Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)
2008-10-26 / 43. szám
8 2oo8. október 26. FÓKUSZ ‘Evangélikus ÉletB> A BIBLIA ÉVE ■ Varga Gyöngyi A kánon szó mértéket, mércét jelöl; eredetileg mérőnádat, zsinórmértéket értettek rajta. A hatvanhat ó- és újszövetségi könyv gyűjteménye közel ezer esztendő alatt született meg. A héber Biblia, amely összesen harminckilenc könyvet foglal magába, Jézus Krisztus kinyilatkoztatásának gyökere. A Krisztus utáni 2. századig ez volt a keresztények Szentírása. Amikor a Krisztus utáni 1-2. században létrejöttek a Krisztusról szóló, apostoli tekintélyű bizonyságtételek, a keresztény közösségek vezetői két döntést hoztak. Egyrészről az Újszövetség újonnan létrejött iratait a már meglévő kánon után csatolták. Másrészről pedig elhatározták, hogy nem módosítják, nem írják át a héber Bibliát. Róm 11,18 szerint Pál apostol arra hívja fel a figyelmet, hogy a kereszténység a zsidóságnak adott kinyilatkoztatásra épül: a szelíd olajfába vadolajfa-ágak oltattak be. Fontos látni azt is, hogy nem az ágak hordozzák a gyökeret, hanem a gyökér az ágakat... A két testamentum egymáshoz való viszonya A keresztény kánonban a két testamentum - vagyis végzés, rendelkezés - egy koncepcionális egységet alkot. Az első szövetség nem veszti érvényét Jézus kinyilatkoztatásával, ezt magának a Názá- retinek a szavai szavatolják: egy ióta vagy vessző sem veszhet el a Tóra betűi közül (Mt 5,18). Az „Ószövetség” kifejezés a történeti elsőbbségre utal, nem elavultat, túlhaladottat jelent, hanem - mint az óbor esetében is - nemeset, jót. Természetesen ez a megközelítés nem mindenkinek tetszett és tetszik. Már az őskereszténység időszakában jelentkeztek más vélemények is. Markion Krisztus után a 2. században azt vallotta, hogy a kereszténység az igazi Izrael. Ezért elvetette a héber Bibliát, és az Újszövetség iratai közül is csupán egy válogatást tartott meg a maga „kánonjában”: azokat az iratokat, amelyek véleménye szerint kellőképpen szakítottak az Ószövetség teológiai gondolataival, a zsidóság útjával. Minden korban, így napjainkban is találkozunk a látens markionizmus jeleivel. Az Ó- és Újszövetség közötti viszony meghatározása régóta foglalkoztatja a keresztény gondolkodókat. íme három gyakori megközelítési mód, amelyek sajnos önmagukban mind problémás értelmezések: 1. kontrasztmodell (az Ószövetség a törvény, ez áll szemben az Újszövetséggel mint evangéliummal); 2. relativizáló modell (az Ószövetség az Újszövetség szolgálója, vagyis csupán typo- sa, azaz előképe); 3. evolúciómodell (az Újszövetség az abszolút mérték, jellemző séma: ígéretbeteljesedés). A két szövetség együtt mégis egy „polifon szimfóniát” szólaltat meg, és ha így hallgatjuk, így tekintünk rá, akkor nyilvánvalóvá lesz, milyen szoros, szétvá- laszthatatlan összefüggés van az Ó- és Újtestamentum között. Mindazonáltal marad a kihívás: a zsidóság és a kereszténység két utat, két értelmezést jelent, kétféle közelítést a Bibliához. Lehet azonban tanulni egymástól. A kereszténységnek az a nagy előnye, hogy a zsidósággal „belülről” kommunikál. Az alábbiakban a zsidóság és a kereszténység Bibliájával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat összegzem. A zsidóság Bibliája A héber Biblia, amelyet tudományos néven palesztinai kánonnak neveznek, három fő részre osztható: a Tórára, vagyis Mózes öt könyvére, a Próféták kánonrészére, valamint az Iratokra. A második kánonrésznél meg kell állnunk egy pillanatra. Oltvány olajfába A héber Biblia és az Ószövetség kánonja Ez józsué könyvétől Malakiásig a korai és a későbbi próféták iratait foglalja magába. Korai próféták könyveinek tartja a zsidó hagyomány Józsiiét, a bírákat, valamint ide tartozik Sámuel és a Királyok két-két könyve, mivel az ezekben az iratokban szereplő „Isten emberei” Mózeshez, a „próféta-prototípushoz” hasonló karaktert hordoznak. A későbbi próféták könyvei az általunk prófétainak ismert könyvek: Ézsaiás, Jeremiás, Ezékiel, valamint a tizenkét kispróféta iratai. Érdekes módon Dániel könyve nem tartozik ebbe a csoportba, hanem az Iratok közé, mivel ez egy késői keletkezésű, apokaliptikus jellegű könyv. Az Iratok gyűjtemény magába foglalja a Zsoltárok, Jób, a Példabeszédek könyvét, az öt „ünnepi tekercset”: vagyis az Énekek énekét, Ruth könyvét, Jeremiás siralmait, a Prédikátort és Eszter könyvét, ezeken kívül még Ezsdrást, Nehémiást és a Krónikák két könyvét. Az utóbbi négy irat a kánonrész utolsó csoportját alkotja; Izrael történetének összefoglalását olvassuk bennük. Az ünnepi tekercseket (megilloth) a zsidóság nagy ünnepein olvassák föl - a könyvek sorrendjében: a páskaünnepen, a hetek ünnepén, a templom lerombolásának emlékünnepén, szukkothkor (a sátoros ünnepen), valamint purimkor. A héber Biblia kialakulása A három kánonrész sorrendje a szukcesszív kánonképződés folyamatát mutatja, amely körülbelül ötszáz évet fog át. A Tóra az alapot, Isten kinyilatkoztatásának magvát jelenti. Ez az öt, Mózes tekintélyével fémjelzett könyv Krisztus előtt az 5-4. században kapta meg végleges szövegformáját, ekkor zárták le mint első kánoni egységet. A Próféták könyvei tulajdonképpen kommentárok a Tórához; ezeket a Krisztus előtti 3. században gyűjtötték egybe és zárták le. Az Iratok a legkésőbbi gyűjtemény, amely a hit- és életgyakorlat könyveit tartalmazza: Isten kinyilatkoztatásának az egyes ember életében visszhangzó üzenetét. A harmadik kánonrész a hellenizmus időszaka alatt kristályosodott ki, de egyes könyvek kánoni tekintélyéről még sokáig vitáztak. Eszter könyve fennakadt a rostán: ebben egyszer sem fordul elő Isten neve; az Énekek éneke pedig egy profán szerelmi óda. Ez utóbbit az a teológiai értelmezés „mentette meg”, mely szerint a könyv az Isten és népe közötti szeretetkapcsolat allegóriája. Végül Krisztus után az első században kialakult a végleges és hivatalos gyűjtemény a palesztinai Javnéban (Jamnia) működő rabbik, írástudók körében. A héber Biblia kánoni tekintélye A három kánonrész héber neveinek kezdőbetűit összeolvasva - Torah, Nöbi’im, Kötubim - a TaNaK mozaikszóhoz jutunk. A zsidóság ezzel a kifejezéssel jelöli Bibliáját, de használja még a széfer („könyv”) szót is. A héber Biblia három kánonrészének első említésével Jézus Sirdkßa könyvében találkozunk (Sir 38,34b-39,i). Ez a mű Krisztus előtt 190 körül keletkezett, a héber Biblia könyvei közé nem került be, ezért deuterokanonikus (másodlagos kánoni tekintélyű) iratnak nevezzük. A könyvek kánoni tekintélyének kritériumaival kapcsolatban az alábbiakat állapítja meg Josephus, a Krisztus után az első században élt híres hellenista zsidó gondolkodó (Contra Apio- nem 1,8): a kánonba tartozó könyvek a Mózestől Ezsdrásig terjedő időt fogják át, isteni inspiráció útján keletkeztek, szentségük révén tisztátalanná teszik a kezet, és összesen huszonkét könyvet jelentenek, a héber ábécé huszonkét szent betűjének analógiájára (i-2Sám, i-2Kir, Ezsd/Neh, 12 kispróféta, Jer/Jer- Sir, Bír/Ruth egybetartozik). A kánon mint kompozíciós egység A héber Biblia, amint ma előttünk áll, tudatos szerkesztői munka nyomát viseli magán. Egyes kánonrészeinek végén úgynevezett epilógusokat olvasunk; ezek a záró, összefoglaló és értelmező gondolatok rendezik egységgé a TaNaK-ot. 5M0Z 34,10-12-ben, a Tóra végén az Egyiptomból való szabadulás mint teológiai alapélmény kerül elő. Mai 3,20-24 a mózesi Tóra emlékezetét fogalmazza meg - Mózes személye párhuzamba állítható Illés prófétáéval, aki Istennek nagy szószólója, és aki újra eljön majd az ígéret szerint. (Ez az ígéret kapcsolja össze az ószövetségi kinyilatkoztatást az Újszövetségével: Keresztelő Jánosban sokan az újra eljött Illés prófétát látták, Jézus pedig a megdicsőülés hegyén Mózessel és Illéssel együtt jelent meg.) 2Krón 36,22-23 az Iratok kánonrészét zárja le. Ebben a néhány mondatban Isten jelenlétének vigasztaló üzenete fogalmazódik meg. A babiloni fogságból mégis van lehetőség hazatérésre: ez a soha ki nem irtható bizakodás az „új exodus” reménye - minden korban, minden egyes ember számára, amint ebben a könyvben a héber Biblia utolsó szava jelzi. A zsidóság Bibliája tehát nyitott a jövendő felé: a hazatérés gondolatában összeér Isten kegyelmes tette és az ember megtérése. Nem véletlen, hogy az Újszövetség tanúságtételében is megjelenik a hazatérés, az otthonra találás távlata - legszebben minden bizonnyal a „tékozló atya” példázatában. Visszatérve a kánonrészek záradékaihoz, érdekes megfigyelnünk ezek mellett az egyes kánonrészek tematikus összekapcsolását is: 5MÓZ 34,9 és Józs 1,7-8.13 két egymást követő igeszakasza Józsué hivatalát mutatja be. O Mózes utóda, aki Isten szolgájaként bevezeti a népet az ígéret földjére. Mai 3,22 kk. után a héber Bibliában az első zsoltár következik. Ennek elején az Isten törvénye szerint járó emberről olvasunk; e gondolat Malakiás könyvének utolsó részében is nagy hangsúlyt kap. A héber Biblia könyveinek tudatos egységbe rendezése abban is megmutatkozik, hogy egy kánonrészen belül is találunk tematikus összekapcsolást. Jó példa erre Péld 31, a derék asszony dicséretének híres zárófejezete, amelyet Ruth, a derék asszony könyve követ a héber (palesztinai) kánonban. A keresztények Bibliája A keresztény kánon az alexandriai kánonra épül, amelyet más néven Septua- gintának, „hetvenes fordításnak” (LXX) neveznek. A hellenizmus időszakában a beszélt nyelv a görög lett, a héber nyelvű Bibliát a diaszpórákban élő zsidók már nem értették, ezért szükségessé vált a TaNaK görögre fordítása. Ennek legendáját az Ariszteász-levél őrizte meg. Eszerint a mózesi öt könyvet hetvenkét írástudó fordította Alexandria közelében, a Fárosz-félszigeten. Mikor elkészültek, összehasonlították a fordításaikat: csodák csodája, mind a hetvenkét szöveg megegyezett betűről betűre. Ez a legenda a Septuaginta inspi- ráltságát hivatott alátámasztani. Az alexandriai kánon mind felépítésében, mind pedig a könyvek számában eltér a palesztinaitól: négy részre osztható, és tartalmaz a hellenizmus időszakában jobbára görög nyelven keletkezett iratokat is (például Jézus Sirákfia könyve, Salamon bölcsességei, Makkabeusok 1-2. könyve, kiegészítések Dániel és Eszter könyvéhez, Báruk könyve). Új kánonkoncepció Az új koncepció értelmében a görög nyelvű kánon a múlt-jelen-jövő rendezőelvét követi. A Tóra (görögül Pentate- ukhosz, vagyis „öt tekercs”) itt is, mint a palesztinai kánonban, az alapot jelenti, erre épülnek a történeti könyvek (Józs, Bír, Ruth, i-2Sám, i-2Kir, i-2Krón, Ezsd, Neh, Észt), amelyek Izrael múltjának eseményeiről számolnak be. A jelen idősíkját a bölcsességirodalom reprezentálja: Jób, Zsolt, Péld, Préd, Énekek. Ezek a könyvek az „időtlen” életbölcsességet tárják az olvasók felé. A harmadik kánonrész pedig a jövő távlatát adja; ide tartoznak a nagypróféták (Ézs, Jer, Ez, Dán) és a tizenkét kispróféta. Hasonló elv szerint épül föl az újszövetségi kánon is. Itt az alap a négy evangélium; a múltat, a történeti idősíkot az apostolok cselekedeteiről szóló könyv jelenti. A jelenre, az aktuális helyzetre szóló útmutatásokat elsősorban az apostoli levelekben olvasható tanítások hordozzák, végül a prófétai karakterű Jelenések könyve mutatja meg a jövő távlatát. A keresztény kánon első és utolsó könyve pedig keretbe foglalja Isten emberekkel folytatott hosszú párbeszédének történetét: a teremtéstől az új teremtés valóságáig rajzolja meg a kinyilatkoztatás ívét. iMóz 1-2 képei, motívumai - ég, föld, világosság, folyó, élet fája és magának a teremtésnek az aktusa - Jel 21-22 fejezetében újra visszatérnek, mégpedig a megvalósuló Isten-ország csodálatos jeleiként. Az alexandriai kánon az újszövetségi iratokkal együtt Krisztus után 400 körül vált a nyugati egyház kánonjává, a keleti egyház csak a 7. században fogadta el érvényesnek. A görög fordítást alapul véve Hieronymus (Jeromos, 390-450) elkészítette a latin nyelvű Bibliát. A reformáció „Vissza a forráshoz!” jelszava viszont azt jelentette, hogy Luther és a reformátorok az egyház hivatalos Bibliája - a „fordítás fordítása” - helyett az eredeti nyelvekhez (így a héber Bibliához) nyúltak vissza, amikor magyarázták, illetve nemzeti nyelvre ültették át a Szentírást. A protestáns bibliafordítások, bár megtartják az alexandriai kánon felépítését, a katolikus Szentírás-fordításokkal ellentétben nem tartalmazzák a deuterokanonikus iratokat. A szerző' az Evangélikus Hittudományi Egyetem Ószövetségi Tanszékének docense „Érted, amit olvasol?” ► Az EvÉlet október 12-i számában bocsátottuk vitára - azonos címmel - Herényi István írását, arra kérve olvasóinkat, hogy szóljanak hozzá a bibliatanulmányozás hogyanjával kapcsolatban felvetett gondolatokhoz, az izgalmas szerzői „különvéleményhez”. Eddig két reflexió érkezett; az egyiket alább, a másikat az átellenben lévő hasábokon közöljük Biblia-vasárnapi lapszámunkban. - A szerk. Gondolataim az Érted, amit olvasol? című cikkel kapcsolatban: a Biblia nem veszélyes könyv, a gonosz veszélyes. Nemrég egy előadó azt mondta, hogy a Biblia „hitvallás” - ezzel mélyen egyetértek. Az Útmutatót használom, az van segítségemre a napi áhítathoz. Voltak évek, amikor elsodródtam a Biblia mellől, amit utólag bánok. Míg dolgoztam, rohanás közben reggel csak az Útmutatóban kinyomtatott rövid igéket tudtam elolvasni, a többit nem. Mióta nyugdíjas vagyok, van időm az olvasmányokkal bővített Útmutató használatára. Nagyon jó vezetőnek tartom. Természetesen vannak szövegek, amelyeket nem értek, de mindennap találok a kijelölt igék között olyat, amely nekem szól, amelynek számomra is van mondanivalója. Általában a napi igék szinte egymásra mutatnak, az egyik felvet egy problémát, a másik adja a megoldást. Például az október 6-ai igék: „Felüdítem a fáradt lelket.(Jer 31,25) - Jézus mondja: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok..(Mt 11,28) Nekem szabadulást, békét, erőt ad az ige olvasása és az imádság. Először el szoktam olvasni egy éneket (nem tudok énekelni), azután egy iskoláskori reggeli imádságot mondok el, majd következik a Biblia olvasása az Útmutató szerint. Az igéken elgondolkodom, keresem a nekem szóló üzenetet, néhány szóban igyekszem gondolatban rögzíteni, például: a földiek elmúlnak, a láthatatlanok pedig örökkévalók (október 14.). Ezután imádkozom egy sok év alatt kialakult rendszer szerint. Ebben a bűnvallástól a hálaadásig másokért könyörgés, a környezetemért, ébredésért, napi életünkért - és így tovább - való imádság szokott benne lenni. Szeretem az igés lapokat, fiatalkoromban egy cédulára kézzel írt, konferencia végén kapott ige (Hág 2,23) megváltoztatta az életemet. ■ V.D. (Teljes név és cím a szerkesztőségben) HIRDETÉS Irányváltás Négy rendkívüli alkalom lesz a Ká- roli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának Hermeneutika Tanszéke által szervezett „Sub-klub” keretében (Budapest VIII.. Reviczky u. 4/c I. emelet, díszterem) november 4-től kezdve kéthetente keddenként 16 órakor. A beszélgetéseket a házigazda, Fabiny Tibor tanszékvezető vezeti. A sorozat célja, hogy a hallgatók közelebbről is megismerjék humán értelmiségiek életútjának „irányváltását”. • November 4.: Dér Katalin (egyetemi docens, ELTE Ókortudományi Intézet): Klasszika filológiától a Bibliáig • November 18.: Kocziszky Éva (egyetemi tanár, Nyugat-magyarországi Egyetem Germanisztika Tanszék): A heideggeri lételmélettől az Elet tanúságáig • December 2.: Békési Sándor (egyetemi docens, dékán, KRE HTK): A rajzfilmtől a teológiáig • December 16.: Beszélgetés egymással: Dér Katalin, Kocziszky Éva, Békési Sándor és Fabiny Tibor
