Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)
2008-08-17 / 33-34. szám
‘Evangélikus ÉletS KULTÚRKÖRÖK 2008. augusztus 17-24. !► 5 ► A gyűlölködő világban, a némák országában ő a lelkiismeret hangja. O beszél a félelempecsétes ajkúak helyett, a megalázónak nevében. És ő lesz a csönd, ha igaz társat talál a jó ügy szolgálatában. Szeretet- ből és szigorúságból, kőből és virágból összegyúrt, hajlíthatatlan férfi. Szálegyenesen hordva az Istentől kapott szerepet. Az öniróniát, a játékot is, hiszen ezek nélkül nem lenne olyan fiatalos - pedig vállát hetven év terhe nyomja. Balczó András az öttusasport történetének legnagyobb alakja. Tizenhat évesen a Nyíregyházi Vasutasban kezd atletizál- ni, 1958-ban a fővárosba költözik, a Csepel SC versenyzője lesz. Nyolcszor nyer magyar bajnokságot egyéniben, hatszor csapatban... 1963-ban Magglingenben, 1969-ban Budapesten egyéni világbajnok. Ötszörös csapatvilágbajnok. Az 1964-es tokiói olimpián eltiltás miatt nem indulhat. Az 1968-as mexikói olimpián a győztes csapat tagja. Az 1972-es müncheni olimpia egyéni bajnoka, csapatban második. 1973-bafr visszavonul. 1976-ban Kása Ferenc Küldetés címmel portréfilmet készít róla, a bemutató a korszak jelentős eseménye, nemzeti meditáció és tüntetés. 1983-ban Balczó elhagyja a sport közegét. Szellemi szabadfoglalkozású, az ellenzéki mozgalom vezető egyénisége. Járja az országot, beszél és bírál, biztat, és reményt plántál az emberekbe. A maga építette házban él Budakeszin, feleségével és tizenkét gyermekével. Egy augusztusi délelőtt csendjében kérdezem az elmúlt évtizedekről, örömökről és fájdalmakról, a jövő terveiről. A hosszú nagyszobában telepedünk le. Monika forró kávét hoz és illatos süteményt, azután visszamegy, hogy készítse az ebédet.- Születésnapunkon sokszor megfeledkezünk a másik „hősről". Édesanyjáról milyen emlékeket őriz?- Édesapámhoz hasonlítva, úgy emlékszem, szelíd asszony volt, akihez menekülni lehetett. Művészi ambíciói voltak, falvédőket, bibliai jelzőket festege- tett. A negyvenes évek végén, az ötvenes évek elején nagyon rosszul álltunk, mint minden evangélikus pap családja, aki nem adta'be a derekát a hatalomnak. Szegényen éltünk, de emiatt bennem nincs háborgás, jobban tudok örülni ma is apróságoknak. Édesanyám éjszaka festette a jelzőket, ha jól emlékszem, három forintért adta őket. Volt rajtuk templom, felhő és egy idézet. Petróleumlámpa mellett készítette, hogy a villany ne fogyjon. A derűjét soha nem veszítette el, nagyon szerette a kertet, a kedvencei voltak a rózsák. Kis földjét örömmel gondozta és szépítette. Tanítóképzőt végzett, szerette a zenét, kántori minősítést is szerzett. Én az érmeimet soha nem tettem el; ő plüssel vont be egy kartonlapot, arra akasztotta őket, és földíszítette, mint egy „házi oltárt”.- Szegénységben éltek...- Emlékszem, az ’52-53-as tanévben nem vettek föl Nyíregyházán a gimnáziumba, nyilván édesapám miatt. Debrecenben a református kollégiumba igen. Karácsonykor, mikor hazamentem, rövidnadrágban indultam, mert nem volt hosszú; jó lila lett a lábam és a térdem. Egyszer édesanyám küldött tíz forintot a vonatjegyre, és ezt írta mellé szegény: „Bandikám, itt küldök tíz forintot, valakitől kérd kölcsön a hiányzó négyet. Várunk szeretettel.”- Édesapja evangélikus lelkész volt. Mikor lépett be először a templomába?- Templomba járásomnak a kezdetére nem emlékszem. Édesapám szigorú ember volt, fel sem vetődött, hogy ne menjünk el. A harcait vívta a gyülekezetben, a kollégák-között, a hívekkel, az Állami Egyházügyi Hivatallal. Egyszer beidézték, s azt mondták neki: „Nézze, Balczó elvtárs...” Azt felelte rá az ötvenes évek első felében: „Én önnek nem vagyok elvtárs!” Ez akkor életveszélyes Az eldobott kő példázata Születésnapi beszélgetés Balczó András olimpiai és világbajnok öttusázóval volt. Ez a mai napig jó érzés, s arra gondolok, át kell adni másoknak ezeket a jó emlékeket. Állva maradni, nem feladni. Édesapám sokszor fáradtan jött haza, a türelmetlensége akkor tört ki. Otthon derült ki, hogy mennyi küzdelme volt nap mint nap.- Mikor döntötte el, hogy öttusázó lesz?-A pillanatra nem emlékszem, de azt tudom, egy idő után nem volt kétségem, hogy öttusázni szeretnék. Tizenhat évesen már tudtam, hogy ezt akarom csinálni. Mindig megragad, ha látom, valaki megindul gyerekkorában, s ez az út szinte már viszi - nem ő viszi az utat, az repíti előre. 1954 szeptemberében, az évnyitó hajnalán barátommal lovagolni voltunk, elestünk, és eltörtem a kulcscsontomat. Az osztályfőnököm felállított, és harsogva mondta: „Pap az apja, nem jó tanuló, ráadásul még össze is törte magát. Az öttusa-világbajnokság lovaglószámát akarja megnyerni.” Akkor nagyon elcsodálkoztam: ilyen félreértést! Én az összetett versenyt szeretném megnyerni.- A sok győzelemből nekem a budapesti világbajnokság a legkedvesebb. Ezrek mentek föl a közeli dombra, hogy Önnel együttfutva segítsenek. ..- Nem zavartak meg, inkább repítettek. Más volt az érdekes. Úgy kétezer méter táján egy fiatalember futott mellettem, ami tilos, mert idegen segítség, és kizárást vonhat maga után. Ilyenkor nem szabad szépen, kedvesen magyarázkodni, kénytelen voltam cifra káromkodással elküldeni. Azóta sokszor felvetődik bennem, hogy egy válságos helyzetben nem lehet - rossz értelemben - finomkodni. Az, hogy feljöttek az emberek, egész biztosan spontán dolog volt. A magyar sportban valahol a mi sok évszázados elnyomatottságunk fejeződik ki. Nincs gőgről szó, csak arról, hogy nem vagyunk rosszabbak, kevesebbek,,, mint bármelyik másik nemzet.- Hogyan látja harminc év távolából a Küldetés című filmet?- Szerencsés pillanat volt, hogy Kosa Ferenccel összeütöttük a fejünket, s megszületett a film. Sokat köszönhetek neki, sok. embert megismertem: Nagy Lászlót, Ágh Istvánt, Kiss Ferencet... Ebben a körben a nemzethez való kötődésem, ami megvolt korábban is, erősödött. A filmet nézve tanúja vagyok az erőfeszítéseimnek, a töprengéseimnek, a kétségekkel való birkózásaimnak. Visszanézve az életemre úgy látom, minden mögött ott van az isteni szándék, ahogy Ady mondja: „És hogyha néha-néha győzök, / O járt, az Isten járt előttem, / Kivonta kardját, megelőzött.” A közelmúltban megkérdezték tőlem a televízióban: „Ön büszke ember?” Kicsit mély ütés egy ilyen kérdés, de nem voltam felkészületlen. A büszkeség és a gőg nagyon közel vannak egymáshoz. Az én esetemben az utóbbi azért nem vetődhet fel, mert tudom, hogy amim van, azt Istentől kaptam. így van a Bibliában: „Mid van, amit nem kaptál?”- Latinovits Zoltán a röpülés boldogságáról beszél.- Visszanézve nem találom magamban az érdemszerző mivoltot. Eldobott kőnek tekintem magamat, amelyik nem lett büszke arra, hogy repül, hiszen eldobták. A Példabeszédek könyve jut eszembe: „Készen áll aló a csata napján, de az Úr adja a győzelmet." Ez pontos és szép megfogalmazása annak, hogy vannak tennh valóink, de a dolgok kimehetele nem a mi kezünkben van, nekünk csak hűségesnek kell lennünk, hogy Isten a legjobban rendezze életünket.- Nem látja kilátástalannak a holnapot?- Mostanában sokszor úgy gondolom, látva világunkat: egyre kilátástalanabb az, hogy a nemzet lábra álljon, vagy meginduljon valami jó. Nincs fény, amely megvillanna nekünk, s kezdene jó irányba haladni az életünk és a nemzet gondolkodása. Az egyes embernek az erőfeszítése, a hűsége arányában válik megoldottá az élete. Hogy a hűségek mikor állnak össze hatóerővé, az nem a mi dolgunk - Istené! Nekünk a hűséget kell adni, s akkor ez lehetőséggé válik Isten kezében, hogy a sorsunkat megoldja. Meggyőződésem, hogy egyszer ébredés fog a világra szakadni. Akkor az emberek száz- nyolcvan fokkal az ellenkező irányba fognak fordulni, másként fognak gondolkodni. Csak az a fontos, hogy a pillanatot éberen várjuk. Ha nem következik be az életünkben, az nem azt jelenti, hogy valamit elrontottunk, mert a végső elszámolásnál mindenképpen az lesz amaz igaz bírónak a kérdése: mit tettél, felismerted, hogy ezt lehetett volna csinálni, de te a haszon kedvéért mást cselekedtél?- Az országjárásokról jó volt hazatérni?- Megnősültem 1962-ben, négy év múlva elváltam. Az átlag élsportoló életét éltem. Biztos voltam benne, hogy semmi nem fog változni, mert józan, normális ember vagyok. De 1975-ben nem volt hőbb vágyam, mint'hogy a megismert tornászt feleségül vegyem. Házasságkötés előtt el kellett mennünk tanácsadásra, kérdőíveket kitölteni. Az egyik kérdés az volt: hány gyereket szeretnénk? Bennem az volt, hogy több gyereket valamilyen szempontból köny- nyebb nevelni, mint kevesébbet. Sutyorogtam a „vallató” nőnek a fülébe, hogy négyet-ötöt. Amikor jöttünk kifelé, kérdeztem a menyasszonyomat: kiderült, hogy ő is ötöt mondott.- Gyorsan jöttek a gyerekek- Nagyon boldogok voltunk. Egy... kettő... három... négy... öt... Az ötödik után éreztük, hogy megérkeztünk, a tervek megvalósultak. Vége. És akkor jött a hatodik gyerek, aki meglepetésBalczó András családja körében ként ért bennünket. Utána mindig érkezett egy „utolsó”. De mindig nagyon boldogok voltunk. Mindannyian. Tennivalónk van sok, elsősorban a feleségemnek, én mímelem a csapatmunkát, igyekszem színlelni a nagy odaadó szorgalmat.- Nemrégen lett a nemzet sportolója. Miért nem ment el a díjátadásra?- Mikor meghallottam, hogy lesz a kitüntetés, gondoltam, megint sarkos helyzetbe kerülök. Rögtön tudtam, nekem nem szabad elmennem a díjátadásra. Nem szabad a kézfogásommal - ami nem ^r többet, mint bármelyik magyar embere, de kevesebbet sem - a hatalmat hitelesítenem. Az 1990 utáni első kormány, Antall Józseffel az élen, meghozta azt a liberális abortusztörvényt, amit én törvényhozás útján végrehajtott tömeggyilkosságnak tekintek! Mindegyik kormány bűnös abban, a későbbiek is, hogy a magzatokat meg lehet ölni. Egy olyan nemzetnél, amelyik fogy és pusztul! De az a legnagyobb tragédia, ami az anyáknak, az apáknak, az orvosoknak a lelkében történik. Az ölést nem lehet semmiféleképpen engedélyezni. Márpedig ez magzatgyilkosság! Én egy ilyen kormány vezetőjéhez nem mehetek él kézfogásra. A kézfogás hitelesítés, más, mint egy köszönés. Azt jelenti, hogy egyetértek, jóváhagyom.- A film is közrejátszott ebben?- Volt hatása. Az utóbbi harmincegy évben több mint kétezer-ötszáz alkalommal voltam mindenféle közösségekben beszélni arról, hogy mi végre vagyunk a világban, én hogyan látom, mit tudok javasolni, mit tartok sikernek, sikertelenségnek. Nem volt szándékom, hogy támogatókat gyűjtsék magamnak. A jelölőbizottság ügyésen betette a feltételek közé, hogy a jelölt a pályafutása befejezése után milyen tevékenységet folytatott sportága érdekében. Én tíz évig vártam arra, hogy azt csinálhassam, amit tennem kell. Aczél György eljárt 1978-ban Buda Istvánnál, az államtitkárnál, s azt mondta neki, Balczó nem kerülhet pozícióba, mivel részt vett Kosa Ferenc filmjében. Buda hivatalba lépése után három héttel aláírta a levelet, amiben kirúgott engem a szövetség elnökségéből. Ez után jogom lett volna megsértődni, eltávozni akár külföldre, elmenni kályhásnak, cukrásznak, de nem mentem. Hat évig ott maradtam belovagló- ként, ami takarítói szint. Olyan, mintha Kocsis Zoltán elmenne a Zeneakadémiára portásnak szép tányérsapkában. Ott maradtam, mert azt gondoltam, hogy az alkalmasságomat kell őrizni. Minden idegszálammal arra készültem, hogy majdan a sportág szakmai irányítását vezessem, mert ez a feladatom. Tízévi várakozás után azt mondtam, köszönöm, eddig volt bennem türelem, befejeztem.- Sok istenkereső fiatalt ismerek Mit üzenne nekik?- Csak azt tudom mondani, amit eddig is, Jézus szavaival: „Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek." Az ő lelkületének, szellemiségének, élete példájának a kiiktatásával nem indulnak meg a dolgok. Ez a fő mondat: „Hanem keressétek először Istennek országát és az ő igazságát, és ezek mind megadatnak néktek” Ennek a keresésnek a módja az, hogy a felismert meggyőződésem szerint kezdjek élni. Ami néha halálugrásnak tűnik, de ezt kell tenni, mert különben nem derül ki, hogy téves vagy nem téves a döntésem. A Jelenések könyvében azok között, akik nem láthatják meg a mennyeknek országát, első helyen vannak a gyávák. Az elgyávulás az, amitől rettegni kell. Az a csoda, amikor az ember lemondott immáron a vágyott célról, mert érzi, hogy megköti a teljesülés reménye, és nem mer úgy létezni, ahogy a szíve diktálná. A megvalósulásnak elengedhetetlen feltétele a lemondásra való képesség. Lemondunk a vágyott célról annak kedvéért, hogy lássunk és halljunk. Az embernek nem a sikerre van szüksége, hanem a békére. A béke állapota az, amikor meg tudjuk különböztetni a jót a rossztól, és a jót választjuk. Ha valaki mindent megtesz, ami tőle telhető a cél érdekében, tisztátalan eszközt nem használ, akkor egy idő után ez az állapot szakad rá. Valami megindul az életében, felszabadul, és kiemeli a fejét a ködből, a káoszból.- Mit jelent Önnek a Biblia?- Mikor édesapám elengedett Nyíregyházáról, egy Bibliát adott. Említettem már talán Önnek is, 1956 után, mikor Budapestre kerültem, biztos voltam benne, hogy Isten nem létezik. 1962. július i-jén megtudtam, hogy van Isten. Attól a pillanattól olvastam a Bibliát, vittem magammal versenyekre, edzőtáborba, külföldre. De az igazi fordulatot az hozta, amikor ’69-ben rájöttem, hogy a vágyaim teljesültek... és akkor derült ki, hogy az én vágyódásaim eddig tartottak. Leállt bennem az a nagy akarás, ami addig működött. Attól kezdve az utolsó három éve a versenyzésemnek olyan vonszolásos volt... Természetesen van kedves részem a Bibliában: János evangéliumát olvasom a legnagyobb örömmel. Illetve a közönséges leveleket: Jakabot, Pétert, Jánost. Ezeknél a részeknél a legpiszkosabbak a lapok élei, de azért máshol is böngészek.- Úgy tűnik gazdátlan hajó az ország. Ön hogyan látja Magyarország jelenét?- Ami Magyarországgal történik, az velem is történik. 2006. október 23-án kiderült, hogy itt egy demokrácia álnéven működő diktatúrában - nem is olyan puha diktatúrában - folyik a nagy kifosztás, országrablás. Megerősödött bennem, hogy a pénzvilág urai Magyarországot szúrták ki maguknak mint elpusztítandót! Mert olyat, hogy hat-hét millió magyar elég lesz, csak azok mondanak, akik kötelességüknek érzik kiirtani ezt a népet! Ezek az erők valami első számú közellenséget látnak bennünk. Nekem erősödő gyanúm, hogy felke- netésünk működik a mai napig is, annak ellenére, hogy immáron nagyon méltatlanok vagyunk rá. Mi, magyarok nem vagyunk hajlandók csak egy számjegyű százalékban Jézushoz ragaszkodni. El vagyunk lehetetlenülve. Azzal a gonosz erővel szemben, ami a világban működik, nem tudunk csatát nyerni.- Befejezésül a közelgő születésnapjáról kérdezem.- Úgy veszem észre, egyre lustábban teszem a dolgomat. De amit én valóban feladatomnak tekintek, abban talán nem vagyok annyira hanyag. A hivatásom az, hogy elmegyek közösségekhez, próbálok beszélni, hogy miért vagyunk a világban. Nekem ez jutott, és néha tátom a szám, hogy milyen helyzetekbe kerülök. Meghívnak egy templomba, és a szószékről beszélek, én, Senki Alfonz. Olimpiai bajnokságon a dobogó tetején állhattam, a nemzet sportolója lehettem. Kicsit mintha kívülről figyelném magamat. Hetvenéves lettem! Itt valami elírás történt. Nem stimmel, ez nem lehet. Most jöttem Nyíregyházáról, pem olyan régen. Emlékszem, édesanyám kijött velem az állomásra hajnalok hajnalán, utólag mondta: „Kikísértelek, mert tudtam, te már nem jössz vissza." Valami, ami megvolt bennem akkor, mintha megmaradt volna. És néha érzem magamban az éretlenséget, a játékosságot. Mikor útelágazáshoz ért az életem, előfordult, hogy nem mertem a meggyőződésemet követni. De ha visszajutok önmagamhoz, akkor visszatér a béke. Eljátszom a gondolattal: mit szólna édesanyám most, ha várna? Legelőbb azt: „De megöregedtél, édes fiam!” Egy anyánál nincs olyan, hogy vagy elégedett veled, vagy nem. Egy anya akkor is szereti a fiát, ha elégedetlen vele. Az anyai szeretet semmihez nem hasonlítható. Nélküle a világ kietlen lenne. B Fenyvesi Félix Lajos
