Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)
2008-12-14 / 50. szám
‘Evangélikus Éltó élővíz Várakozás Krisztusra Gyurkovics Tibor emlékezete 2008. december 14. 9 HETI ÚTRAVALÓ Építsetek utat a pusztában az Úrnak! Az Úr jön hatalommal. (Ézs 40,3.10) Advent 3. hetében az Útmutató reggeli s heti igéi az Úristen követére (lásd Mai 3,1) irányítják a tekintetünket. Keresztelő János: Krisztus hírnöke, s nem szél ingatta nádszál, de prófétánál is nagyobb, akit Heródes börtönbe vettetett. Onnan kérdezi: „Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?" O az ítélőbírót várta, ám ez majd az Úr második adventjekor teljesül. Jézus válasza ez: szegényeknek hirdette tik az evangélium, és boldog, aki nem botránkozik meg énbennem...” (Mt 11,3.5-6) Az üzenet első részét Luther kommentálja: „Mert csak egy örömhír van, hogy Krisztus megfizetett bűneinkért, s szenvedésével megváltott az örök haláltól. Az ő országa és tiszte az, hogy a szegényeknek az evangéliomot hirdesse.” És a felelet második részéhez Pált idézzük: „Egyáltalában ne ítéljetek azért addig, míg el nem jön az Úr. O majd megvilágítja a sötétség titkait, és nyilvánvalóvá teszi a szívek szándékait...” (iKor 4,5) Az Úr Jézus teljesítette be a próféták jövendölését, s üdvözítőül jött el e világba, mert „Isten valamennyi ígérete Jézus Krisztusban lett igenné, és általa lett ámenné Isten dicsőségére” (2Kor 1,20; LK). Az Úr első adventjekor úgy jött el, „mint pásztor, úgy legelteti nyáját” (Ézs 40,11). Ő a jó pásztor! „íme, a mi Urunk, akit mindannyian várunk, ő megszabadít minket, alleluja.” (GyLK 727) János pusztai felhívása - szó szerint! - azonos Jézuséval: „Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa!” (Mt 3,2; lásd 4,17), s az eljövendő ítélőbíróról szól: „O majd Szentlélekkel és tűzzel keresztel titeket. (...) gabonáját csűrbe takarítja, a pelyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel." (Mt 3,11.12) Az angyali üdvözlet az Isten Fiának testi születését ígéri Máriának: „Üdvöz légy, kegyelembefogadott, az Úr veled van!" (...) „íme, fogansz méhedben, és fiút szülsz, akit nevezz jézusnak." Bátorításul Keresztelő Jánosról is hírt ad Gábriel: „íme, a te rokonod, Erzsébet is fiút fogant öregségére...” (Lk 1,28.31.36) Az adventi hétköznapokban is „mindenkorörüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata", mert ő megőriz titeket; miként Pál az üdvözlésben írja, „feddhetetlenül a mi Urunk, jézus Krisztus eljövetelére” (iThessz 5,16-18.23). Ezt az üdvözletét Pál így indokolja: „Mert valahány ígérete van Istennek, azokra őbenne (a Krisztus Jézusban) van az igen, és ezért általa van az ámen is, az Isten dicsőségére....” (2Kor 1,20) Ő, a megöletett áldozati Bárány legyőzte a halált, Isten megdicsőítette őt, és a mennyben, a trónuson ülő mellett áll, ahol a sírva fakadó János apostol ezt hallotta: „Ne sírj! íme, győzött az oroszlán júda törzséből, a Dávid utóda, és felnyitja a könyvet és hét pecsétjét.” (Jel 5,5) Az ősi jóslat beteljesült: „Vesszőszál hajt ki Isai törzsökéről... ” (Ézs 11,1) „Jó hír, nagy örömhír: / Megújul a világ. / Kihajt Dávid törzsén / A csodálatos ág. / A megígért virág.” Miként az első adventkor „elküldötte az Úr / Hűséges szolgáját (...), / Hogy jó hírt adjon át” (EÉ 132,2.1), úgy legyünk ma mi, az eljövendő Úr Jézus Krisztus útkészítői, misszionáriusai sokak számára! NT Garai András 8gww—awa—iwaamaBaBBataa—Haaaawa—el—■— A legfontosabb karácsonyi ajándékom ► 2006 adventján volt vendégünk Gyurkovics Tibor. A népes gyülekezeti körben szinte természetesnek hatott, Hogy a beszélgetés folyamán újra és újra visszatértünk Jézushoz. Az egyik pillanatban váratlanul a sekrestyeajtóra mutatott: „Arra várok, hogy Krisztus egyszer csak bekopogtat és belép. Ilyen egyszerűen, ilyen természetesen.” Gyurkovics Tibor néhány napja, hetvenhetedik születésnapjához közel távozott az élők sorából. Nehéz életút, változatos pályakép zárult le - író-költő, pszichiáter, irodalmár, igazi értelmiségi karakter. Életműve az irodalom nyugatos nagyjairól sarjadt, az írás minden formájában alkotott. A magyar nyelv nagy „mágusa” volt, ahogy egyik méltatója írja róla. „Úgy vagyok ezzel a kérdéssel, mint szerelmes a szerelmével. Szeretem szeretni Jézust. Életem fő személye" - írja Isten homlokán című kötetében. És ismeri ennek a szerelemnek a formanyelvét, mely nála neveltetése folytán jellegzetesen katolikus, de ismeri ennek a szerelemnek a belső, szívbeli, hitbeli gyötrelmeit is, amelyben a 20. század második felének Magyarországán, majd a rendszerváltozás utáni emberpróbáló időben is hiteles tudott maradni. Az egész magyar nyelvű kereszténység Jézus-dalnokának hangja, szenvedélyes vallomásai immár egy befejezett életműből szólnak hozzánk. Várakozás Krisztusra - néhány vers erejéig most, 2008 adventjében, karácsonya előtt azt a sokszínű emléket osztjuk meg Gyurkovics Tiborról, amelyet két éve őtőle kaptunk. Azt a kedves, játékos ünnepvárást, amely az érzékek varázsával, a magyar nyelv csilingelésé- nek varázsával szólal meg Étvágy című versében: Nekem ez a sütemény jár amit gyárt a sütemény-gyár egyet erre egyet arra ánizs kömény mák van rajta gyümölcsösök nagyhatalma vajas körte elme-alma meggyek eprek apró szedrek megsülve is énekelnek őszibarack belefúlva kelttésztába éled újra gesztenyék akácok hársak illedelmes sorba állnak a gyárig az út szélére törzsükről csorog a méz le süteményről süteményre egyik kemény másik foszlós magam sem lehetek oly jós Mivel rohamtempóban közeledik felénk az év vége, az előírt szabadnapjaim közül pedig még sokat nem vettem ki, a közelmúltban megtoldottam az egyik hétvégémet két nappal. Gondoltam, pihenek egyet a szülői házban. Történt azonban, hogy lelkész édesanyámnak egy balatonszárszói konferenciára kellett utaznia, a környéken viszont nem akad olyan lelkész, aki két teljes nap hittanóráit helyettesíteni tudná. Kézenfekvő volt ezért, hogy én ülök hétfőn és kedden a szolgálati autóba, hogy két iskolában és három óvodában megtartsam a tucatnyi hittanórát. Izgalommal és nem kevés félelemmel léptem be a termekbe, édesanyám hittankönyvekkel megrakott táskáját szorongatva izzadt kezemmel. Elvégre nem hozhatok szégyent Isten ügyére, a lelkészre és persze magamra sem! Már az első percekben sok-sok minden nem akart összeállni: befűztem a világ teremtéséről szóló diafilmet a vetítőbe, amikor rájöttem, hogy olyan jól sikerült egykor megalkotnia Istennek a világosságot, hogy nem látszanak a képek az iskolai könyvtár falán. Kénytelen volhogy megmondjam hogy mivégre csorog a sok süteményre sárgabarack arany kajszin ragyog mint lányon a hajszín minek rakják minek hajtják a leveleket a Márták Rózsik a sok süteményei minek sütik az egészet mért kelesztik ízesítik mik azok a régi stiklik kicsi cselek nagy furfangok hogy valóságosan hangot adnak végül sütemények harangoznak és zenélnek cukor pendül bong a tészta réteg van rázománcolva énekel a máz a páncél édes arcán ezer ránc él finom hajszálrepedések fogják össze az egészet: sütemény az Isten arca egy kicsit meg van harapva... Vagy éppen azt a feszült várakozást, amely a sokadik karácsonyon fogja el az embert, a megszokás, az erőlködés, az ünnepcsinálás kényszeredett rutinjában, amikor mégiscsak le kell jutni az ünnep mélyére: Karácsony Egy bizonyos idő után akárhány karácsonyfát láthatsz, mindig csak egyet látsz s a többi látszat. A többi öröm másé, idegen, vagy elrabolt öröm, Jézus Krisztus hozzánk csak egyszer jön. Csak egyszer száll le az angyal kitárt fehér szárnnyal és hozza le a békességet, egyszer jön Boldizsár a mirrhával. tam ezért saját szavaimmal elmesélni a teremtés hét napját az első osztályos hallgatóságnak. Nem egyszerű feladat... A legtöbbet én tanultam az órán: néha a legegyszerűbb dolgokat a legnehezebb megfogalmaznunk. Két órával később a reformáció ünnepével kapcsolatban is meglehetősen bonyolult dolognak tűnt tizenegy éves gyerekeknek beszélni az úrvacsora és a katolikus miseáldozat különbségéről. A segítség azonban megérkezett, és kezdeti mózesi dadogásomat lassan-lassan értelmes mondatok váltották fel. Nagyot sóhajtottam, amikor négy kis óvodás közé ültem le egy csöppnyi asztal köré. Őszinteségük megdöbbentett: határozottan Magdi nénit követelték, majd ki is fejtették, hogy ahelyett, hogy fontos egyházi kérdésekről tanácskozna, a legjobban tenné, ha velük töltené a délutánt. A kedélyeket csak egy gyermekdallal sikerült megnyugtatnom. Erre megint őszinte válasz érkezett: egy kislány egyenesen hahotázásban tört ki. Nem bántóan, nermrosszindulattal, de kifejezésre juttatta, hogy ilyen énekhangot ő még nem hallott, az óvó nénik másÉs többé nincs békességünk, nincs Máriánk, se szalmánk, de erre az egy éjre mindig emlékszünk. És ott is gondolnak ránk. És az örök, a minden pillanatban ott feszülő Krisztus-várást. 2006 decemberében mindnyájunk leikébe belemarkolt Gyurkovics Tibor, amikor arra a kérdésre, hogy a Lipóton felnőttek és gyermekek pszichiátereként hogyan tudott szembenézni az elme- és lélek- hasadás emberi valóságával, egyetlen további szó nélkül, csupán egy verssel válaszolt: Istenem Ölelj meg engem, Isten, már föl akarom adni az örök ellenállást, már meg akarok halni. Köszvényben és közönyben nagyon sokáig éltem bődítő tisztességben és tarkószenvedésben. Vadász vadásznak vadra figyelő úr-cselédje voltam, miközben kaptak engem is puskavégre. A füvön így rohantam, az erdőn így szaladtam, kapkodtam lábam, ámde a hitet megtartottam. Valahol meg kell állni, valahol meg kell halni, valami könnyű réten akarok elfakadni. Az izmaim a télben mint jéghúrok feszülnek, úgy néznek a szemembe, ahogy a menekültnek. Nem félek a haláltól. Megállók vele szemben. De amikor lesújt rám, Isten, ölelj meg engem. Krisztus-várás - ahogyan ünnepeken vagy hétköznapokon, feszítő helyzetekben vagy belső szobánkban mi is ismerjük. Ahogyan mi is várjuk a kopogást, a megérkezést. Az első karácsonytól a végső ölelésig. Gyurkovics Tibor hazatért. A vers végén ott a pont, a várakozás megszűnik, de Krisztus örök. ■ Korányi András képp fakadnak dalra. Mindezt a legteljesebb őszinteséggel. Talán most értettem meg igazán, miért kell olyanná lennünk, mint a kisgyermekeknek... Másnap hét második osztályos gyerekkel az imádságról beszélgetve megállapítottuk, hogy így tarthatjuk Istennel a kapcsolatot, hálát adhatunk neki sok mindenért, és segítséget kérhetünk tőle. Majd a kérdésre, hogy mely dolgokat kell megköszönnünk, folyamatosan kaptam a jobbnál jobb válaszokat: a levegőt, az ebédet, a szüleinket, a szomszéd gyereket, az iskolát, a legjobb barátnőt, a távirányítós autót... Mindent, amit mi, a „nagyok" olyan természetesnek veszünk! Gyakran nem is találunk jó dolgot az életünkben, Istennek is csak a panaszainkat soroljuk fel. Ezek a néhány éves emberkék pedig még képesek észrevenni a valódi örömöket, hogy igenis van miért hálát adnunk. Megható volt ezek után látni, milyen boldogan teszik össze a kezüket, és tanulják meg tőlem a Miatyánk első néhány sorát. Mindkét nap fáradtan tértem haza. Nem pihentem, de sokat tanultam. Tőlük, akikhez tanítani mentem. ■ -JenőEszembe jutottál. Mint mindig, tulajdonképpen. Igen, küldök neked is egy karácsonyi képeslapot. Pedig eltelt egy újabb év, és nem is beszéltünk egymással. Nem kerested a társaságom. Én sem a tiédet. Igazából nem is tudom, jól teszem-e, hogy írok. Talán már nem is emlékszel rám. Hiszen már nem vagyunk jóban. Ami egykor szép volt, az már a múlt. Most valami mégis arra késztet, hogy írjak neked. Hiszen karácsonykor összeérnek az egymástól eltávolodott szívek... így hát kezembe veszem a tollat. De mit is írjak? Áldott és békés karácsonyt kívánok... Nem, ez túl sablonos, száraz. Tovább írok. így már barátságosabb lesz. Leírom, mi történt velem az elmúlt időben. írok és írok, és közben azt gondolom: minek is írok annyit, hiszen lehet, hogy az egész hiábavaló. Csak nevetségessé teszem előtted magam. Leteszem a toliam. Nem tudom folytatni az írást. Felhívlak inkább telefonon! Igen, az lesz a legjobb. Nekem boldogság lenne tudni, mi van veled. Fölkelek az asztal mellől. A telefonhoz indulok, de aztán szépen lassan mégis visszakanyarodom az asztalomhoz. No nem, mégsem. Inkább ráírom a képeslap végére, hogy hívjál te, ha van időd. Örülnék, ha jelentkeznél. Elkészültem. Az asztalomra teszem a lapot, de várok még pár napot a feladással. Hátha te is küldesz egyet, és akkor máris válaszolhatok neked. így köny- nyebb lenne minden. De nem, nem jön tőled semmi. Csak telnek-múlnak a napok. Lassan itt a karácsony. Ha még ma feladnám a lapot, már csak az ünnepek után kapnád meg. Az meg hogyan nézne ki! Na jó, széttépem. Ennek semmi értelme. Hagyjuk. De buta is vagyok! Az ünnepi készülődés közben megint csak marcangolom magam... Nézegetem a megvásárolt fenyőfát, és rád gondolok. Vajon te hogyan fogsz karácso- nyozni? Az egyik adventi vasárnap templomba megyünk a családdal. A lelkész arról beszél, hogy Isten keresi az embert. Szó- löngatja az ige által. Mi pedig imádságban válaszolhatunk neki. És hogy vanSZÓSZÓRÓ Ifiúságirovat-gazda: Balog Eszter nak olyan imádságok az életünkben, amelyek tulajdonképpen gondolatok, imasóhajok, talán ki nem mondott szavak, le nem írt sorok, és ezeket az Úristen ugyanúgy meghallgatja, mint a Mi- atyánkokat. „Mert az Úristen meghallgatja az igaz hívő könyörgését.” Akit várunk, az Eljövendő, azért jön el, hogy helyreálljon a kapcsolat Isten és ember között. Ó, de jó! Akkor már tudom, mit kell tennem. Hazafelé, lemaradva a családtól, magamban imádkozom. Kicsit könnyes szememet kimeresztve felemelem a szürke felhőkre... „Istenem! De régen is imádkoztam! De régen szóltam hozzád! íme, itt vagyok, itt állok előtted. Közeledik születésed ünnepe, szeretnék veled én is kapcsolatban lenni. Szeretnék részesülni szeretetedben, szeretném megtapasztalni, hogy énértem is megszülettél. Kérlek, Szentlelkeddel vezesd életem. Mutass utat, mutasd meg, életem merre menjen tovább.” Szenteste délutánján megcsörrent a telefon. „Szia! Hát, karácsony van. Nem akartam, hogy az ünnep úgy teljen el, hogy ne beszéljünk egymással. Nagyon boldog voltam. Igazából nem is a telefonhívás miatt. Hanem annak örültem a leginkább, hogy a legfontosabb ajándékban részesülhettem: újra tudtam őszintén imádkozni. ■ Balog Eszter Szabadságon, kisszéken
