Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)
2008-09-28 / 39. szám
"Evangélikus Éltó EVANGÉLIKUS ÉLET 2008. szeptember 28. 3 Hálanap Pesterzsébeten és Soroksáron Emléket állítottak az egykori felügyelőnek ■4H Folytatás az i. oldalról A templom renoválása 2001-ben kezdődött, külső felújítása pedig idén fejeződött be; összköltsége 45 millió forint volt. A Déli Egyházkerület nevében RadosPestszentlőrincről a Kákay István által vezetett Poézis együttest és a Lőrinci Grádicsok énekkart. Bemutatták Kákay István saját szerzeményét, a Hét ima című, istenes verseket megzenésítő művet, amit vastapssal hálált meg a közönség. Gáncs Péter püspök itt Gyülekezetépítés a fővárosban címmel előadást tartott; a városi gyülekezetplántálás nehézségeiről és kihívásairól beszélt. A falvak pusztulását és elnéptelenedését állította szembe a városi lakosság növekedésével, ezzel kapcsolatban pedig rámutatott a nagyvárosi misszió és gyülekezetépítés speciális feladataira. Az alkalom ökumenikus jellegét mutatta, hogy a katolikus és a református egyház is képviseltette magát rajta: katolikus részről Szerencsés Zsolt tiszteletbeli kanonok, esperes, a soroksári Nagyboldogasszony Főplébánia plébánosa üdvözölte az Otthon Közösségi Ház vendégeit, majd Péterffy György, a Soroksári Református Egyházközség beosztott lelkésze mondott köszöntőt. Az ökumenikus köszöntések után Győri Gábor, a Pesti Egyházmegye esperese végezte a záróáhítat szolgálatát. A pesterzsébetiek és a soroksáriak egész napos rendezvénye szeretetvendégség- gel ért véget. ■ Petri Gábor Hálaadás délelőtt - a pesterzsébeti gyülekezet énekkara szolgál né Lengyel Anna kerületi felügyelő köszöntötte az ünneplő pesterzsébeti híveket. Az istentiszteleten jelen volt Kákay István, az MEE Országos Irodájának igazgatója, aki szintén üdvözölte a gyülekezetét. A pesterzsébetiek hálanapja délután a soroksári Otthon Közösségi Házban folytatódott, amely a katolikus egyház tulajdona, de a formálódó evangélikus közösség alkalmai számára is rendelkezésre bocsátják, mert a pesterzsébeti egyházközségnek nincs ingatlana Soroksáron. A hálanap házigazdájának, Győri János Sámuelnek a köszöntése után Geiger Ferenc, Soroksár polgármestere üdvözölte a rendezvény résztvevőit. A soroksári hálanapra meghívták Hálaadás délután - a Poézis és a Lőrinci Grádicsok együttes Kákay István Hét ima című szerzeményét adja elő a soroksári Otthon Közösségi Ház színpadán Nyolcvanéves a budafoki egyházközség Megalakulásának nyolcvanadik évfordulóját ünnepelte a Budafoki Evangéli- kus Egyházközség. 1928 őszén történt, hogy Törökbálint, Budaörs, Budatétény, Nagytétény, Baross Gábor-telep, Kelen- völgy és Budafok evangélikus hívői összefogtak, és Petrovics Pál lelkész vezetésével, első lépésként saját templom megépítését kitűzve célul, egyházközséget alapítottak. A templom felszentelésére hét évvel később, november 3-án került sor - a kaput dr. Raffay Sándor püspök nyitotta ki ünnepélyesen a gyülekezet előtt. A budafoki piac mellett álló hetvenhárom éves épület máig a kerület egyetlen evangélikus temploma. A szeptember 21-ei ünnepi istentiszteleten - Solymár Gábor helyi lelkész felkérésére - dr. Szabó Lajos, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Gyakorlati Tanszékének vezetője prédikált. Kiemelte, milyen fontosnak tartja, hogy az emberek fogékonyak legyenek egymás problémái iránt, örüljenek egymás sikerének, és odafigyeljenek a gyermekek eredményeire. A professzor az istentisztelet után részt vett az egyházközség bibliakiállításának megnyitóján is. ■ Walkó B. György ► Felújított síremlékének megáldásá- val és emléktábla-avatással emlékeztek meg halálának századik évfordulója alkalmából Ihász Lajosról, az egykori Dunántúli Evangélikus Egyház- kerület és a bakonytamási gyülekezet felügyelőjéről szeptember 20-án Bakonytamásiban. A Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület, a Jókai család, a pápai Jókai Kör és Jókai Alapítvány, a nagydémi és a bakonytamási önkormányzat, valamint a helyi egyházközség által szervezett alkalmon Ittzés János püspök végezte az igehirdetés szolgálatát. Ihász Lajos, aki egyébként felesége, Jókai Etelka révén rokonságban állt a nagy íróval, Jókai Mórral, Hathalom földbirtokosaként állt a bakonytamási gyülekezet élén. Ez a kicsiny település ugyanis BaA temetőből a gyülekezet autókkal indult tovább Bakonytamásiba, ahol a templomban istentisztelettel folytatódott az esemény. Az oltárt szolgálatot Ittzés János mellett Polgárdi Sándor, a Veszprémi Egyházmegye esperese és Szakos Csaba helyi lelkész végezte. Az igehirdetésre készülve a gyülekezet azt az éneket énekelte, amelyet Gyurátz Ferenc püspök világi elnöktársának, Ihász Lajosnak a temetésére írt. Ittzés János Zsid 13,7-8 alapján prédikálva kiemelte, hogy milyen nagy szerepet játszott Ihász Lajos a kőszegi leánynevelő intézet létrehozásában és megerősítésében. Méltatta az egykori kerületi felügyelő Isten- és egyházszeretetét. „Élete olyan példa volt, amelyet magunkkal vihetünk a hétköznapokba is” - hangsúlyozta a püspök. Az igehirdetés után Ittzés János leleplezte és megáldotta a templom falán elhelyezett emléktáblát, majd többen megkoszorúzták. Az istentisztelet utáni közgyűlésen elkonytamási filiája volt, ma közigazgatásilag hozzá tartozik. (Egyébiránt a gyülekezet több felügyelője is az Ihász családból került ki.) Az egykori földbirtokos felügyelő családi kriptája Hathalomban az évtizedek során méltatlan állapotba jutott, ezért a leszármazottak úgy döntöttek, hogy a nyár folyamán felújítják a síremléket, a bakonytamási templomban pedig emléktáblát készítenek neves elődjüknek. Az emléktábla elkészítését a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület hat egyházmegyéjéből négy anyagilag is támogatta. A kegyeletes megemlékezés a Hathalom temetőjében álló családi kriptánál kezdődött, ahol először Ördög Róbert olvasta fel erre az alkalomra írt versét, majd Ittzés János rövid áhítat végén megáldotta a frissen felújított síremléket. Ezután a leszármazottak, az önkormányzat és Ihász Lajos mai tisztelői helyezték el az emlékezés koszorúit. sóként a Jókai-Ihász család nevében Jókai Károly mondott köszönetét mindazoknak, akiknek a fáradozása és anyagi tehervállalása lehetővé tette a megemlékezés létrejöttét. Ezután Németh Tibor, a gyülekezet egyik tagja méltatta Ihász Lajos munkásságát, középpontba helyezve azt a kilenc évet, amelyet a Dunántúli Evangélikus Egyházkerület élén töltött el (1899-1908). Ihász Lajos nemcsak áldozatos munkása volt szeretett kerületének - mondotta -, hanem bőkezű mecénása is, aki az evangélikuson kívül a református egyháznak is bőségesen adott javaiból egyházi célokra. Végrendeletében is nagy vagyont hagyott az egyházkerületre. A Jókai Alapítvány nevében Bereczky Zoltán református lelkész, az alapítvány elnöke szólt az egybegyűltekhez. A közgyűlés után a helyi kultúrott- honban szerény szeretetvendégséggel zárult a megemlékező alkalom. ■ Kiss Miklós Valami mégis megmozdult - eppur si muove Jó másfél évtizede, amikor kezdő lelkészként egyházvezetésünk jóvoltából kijutottam életem első nemzetközi ökumenikus konferenciájára, még abban a naiv hitben ringattam magam, hogy ott igazán nagy és fontos dolgok dőlnek el az egyházak életét illetően. Emlékszem, micsoda zöldfülűekre jellemző, naiv lelkesedéssel, megfeszített pontossággal, „csupa fülként” jegyzeteltem a plenáris ülések száraz előadásait, igyekeztem mindenütt jelen lenni és bekapcsolódni a munkába. Aztán egy adott pillanatban arra lettem figyelmes, hogy a hangzatos előadáscímek mögött többnyire rendszerbe kényszerített üres kliséken kívül nemigen hangzott el semmi. Akkor arra gondoltam, hogy talán a csoportmunkák keretében fognak rátérni a lényegre, s majd jönnek a világmegváltó gondolatok, kerül sor a nagy döntések előkészítésére, s legfőképp következik majd az egyház életének fölpezsdülése. Miután észrevettem, hogy itt is folytatódik az üres klisék jobbra meg balra tologatása, az udvarias mellébeszélés, megpróbáltam egy lelkes szónoklattal meggyőzni csoporttársaimat a misszióra, evangélizációra való küldetésünk kérdésének fontosságáról. Elhangzott nem több mint tízperces, misszionáriusokat is megszégyenítő, lelkes beszédem a „lényegről”, az egyház missziói küldetéséről, az evangélizálás imperatívuszáról, s azt láttam, hogy a többiek - leszámítva az alvókat -, a nálam lényegesen idősebb, tapasztaltabb, „profi ökumenikusok” kissé leereszkedő mosollyal jutalmazzák ezt az odacsöppent kelet-európai csodabogarat. Néhány szóval, a mimikával rögtön tudtomra adták, hogy nemcsak az a régió elmaradott, afféle második világ, ahonnan jöttem, hanem én is valami 19. századi relikvia agyával gondolkozom, s mindaz, amit mondok, nem túlzottan szalonképes. Nos - tudatták velem leereszkedő, testvéri jóakarattal -, az egyház már rég letárgyalta és jegelte az olyan idejétmúlt, anakronisztikus témákat, mint a misz- szió, evangélizáció, gyülekezetplántálás, netalán a hiteles Krisztus-követés vagy az evangélikus identitás kérdése. Vannak azonban korszerű, divatos témák, jó lenne ezekről tájékozódnom és róluk bizonyos elvárásoknak és standardoknak megfelelően szólnom. A többit gyorsan felejtsem el, és ne zavarjam köreiket, különben nem leszek „klubtag” a nagy ökumenében. Azóta hosszú távon letettem arról, hogy néhány súlytalan szövegen és egy- egy hasznos személyes találkozáson túl ÉGTÁJOLÓ valami lényeges is el fog hangzani vagy fog történni ezeken a konferenciákon. Felfogásom a Krisztus egyházában történő szolgálat lényegéről azóta sem változott, csupán megtanultam és igyekeztem a dolgokat más tálalásban elmondani, annál is inkább, mert a kelet-európaiaknak járó, nyugatiak által „meghitelezett bonusz” kezdett lejárni. Az ilyen találkozók sok év alatt megszokott forgatókönyvei után kellemes meglepetést okozott a Greifswaldban szeptember 15-17. között a Lutheránus Világszövetség szervezésében megtartott európai egyházvezetői konferencia, mégpedig leginkább az a része, amely az egyház missziójának kérdéséről szólva megadta az összejövetel alaphangját. Ha nem jelentett is a tanácskozás forradalmi áttörést, korszakalkotó paradigmaváltást, de jelentős szemléletváltást mindenképpen. Nem mondanám, hogy a megszokott „fokhagymaszagú” témák, mint migráció, mobilitás, család, házasság, szexualitás, struktúrák, arányos képviseletek, ökumené, ilyen-olyan csoportok jogai és így tovább hiányoztak volna, de az alaphangot a házigazda po- merániai püspök, Hans-Jürgen Abromeit által szervezett missziói nap adta meg. Végre nem kizárólag arról szóltak az előadások, tájékoztatók, hogy miből is áll az egyház mai krízise, hanem sokkal inkább arról, hogy a mélypont ellenére miként épül hittel, hivatástudattal, céltudatosan a gyülekezet, az egyház, a hit, a keresztény lelkiség ott, ahol évtizedekig semmi más nem történt, mint lélek-, tudat- és személyiségrombolás. Ez a hang határozta meg az egész találkozó szellemiségét. Többé senki sem állította, hogy a misszió, az evangélizáció, a hit, a kereszténység terjesztése történelmileg terhelt fogalmak, amelyeket nem jó használni, amelyeket nem szeret a világ. Sőt valamennyi résztvevő éppen arról tett bizonyságot, hogy mindenütt Európában, régióktól függetlenül, ugyanaz a feladat, hasonló kihívások várnak ránk, és nekünk cselekednünk kell. Az egyház, a mi lutheránus nagy családunk sem maradhat többé mozdulatlan, merev, bezárkózott, hanem Krisztus parancsának engedelmeskedve „mennie kell”, mozgásba kell lendülnie. Az emberek közé kell mennie, oda, ahol élnek, dolgoznak, örvendeznek vagy sírnak. Oda, ahol valamikor volt élő gyülekezet, de mára elfogyott, oda, ahol soha nem volt gyülekezet, de Isten ígéretében bízva lehet majd bőséges aratás. A lényeg az, hogy mozgásba kell jönni, hogy valóban ki kell menni a nagyvilágba, hogy az evangélikusok európai nagy családjában újra időszerűvé, fontossá lettek a korábban feledésre ítélt fogalmak, mint evangélizáció, misszió, gyülekezetplántálás, lelki-szellemi megújulás. Kívánom, hogy Isten áldja meg törekvéseinket! Adorjáni Dezső Zoltán püspök Erdélyi Egyházkerület
