Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)
2008-12-21 / 51-52. szám
‘Evangélikus Élet3 EVANGÉLIKUS ÉLET 2008. december 21-28. 3 Miért hiszek? - hatvanadszor A beszélgető egyház modelljét hirdető gondolatisághoz illő helyszínen, a Pilinszky János irodalmi kávézóban mutatták be december 15-e délutánján a Kairosz Kiadó Miért hiszek? című sorozatának hatvanadik kötetét, amelyben Szőnyi Szilárd (képünkön balra) újságíró beszélget Fabiny Tamás evangélikus püspökkel. A Neki növekednie kell... című interjúkötetben - egyebek mellett - izgalmas egyházpolitikai és -történeti kérdések, teológiai és ökumenikus felvetések kerülnek elő, továbbá az olvasó megismerkedhet a püspök családjával, lelkészi hivatásának eddigi útjával a kezdetektől a gyülekezeti szolgálatokon és a teológiai katedrán át a püspökségig. Az élvezetes stílusban megírt kötetet Csermely Péter (képünk jobb szélén) egyetemi tanár méltatta. ■ Barta Imre felvétele Testvér északról- Nevem Ole Frederick Kulleruddal. A Norvég Evangélikus Egyház lelkésze vagyok, amely lutheránus államegyház. Jelenleg Lappföldön, Kautukeinóban szolgálok. A gyülekezet a finn határvidéken fekszik, ez Norvégia legészakibb tartománya. Ezt megelőzően tábori lelkész voltam a norvég hadseregben, továbbá egyháztörténeti kutatásokat végeztem.- Úgy tudom, korábban is járt már Magyarországon.- Néhány évvel ezelőtt Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen öt hónapos magyarnyelv-tanfolyamon vettem részt. Később Debrecenben ugyanezt tettem rövidebb ideig. Budapesti tartózkodásom idején a teológusotthonban laktam. Itt olyan kapcsolatokra sikerült szert tennem, amelyek ma is értékesek a számomra.- Most állami ösztöndíjjal egy hónapra jött. Egyfelől azért, hogy tanulmányozza a Magyarországi Evangélikus Egyház történetének egy részét, másfeled azért, hogy folytassa a magyar nyelv tanulását. Egyházunk történetének mely korszakával és milyen témával foglalkozott központi levéltárunkban?- A második világháború utáni korszak érdekel, egészen napjainkig. A téma, amelynek vonzásában élek, a magyar evangélikus egyház külföldi, evangélikus és más világegyházi szervezetekkel való kapcsolatai.- A most végzett kutatással bizonyára nem ért véget a munkája. Mik a tervei, hogyan folytatja?- 2009-re megpróbálok előkészíteni egy újabb féléves magyarnyelv-tanfolya- mot, 2010-re pedig egy vagy két féléves intenzív tudományos kutatást.- Elégedett-e ennek a Magyarországon töltött hónapnak az eredményeivel?- Nagyon elégedett vagyok az ez év őszén Önöknél töltött időszakkal. Segítséggel sikerült a korszakomra és témámra vonatkozó különböző forrásokat olvasnom. Ezenkívül bevezetést nyertem bizonyos másodlagos szakirodalomba is, és néhányszor módom volt ezekről a dolgokról vitázni.- Egyházunk és különösen külügyi hivatalunk mely területeken tudná támogatni a munkáját?- Szeretnék kapcsolatba kerülni gyülekezeti tagokkal, lelkészekkel, teológusokkal, kutatókkal. Jó lenne, ha az egyház anyagilag támogatna abban, hogy a teológusotthonban lakhassam. Ez nagyon megkönnyítené a magyarországi tartózkodásomat, és kiszélesítené lehetőségeimet. Magyarországi kutatómunkám idejére szeretnék egy magyar tanárra is szert tenni.- Mit üzenne a magyar evangélikusoknak?- Karácsonyhoz közeledünk. A tény, hogy Isten örök Fiának emberré léteiéről fogunk elmélkedni, megmutatja számunkra, hogy mennyire kézzelfoghatóan kell érteni az üdvösséget. Isten testté lett, és látható dolgokon keresztül ment meg minket, a keresztségben használt víz által, amely Luther szerint „Isten igéjével egyesül”, továbbá a szent úrvacsorában, ahol Krisztus valóságos teste és vére által maga Isten lép velünk közösségre. Maradjon élő bennünk a megtestesülésbe és a szentségekbe vetett hit! Isten személyesen jön el hozzánk, mivel mi nem tudunk hozzá eljutni... ■ Dr. Böröcz Enikő Orgonajubileum Mosonmagyaróváron Az orgona felszentelésének ötvenedik évfordulója alkalmából adott hálát advent 3. vasárnapján, a délelőtti isten- tisztelet keretében a mosonmagyaróvári gyülekezet. A szentelést napra pontosan fél évszázaddal követő ünnepségen a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke, Ittzés János hirdette Isten igéjét. mónium helyett orgonát építtessenek, a megvalósítást azonban - anyagi okok miatt - ekkor még elhalasztották. Zámo- lyi Gyula lelkész Mosonmagyaróvárra kerülésével, 1954-ben vették napirendre ismét az orgonavásárlás tervét. Egy sze- retetvendégségi alkalom megszervezésével kezdődött a gyűjtés. Az adományok részére Zámolyi Gyula orgonaalaAz istentiszteletet követő ünnepi díszközgyűlésen Kiss Miklós esperes, a gyülekezet lelkésze elmondta: először 1928-ban vetődött fel, hogy az 1884-ben felszentelt templomban a pedálos harpot hozott létre, és innen már egyenes út vezetett a gyülekezet kétmanuálos, tizenegy regiszteres orgonájának 1958. december 14-i felszenteléséig. m Menyes Gyula felvétele Licisták sportsikere A Magyar Diáksportszövetség az V. korcsoportos (1992-ban, 1993-ban vagy 1994-ben született) iskolai leány és fiú kosárlabdacsapatok részére tornát írt ki, melynek győztese részt vehet az Isztambulban 2009. május 3. és 11. között megrendezendő középiskolai kosárlabda-világbajnokságon. A kvalifikációs tornára a 2007/2008. tanévi IV. és V-VI. korcsoportos diákolimpiák országos döntőin I—IV. helyezett iskolák nevezhettek. A világbajnokságon 2009-ben Magyarországot a leánycsapatok között a 2008. december 6-án rendezett döntőn győztes soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium képviselheti. N EvÉlet-infó . .az övéi nem fogadták be őt” Amikor így decemberben közeledik a karácsony, újra és újra átjár bennünket egy szép-furcsa érzés, egy varázslat, egy csillapíthatatlan vágy, egy kimondhatatlan hangulat, a gyermeki ámulat. Mert a karácsony a maga erejével, varázsával, kimondhatatlan hangulatával, ha csak rövid időre is, talán egy-két órára, pár napra, de megváltoztatja az emberek világát. Ilyenkor elkezdődik az emberekben egy megmagyarázhatatlan eredetű, jó értelemben vett változás. Másképp érez, másképp gondolkodik, másképp néz a világra, a többiekre, szeretteire. Ilyenkor szíve, lelke megnyílik, kitárulkozik, mert érzi, tapasztalja, hogy valami vagy inkább valaki megérintette. A hagyomány szerint a karácsony piros betűs nagy ünnep, az ünnepek ünnepe, a szeretetnek, a békességnek, az örömnek, az ajándékozásnak nagyszerű alkalma. Illat, fény, csillogás, feltörő emlékek, a szeretet megélése, a család kivételes alkalma, igazi kedves, szép szokás, valami, ami fénnyel, örömmel, boldogsággal, melegséggel tölti el életünket. Nem maradhat azonban ennyi, egy kedves, szép szokás, egy felejthetetlen téli hangulat, illat, fény, emlék, mert a karácsony olyan történelmi, emberi eseményről szól, amely eszünkbe juttatja emberi létünk legnagyobb paradoxonét is. Nevezetesen azt a történelmi pillanatot, az „idők teljességét”, amikor Isten Fia emberré lett, amikor önmagát meg- üresítve közénk jött, amikor Istenként vállalta az emberi lét minden ellentmondásosságát és kétértelműségét. Erkeztekor tulajdonképpen számára itt nem akadt hely, mert a „világ nem ismerte meg őt” (Jn 1,10). Az „övéi nem fogadták be őt”, mert túlságosan el voltak foglalva saját magukkal, saját életük ügyesbajos dolgaival, saját vágyaikkal, álmaikkal, kicsinyes bűneikkel. Se idejük, se helyük, se szívük nem volt számára. Születésekor Betlehemben nincsen örömünnep, nincs emberi hozsannázás, éneklés, nem keresik őt, csak kivételesen kevesek, nem várják az „élet fejedelmét”, észre sem veszik világra jöttét. Nem véletlen, hogy egy istállóbarlang jászla lesz a bölcsője. Ma is az a legfontosabb kérdésünk karácsonykor, hogy miként lesz az Ige testté saját, személyes életünkben, van-e hely, van-e idő a megszülető Jézus számára a mi szívünkben. A karácsonyi szokások fénye, csillogása mögött vegyük észre, hogy a történetnek vannak nagyon emberi, sötét, hideg fejezetei is. Jusson eszünkbe az, hogy hány embertársunk ünneplőbe öltöztetett lelkében nincs helye se Istennek, se embernek. Emlékezzünk arra is, hogy amikor a világosság megjelent, a sötétség nem fogadta be, a világ képtelen volt, s talán ma is sokszor képtelen felismerni őt, az igazi Életet, Isten legnagyobb ajándékát. Ezért karácsony nemcsak az önfeledt ünneplés, a zavartalan szeretet, a boldogság pillanata, de a kizárás, az elutasítás, a megtagadás, az emberi önzés díszekkel, díszletekkel álcázott ellentmondása is. Ezt a kissé ünneprontónak ható gondolatsort egy rövid, de annál megdöbbentőbb újságcikk váltotta ki belőlem, amely az Elet és Irodalom című hetilap hasábjain jelent meg néhány héttel ezelőtt. A körúti lakos című cikk - látszólag - egy budapesti hajléktalanról szól, egy olyan közönséges csavargóról, amilyen néhány ezer cselleng a főváros utcáin. Az írás így szól: „A Ferenc körút és az Üllői út sarkán éveken át kerülgettek az aluljáróba igyekvők egy embernek látszó tárgyat, aki (ami) rézsút a falnak dőlve, majdnem vízszintesen szuszogott, dörmögött, morgott. Mellette műanyag palack, valami pokróc rongya, körülötte meghatározhatatlan tócsák. Beszélni soha nem hallották, az elébe hullajtott aprópénzek csörrenésére meg sem biccentette a fejét, föl sem ébredt. Ha mégis ébren volt, sem ment messzebb, mint az aluljáró árkádja. Ha hideg volt, ha esett bármi, akkor is a Ferenc körútnak ugyanazon a helyén támasztotta félkönyéken a falat. Soha nem takarózott be, kipattogzott bőrdzsekijét le nem vette. Egy idő után már nem gyűltek az aprók a műanyag poharába, nem cserélődtek a palackok mellette. Csak a belőle áradt szag volt a régi, ami miatt egyre nagyobb körben kerülték ki az arra járók. Most ugyanazon a helyen, egy szabályosan összehajtogatott piszkoskék pokrócon leégett mécses van, és egy levágott tetejű műanyag palackban néhány szál hervadó virág. Mellette cédulán ceruzával rótt sorok: Itt élt október 26-ig Egri József. A barátom. Volt neve, volt barátja. Ezek szerint élete is.” Talán neki is voltak álmai, vágyai, talán ő is reménykedett és sírt, örvendett és szomorkodott, mint minden ember ezen a világon. Sőt jobb kedvében talán Istennel is beszélgetett, fohászkodott, könyörgött, alkudozott bánatában, mint minden ember... Ember volt, névvel, lélekkel, élettel. És hányán mentünk el mellette éveken át, s a belőle áradó szag miatt nagyot kerülve észre sem vettük őt, meg se láttuk ezt az „embernek látszó tárgyat”, pedig karácsonykor szeretettől, boldogságtól túlcsordul a szívünk, és átölelnénk talán az egész világot. Hans Christian Andersen karácsonyi meséjét, a kis gyufaárus lány történetét idézi fel ez az eset, s talán Egri József is láthatta lelki szemeivel a „csodákkal teli éjszakát”, s talán ő is kipirult arccal „mosolygott”, amikor az élet már nem volt benne. A karácsony a találkozások ünnepe, mert karácsony elsősorban találkozás az élő Istennel. Találkozni Istennel mély, megrendítő élmény, amely senkit és semmit sem hagy érintetlenül. Életre szóló nagy találkozás ez, amely egyszerűen kizökkenti életünket a szellemi, lelki rutinból, megmozgat, ösztönöz, nyitottá, kíváncsivá tesz. A karácsony egy másik találkozás ünnepe is. Akinek szívében megszületett Krisztus, aki megtapasztalta Isten világosságát, az észreveszi a mellette élő másik embert is, felismeri a rábízott testvért. így lesz karácsony ünnepe embertársainkkal való találkozás. Ezt jelenti számomra Krisztus születése: észrevenni, meglátni a másik embert, meglátni a „legkisebb atyánkfiát”, azokat, akiket legszívesebben kikerülnek a hideg járdán, meglátni az istenképűséget velünk együtt viselő arcokat. S ha lelki szemeink lassan tényleg látni kezdenek, akkor így talán sikerül majd legyőznünk magunkban az önzést, a rosszat, a közönyt, a lelki vakságot. Ez a karácsony nagy örömhíre: Isten emberré lett. Isten megtestesülése azt jelzi, azt emeli ki, hogy ez a mi emberi „ittlétünk” áldott dolog, értelme, célja, igazi mélysége van. Jézus testté létele arról tanúskodik, hogy nincs egyetlen fölösleges élet, egyetlen ember léte sem hiábavaló, hogy az életben mindig van vaÉGTÁJOLÓ lami, amit megköszönhetünk, aminek igazán örülhetünk, vannak az életnek olyan értékei, amelyeket az ember mindig hálával fogadhat. Mezei Mária színművész a következőket írta: „Mert az önzetlen szeretet kimeríthetetlen forrásból táplálkozik: a világot éltető, mozgató, fenntartó isteni sze- retetből, s mikor adsz valamit - pénzt, ruhát, munkát, mosolyt vagy akár csak egy simogatást -, akkor láthatatlan sugarak kapcsolnak össze ezzel a legfőbb forrással, s Te csak mint közvetítő, összekötő vezeték, felfogod és továbbadod az »életnek vizét«, ami soha el nem apad, amiről Krisztus beszélt, s ami a szeretet.” Ezekkel a gondolatokkal kívánok minden keresztény testvéremnek, minden velünk ünneplő embertársamnak áldott, békés karácsonyi ünnepeket és boldog új esztendőt. Adorjáni Dezső Zoltán püspök Erdélyi Egyházkerület
