolni nem tudják is, érzik, hogy valami változik. Félnek, hogy ebben a változásban mesterük, János tekintélye csökken. A feléje és a tanítványai felé irányuló figyelem lanyhulása nyugtalanítja őket. Kényelmes szerepet választanánk magunknak, ha beérnénk azzal, hogy egy izgalmas, de távoli, nagyon távoli szellemi váltás kései szemlélői legyünk. Keresztelő János tanítványai sem szemlélők. Nem szenvtelenül rögzítik az eseményeket, hanem választásra kényszerülnek. Egyetlen lehetőségből könnyű választani: vagy elfogadom, vagy elutasítom. A Keresztelő tanítványai egyszer már döntöttek, amikor a mester keze alá alázkodtak, hogy belementse őket a Jordánba. Most, másodszor nehezebb helyzetben vannak. Jánosért - távollétében - vitába szálltak ugyan ellenfeleivel, de amikor utána hozzá mennek, hogy tájékoztassák az új helyzetről, kimondatlanul a maguk elbizonytalanodásáról is vallanak: mi lesz veled, és mi lesz velünk? Barát vagy rivális jelentkezik abban a bizonyos „másikban”? Tisztességükre legyen mondva: legalább bevallják zavarukat és tanácstalanságukat, amelybe bele van rejtve kérdésük is. Kérdezni nem bűn! * Még ha elnagyoltnak tűnik is a kérdés, nem valami hasonlót él át korunkban a világ kereszténysége? Sokáig mintha magától értődő lett volna, hova, kihez tartozunk. Talán tudtunk másokról is, de ők messze voltak. Nem tűntek riválisnak, sőt talán mi néztünk rájuk sajnálkozással: szegény po- gányok! De most már itt vannak, sokuk ma már közülünk való. Szellemi termékeik pedig özönlenek ránk, szentélyeiket templomaink mellé telepítik. Sajtó, rádió, képernyő számára érdekesebbek, mint mi. De Jézus Krisztusnál is érdekesebbek, annál, akihez tartozni szeretnénk, akit Urunknak vallunk. A kereszA VASÁRNAP IGÉJE tények között ma sokan zavarodottab- bak és ingerültebbek, mint a Keresztelő egykori tanítványai. Keresztelő János nyugodt. Amikor hírt hall „a másikról”, aki szintén keresztel, nem válik sem ingerültté, sem féltékennyé. Tudja az igazságot, és ez megmenti mindkettőtől. Tanítványait is emlékezteti: megmondta már, hogy szolgálata időleges és átmeneti. Addig van tennivalója, amíg „az a másik”, a nagyobb találkozik népével. A Keresztelő nem vőlegényjelölt a menyegzőn, mely Krisztust népével egyesíti, hanem csak barát. O a násznagy, aki örülve örül, ha népe mint menyasszony enged az igazi vőlegény, Krisztus vonzásának. Kereszténységünk ingerült zavarát nem harcias vagdalkozás vagy elkeseredett védekezés oltja ki, hanem a Krisztusra találás öröme győzi le. Jézus Krisztus belső, szívbeli ismerete, a vele és a népével való közösség, amelynek intenzitása meghaladja a vőlegény és a menyasszony értelemmel alig magyarázható közösségét. Túlnyúlik életünk itteni pár évtizedén, csak a „mindörökkön-örök- ké” formula gyarló kísérlete sejtet valamit ennek a kapcsolatnak a leválthatat- lanságából, erejéből, mélységéből és magasságából. Becsüljük meg nagyon Krisztus „násznagyait”, akik nem a vallási piac bőséges választékán idegeskednek, hanem Keresztelő János hosszú mutatóujjává válva jelzik, ki a nagyobb. Advent negyedik vasárnapjának evangéliuma többet akar nyugalomra intésnél, lehiggadásnál. Örömöt kínál az Egyetlenben, aki áldozat és győztes egyszerre. O ad szavával és szentségeivel meggyőző választ, amikor bizonyosságunk - Keresztelő Jánoséhoz hasonlóan - kérő-kérdő imádsággá válik: „Te jössz-e vissza, vagy mást várjunk?” ■ Fehér Károly Imádkozzunk! ,A vigasztalás forrása / Csak te vagy, én Jézusom, / Békét szomjazó lelkünket / Te vezérled jó úton. / 0, világolj, szép Napom! / Hogyha bánat terhe nyom, / Fordítsd felém szent orcádat, / Fény, öröm csak tőled árad. // Örvendj, lelkem, nézd, az Úr jő! / íme, hogy meghallgatott! / Nézd, feléd tart, menj elébe! / Ó, becsüld meg e napot! / jer, fogadd be hittel őt, / Ő lesz üdvöd, éltetőd; / Mondd el néki titkos búdat, / Bízzál benne, ő megnyugtat." (EÉ 139,3-4) Oratio oecumenica Megváltó Jézus Krisztus, aki azért is vállaltad az emberi formát, hogy megjelenéseddel megörvendeztesd az egész teremtett világot és benne minket is: örömtelen világunkban ma hozzád kiáltunk örömért! Keserűségünkben ma te látogass el hozzánk, és vedd el minden nehézségünket! Könyörgünk az adventi időszak végén, bocsásd meg rohanásainkat, zaklatott életünk sodrását, lelkünk örömtelenségét. Tudjuk, hogy ma is az igazi örömöt hozod egészen közel hozzánk; engedd megnyitni lelkünket, hogy Szentlelked által számunkra elhangzott igéd a mennyei örömöt láttassa meg velünk. Te örvendeztess meg minden szomorkodót, gyászolót! Te örvendeztess meg minden családot! Könyörgünk a szülőkért és a gyermekekért, hogy családi életünkben az igazi öröm legyen jelen. Te tedd áldottá a készülődés még hátralévő néhány napját, amelyen nem feledkezünk meg az igazi ünnep lényegéről. Őrizd azokat, akik útra kelnek, hogy hazatérhessenek családjukba, otthonukba a te áldott vezetéseddel! Védj meg minket minden tragédiától, hogy ne kelljen szomorúan ünnepelnünk! Légy azokkal, akik az advent idején tragédiákat éltek át! Csendes jelenléteddel öleld át a hiányt szenvedőket. Azokat, akik lelki sivárságtól gyötrődnek, azokat, akik elvesztették munkahelyüket, vagy anyagiakban hiányt szenvednek. Könyörgünk ezért az országért! Könyörgünk nemzetünkért határon innen és túl. Te csitítsd a haragot és a gyűlöletet, és jelenléted örömével indíts bennünket felebaráti szeretetre. Könyörgünk a te isteni igazságodért, amely megvalósulhat ebben az országban! Adj békés, nyugodt Magyarországot! Könyörgünk az elesettekért, az árvákért, az idősotthonokban élőkért, a magányosokért. Könyörülj rajtuk, hogy az ünnepi időben legyenek szolgáid, követeid, akik számukra is elviszik a Messiás örömhírét. Legyenek angyalokká, akik a Krisztus érkezéséről zengnek szózatot. Végül könyörgünk országod eljöveteléért, ahol el- múlhatatlan örömben lesz részünk, azokkal együtt, akik már előrementek. Hallgasd meg könyörgésünket! Ámen. ADVENT 4. VASÁRNAPJA Jer, tárjunk ajtót ► „Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek. A ti szelídségetek legyen ismert minden ember előtt. Az Úr közel!” (Fii 4,4-5) Advent negyedik vasárnapjának epistolájából két dolgot emelhetünk ki, amely szoros kapcsolatban áll e heti graduálénekünkkel (EÉ 137): „Örüljetek!” és „Az Úr közel!” Ezen a vasárnapon már karácsony kapujában állunk, az adventi várakozás végén kitárjuk szívünket-lelkünket az érkező Úr előtt. „Jer, tárjunk ajtót még ma mind! / A legnagyobb király van itt, / Kit Úrnak vall a föld s az ég, / De mint Megváltó jő közénk, / Hogy hozzon békét, életet. / Jer, mondjunk néki éneket: / 0, áldlak boldogan, / Én alkotó Uram!” (1. vers) Énekünk a 24. zsoltárra épít: „Emeljétek föl fejeteket, ti kapuk, emelkedjetek föl, ti ősi ajtók, hogy bemehessen a dicső király!" (Zsolt 24,7) A kereszténység történetében s ezen keresztül a művészetben, a zenében a zsoltár különféle értelmezéseivel találkozhatunk, melyek közül az egyik legfontosabb e soroknak Krisztus menny- bemenetelével való összekapcsolása. Ilyen értelemben használja a zsoltárt Georg Friedrich Händel Messiás című oratóriumában. E művet gyakran hallhatjuk az adventi-karácsonyi időszakban. E heti graduálénekünk azonban a zsoltár másik jelentését hordozza: a kapuk a látható világ kapui, melyeken Krisztus emberré léteiével átlép. Belép a földi világba, a mi világunkba. „Hű támasz és hű gyámol ő, / Az égi jóság benne jő, / És nála vár az oltalom, / Mert kormánybotja irgalom. / A búnak, gyásznak vége lesz, / Az ég s föld hálát zengedez: / Légy áldva szüntelen, / Megváltó Istenem!” (2. vers) Énekünk szövegszerzője, Georg Weis- sel 1590-ben született, s harminchárom éves korában lett königsbergi lelkész, valamint az ottani költői kör tagja. A harmincéves háború tombolása Königsberget és 1544-ben alapított egyetemét megkímélte. Weisselt virágzó szellemi élet vette körül, e korban az egyetemen körülbelül ezerhatszázan (!) tanultak. Weissel igen rövid életet élt; 1635-ben még ma mind! ÉNEK KINCS TÁR halt meg, így nem érhette meg éneke nyomtatásban való' első megjelenését (erre 1642-ben került sor). Összesen huszonhárom verse maradt fenn: graduálénekünk versformájával is kiemelkedik közülük. Páratlan alkotás ugyanis, hiszen olyan versformát használ, amely csak ebben az egy esetben fordul elő a gyülekezeti énekek történetében. A vers nyolcsoros: hat nyolc szótagos sort zárt le két hat szótagos sorral. „Ott boldogság van, boldog nép, / E nagy Király hol trónra lép, / És boldog hajlék, boldog szív, / Mely őelőtte már kinyílt! / Az éjből hajnal támad ott, / S az élet fénye úgy ragyog! / És száll az énekszó / Feléd, Vigasztaló.” (3. vers) Első megjelenésekor a vers nem a ma használatos dallammal szerepelt, sőt a dallam és a vers nem is a gyülekezeti éneklést, hanem a kóruséneklést volt hivatva szolgálni. Az általunk is igen jól ismert dallamot - melynek fő ereje tán éppen a legrégebbi, népi eredetű dallamokkal való rokonságából ered - először 1704-ben illesztették a vershez. A 6/4-es lüktetésű énekek közös tulajdonsága az örömteli, ujjongó, táncos karakter. Gondoljunk itt elsősorban az In dúld jubilo - Hadd zengjen énekszó (EÉ 151) dallamára. „Jer, tárjunk ajtót lelkesen! / A szívünk templommá legyen, / És hintsük benne szét a hit / Szép, élő pálmaágait! / És Jézus hozzánk is belép, / Megosztja vélünk életét. / Légy áldva szüntelen, / Kegyelmes Istenem!” (4. vers) Az ének utolsó versszaka lezárásként utal a Szentháromságra, s a végső dolgok felé irányítja a hívők figyelmét. A kapu, ahol Jézus megszületésével belép a földi világba, reménység szerint ugyanaz a kapu, amelyen mi fogunk átlépni az örökkévalóságba! „Ó, jöjj, megváltó Jézusom, / A szívem néked megnyitom. / Tevéled tér be gazdagon / Az élet és az irgalom. / Szentlelked által járj velünk, / Míg hozzád mennybe érkezünk, / S ott mondunk majd neked / Dicsérő éneket!” (5. vers) ■ W. Kinczler Zsuzsanna LAPUNK A VILÁGHÁLÓN A WWW.EYELET.HU CÍMEN OLVASHATÓ. r M AGYA
