Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)

2008-08-31 / 35. szám

'Evangélikus ÉletS PANORAMA 2008. augusztus 31. 7 :suztato Nem boszorkányság... Egy nyári napon egy jégkrémmel kezdő­dött minden. Úgy éreztem, elviselhetet­len a forróság, jólesne egy hűsítő. Bősé­ges volt a kínálat, nehéz volt döntenem, végül a tévéreklámból ismert márkát vá­lasztottam, mert felkeltette kíváncsisá­gomat a csokimisztikum - és hogy hal­mozzam az élvezeteket, leemeltem a polcról kedvenc női hetilapom egy pél­dányát is. A kasszánál egy kaparós sors­jegyet is kaptam a blokk mellé. Mint a pénztárostól megtudtam, ha szerencsém lett volna, nyerhettem volna akár még egy jégkrémet is... Én azonban „csak” egy webcímmel és egy regisztráci­ós kóddal lettem gazdagabb. Legalábbis azt hittem. Ráadásként ugyanis új ta­pasztalatokra is szert tettem. Hazaérvén, a nevezett internetes oldalt nézegetve „érdekes” linkekre bukkantam: lehetősé­gem nyílhatott volna például szerelmi kötésre, áldás- vagy átokmondásra... Már a varázslás és boszorkányság eb­ben a formában való népszerűsítése is épp eléggé elszomorított. Ám ezzel a dolognak még korántsem volt vége. „Vesztemre" kézbe vettem a frissen vásá­rolt újságot is, belelapoztam, és egy olyan hirdetésre lettem figyelmes, amely a harmadik nemzetközi istennőfeszti­vált (!) ajánlotta az olvasóknak... „Hát itt tartunk?...” - morfondíroz­tam, és elhatároztam, már csak kíváncsi­ságból is vetek egy pillantást a rendez­vény honlapjára. Itt arról olvashattam, hogy a június 17. és 22. között tartott rendezvény nem más volt, mint kulturá­lis, hagyományőrző és spirituális feszti­vál. A bemutatkozás szerint sokszínű volt a csapat, amely a fesztivált megál­modta és manifesztálta (sic!). A névsor valóban változatos volt, a szent templomi dalok énekesnője mel­lett szerepelt itt például testtudatoktató éppúgy, mint régészprofesszor vagy a „fantasztikus Kathy Jones, Avalon papnő­je, írónő, gyógyító, a Glastonbury Isten­nő Templom és a Glastonbury Istennő Konferencia alapítója”, egy hölgy, aki „Brigit Papnője”, valamint egy „Mária Magdaléna csatornájaként” aposztrofált személy. Az is kiderült, hogy a szálakat Veres Kriszta, „az Istennő Papnője, a bu­dapesti Istennő Templom, Istennő Fesz­tivál és a Danu Pap/nője Iskola” szülő- anyja fogta össze... Hogy a költőt idézzem: „Szó bennsza­kad, hang fennakad, lehelet megsze­gik...” Esetemben, legalábbis. És kérdé­sek sora merül fel bennem: a nők tiszte­letéhez vajon miért kell visszanyúlniuk a szervezőknek egészen a kelta és szkíta ősökig? Napjainkban miért csak a po­gány gyökerű dolgok tűnnek különle­gesnek, tarthatnak számot a szélesebb közönség érdeklődésére? Ember voltunk és nemiségünk elfoga­dásához, a másik - legyen az férfi vagy nő - tiszteletéhez miért „kevés” az az Úr, aki a Tízparancsolatban arra figyelmeztet, hogy „ne legyen más istened rajtam kívül" (2M0Z 20,3)? Az ő útmutatása vajon mi­ért nem elég „érdekes” a ma embere szá­mára? Ki tudja, talán épp a misztikum hiánya miatt. De hát nincs mit tenni, mert meg van írva: ,A titkok az Úréi, a mi Istenünkéi, a kinyilatkoztatott dolgok pedig a mieink és a fi­ainka mindörökké, hogy teljesítsük ennek a tör­vénynek minden igéjét.” (5MÓZ 29,28) A titkok az Úréi, de az Ó- és Újszövet­ség, a teljes Szentírás szava nem titok, mindnyájan kézbe vehetjük, olvashat­juk, és naponként kérhetünk és kapha­tunk belőle útmutatást. És mint tudjuk, aki az igét olvassa, és Isten segítségével megpróbál a szerint is élni, vágyik rá, hogy beszéljen mindarról, ami szívét- lelkét betölti. Nem azért tesz bizonysá­got Istenről, mert így kell cselekednie, hanem mert nem tudna nem szólni mindarról, amit átélt és megtapasztalt Isten közelségében, mindarról, amit ajándékként kapott tőle. Ezért hát beszél Krisztusról, Luther-kabátban vagy anél­kül, szavakkal éppúgy, mint cselekede­tekkel, mert „a teremtett világ sóvárogva vár­ja az Isten fiainak megjelenését" (Róm 8,19). Nagy tehát mindnyájunk felelőssége abban, hogy jó példát tudunk-e mutatni, és így képesek vagyunk-e segíteni a lá­nyoknak és asszonyoknak abban, hogy nőiségük keresésének, illetve kiteljesíté­sének örye alatt ne kerülhessenek kívül­ről nézve látszólag ártalmatlan szellemi­ség hatása alá, amely azonban többet árt nekik, mint használ. ■ Gazdag Zsuzsanna Áldd meg, amit adtál nékünk Az elmúlt héten abban az örömben ré­szesülhettem, hogy egyik barátnőm és a férje hozzám küldte nyaralni a gyerme­keit, a hétéves Csongort és a tizenegy éves Rékát. Izgatott örömmel érkeztek, várták a beígért nagyszerű programokat, ame­lyeket előzetesen nagyon sokszor egyeztettük telefonon és levélben. Azt a vágyukat is megsúgták, hogy ha majd le­het, ők gyorsétteremben szeretnének enni, mert ott a hamburgerhez érdekes ajándék játék is jár. Beleestem a saját csapdámba, hiszen még az egyeztetés­ni, s meglepve tapasztaltam örömüket, amint a sokféle étel illatától és látványá­tól elvarázsolva próbáltak dűlőre jutni, hogy mit is egyenek. A főzeléket hamar kiválasztották, de az édesség... Az nem könnyű dolog ám! Palacsinta legyen, vagy madártej, tejberizs, sütemény? A bőség zavarától megszédült gyermekek végül nem választottak desszertet, csak jelezték: lehet, hogy palacsintát esznek majd. Ennyiben maradtunk, s nekilát­tunk az ebédnek. Jólesett minden falat! Jóllakottan dőltünk hátra. kor ígéretet tettem a gyerekeknek, hogy kívánhatnak bármit, mindent teljesíteni fogok. Ezek után meg sem próbáltam őket lebeszélni a nagy tényről... Nyaralásuk és közös kirándulásaink első napján egy kifőzde mellett tettem le a voksomat, ahol levesek, főzelékek, sü­temények nagy választéka várt minket, s bizton állítom, hogy ezek az illat- és ízél­mények nem csak a kirándulásban meg­fáradt háziasszony kezéből veszik ki a fakanalat. Mivel a szülők arra tanították a gyermekeket, hogy étkezés előtt és után imádkozzanak, buzdítás nélkül is imára kulcsolták a kezüket. Óriási él­mény volt nézni, ahogyan az éhes gyer­mekek jóízűen ették a házias ízvilággal csábító ételeket. Másnapi kirándulásunk során is egy ilyen helyre tértünk be főzeléket falatoz­Mikor visszavittük a tálcákat, a pult mögött álló hölgy megkérdezte, hogy adhatja-e a palacsintát, mert rendelésnél hallotta, hogy a gyerekek szívesen enné­nek. Hogyan emlékezhet ennyire a pala­csintáról folytatott beszélgetésünkre - csodálkoztam -, hiszen olyan sokan jöt­tek utánunk?! Vajon mivel érdemeltük ki a figyelmességét? Jóllakott óvodás­ként álltunk, és mosolyogtunk rá. Meg­köszöntük, hogy kitüntetett minket a kedvességével, s egyúttal jeleztük, hogy már nincs helye több finom falatnak. O visszamosolygott ránk, nyugtázta, hogy már lemondtunk a palacsintáról. Ezek után a gyermekek még sokáig elismerő­en emlegették a hamisítatlan magyar vendégszeretetet, a figyelmességet, az őszinte kedvességet. Az egyik napon - ígéretemhez híven- egy nagy kirándulás után beültünk egy gyorsétterembe, ahol bár nem álltak sokan előttünk, mégis több mint ne­gyedórát kellett vámunk. Mikor sorra kerültünk, kértünk mindenfélét: sült krumplit, jeges teát meg hamburgert, fagyit, sőt a gyerekek játékot is kaptak a menühöz - szóval minden olyasmit, amivel a kicsiket le lehet venni a lábuk­ról. Mint akik még sosem ettek hambur­gert és sült krumplit, falták is a tálcán lé­vő ételeket. Naivan azt hittem, ennyivel meg­úszom a gyorséttermi kiruccanást, ám másnap újra nekem szegezték a kérdést: „Ugye megyünk még gyorsétterembe?” Mit tehettem volna, elvittem őket más­nap egy hasonló helyre, ahol szintén ad­tak játékot a gyermekmenühöz, így az­tán teljesen le voltak nyűgözve. Azon­ban a kislánynak egy égett húsos szend­vicset adtak, én pedig nem kaptam meg a visszajárót, mert a pénztáros nem fi­gyelt rám - épp magánéleti problémáit beszélte meg a mellette álló kollégájával a vásárlók füle hallatára. Az égett húsos szendvicset kérésünkre sem cserélték ki, csak levágták belőle az erősen megégett részt, s a visszajáró miatti reklamációból is ribillió támadt, amelynek a megoldá­sát végül nem vártuk meg. Mikor lehuppantam a gyermekek mellé, azon gondolkodtam, hogy vajon legközelebb is gyorsétterembe szeretné- nek-e majd menni... Nem tudom, hogy ezen gondolkodtak-e, csak azt, hogy egy kis időre szomorúsággal vegyes csend telepedett az asztalunkhoz. Könnyek gyűltek a szemembe, de mégsem kezd­tem el sírni, mert Isten csodálatos vi­gasztalást talált ki háborgó lelkem le- csendesítésére. Míg a sérelmemmel voltam elfoglalva, addig a hétéves kisfiú, Csongor imára kulcsolta a kezét, s megtépázott lelke- met mintegy megnyugtatva ezt mondta: „Még ha veszekedtek is velünk, ezért az ételért is adjunk hálát Istennek.” ■ Gergely Judit Levél gyermekeimnek Meséltem már, hogy az irodánk szellőzőcsövébe fészkelt kerti rozsdafarkú pár a második fészek­alját költi ezen a nyáron? A korábbi fiókák kire­pültek, s a szülők belefogtak még egy költésbe... Ti is megkezdtétek a kirepülést. Tudom, éz így van jól. Felnőtök, új barátaitok lesznek, éle­tetek színtere is változik, ez természetes. Las­sacskán elvégzitek az iskoláitokat, hivatást no meg lassan párt is kerestek. Látva kezdő számycsapásaitokat, újra fel­sejlett bennem Zorán régi dala arról, hogy mit hitt az ő apja, s mi a fontos ebből a fiúnak. Mert szeretném, ha tudnátok, a legfontosabbat akartuk adni nektek. Az otthon melegét, az ün­nep örömét, hitet a mindenható Isten szereteté- ben, de hitet is a jóban, a szépben, az emberiét értelmében. Lehet, hogy nem tanultatok távoli, hírneves iskolákban, de itthon lehettetek felnőttkorotok kezdetéig. Együtt játszhattunk, amíg kicsik voltatok, együtt kacagtunk nagyokat első ka­hirdetnek hangosan valamit, attól még nem biztos, hogy igaz. Őrizzétek meg egyéniségete­ket, s ha magatokra maradtok is, merjétek vál­lalni önmagatokat! Akkor is, ha mindenki más szembemegy veletek. Higgyétek a szavak igazát! A ma hallható közbeszéd az emberi szó meggyalázása. Elfo­gadhatatlan, hogy az emberi beszédet a gondo­latok leplezésére használják! A mi mércénk jé­zusi: .....a ti beszédetekben az igen legyen igen, a nem pedig nem, ami pedig túlmegy ezen, az a gonosztól van.” (Mt 5,37) Nincs kifizetődőbb az egyenes beszédnél, s nem kell tartani az igazságtól sem. De az igazságotokat mindig Isten szeretetével mérjétek! Higgyétek az első éjszakát! Kortársaitok ezen a ponton rontanak el előre szinte mindent. Mert amikor a Teremtő a szerelemmel és a há­zassággal ajándékozott meg, végtelen nagy boldogságot készített nektek De ez a boldog­ság csak akkor lesz teljes, ha megtanuljátok \&*j«**iA*Q 0 landjaitokon, együtt lestük mit rejt a kará­csonyfa alja. Örültünk ha segíthettünk és mindig tudtunk egymástól bocsánatot kérni. Mert mi, szülők sem vagyunk tévedhetetlenek És esténként együtt hallgathattuk édesanya csendes szavát, ahogyan értelmezve olvasta fel számunkra Isten beszédét. Igen, ismeretet igen, de istenhitet nem tud­tunk adni nektek Egy bölcs ember mondta: Is­tennek gyermekei vannak, de unokái nincsenek A magvetést megáldja majd a Magvető, s élő hitté érik bennetek mindaz, amit száraz szi­vacsként szívtatok magatokba. A világ nem olyan, amilyet szántunk nek­tek Szerettünk volna boldogabb, jobb világot örökül hagyni. Nem sikerült. Ez mindannyi­unk mulasztása, felelőssége. Talán nem vol­tunk kellően bátrak, tán gyakran tétováztunk magunk is. Igaz, ami igaz, nem tudtunk élni Isten ajándékával, a váratlanul jött szabadság­gal. Nem arra használtuk föl a lehetőséget, amire kaptuk A pénz lett a meghatározója az emberi kapcsolatoknak sőt egyre gyakrabban a barátságnak a szerelemnek is. Ami a múlt­ban eligazodási pont, biztos támasz volt, az mára lassan értékét veszti. Amire régen életet, jövőt lehetett építeni, mára eltűnni látszik Ebben a furcsa és fejre állt világban mégis talpon kell maradni. Ehhez azonban hit és tar­tás kell. Meggyőződés abban, hogy amit (itt­honról hoztatok szilárd alap eljövendő élete­tekhez. Valami, amiben mindig biztosak lehet­tek Mert nem kell beállni a sorba; ha sokan kivárni a kellő időt és pillanatot, és bármeddig tart is, megkeresitek a párotokat. Nem a szaba­dosság, a mindent és a mindenkit kipróbálás divatos útját járva, hanem türelmes várakozás­sal, életünk e gyönyörűséges kalandjában is Is­ten kezét fogva. y Higgyétek a gyűrű aranyat! Éljétek de az életeteket ugyanazzal, akit majd egyszer meg­szerettek Isten teremtő akarata a házasság, egy életre szóló kapcsolat. A család alapvetően egy férfi és egy nő szövetsége, és jsten ajándé­kaiként bővíthetik a kört a gyerekek Nem több férfi és több nő - hadd ne használjam most ki a variációs lehetőségeket. S hogy eb­ben mi a jó? A biztonságos, tartós boldogság záloga a kölcsönös hűség. A hűség forrása pe­dig a szeretet, mert ebből fakad a megbocsátás képessége. És tanuljatok meg harcolni egymá­sért és önmagátokért! Ha sikerrel jártok el­mondhatjátok majd tiis: „...s úgy hiszem, ez így volt szép." Féltőn tekintünk utánatok... Lassan-lassan kicsúszik kezünkből kezetek Ha már csupán­csak imádságainkban tudjuk is kísérni lépteite­ket, tudva tudjuk hogy Isten óvó tenyerében mindig biztonságban lesztek S álljon itt még egy dal útravalóul a Bojtor­ján együttestől: „Vigyázz jól, mert a város hi­deg, büszke és irigy, / Eddig gond nélkül éltél, de már nem lesz mindig így. / Sokszor bánta­nak téged, honnan jöttél, ne szégyelld! / Én csak azt kívánom, bármi lesz is, ember légy, fiam!" ■ Lupták György Luther nyomában A Veszprém Megyei Önkormányzat Kul­turális, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottsá­gának a kezdeményezésére immár har­madik alkalommal szerveztek tanul­mányutat az önkormányzat munkatár­sai és a megye történelmi egyházainak a képviselői részére. A sikeres római, vala­mint genfi út után idén Luther Márton éle­tének főbb állomásait járták végig au­gusztus 4. és 8. között a Drezda-Witten- berg-Lipcse-Eisleben-Weimar-Er- furt-Eisenach-Wartburg-Augsburg út­vonalon. E tanulmányutak jó alkalmat adtak arra, hogy világi és egyházi résztve­vők kölcsönösen megismerjék egymást; mindannyian remélik, hogy továbbra is lesznek ilyen jellegű találkozók. ■ M.Gy. A wittenbergi vártemplomban Luther sírja mellett

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents