Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)

2008-12-14 / 50. szám

2008. december 14. FORRÁS ‘Evangélikus ÉletS A BIBLIA EVE János második levele - összetartozás Ugyanaz a közösség, bizonyára ugyanaz a presbiter, ugyanaz a problémavilág, mint amellyel az első jánosi levélben ta­lálkoztunk. Ez a levél azonban már nem kifejtés, inkább csak rövid emlékeztetés, egy mindössze tizenhárom versből álló életjel az idős tanítótól: nem feledtelek el benneteket, sokat gondolok rátok, tu­dom, hogy továbbra is hűségesek vagy­tok a tanításhoz - annak ellenére, hogy a helyzet nem könnyebb, mint az első le­vél megírása idején. A címzettek megnevezése helyett ennyit mond: „a kiválasztott Úrnőnek”. Nyilvánvaló metafora, az egyházat, illet­ve annak helyi megjelenési formáját, a gyülekezet közösségét nevezi így. Az egyház anyjaként óvja, gondozza, táp­lálja a gyermekeit, akiknek az a legfonto­sabb tulajdonságuk, hogy minden pilla­natban tudatában vannak, micsoda megtiszteltetés az egyházhoz tartozni, és milyen naponkénti feladatot jelent a parancs: „Szeressétek egymást!” Kötelező gyakorlat A jézusi szeretetparancs megismétlésé­vel János presbiter valóban nagy felelős­séget rak az „Úrnő” valamennyi mai gyermekének a vállára: „Aki túllép ezen, és nem marad meg a Krisztus tanításában, abban nincs benne Isten...” Az egyház tagjai az egyház mai for­máját és életjelenségeit látva gyakran ar­ra a téves következtetésre jutnak, hogy sok más fontosabb dolgot is jelent az egyház, mint a mindig minden körülmé­nyek között és mindenáron összetarto­zó Krisztus-hívők közösségét: intézmé­nyeket, egzisztenciát, kultúrát, hagyo­mányt, oktatást, politikát, világnézetet, „értékeket”, közös célokat és állami nor­matívát. Ezek azonban csak késői hoza- dékai mindannak, amit a keresztény egyház tagjainak Krisztus szeretetén ala­puló összetartozása jelentett. A keresztény vértanúkat ezek a hoza- dékok feltehetően soha nem tették vol­na képessé arra, hogy vállalják a leggya­lázatosabb halálnemeket is Urukért és az egymás iránti - nem érzett, hanem tu­datosan vallott - szeretetért. Az egyik legkorábbi ókeresztény gondolkodó, Tertullianus szerint azonban ez a feltétel nélküli és a mindennapi logika szabálya­inak ellentmondó összetartozás és sze­retet még az egyház legmegátalkodot- tabb ellenségeit is elbizonytalanította és elcsendesítette. A vég kezdete Egy brit futurológus szerint a nyugati keresztény egyház hanyatlása néhány évtizeden belül oda vezethet, hogy szo­ciológiai tekintetben a keresztények helyzete nagyon hasonlóvá válik ahhoz, mint amilyen az első keresztényeké volt a hanyatló Római Birodalomban: nevet­séges, megvetett, jogfosztott és kitaszí­tott kisebbséggé válnak. Paradox mó­don azonban ez a hanyatlás a valódi hit megmentőjének bizonyulhat. Megsza­badulva a sallangoktól, a hatalom és a régi nagyság bűvöletétől, az egyház vég­re ismét azzá válhat, ami kezdetben volt: egymásj szerető, elkötelezett, a Krisztus szeretetének eltéphetetlen kötelékével egymáshoz kapcsolódó emberek közös­ségévé - akikre értetlenül, de csodálattal tekintenek a kívülállók. M Magyar Bibliatársulat ADVENT 3. VASÁRNAPJA - Jn 5,31-38 Készíts fel, Uram! Karácsony közeledtével egyre inkább hatalmába keríti az embert az a különle­ges feszültség, amelyben szüntelenül ott vibrál a kérdés: milyen lesz az ünnep? El fogja-e hozni mindazt, amit várok tőle? Vajon jót várok-e egyáltalán az ünnep­től? Vajon jó-e a felkészülésem, és a vá­rakozás után a beteljesedés örömét fo­gom-e ajándékba kapni? Jó lenne, ha va­laki felkészítene, jó lenne, ha valaki együtt jönne velem, fogná a kezem, irá­nyítaná a lépteim, mert tekintetemet olyan könnyen elhomályosítják hamis fények, lépteim olyan hamar megtalál­ják a széles út kényelmét! Advent harmadik vasárnapja az útké- szítőre, Keresztelő Jánosra irányítja fi­gyelmünket. Elsősorban nem mint em­berre, nem mint bibliai alakra. A Keresz­telő annak a mindig jelen lévő isteni kül­döttnek a típusa, aki égő és világító fáklya, az igazság bizonyságtevője. O az, akinek fénye a világ világossága felé fordítja a te­kintetet, akinek bizonyságtétele a kegyel­mező Isten igazságára döbbent rá. Erre van szükségünk, ha a gyógyulás, az elfo­gadottság, az Istenhez tartozó élet aján­dékára várunk, és nem csak arra, hogy ka­rácsony múló napjait legalább az átélés pillanataiban tegyük mind teljesebbé. Er­re van szükségünk, ha a Megváltót várjuk. „Ti elküldtetek Jánoshoz, és 8 bizonyságot tett az igazságról" - mondja Jézus. Annak igazságáról, akiről a legtöbbet akkor mondta, amikor úgy mutatott rá, mint áldozati bárányra, aki a világ bűnét hor­dozza. A bárány pedig megmutatta, hogy van hatalma arra, hogy minden vétket magára vegyen, mert az Atya ta­núskodott róla. Nemcsak a bűnös em­berrel való közösségvállalás megrendítő Jordán-parti jelenetében, nemcsak a megdicsőülés hegyének mennyei di­menziót megsejtető jelenésében. Jézus személyével a prófétai jövendö­lések holt betűi egyszeriben az élet való­ságaként jelentek meg. Vakok szemei­nek megnyílása, sánták szökellése, ha­lottak feltámadása - mind az élet diada­lát hirdette. A szavak, amelyek nem írás­tudós kényszeredettséggel, hanem hata­lommal hangzottak, az Istenről való da­dogást életteli himnusszá nemesítették. Nem hiába vártak azok, akik beteljesült ígéretre, gyógyulásra vágytak; jó helyen kerestek, akik Jézushoz mentek. Pedig az út, amelyet végigjárt, látszó­lag csúfos véget ért: az angyal hirdette evangéliumos éjszakától nagypéntek halott, hideg éjszakájáig. Ez lett volna a Keresztelő Jánosénál nagyobb bizony­ságtétel? A Jordán pusztájának rendkí­vüli útkészítője ezt hirdette volna? Igen, ezt. A feladatot, amelyet az Atya a világ­ba érkezett Fiúnakjelölt ki, amely a teljes önfeláldozás küldetése volt. A VASARNAP IGEJE Ez a Fiű tanúságtétele az ember szá­mára elképzelhetetlen szeretetről, amely válogatás nélkül mindenkihez szól, és mindenkinek felkínálja a vissza- találás lehetőségét. Nem hiába vártak azok, akiknek már kétségbeesni sem maradt erejük, akik talán már nem is hittek, csak az utolsó utáni esély képte­lenségével engedték magukat belezu­hanni Isten kezébe; jó helyen álltak meg, akik a városon kívülre, a Koponya­helyre igyekeztek. „Csak egy ideig akartatok az 8 világosságá­ban örvendezni” - szól a jézusi szemrehá­nyás. Hamar feledésbe merült az útké­szítő szava. Lehet, hogy a valósággal va­ló szembesülés már nem volt olyan jó. Lehet, hogy királyt akart a jóllakott öt­ezer, nem pedig elbújó Mestert. Lehet, hogy harci ménen tartott diadalmene­tet, nem pedig szamarat akart látni a páskára gyülekező jeruzsálemi sokaság. De akinek szívében a Lélek tanúskodott a Fiúról, az felismerte, hogy az egész Jé­zus-esemény az egyszeri és megismétel­hetetlen kinyilatkoztatása Isten szerete­tének, és másban, máshol nem lesz soha ennyire metszőn, élesen világos, hogy Isten szereti teremtett világát és benne az embert: a lázadót, a vele szembefor- dulót, az elbukót. Nem hiába vártak azok, akikben éltek az ősi szavak; jó he­lyen kerestek, akik Jánostól Jézus felé indultak. Sokan és sokszor nem értették Jézust, elmentek mellette, vagy egyenesen elle­ne fordultak. Pedig az a teljesség, amely földi létéből, küldetéséből fakad, min­den ember számára gyógyulás, kegye­lem és élet. Szólaljanak meg minden idők útkészítői, és hangozzon mindig friss hangon, kétezer év múlhatatlan harmóniájában: ő jön! Érkezik, mint egykor a betlehemi éjszakában. Az adventi csend nem süket hallgatás, nem mondanivaló nélküli némaság, ha­nem a lélek csendje, amelyben egyre tisztábban, egyre érthetőbben hangzik a felkészítő üzenet: már elindult feléd is, hogy megajándékozzon! Ámen. ■ Ördög Endre Imádkozzunk! Készíts fel, Urunk, hogy ünne­pünk ne legyen csalódás! Készíts fel, Urunk, hogy szereteted világossága tovább ragyogjon, mint az ünnep múló fényei. Készíts fel, Urunk, hogy karácsony ünnepe életre szóló ajándékot hozzon! Ámen. Oratio oecumenica Megváltó Jézusunk, aki nem restelltél emberré lenni, és nem szégyelltél testben olyanná lenni, mint mi, hall­gasd meg könyörgéseinket, amelyeket emberi módon, az Istenemberhez kiáltva mondunk el neked! Könyörgünk a bizonyságtevőkért, akik életüket arra szánták, hogy egyre csak beszéljenek rólad másoknak, hogy megtudja a világ, ki vagy te, és ki az, aki elküldött téged. Kérünk téged, Lelked által hívj el fiatalokat a já­nosi szolgálatra, hogy legyenek olyanok, akik előtted járnak, egyengetik ösvényeidet és készítik az utadat az elcsüggedt szívekhez, kiszáradt életekhez, sivár tekinte­tű keresőkhöz, megkérgesedett lelkű férfiakhoz és nők­höz, a benned ellenséget látó kiábrándultakhoz. Könyörgünk hozzád a közöttünk élő apostolokért, akik éppoly törékeny életű emberek, mint mi mind­annyian. Töltsd el őket önmagaddal, hogy tanúságtéte­lük rólad, az egyetlen lehetőségről, a tiszta igazságról és valódi szolgálatról szóljon. Urunk! A várakozás idején is hozzád fordulunk. Kö­nyörgünk hozzád: gyújts világosságot, hogy világol- junk, szítsd fel a tüzet bennünk, hogy hitünk, minden­nél drágább ajándékod ki ne aludjon. Könyörgünk éb­redésért, azért, hogy emberek sokasága ismerje fel ben­ned a földi élet és az örök élet titkát. Könyörgünk hazánkért, becsületes vezetőkért és po­litikusokért. Könyörgünk azért, hogy a városi forgatagok ne so­dorjanak el bennünket. Ne engedd, hogy drága adventi időnket elfecséreljük múló és szemfényvesztő kincsek­re, hanem legyen időnk azon gondolkodni, hogy lele­ményes szeretettel hogyan tudjuk egymás megajándé­kozni szavakban és tettekben. És végül könyörgünk szeretetért: a mindent legyőző, tőled érkező olthatatlan szeretetért, amely ámulatba ejt bennünket. Szeretettel győzted le a világot és benne a gonoszt. Nekünk is segíts szereteteddel felvértezve szembeszállni minden ártó hatalommal, amely tőled eltávolít! Ezért könyörgünk: szentelj meg bennünket jelenléteddel most és ezután is. Ámen. Várj, ember szíve, készen, várd Isten Harcosát * myLuther - www.myluther.hu A hit közös, a többi ráadás... ► Az adventi időszak harmadik va­sárnapján Jézus Krisztus legköz­vetlenebb tanújának, Keresztelő Jánosnak a személyén keresztül láthatjuk, hallhatjuk, mit jelent a Messiás útkészítőjének lenni eb­ben a világban. János üzenetében az Eljövendő ígérete és a hitetlen­ség, az üzenet meg nem hallása fe­lett kimondott ítélet egyszerre van jelen, s ez a kettősség jellemzi a va­sárnap üzenetét is. Már a bevezető zsoltárban megtaláljuk egyrészt az apostoli buzdítást az öröm­re: „Örüljetek az Úrban mindenkor!" (Fii 4,4), másrészt az ítélet ígéretét is:.....mert el­jön, hogy ítélkezzék a földön. Igazságosan ítéli a világot, pártatlanul a népeket.” (Zsolt 96,13) A vasárnap igéi ugyancsak ennek a gondolatkörnek egy-egy hangsúlyát emelik ki. Az ószövetségi olvasmány Mózes ötödik könyvéből a Tízparancsolat első két parancsolatát idézi, a levélbeli ige (2Tim 1,8-14) pedig a Jézus Krisztusban megjelent és az apostoli bizonyságtétel­ben megszólaló szabadítás és elmúlha- tatlan élet megragadására biztat. Végül az igehirdetés alapigéje (Jn 5,31-38) egy­értelművé teszi, hogy a világosság, amely Keresztelő János útkészítő szol­gálatában eljött ebbe a világba, egy még nagyobb világosságra, Jézus Krisztusra magára mutat. A vasárnap graduálénekét az Istentől el nem állok kezdetű ének (EÉ 337) dallamá­ra énekeljük, amely a reformáció korá­ban egy lyoni világi forrásból került a protestáns koráldallamok közé. Dalla­mossága és lendülete jól illik Valentin Thilo (1607-1662) verséhez, amely éne­künk szövegalapja. Thilo születési helye nem ismert, de annyi bizonyos, hogy korán elvesztette szüleit, s nevelését két professzor vállalta magára, akik közül az egyik lelkész is volt. O maga a königsbergi egyetemen folytatta tanulmányait, amelynek később retorikaprofesszora s két ízben rektora is lett. Költőként több egyházi énekszöve­get írt, közülük legismertebb adventi éne­künk, a Várj, ember szíve, készen (EÉ 140). Az eredetileg csupán három verssza­kos költemény az 1657-es lüneburgi éne­ENEKKINCSTAR 'JC3Ä Eged Illen diczeríinc, keskönyvben már egy versszakkal bő­vítve jelent meg. Témájának alaphangját Keresztelő Jánosnak Ézsaiás próféta fel­szólításával (Ézs 40,3-4) összecsengő üzenete adja meg: „Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!" (Mk 1,3) Az ének első versszaka várakozásra szólít fel, amely azonban nem azonos a tétlenséggel, ennek éppen ellenkezője. Hiszen nem titok, hogy ki érkezik el a szívünkbe: Isten Harcosa, a Messiás, akinek érkezése nem marad nyom nél­kül az ember életében. Az ősi átok - az­az a bűn pusztító hatalma - fényre és békességre változik, és a Megváltó megajándékozza az embert az üdvös­ség bizonyosságával. Ennek megta­pasztalása azonban változásokat köve­tel az embertől. Ezt fejezi ki az ézsaiási képekkel az ének második verse. Isten életünkkel kapcsolatos változtatási igé­nyének mértéke csak ezekkel a képek­kel írható le. Énekünk harmadik versszaka világossá teszi, hogy a várakozásnak s az útkészítés- nek nem elsősorban külső jelekben kell megnyilvánulnia, hanem az emberi szív­ben végbemenő folyamatokban. A gőg és a felfuvalkodottság ugyanis alkalmatlan­ná tesz az isteni üzenet meghallására s végső soron a Megváltó befogadására. A záró, negyedik strófa talán a legben­sőségesebb, hiszen ebben nem csupán a készség fogalmazódik meg a szív késszé tételére, hanem a kérés is, hogy a Megvál­tó maga készítsen helyet szívünkben a saját maga számára. Az alázat jele, hogy a szerző Jézus Krisztus születésének sze­rény körülményeihez, a jászolhoz és az istállóhoz hasonlítja az ember életét. Az útkészítésre való felszólításból így az ének végére az egyébként erre méltatlan ember hívása szólal meg, hogy a Megvál­tó hozzá, az ő szívének szerény körül­ményei közé is eljöjjön. Ez az adventi öröm forrása minden Krisztusban hívő s hozzá az adventi idő­ben közelebb kerülni vágyó számára. ■ Wagner Szilárd LAPUNK A VILÁGHÁLÓN A WWW.EYELET.HU CÍMEN OLVASHATÓ r*­A

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents