Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)

2008-09-07 / 36. szám

2 4M 20o8. szeptember 7FORRÁS

‘Evangélikus Élet3

A BIBLIA ÉVE

SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 16. VASÁRNAP - Lk.7,11-17

Az Efezusi levél - az egység

Pál apostol leveleinek egy részét fogságból írta az általa alapított és szerető gondoskodással pártfogolt gyülekezeteknek. Ilyen „fogságlevél” az efezusi is.

A fiatal gyülekezetről és életkörülményeiről részletesen tájékoztat bennünket az apostolok cselekedeteiről írt könyv is. Pál kétszer járt, másodszor körülbelül két évet el is töltött a kis-ázsiai fővárosban, amely ekkoriban virágzó metropolis, kereskedelmi és kulturális központ volt több mint százezer lakossal.

A levél tartalma - meglepő módon - kevés ponton kapcsolódik ahhoz a konfliktusos szituációhoz (látványos megtérések, varázslókönyv-égetés a főtéren, vallási villongások és tüntetések), amely az ApCsel híradásából elénk tárul. Az apostol olyan kérdéseket ismétel meg, foglal össze és tesz ismét hangsúlyossá itt az efezusiak számára, amelyek megszólaltak már korábbi leveleiben is: Isten kiválasztó és megszabadító kegyelme minden embert érint a földön; az egyházba, amely Krisztus titokzatos „teste”, egyedülálló módon befogadtattak a zsidók és a pogányok is, az a két nagy „népcsoport”, amelynek együttélése és keveredése mindig is lehetetlen volt - kivéve a keresztény egyházban és a Krisztusba vetett hitben. E levelében - mondhatnánk - a semmivel össze nem hasonlítható keresztény egyház titkának néhány „összetevőjére” derít fényt Pál apostol.

„Egy a test, és egy a Lélek, aminthogy egy reménységre kaptatok elhívást is: egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség, egy az Istene és Atyja mindeneknek: ővan mindenek felett., és mindenek által, és mindenekben.” (Ef 4,4-6)

Átformált életek

Pál nagyon jól tudta, hogy az egyház nem hibátlan közösség, amely mintegy a mennyből szállt alá. Emberek alkotják, mégpedig bűnökkel terhelt, esendő emberek. A bűnökből való szabadulás ígérete és öröme itt a földön sajnos még nem teszi szentté a hívőket. Nem is az a döntő különbség hívő és nem hívő között, hogy az első csoport „jobb” emberekből áll, haneríi az, hogy ők már tudják: Jézus Krisztus nélkül elveszettek, míg a másik csoport ezt önmagának sem hajlandó bevallani.

Pál a levél második részében részletesen leírja, hogy mit jelent(ene) a gyakorlatban a megváltott élet, hogy mi az az erkölcsi ideál, amely felé a Krisztushoz tartozóknak folyamatosan törekedniük kellene. Az Efezusi levél szerint tehát Krisztus uralma és az elérendő (bár életünkben feltehetően soha el nem érhető) erkölcsi feddhetetlenség az egyház egységének két záloga.

„Az asszonyok engedelmeskedjenek a férjüknek, mint az Úrnak..." (5,22) „Férfiak! Úgy szeressétekfeleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte..(5,25) „A férfi ezért elhagyja apját és anyját, és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté.” (5,31)

N Magyar Bibliatársulat

SEMPER REFORMANDA

„Ami a szeretetet illeti, azt jelenti, hogy mindenről a legjobbat tartja, nem gyanakvó, és a felebarátról mindig jót feltételez, minden megkereszteltet, megelőlegezve neki a bizalmat, szentnek tart, és nem meglepő, hogy olykor téved, hiszen a szeretetre éppen az a jellemző, hogy becsaphatják, mivel egyaránt szolgálóleánya jóknak és gonoszoknak, igazaknak és mindazoknak, akik megtévesztésére törekednek. A hit ezzel szemben senkit nem mond szentnek, hacsak nem isteni ítélet alapján jelentetett ki, mivel lényegéhez tartozik, hogy tévedhetetlen!”

M Luther Márton: A szolgai akarat (Jakabné Csizmazia Eszter, Weltler Ödön és Weltler Sándor fordítása)

Jézus életet ajándékoz ott, ahol már

mindennek vége

Mindennapi életünk gyakori látványa a síró édesanya. Könnycseppjei nem önmagáért hullanak, hanem leggyakrabban gyermekeiért. Más esetben férjét, netán idős szüleit siratja. A nagyváros ismeretlenségében élő, egymás mellett előkelő idegenként elsiető emberek nem is kérdezik meg tőle az utcai tolongásban: „Miért sírsz?” így aztán az együtt érző és bátorító szó, a vigasztalás is elmarad.

Evangéliumi történetünkben megkapó, ahogy Jézus észreveszi a feltehetően inkább fiatal éveiben járó, síró édesanyát, s rögtön megesik rajta a szíve. Nem volt ez kivételes eset Jézus életében. Ha csupán Lukács evangéliumát lapozzuk fel, olvashatunk történetünk szomszédságában a kapemaumi százados ismeretlen beosztottjának meggyógyításáról. Két esetben is hallunk agyvérzéses béna egészségének helyreállításáról. Máskor egy skizofrén beteget gyógyított meg. Ja- irusnak, a zsinagóga vezetőjének a leányán és Lázáron is megkönyörült.

Jézus alapmagatartásához tartozott az együttérzés, a másik gondjában-bajá- ban való részvétel, a szorult helyzetbe jutott ember mellé állás. Nincs-e kiveszőben sorainkban is, a mi szívünkből is ez a jézusi szolidaritás?

Ezért veszi körül ezúttal is nagy tömeg Jézust és kíséri Nain városába. (Na- in egy kis település volt Kapemaumtól harmincöt kilométernyi távolságra délkeletre.) A belőle áradó szeretet nemcsak holdudvart teremt körülötte, hanem sokakat tanítványságra is kötelez.

A halott koporsóját is nagy sokaság kísérte. Özvegyasszony egyetlen fia a koporsóban.

Két menet találkozott össze. A temető felé közeledők a halál menetét szimbolizálják. Jézus és tanítványai az élet menetét jelképezik. A fiú szíve utolsót dobbant, nincs már esélyük, eltemetik. A halál, az elmúlás nemcsak fájdalmas, de lelket megrázó esemény is. Ebben az esetben különösen. A korabeli szociális törvények az özvegyasszonnyal végképp nem törődtek. Mindennapi megélhetése forgott kockán, emberi egzisztenciája került végveszélybe. A férj elveszítése után most az édesanya úgyszólván egyetlen reménye, a fia is sírba szállt. Érthető, hogy összetört szívvel, zokogva, utolsó életerejével kísérte egyetlenét az utolsó földi úton. Talán a legszívesebben maga is osztozott volna fia sorsában.

Méltán versel az ismeretlen költő is így: „Akinek gyermekét nem fedi sírhaA VASÁRNAP IGÉJE

lom, nem is tudja, mi az igazi fájdalom.” A naini özvegy jól tudta.

Mindent halált okozó esemény, betegség, gonoszságból elkövetett, brutális tett, háború, acsarkodás, gyűlölködés idegen Jézus gondolkodásától. O nem a halállal akar együtt menetelni, hanem az élet menetében kínálja a megoldást. Immár nemcsak együtt érző tekintete jelzi, hogy osztozik az édesanya pótolhatatlan veszteséget átélő gyászában, hanem cselekszik is. Visszaadja neki a legdrágábbat, fia életét - és ezzel a holnapban való reménységet.

Nem az a feladatunk, hogy a rendkívüli jézusi közbelépést magyarázzuk, nem abban rejlik Jézus személyének hitelessége, hogy értelmünkkel elfogadható elképzelést fogalmazzunk meg cselekedetéről. Sokkal inkább azt kell észrevennünk, hogy személyében Isten országának erői érkeznek közénk S ez a jézusi jelenlét az élet igenlésében, a gonosz háttérbe szorításában, az ember testi-lelki gyógyításában, végső soron a halál legyőzésében mutatkozik meg.

Ennek még hatékonyabb eseménye magának Jézusnak a feltámasztása, amely végső bizonyossága annak, hogy ő nemcsak próféta, amint kortársai védték, hanem a hozzánk érkező Isten Fia. Győzelme az élet győzelme, amely övéit arra készteti, hogy ezt a jó hírt továbbadják, bátran emeljenek szót kortársaik igazságosabb, tisztább és tartalmasabb földi életéért, és reménykedjenek a Krisztusban felkínált örök életben.

■ D. SzebikImre

Imádkozzunk! Hálát adunk neked, Urunk, igédért, amely tükröt tart elénk. Megláthatjuk benne, hogy halál felé menetelő emberek vagyunk-e, vagy Jézussal az életet, az örömöt és a reményt képviseljük-e, s az együttérzés, az igazságosabb és tisztább élet bátor megjelenítői vagyunk-e. Engedd, hogy országod erői tegyék hatékonnyá életünket és szolgálatunkat, hogy sokak járjanak az élet s az örök élet felé vezető úton. Segíts, hogy ne a halál pusztító szándéka győzedelmeskedjék rajtunk, hanem a jézusi élet erői diadalmaskodjanak bennünk és világunkban. Ámen.

Oratio cecumenica

Urunk, köszönjük, hogy igéddel és áldásoddal indulhatunk a következő hétnek. Kérünk, légy velünk a Krisztustól kapott ígéret szerint. Könyörgünk önmagunkért. Erőd nélkül nem tudnánk megharcolni a mindennapok harcát. Kérjük önmagunknak is az életet újító szeretetet.

Könyörgünk közel és távol élő szeretteinkért. Kérünk, ébreszd őket is igéddel, Lelkeddel. Őrizd meg őket bajtól, betegségtől, veszedelmektől. Add meg a közös Krisztus-hit örömét, a benned való remény pezs- dítő erejét.

Könyörgünk gyülekezetünkért, csoportjainkért, a tanévet most kezdő gyerekeinkért, tanítóikért és tanáraikért. Könyörgünk falunkért, városunkért, településünk jólétéért. Könyörgünk hazánkért, népünkért, nemzetünkért, minden rendű és rangú vezetőnkért. Könyörgünk az anyaszentegyházért. Kérünk, add, hogy hitelesen élhessük meg a hit ajándékait minden földrészen. Add, hogy a szeretet és a kiengesztelődés helye legyen minden keresztény közösség. Adj az egész világnak tőled való megújulást, megtérést.

Látod, mennyi békétlenség, háborúság van szerte a világban. Tudjuk, az ember ereje mindig kevés a teljes megoldáshoz, ezért kérünk, adj békét, megbékélést, békességet az egész teremtett világnak.

Különösen is kérünk nehéz sorsú kortársainkért. Oly

sok magányos, kiégett, beteg, szorongó, gyászoló, reménytelen ember él közöttünk. Oly sokan áldozatai a munkanélküliségnek, fullasztó anyagi terheltnek, uzsorások önkényének. Oly sokan tengődnek egyik napról a másikra éhesen és hajlékot vesztetten.

Halált is legyőző erődből, kérünk, adj minden terhet hordozónak. Kérünk, add, hogy megélhessük az újat kezdés örömét, a lélek és a test gyógyulását, sorsunk jobbra fordulását. Ajándékozz meg azzal az örömmel, amit egyedül te adhatsz nekünk. Repeső szívvel várjuk minket is újjáteremtő szereteted megtapasztalását. Könyörülj rajtunk, maradj velünk! Ámen.

Áldó hatalmak oltalmába rejtve

► A Szentháromság ünnepe utáni tizenhatodik vasárnap graduáléne- kének kezdő sora nemcsak ennek a vasárnapnak, hanem életünk valamennyi fontos pillanatának a mottója lehetne. Haladva előre a vasárnapok sorában ahhoz a ponthoz érkeztünk, amikor a hitben a kegyelem által megerősödve tekintünk vissza a húsvét fényében megjelenő Üdvözítőre, aki legyőzte a halált, de már szembe kell néznünk életünk megpróbáltatásaival, szenvedéseivel, így felvillan az elmúlás képe és végül az örök élet reménye is.

Elcsöndesedésre és elmélkedésre hívnak a nap témájához - Életünk el van rejtve Krisztusban! - kiválasztott igeszakaszok. Az epistola (Ef 3,13-19) arra figyelmeztet, hogy hitünk teljességéhez Isten végtelen szeretetének megismerésén keresztül vezet az út: „...a szeretetheti meggyökerezve és megalapozva képesek legyetek felfogni minden szenttel együtt: mi a szélesség és hosszúság, magasság és mélység: és így megismerjétek Krisztusnak minden ismeretet meghaladó szeretetet,

ENEKKINCSTAR

Eged Wen diczeriinc.

hogy teljességre jussatok, az Isten mindent átfogó teljességéig.” Az evangéliumban (Lk 7,11-17) pedig a naini ifjút feltámasztó Jézus mint az élet Ura áll előttünk, akinek hatalma van, hogy életet ajándékozzon.

Az ünnep graduáléneke, az Áldó hatalmak oltalmába rejtve (EÉ 355) ehhez a gondolatkörhöz kapcsolódik. Szövegének szerzője, Dietrich Bonhoejfer (1906-1945) a náci ellenállás jelképe lett; a II. világháború legsötétebb óráiban életét adta hitéért, Krisztus egyházáért. 1943-ban egy Hitler elleni sikertelen merényletben való részvétele miatt letartóztatták, majd 1945. április 9-én kivégezték a flossen- bürgi koncentrációs táborban.

A világszerte elterjedt és közkedvelt ének Bonhoeffer 1944. december 19-én, a fogságban kelt levelének végén olvasható, amelyet családjának, menyasszonyának írt a közelgő karácsony és újév alkalmából. A vers családjáért, önmagáért mondott imádság, melyben küzdelmes,

megpróbáltatásokkal teli életükre Isten gondviselő szeretetét kéri, akár az öröm, akár a szenvedés adatik végül.

Eredeti formájában az ünnepekhez kapcsolódó versszakok is megtalálhatók az énekben, ezeket énekeskönyvünk nem közli. A hét versszakból ötöt megtartva a vers így a személyes gondolatokon túlmutató, általánosabb értelmezést kap: mindannyiunkért szól az imádság, akik életünk nehéz óráiban keressük a vigaszt, melyet az isteni gondviselésbe vetett megrendíthetetlen bizalom nyújt.

Énekeskönyvünk elsősorban a német és skandináv evangélikusok dallamkjn- cséből vette át a benne szereplő nem magyar énekeket. Ennek az éneknek a dallama viszont az Egyházak Világtanácsa Cantate Domino című ökumenikus énekgyűjteményének az 1974-es kiadásából származik; Joseph Gelineau francia jezsuita szerzetes nevéhez fűződik, és a Bon- hoeffer-szöveghez kapcsolódó, világszerte elterjedt számos dallam közül a legkifejezőbben közvetíti a vers teológiai és személyes üzenetét.

Gelineau munkássága főként francia nyelvterületen és Angliában ismert, a II. vatikáni zsinat rendelkezései nyomán az anyanyelvre lefordított liturgiához írt

„alkalmas dallamai” révén. Az általa komponált - a gregorián zsoltártónusok felépítését követő, de a gregorián zene történetében addig sohasem létezett - három-négy soros Zsoltárdallamok főként a zsolozsmában, Gelineau-zsoltá- rok néven váltak igen népszerűvé.

Az énekben első pillantásra semmi szokatlant nem találunk: az első két sor egy kvinttel lejjebb variálva megismétlődik, ezzel szimmetrikus, négysoros dallamot kapunk. De ha figyelmesebben szemügyre vesszük, azt látjuk, hogy az első félsor - amely egyetlen nyitva maradó zenei motívum -végigvonul az egész dallamon, minden sorvéget lezáratlanul hagyva. Hangneme nehezen meghatározható, mert a strófa egyik pontján sem érkezik meg az alaphangra; e különös lebegés sajátos hangulatot ad az éneknek, amely hűen tükrözi Bonhoeffer imádságának gondolatvilágát.

A mártír teológus életútja, állhatatossága a hitben és meg nem rendülő bizalma Krisztus megváltó szeretetének erejében példát adhat nekünk arra, hogyan merítsünk erőt kétségeink közepette, hiszen Jézus az, „aki pedig mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kpjük vagy gondoljuk” (Ef 3,20).

■ Barta-Gombos Arikán

LAPUNK A VILÁGHÁLÓN A WWW.EVELET.HU CÍMEN OLVASHATÓ.

MAOYA

■5fi