Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)
2008-08-17 / 33-34. szám
'Evangélikus ÉletS EVANGÉLIKUS ÉLET 2008. augusztus 17-24. 3 Van egy hely... Országos gyerektábor Piliscsabdn kísérte végig, a csapatok között vándorkupa járt kézről kézre; a hét végére nagyon szoros verseny alakult ki a pontgyűjtésben. A záró istentiszteleten a gyerekek már a szülőkkel együtt vehettek részt. Mint minden tábor végén, itt is könnyes volt a búcsú, de a tudat, hogy októberben újra találkoznak a táborozok, segített az elválásban. ■ Jarács Teodóra és Horváth Márta ► Az idén is Piliscsabán rendezték meg augusztus 3. és 9. között az országos evangélikus gyerektábort. Résztvevőinek számát tekintve egyedülálló volt a programsorozat: a szélrózsa minden irányából összegyűlt közel nyolcvan gyerek számára gondoskodott elfoglaltságról a tizenhét szervező. A hét mottója ez volt: „Jézus mesél Neked!" Erre épült a program is. A reggeli áhítatokban égy-egy jézusi példázat hangzott el - ezeket az alkalmakat teológushallgatók tartották. A délelőtti kiscsoportos beszélgetéseken a bibliai pél- . dázatokhoz egy-egy, tanulságával hozzájuk kapcsolódó mese is társult; így a történetek feldolgozása mélyebb és színesebb lehetett. A beszélgetések mellett játékok is színesítették a napokat; a vetélkedőkben - akadályverseny, vízi olimpia, bibliai verseny és egyebek - nemcsak erőnlétüket, hanem tudásukat is összemérhették a táborozok. Pilisvörösvár tájvédelmi körzetében tett egész napos kirándulásuk alkalmával a gyerekek a természet titkait fedezhették fel; velük tartott Kézdy Péter pilis- csabai lelkész is. Ahogyan a természetben megismerhették a növényeket, úgy élhették át a növekedést a magvető példázata alapján a Láthatatlan Színházban. A tábor vendége volt az ír népzenét játszó Greenfields együttes is - a koncert fergeteges táncolással ért véget. Ezután akinek még volt kedve barangolni az erdő csendjében, részese lehetett egy éjszakai túrának, közben csillagképeket keresve. A hetet napról napra nagy társasjáték Vízi olimpia Erőpróba Nehezített uzsonnázás Legyen áldás az úton... ► Ünnepi istentisztelet keretében iktatta be kántori tisztségébe Zalaist- vándon augusztus 10-én a tavasszal kántori bizonyítványt szerzett Bol- la Krisztinát Koczor György lelkész. Ez alkalomból néhány mondatos bemutatkozásra kértem őt.- Hogyan választotta hangszerként az orgonát?- Mindig is szerettem az orgona hangját. Emlékszem, kislány koromban is mennyire irigyeltem a karzaton ülőket, hogy ott ülhetnek a közelében, és mindig jó érzés fogott el, ha orgonaszót hallottam. Valahogy mintha mindig is éreztem volna valamiféle elhívást.- Kántorként milyen tervei vannak a jövőre nézve, és mivel foglalkozik még?- Most dolgozom, és egyetemre is járok, de ezek mellett mindig felüdülés a kántori szolgálat, amit már hat éve látok el a gyülekezetben. Szeretnék a kántori bizonyítvány mellé oklevelet is szerezni, de tudom, hogy ehhez még nagyon sok erő, tanulás és türelem kell.- Kik indították és juttatták el idáig a zenei pályáján?- Havasi Kálmán lelkész indított el ezen az úton. Nagyon sokat köszönhetek neki, hiszen az alapokat tőle sajátítottam el. Az ő javaslatára jelentkeztem a fóti kántorképző tanfolyamaira is, ahol sok tudással, szeretettel, hittel és baráttal gyarapodtam. Sokat köszönhetek ottani tanáraimnak is: Dóbisz Áronnak, Simon Barbarának, Ecsedi Zsuzsának. A fóti nyári és téli tanfolyamok mel- ■ lett Zalaegerszegre jártam és járok jelenleg is Décsi Padi Enikőhöz, az ottani gyülekezet kántorához orgona- és szolfézsórákra. És nem feledkezhetem meg a családomról sem, akik biztos hátteret nyújtottak mindehhez.- Hogyan látja az egyházzene jövőjét?- Szerintem Fót az a hely, ahol leginkább tanúi lehetünk annak, hogy az egyházzenének van jövője. Jó dolog, hogy az Evangélikus Hittudományi Egyetemen is elindították a kántor szakot. Hasznosnak tartom a Gyülekezeti liturgikus könyv megjelenését is.- Látja-e annak a lehetőségét, hogy egy ilyen kis gyülekezetben beinduljon a zenei élet, és a misszió része legyen?- Igen, hiszen meg kell mutatni, hogy a zene is egy út lehet Isten és egymás felé. Én ugyan nagyon szeretek egyedül is énekelni, de énekkarban vagy egy kis közösségben némi kísérettel - például gitárral vagy zongorával - igazán felemelő érzés. Úgy gondolom, talán ezzel és hasonló kezdeményezésekkel meg lehetne fogni a fiatalokat és az idősebbeket egyaránt, hiszen a zene nemcsak lélekemelő, hanem közösségformáló ereje is van. ■ Z.I.D Isten kezében - augusztus 16., 12.05 - Duna Televízió Kőszeg adott otthont az idei Szélrózsának, a 7. országos evangélikus ifjúsági találkozónak július 16. és 20. között. „Hol a határ?” - vetette fel a kérdést a mottó. A fesztiválon a határok megtartásának és átlépésének gondolatát járhatta körül a több mint kétezer hazai, Erdélyből, Felvidékről és Nyugat-Európából érkezett résztvevő a színes programok, áhítatok, koncertek, fórumok keretében, stílszerűen az Ottlik Géza Iskola a határon című regényének helyszínéül szolgáló épületben és parkjában. Szerkesztő: Nevetős Zoltán, rendező: Horváth Tamás. Az egyház mint kivilágított léghaj ó Néhány hete a miskolci belvárosi evangélikus templomban különleges gyülekezet énekelte jóízűen Gryllus Dániel és Sumonyi Zoltán zsoltárfeldolgozását: „Mily gyönyörűség, íme, lásd, / amikor az atyafiak együtt muzsikálnak! / Ott van az áldás, hiszed-é? / Csak oda küld a mi Urunk pengő citerákat.” E néhány sor akár a mottója is lehetett volna a 29. Kaláka fesztiválnak. Hiszen erről volt szó: az atyafiak (nemcsak a vér szerinti testvérek, hanem összetartozó jó barátok) együtt muzsikáltak. Több helyütt is megnéztem a 133. zsoltárt, ám bevallom, hogy mind a héber eredetiben, mind a különböző fordításokban valami mást találtam: az atyafiak együtt vannak, együtt élnek, együtt lakoznak. Talán még Hajdók János ihletett zsoltárfordítása áll legközelebb Sumonyi Zoltán változatához; ez az egykor papnak készült nagyszerű, régi vágású tanárember (aki szegény nekem oroszt kellett, hogy tanítson egy általános iskolában a Józsefvárosban, a „nyóc- kerben”) így fordítja e sorokat: „ha a testvérek összhangban élnek”. Ez pedig már közel kerül az együtt muzsikálás szép költői képéhez. Ennyi művészi szabadság megengedhető Sumonyi Zoltánnak is, és nyugodtan mondhatjuk, hogy mily gyönyörűség, amikor az atyafiak együtt muzsikálnak. A közelmúltban egy nyíregyházi esküvőn személyesen is megtapasztalhattam ennek a sornak az igazát: a menyasszony hét és a vőlegény öt testvére muzsikált és énekelt gyönyörűen együtt... A közismert verssorok is megelevenedtek ott és akkor: „Mindenik embernek a lelkében dal van, / és a saját lelkét hallja minden dalban. / És akinek szép a lelkében az ének, / az hallja a mások énekét is szépnek.” De azért az eredeti zsoltárszöveg is gazdag üzenetet hordoz: szép és gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek, együtt lakoznak. Erről pedig egy másik ma élő költő, Görgey Gábor Nincs közös akarat című verse jut eszembe: „Valahányszor minden lakó / Egyszerre sóhajt, / A bérház fölemelkedik, / Mint egy kivilágított léghajó. // Csakhogy egyszerre sohasem / Sóhajt minden lakó, / Ezért nem emelkedik föl a bérház, / Mint egy kivilágított léghajó.” A mi országunk is sokszor olyan, mint ez a bérház. Nincs összefogás. Még sóhajtani sem tudunk egyszerre. Pedig felemelkedhetnénk. Németh Lászlóval szólva „emelkedő nemzet” lehetnénk. Vagy Illyés Gyula metaforájával a „haza a magasban” lehetne a miénk. Talán csak kivételes történelmi pillanatokban volt példa erre az összefogásra. Mondjuk 1956-ban és úgy-ahogy 1989-ben. Akkor mintha felemelkedett volna ez a bizonyos bérház, ha nem is mint egy léghajó, de legalább mint egy •papírrepülő... S akkor még nem szóltam arról, hogy bizony az egyházban sem nagyon tudunk egyszerre sóhajtani. Bizony, hiányzik az összefogás. Emelkedés helyett jószerével azt éljük át, hogy lefelé húznak a gondok. A 133. zsoltárhoz hasonlóan Jézus is az egyetértés és az összefogás fontosságáról szól: „Bizony, mondom néktek azt is, hogy ha közületek ketten egyetértenek a földön mindabban, amit kérnek, azt mind megadja nekik az én mennyei Atyám. Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük” (Mt 18,19-20) Jézus itt egyáltalán nem maximalista. Nem milliók összefogásáról szól, mint sok mozgalmi ének, hanem csak két ember egyetértéséről, kettő vagy három közösségéről. Az evangélium eredeti szövegében szereplő „egyetért" kifejezés görögül úgy hangzik, hogy „szümphó- neó". Ez pedig, úgy látszik, mégiscsak legitimálja Sumonyi Zoltán fordítását, hiszen a szó nyilván a szimfóniában, vagyis az együtt zenélésben, a muzsikálásban él tovább. Jézusnak Máté evangélista által megőrzött kérdése az elé az alternatíva elé állít, hogy a szimfónia vagy a kakofónia, azaz az összhang vagy a hangzavar jegyében élünk-e. A kakofónia ebben az összefüggésben ilyesmit jelenthet: rossz hangzás, hamisság, civakodás, egyet nem értés, pártoskodás. Mindez érvényes a keresztény közösségekre is. Pál apostol így vázolja a kakofóniának ezt a jelenségét: „Amikor irigység és viszálykodás van közöttetek, nem testiek vagytok-e, és nem emberi módon viselkedtek-e? Ha az egyik ezt mondja: »Én Pálé vagyok«, a másik pedig azt: »Én Apollósé«, nem emberi módon beszéltek-e? Hát ki az az Apollós, és ki az a Pál? Szolgák csupán...”(iKor 3,3-5) Parafrázisában Sumonyi Zoltán átdolgozta - mai áthallásokkal - ezt az igeszakaszt is: „A pártok széjjel ne szedjenek...” A magyar történelem is arra tanít minket, hogy sokszor hiányzott a közös akarat, az összefogás, és a szimfónia helyett a kakofónia volt jellemző. A mohácsi vész utáni időkben írta jelentésében a pápai követ: „Ha Magyarországot három forint árán ki lehetne menteni a veszélyek örvényéből, nem ÉGTÁJOLÓ akadna három ember, aki ezt az áldozatot meghozná.” A bibliai őstörténetben Ábrahám Istennel alkudozik a bűnös Sodomáért: „Vajon elpusztítod-e az igazat a bűnössel együtt? Hátha van ötven igaz ember abban a városban?(...) De ha az ötven igaznak öt híja lesz...” (...) Hátha negyven található ott? (...) ...hátha csak harminc...? (...) ...hátha húsz található ott?(...) ...de hátha csak tíz található ott?” (iMóz 18,23-32) Ábrahám nem mer továbblépni a már-már kupec- kedésnek tűnő közbenjárásban, ám Jézus még merészebb: neki az is elég, ha ketten egyetértenek... Hol kezdődik a jézusi szümphónia, vagyis az emberek Istennek tetsző egyetértése? A gyülekezetben. Két ember közösségében és összhangjában a családban. Anya és leánya, apa és fia vagy éppen két testvér között. Nagyszülő és unoka, anyós és meny viszonyában. Milyen szépen ír erről Két nyárfa című versében Kányádi Sándor: „Én sem volnék, ha nem volnál, / Ha te hozzám nem hajolnál. /Te sem volnál, ha nem volnék, / Ha én hozzád nem hajolnék." Nem mindegy, hogy miben értünk egyet. A zsiványok is összefognak, a bűnözők is összecsiszoltan „működnek”. A szümphónia ezt jelenti: két ember egyet gondol, egyet érez, egyet kér... Összhang lehet a kérésben is, hiszen Jézus imádkozni tanít: az ő nevében kell kérni! Gazdag tartalmat rejtenek ezek a sorok: „Mily gyönyörűség, íme, lásd, amikor az atyafiak együtt muzsikálnak!” Ugyancsak miskolci élményem, de még a hatvanas évek közepéről. Akkor költöztünk oda a dunántúli kis faluból, Csögléről. Elsős koromban énekkaros lettem, és nagy lelkesen fújtam az éneket. A mellettem ülő fiú azonban - ma is emlékszem a nevére, Edzőid Henriknek hívták - többször és egyre ingerültebben rám szólt: „Fals! Fals,’“amit énekelsz!” Több se kellett nekem, a faluról felkerült gyereknek, annál bőszebben énekeltem tovább. Meg akartam mutatni a városi ficsúmak, hogy én is vagyok valaki. Azt hittem ugyanis, hogy a fals azt jelenti: falusi... Vallom: elsősorban nem a zenei tisztaság, hanem a szív szándéka hozza létre a jézusi szümphóniát. Ez a reményem egyházunkkal és nemzetünkkel kapcsolatban is. Talán lesz, mégiscsak lesz közös akarat. Talán megtörténik a csoda, és képes minden lakó egyszerre sóhajtani, és felemelkedik a bérház, mint egy kivilágított léghajó... Fabiny Tamás püspök Északi Egyházkerület
