Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)
2008-11-30 / 48. szám
2 2008. november 30. FORRÁS "Evangélikus ÉletS A BIBLIA ÉVE ADVENT 1. VASÁRNAPJA - Mk 1,1-5 Péter második levele - bűn Ez a levél feltehetően az utolsó irat, amelyet felvettek az Újszövetségbe. Nagyon sok tartalmi-irodalmi hasonlóságot mutat Júdás levelével, és ez számtalan elmélet megalkotására indította a bibliakutatókat: melyik levél íródhatott előbb? Melyik levélíró használhatta fel a másik gondolatait?... Szabad-e vétkeznünk? Sokak szerint Péter második levele magán hordozza annak a korszaknak a nyomait, amelyet a gnoszticizmus jellemzett. Azt persze nem tudhatjuk teljes bizonyossággal, hogy valóban gnosztikus tévtanítókról van-e szó, de az bizonyos, hogy Péter - hasonlóan Júdás levelének szerzőjéhez - nagyon komolyan veszi a tévtanítók jelentette fenyegetést. Ezek az emberek azt a sokak számára vonzónak tűnő üzenetet hirdették, hogy a keresztényeknek semmi szükségük mindarra, amit az egyház „életszentségnek” nevez. Az igazán „spirituális" ember számára ugyanis a testi dolgok és így a test bűnei is érdektelenek. Nem kell velük túl sokat foglalkozni, mert elterelik a figyelmet az igazán fontos lelki dolgokról. Szerintük Isten így is, úgy is kegyelmes, és végtelen irgalmából szükségképpen megbocsát az embernek. Ezzel a tévtanítással már Pál apostol is vívódott a Római levélben, de úgy tűnik, hogy Péternek - évtizedekkel később is - ébren kell tartania Pál felháborodását: e tévtanítók „üres, fellengzős szólamokat hangoztatva testi vágyaik kiélésére csábítják feslett életükkel azokat, akik nemrégen szakadtak el a tévelygésben élőjétől. Szabadságot ígérnek nekik, bár maguk a romlottság szolgái, mert mindenki rabja lesz annak, ami legyőzte.” (2,18-19) Péter emlékeztet kollégájának, Pálnak a tanítására: azok, akik úgy vétkeznek, hogy közben tagadják vagy lebecsülik a bűn rabságban tartó erejét, valójában annyit árulnak el önmagukról, hogy szerencsétlen rabszolgák. Az igazi szabadság az, amikor a Krisztus által már megszabadított ember szabaddá válik arra is, hogy ne a bűnöket, hanem a jó cselekedeteket keresse: „Ti tehát, szeretteim, mivel előre tudjátok ezt, vigyázzatok, hogy az elvetemültek tévelygései el ne sodorjanak, és saját biztos meggyőződéseteket el ne veszítsétek. Inkább növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunk, üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében.” (3,17-183) „Szabadon bűn és erény közt / Választhatni, mily nagy eszme, / S tudni mégis, hogy felettünk / Pajzsul áll Isten kegyelme. / Tégy bátran hát...” (Madách Imre) N Magyar Bibliatársulat SEMPER REFORMANDA „Drága ige ez a hívő szívnek! Mert Krisztus nélkül az ember temérdek bősz zsarnok rabigáját nyögi. Ezek nem királyai, hanem gyilkosai, kiktől csak szükséget és szorongatta- tást szenved. Ilyen zsarnok az ördög, a test, a világ, a bűn - ráadásul a törvény, a halál és minden pokol. Alattuk a szegény, megnyomoro- dott lélek csak nehéz rabságban és keserves gyötrelemben élhet.” M Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! (Szabó József fordítása) LAPUNK A VILÁGHÁLÓN: !■ www.evelet.hu Végre feltűnik a folyó. Nem is a benne álló, hatalmas, karizmatikus próféta vonz, hanem maga a nagy víz, ahogy méltóságteljesen hömpölyög, faleveleket sodorva. Már sokan állnak itt. Többségük a parton, mások bent, ahol még sekély. Hosszú útról érkeztem ide. Akár jelképes is lehetne az utak sokasága, ahogy kerestem életem értelmét, nyugalmamat, helyemet a világban. Most itt állok a parton. A Jordán számomra az igazi Sztüx, a görög mitológiából ismert határfolyó, amely elválasztja az élők és holtak birodalmát. Itt kell befejeznem eddigi életemet, itt kell kezdenem az újat. Most leteszem mindazt, ami eddig nyomasztott, terhelt, fájt, bevallom bűneimet, megtisztultan mehetek tovább. Átkelek a halálból az életbe. * * * A kapu halkan nyikordul. A kis templom poros padlója elnyeli a léptek zaját. A középkori falak mintha száz meg száz elénekelt liturgiát őriznének. Hány imádság szólalt már meg itt, hány és hány békítő mondat? Leülök egy ki- szögellésre. Nézem az ódon íveket. Csend van. Gondolatok válnak szavakká bennem. A szavak kiáltássá válnak. A kinti zajok elől, a világ disszonáns zajai elől nem lehet elmenekülni templomok mélyére. Felkapom a hátizsákom. Szinte menekülök kifelé nyugtalan lelkemmel. Bárhol A VASÁRNAP IGÉJE A próféta dörgő hangját visszaverik a környező dombok. Éppen kiemel valakit a vízből. Mintha viaskodna a bűnnel. Mintha hangjának erejével akarná legyőzni a gonoszt. Mintha nem lenne elég a víz egyedül, mintha nem mosna tisztára a belemerülés, mintha nem tudná belefojtani a rosszat, hogy a jó bukjon föl, ő maga küzd hatalmas szavával, hogy meghallja az ég és föld, hogy végre törjön a bűn átka. * * * A táj hatalmas öleléssel fogad. Messze világlik a repceföldek sárgája. Mintha egy óriás dobált volna szét kavicsokat, itt is, ott is nagy kövek foltjai látszanak. Parányinak érzem magam, mégis tudom, a végtelen látóhatár csak csalóka látszat. Néhány óra, és ott leszek a legszélén. Nézem rongyos térképemet, az egész pár kilométer csupán. Mit ér a végtelen, ha térképen lehet rögzíteni, ha bejárható, ha elérhető? A szépség barátságosan fogad magához. Szememet nyugtatja a távolság. Ok nem tehetnek róla, hogy nekem a végtelen kell. Továbbindulok nyugtalan lelkemmel. * * * Az alámerülésnél hirtelen magam maradok. Talán azért, mert a víz alatt a zajok vagy... éle elveszik. Dobhártyámon csak a víz hangjai döngenek. Nem tudok gondolkodni. Bűneim felsorolása szégyennel tölt el. Tudom, most kellene éreznem a megkönnyebbülés boldog hullámait. De a megkönnyebbülés késik. Ez az utolsó állomás, érzem, itt dől el minden. Most kell történnie valaminek! Az óriás kezek kirántanak a vízből. Friss levegő tölti be tüdőmet. János már nem rám figyel. Jön a következő a maga bűneivel, keresésével, nyugtalanságával. * * * Térdelek a kövön. Ég és föld határán van-e keresnivalóm? Szeretnék stabil talajt a lábam alatt, szeretnék egy helyet, ahonnan az összes csillagot láthatom. Szeretnék bátran gondolni arra, hogy földdé leszek egykoron, szeretnék nyugodtan a világmindenség elemévé lenni. A kő hideg, a csillagok fénye bizonytalanul pislákol. Van-e hely, ahol otthon van az ember? Ahol József Attila nevét helyesen írják? Van-e hely, ahonnan nem kell továbbmennem, ahol a megérkezés teljessége vár? Van-e hely nyugtalan lelkemnek? * * * Ahogy csuromvizesen jövök ki a partra, lelkem rettenve ismeri fel, hogy az ígéret teljesítetlen maradt. Ott hordozom szívemben, gondolataimban továbbra is minden bevallott bűnöm. A remény, hogy mindez a vízben marad, semmivé foszlik. Hiába minden küzdelem, fáradozás. János közben a következőt meríti alá. Megtörlöm arcomat. * * *- Erre van a Jordánban keresztelő János? A fiatal férfi mosolygós arca megzavarja gondolataimat.- Igen, ott lent, azon az úton. Rám néz. Ruhájából nyers fűrészpor illata árad. Talán ács. Késik a köszönöm- mel.- A békességet nem lehet kergetni és elérni, kutatni és megtalálni - mondja helyette. - Sem a templomban, sem a felvidéken, sem a kőnél. A békesség itt van. Nem kell keresned. Itt van. O keres téged, ő megy el érted. Bárhol vagy. Aztán nagy lépésekkel elindul a folyópart felé vezető úton. Nem néz vissza. Bennem kimondhatatlan béke támad. Hirtelen megértem egész életemet. Az utak mind hozzá vezettek? A kérdések mind felé vittek? Nem. O jött felém végig a kérdések, keresések, nyugtalanságok útjain. Megérkeztem, hazatértem, hogy induljak tovább sietve, már magam is útkészítőként. ■ Koczor Tamás Imádkozzunk! Ismered az utakat mögöttem. Sokat és sokféleképp fáradoztam. Ismered az utakat, amelyeken most járok. Bár tudnék mindig helyesen lépni! Ismered a számomra még ismeretlen utak lehetőségeit előttem. Add, hogy a kellő pillanatban jól döntsék, merre menjek! Bármerre járok, te legyél velem! Ennek a tudata mindig tefeléd sodor majd, lépéseim az örökkévalóság lépései lesznek. Oratio oecumenica Istenünk, aki az Eljövendő és a Jelenlévő vagy, hozzád fordulunk most, hallgass meg minket! Sokféle úton indulunk feléd. Keresünk, várunk, kérdezünk felőled. Olykor nagyon közelinek érzünk, de vannak olyan pillanatok is, amikor fáj a hiányod. Nehéz viselni a távolságot, a csöndet. Most is kérünk: tekints ránk a magas égből, tekints ránk emberek arcáról, fordítsd felénk arcodat! Egyedül rád van szükségünk. Istenünk, aki az Eljövendő és a Jelenlévő vagy, áldott légy, hogy megajándékoztál minket önmagaddal: szavaddal, hűségeddel, élő erőddel. Áldott légy, amiért békességed átjár, és reménységgel indulhatunk újra az adventi úton. Vigyázz ránk, Istenünk, hogy mindazt, ami ránk vár ebben a szent időben, nyitott szívvel fogadhassuk. Alakíts, formálj, hogy olyanná válhassunk, amilyennek te szeretnél látni minket. Állj mellénk, kérünk, munkánkban, döntéseinkben, adj józanságot, találékonyságot és mindenekfölött sok-sok szeretetet. Add, hogy mindig érezhessük: te nem hagysz magunkra. Segíts, hogy lábnyomodba illeszkedhessen az életünk, és mások is meglássák rajtunk, hogy hozzád tartozunk. Tégy minket követeiddé, akik tudják, hogy helyük van és feladatuk a te világot átfogó országodban. Add éreznünk a közösség összetartó erejét. Vigyázz azokra, akiket szeretünk, akik olykor aggódnak értünk, akik javunkat akarják. Légy szereteteddel szüléink, gyermekeink, egész családunk mellett,'rokonaink, barátaink, munkatársaink mellett. Kérünk, vigyázz azokra is, akiket nagyon nehéz szeretnünk, akikkel már régóta tisztázni kellene dolgokat, és azokra, akikre neheztelünk. Segíts meglátnunk, hogy mit kell tennünk ahhoz, hogy általunk is szebbé, jobbá váljon a világ. Taníts felelős szeretettel cselekedni. Segíts észrevenni, hol van éppen szükség ránk. Istenünk, aki az Eljövendő és a Jelenlévő vagy, kérünk, őrizz meg minket szeretetedben. Ajándékozd nekünk a gyermekek bizalmát, a kicsiség szépségét és erejét, a holnap reménységét, a hétköznapok és az ünnep békességét, és töltsd be szívünket jelenléted örömével. Köszönjük, hogy meghallgatod imádságunkat, és sokkal többet és jobbat adsz annál, amit mi kérni tudunk. Köszönjük, hogy hála ébredhet szívünkben. Hallgass meg minket, amikor Jézus imájában összefoglaljuk mindazt, ami szívünkben van. Jöjj, népek Megváltója! ► Advent első vasárnapjának óegyházi evangéliuma (Mt 21,1-9) Jézus jeruzsálemi bevonulását idézi föl, összekapcsolva az egész karácsonyi ünnepkört a virágvasárnapi eseményekkel. így érvényesül az egyházi- év húsvétközpontúsága: aki karácsonykor testté lett, nagypénteken váltságáldozatot vállal értünk. Az epistola (Róm 13,11-14) Krisztus újbóli visszatérésére emlékeztet, s arra, hogy az öröm mellett komoly készüléssel kell őt várnunk. Az ünnep graduáléneke a Jöjj, népek Megváltója (EÉ 131), mely egy gregorián himnusz gyülekezeti énekké való átdolgozása. Nem Luther Márton az első, aki Ambrosius (334-397) Veni redemptorgentium című óegyházi himnuszát németre lefordította. Már a 12. századból ismeretes egy fordítás, amelyet több is követett Luther koráig; reformátorunk szigorúan ragaszkodik a latin eredetihez, mely részletesen, tanító módon leírja a Szentlélek általi fogantatás, a megtestesülés és a megváltás csodáját. A N un komm, der Heiden Heiland 1524-ben az erfurti Enchiridi- onban jelent meg. Nyolc négysoros strófából áll, éppúgy, mint az eredeti himnusz; a sorok szótagszáma viszont az ambroziánus nyolcról (négy jambus) hétre változik. Figyelemre méltó, ahogyan Luther a himnuszt könnyen énekelhető gyülekezeti énekké alakítja át: a hajlításokat elhagyva egyszerűsíti a dallamot. A 2. sor zárása és a 3. sor kezdése tér el a legjelentősebben; a himnusz a kvintet, a korái a tercet emeli ki. Az 1. és 4. korálsor azonossága erősíti a versszak egységét. (A Gyülekezeti liturgikus könyvben megtalálható az eredeti himnusz is, Népek megváltó Istene szövegkezdettel: GyLK 655.) A 16. századi magyar énekeskönyvekben meglepő módon nem a Lutherének, hanem az eredeti himnusz fordítása jelenik meg. Később a Zöngedöző mennyei kar (ZMK, 1692-96) közli a korái fordítását is, de szótagszáma nem a Lu- ther-énekével, hanem a himnuszéval egyezik. Hosszabb szünet után az 1911-es Dunántúli énekeskönyv fedezi fel újra, és Gaál Mihály verziójában adja közre. A szótagszám a rímképlettel együtt Luthert követi. A versszakok száma - a 2-3. és a 6. strófa elhagyásával - nyolcról ÉNEKKINCSTÁR Eged Klen diczeninc. ötre csökken. Fordítás helyett viszont inkább átdolgozásnak nevezhető, mert a megmaradt versszakokban sokszor nem érződik a eredeti szöveghez való ragaszkodás szándéka. Ehelyett édeskés képek sorát kapjuk. A doxológia teljesen eltűnik, helyette az 5. versszak új költés. A eredeti ének erejének, tiszta teológiai mondanivalójának nyoma sincs. Jelenlegi énekeskönyvünk ebből még kihagyja a 2. versszakot, tehát csak négy strófa marad. Johann Sebastian Bach a Lipcsei korátok között háromféleképpen is feldolgozza az éneket: az elsőben az orgona kiemelt manuálján szólal meg a díszített dallam, a második trió két basszussal; a harmadik, plenum hangzású műben a cantus firmus a pedálban jelenik meg (BWV 659-661). Bach két kantátát is komponált Nun komm, der Heiden Heiland címmel advent első vasárnapjára: BWV 61 csak énekünk első versszakát hozza a nyitókórusban; BWV 62 a Luther-éneket végig feldolgozó korálkantáta. Bár néhol már nehezen érthető, de az eredetihez hű és nagyon szép a 17. századi fordítás. Érdemes vele megismerkedni, és elcsendesedésként imádkozni. „Most jön népnek Megváltója, / A szüzességnek szép fia, / Ki lön ez világ csudája, / Születése bizonyítja. // Mert nem férfiúi magból, / De Szentlélek illéséből / Isten Igéje testesük, / Szűz méhével egyesük. // A Szűz méhe nevelkedik, / Szüzesség meg nem sértődik, / Tisztaság is gyarapodik, / Hajlékul Isten ott lakik. II Kijőve ágyasházából / Mint királyi palotából, / Isten s ember egy személyben, / Öltözvén a mi testünkben. // Szent Atyától földre jőve, / Pokolnak kínját megtöré, / Viszont ismét mennybe méné, / Atyának jobbjára ük. // Ki vagy egyenlő Atyáddal, / Védelmezz te hatalmaddal, / Orvosoljad jóvoltoddal / Betegségünk irgalmaddal. // A te jászlad már tündöklik, / Szép új világgal is fénylik, / Setétségtől sem sértődik, / Hitünk ezzel erősödik. // Dicsőség légyen Atyának, / Dicsőség ő szent Fiának, / Dicsőség a Szentléleknek, / Örökkévaló Istennek, ámen.” (ZMK 1692-96, 27-28.) ■ Ecsedi Zsuzsa
