Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)

2008-09-21 / 38. szám

„Kevesen tudják, hogy az Elveszett paradicsomot a teológiát is végzett evangélikus költő, a két éve elhunyt Jánosy István (1919-2006) ültette át ízes és míves magyar nyelvre.”

!► Négyszáz éve született John Milton, a legnagyobb protestáns költő-5. oldal

„Sréter »értett a szép szóból«, és levette a Luther-kabátot. Mivel nem tudott megalkudni az egyházi vezetéssel, a vezetők által diktált teológiával, kivált az egyházból. A vári gyülekezet ragaszkodott lelkészéhez, s ezt mondta: »Ha Feri bácsi megy, akkor mi is megyünk« így közel kétszáz-kétszázhúsz gyülekezeti tag lépett ki az egyházból.”

!► Az evangélikus egyháztól az Evangélikus Testvérgyülekezetig - 8. oldal

„Meggyőződésem, hogy a kereszténység a 21. századot csak úgy élheti túl, ha az ökumené kiteljesedik, azaz a katolikusok, reformátusok, ortodoxok, evangélikusok és a kisebb egyházak jobban összefognak” !► Születésnapi interjú D. dr. Nagy Gyula nyugalmazott püspökkel -10. oldal

Könyörgés a magyarságért ► 4. oldal Ahol együtt voltunk és egyenlők ► 5. oldal Öt templom - egy fesztivál ► 6. oldal Majd kiderül... ► 7. oldal Az Ordass- és a Prónay-díjról ► 7. oldal Motiváció- és kincskeresőben !► 9. oldal

Évközi gondolatok a Bibliáról

Pillanatfelvétel az „Édenkertből” !► írásunk a 3. oldalon

Lesz-e kovásza a növekedésnek?

Kettős hálaadás Nagyszokolyon

► A Tamási és Környéke Evangélikus Egyházközséghez tartozó Nagyszokolyon kettős ünnepre gyűltek össze a helyi és a környékbeli hívek: amellett, hogy megünnepelték az evangélikus templom felszentelésének kétszázadik évfordulóját, szeptember 13-án az épület részleges felújításáért is hálát adtak. Az ünnepi istentiszteleten Gáncs Péter, a Déli Egyházkerület püspöke szolgált igehirdetéssel.

A nagyszokolyiak számára azért is számított különlegesnek ez az ünnep, mert az egyházközségben - amely valaha anyagyülekezet volt - utoljára 1929-ben járt püspök. A mára szórványhelyzetbe került itteni evangélikusság templomának kétszáz éves jubileumára a templomtető bádogozása, a templombelső kifestése, valamint villanyszerelési munkálatok készültek el.

Gáncs Péter püspök Lk 12,32 alapján mondott igehirdetését rövid történelemórával kezdte, amelynek keretében

felidézte a gyülekezet történetének legfontosabb eseményeit, időszakait. Ezeket állította szembe a mai helyzettel. „Nem természeti csapások sújtják ma a gyülekezetét; a katasztrofális állapotok tudatos falurombolás eredményei” - mutatott rá az egyházkerület püspöke.

Utalt a munkanélküliség aggasztó mértékére, a község bezárt iskolájára, illetve helyben lakó lelkészek nélkül álló - és egyre üresebb - templomaira is.

„A történelemóra után hittanra csöngetnek be” - mondta Gáncs Péter, és feltette a kérdést: hisszük-e, hogy van gondviselő Atyánk, Jézus Krisztusban pedig Megváltónk, s hogy a Szentlélek nemcsak gyülekezeteket tud létrehozni, hanem meg is tudja tartani ezeket a közösségeket? Isten mindig megadja a növekedés lehetőségét a leépülés ellenére is, ha néhá- nyan összejönnek az ő nevében, és megmaradnak helyben olyan családok, amelyek kovászai lehetnek a jövő gyülekezetének. Krisztus a szomorú jelenről mindig a jövő felé irányítja tekintetünket.

Az istentiszteletet követően Honthegyi Zsolt lelkész foglalta össze a felújítással kapcsolatos tudnivalókat. Egyúttal búcsúzott is a gyülekezettől, szeptembertől ugyanis Keszthelyen folytatja szolgálatát. A nagyszokolyiak nevében Varga Márta, az utolsó helyben lakó lelkész unokája, a Deák téri gyülekezet tagja búcsúztatta a tizenkét évig itt szolgáló lelkészt.

Gáncs Péter püspök végezetül a folytatásról és a jövőről szólt: a Tamási és Környéke Evangélikus Egyházközség nem marad lelkész nélkül, Csitári Boglárka Flóra lelkészjelölt (képünkön) szeptembertől látja el Tamásinak és szórványainak a pásztorolását.

■ — PETRI —

■ Dr. Tróznai Tibor

„Mélységes mély a múltnak kútja.” Ez egy híres, bibliai ihletésű regényfolyam első mondata. Thomas Mann József és testvérei című műve is jól kifejezi az emberiség kultúrtörténetének összetettségét és kincsektől terhes gazdagságát. Sokan és sokféle módon szolgáltak már azzal a tovatűnt századokban, hogy nagyszerű kezdeményezésekkel áldást hozzanak mások életére, értékeket hozzanak mindnyájunkhoz közel.

Immáron fél évezrede annak, hogy egy Agoston-rendi szerzetes szembefordult a szokásjoggal, és az egyház tanító- hivatala által a csak beavatottak számára fenntartott, kevesek által használt, tudós nyelveken hozzáférhető szent Bibliát közkinccsé akarta tenni. Kezdeményezése előbb ellenállásba ütközött, de utóbb egyre több nagyszerű segítőtársa támadt, akiknek szíve ügyévé vált, hogy bárki a saját édes anyanyelvén ismerhesse meg Isten hozzánk szóló üzenetét. Múlhatatlanul fontos ügy ez mindmáig, mert „a teljes írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre" (2Tim 3,16).

Az elmúlt időkben élő és munkálkodó kiváló emberek és utódaik jóvoltából ma a világ minden részén sok millióan vagyunk, akik számára hozzáférhető ez a leírhatatlanul szépséges könyv. És minthogy, Istennek hála, évszázadok óta közkincsünk, se szeri, se száma a róla, belőle, általa készült tudományos és/vagy szépirodalmi alkotásoknak. Nem vallásos meggyőződésű, ám értéktisztelő emberek is számtalanszor hivatkoznak az európai kultúra egészére, például J. S. Bachra, Michelangelóra vagy Thomas Mannra, akiknek a művei alig érthetők a Bibliában feltáruló roppant kulturális örökség ismerete nélkül.

A keresztény emberek szívét ma mégsem csupán a kulturális kincs sze- retete miatt melegíti át a 2008 a Biblia éve néven zajló nagyszerű program. Áldott ügy ez, kultúrtörténeti értelemben is. De mi, akik Isten örök életre hívó beszédét találjuk meg benne, a megszentelt valóság szépségét csodáljuk lapjain. Megszentelt valóságnak pedig

a megtérő emberek millióit tarthatjuk, akik korábbi, esetlegesen kétkedő vagy hitetlen nézetük dacára hitre jutnak, és megtanulnak imádkozni, kérni és hálát adni e könyv olvasása közben. Akik még az emberséget olykor megcsúfoló eszmék dúlása közben is őrzik lelki békességüket és annak életújító, megszentelő hatását.

„...a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését. ...ugyanis a hiábavalóságnak vettetett alá.” (Róm 8,19-20) Pál apostolnak ezt a mondatát naponta igazolja az élet. Ámde kétségek és mulasztások, vétkek és tévedések között, a számtalan, lelkünket karcoló vagy egész életünket gyötrő köznapi történés közben is létezik egy üzenet, amely örökkévaló, egyedüli és feltétlen. A reménytelen esetek reménysége. Gondolhatunk például a megindítóan szép fordulatra, midőn Sámuel édesanyja, Anna hosszú gyer- mektelenség után mégis megáldatott, amikor hívő esdeklését az Úr utóddal jutalmazta meg. Annának az eseményt követő hálaéneke (iSám 2,1-10) már sejteni engedi a Mária ajkán felcsendült, Lukács evangélista által feljegyzett magasztaló imát (Lk 1,46—55), mely a Jézust ígérő angyali szót követte. Zeneszerető emberek tudják, hogy a Magnificat fenséges szövegére több zeneszerző - így J. S. Bach is - alkotott gyönyörű muzsikát.

A Szentírás tanúsága szerint a szenvedés mélyéről könyörög az ember, mire Isten válaszol, megsegíti a keresőt, a megváltott pedig magasztalja őt kegyelméért. Egy neves német hittudós, Ingo Baldermann a Bibliát a tanulás könyvének nevezte, és abban „újra meg újra a némákhoz szóló nyelvet, a reménység fényét, a megrettentek felé hangzó megváltó szót” fedezte fel.

A Biblia tényleg az élethosszig tartó tanulás könyve, benne örök párbeszédet írtak le. Ez a nagy dialógus az idők kezdete óta tart az Úr és teremtményei, a kinyilatkoztató Isten és az ő kegyelmét befogadó lelkek között.

Adassák meg, hogy ebből a párbeszédből mind többet érthessünk meg, és a Biblia éve még több embert térítsen az életszentség kútforrásához! Isten áldása kísérje mindazokat, akik segítenek ennek megvalósításában.

„Fel kell hagyni a lelkészközpontú modellel!”

► A tavaly őszi egyházkerületi közgyűlésen fogalmazódott meg az a javaslat, hogy az egyházi események nagy száma, illetve torlódása miatt - egyszersmind takarékosság okából - idén az egyházközségi elnökségek konferenciája kapcsoltassák össze a munkatársképző nappal. így is történt, szeptember 12-13-án telt házzal zajlottak a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület ezen alkalmai a révfülöpi Ordass Lajos Oktatási Központban. A téma a pályázati rendszerek bemutatása, valamint a házi diakónia volt.

A péntek esti vacsora után Erdélyi Károly, az egyházkerület pályázati referense Pályázati lehetőségek - gyülekezeti fejlesztési források címmel tartott előadásában ismertette a legfontosabb tudnivalókat a hazai és az európai uniós pályázatokkal kapcsolatban. Elmondta, hogy munkacsoportjának feladatai közé sok minden tartozik a projektgyűjtéstől a képzéseken és a tanácsadáson keresztül a stratégiaszervezésig. Egy központi támogatási rendszer kidolgozását végzik - hiszen óriási pénzösszegekről van szó. Mint kifejtette, az eddig benyújtott 515 projektből 280 érkezett a dunántúli kerületből, közel tízmilliárd forint értékben. Az egyházkerület nemcsak a beadott projektek számában, hanem abban is élen jár, hogy elsőként kezdték el itt a munkát minősített pályázatírók. Az előadó szerint jó lenne,

ha minden gyülekezet stratégiát készítene a következő tíz-tizenöt évre, mert így jobban ki tudnák használni a pályázati lehetőségeket.

A nap Gabnai Sándor áhítatával zárult. A Soproni Egyházmegye esperese az állatvilág néhány tagjának ösztönös viselkedésén keresztül mutatta be, hogy milyen fontos lenne az emberi közösségekben is az összefogás, a testvériség.

Másnap reggel - Bajuszné Orodán Krisztina nagyvelegi lelkész áhítata után - Ittzés János püspök a délelőtti előadások bevezetőjeként elmondta, hogy gyülekezeteinkben egyre inkább fel kell hagyni a lelkészközpontú modellel. Egyházunknak vannak tartalékai, és az előttünk álló időszakot minél inkább ki kell használni.

!► Folytatás a 3. oldalon

Farkasné Körösi Krisztina egy diakóniai projekt tervét ismerteti