Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)
2008-08-03 / 31. szám
8 -41 2008. augusztus 3. FÓKUSZ ‘Evangélikus Életéi Nemzetközi protestáns katonai találkozó A hugenották története, hite és hatása ► Cevennes 2008 elnevezéssel, június 26. és 29. között, immár 57. alkalommal rendezték meg a nemzetközi protestáns katonai találkozót a dél-franciaországi Méjannes le Clapban. A francia, német, osztrák, holland, lengyel, szlovén, valamint a volt francia gyarmatokról érkező delegációk mellett idén - Lackner Pál dandártábornok, protestáns tábori püspök és Jákob János ezredes, püspökhelyettes vezetésével - a családtagokkal együtt huszonkilenc katona képviselte hazánkat a rendezvényen. A konferencia tematikája az Úrtól tanult imádság egyik mondata - . .szabadíts meg a gonosztól.köré épült föl. Tekintettel a busszal megtenni kívánt, tekintélyes hosszúságú útra, a csapat már június 25-én, szerda hajnalban elindult. Első célállomásunk egy Svájc nyugati részén elhelyezkedő laktanya, a leküzdendő távolság pedig 1150 kilométer volt. Az egész napos utazás kiváló lehetőséget nyújtott az ismerkedésre, a protestáns tábori püspökség gondozásában külön erre a célra megjelentetett, a rendezvény, valamint a hugenották történetét bemutató, majd ötvenoldalas kiadvány olvasgatására, de az út monotonitását enyhítette a sajátos és professzionális püspöki idegenvezetés is. „Az ismeretlen Svájc: ami az útikalauzokból kimaradt” - valahogy így lehetne minősíteni a látványt, ami megérkezéskor, késő este a szemünk elé tárult. Az elszállásolási körlet mindenféle festést nélkülöző, komor, szocreálra hajazó vasbeton épülete éles kontrasztban állt a környező festői szépségű svájci hegyekkel. A minimalista építészet eme gyöngyszeme láttán valaki tréfásan meg is jegyezte, hogy nyilván ezzel is arra próbálják finoman ösztönözni a svájci bacsapat nagy része a hónapokkal azelőtt lefoglalt kőházak helyett katonai sátrakban lett elszállásolva. Az érvelés: „Túl későn érkeztetek, c’est la vie.” Ezt követték a kiosztott órarenddel köszönőviszonyban sem lévő programkezdések - ez különösen az étkezési időpontoknál bizonyult fájdalmasnak valamint a franciáknak az a sajátos logikája, hogy kulcspozíciókba csakis olyan kontaktembereket raknak, akiknek egyike sem beszél angolul vagy németül, ami azért a 21. században fölöttébb meglepő. A francia logisztikai bravúrból fakadóan bennünk generálódott egyetemes „frankofília” érzése-egy dologra azonban biztosan jó volt: egységbe verte a kelet-közép-európai régiót, és természetes módon építette tovább a len- gyel-magyar-szlovén-német barátságot. Ugyanakkor az is az igazsághoz tartozik, hogy a gyönyörű mediterrán vidék, a francia konyha és a töméntelen frommage (sajt) sokat szépített a végeredményen. A péntek kirándulós nap volt: a mintegy másfél órás buszúttal megközelíthető Le Poet-Laval középkori falvacskája volt az úti cél. Itt ünnepi istentisztelet keretében fölavatták a „hugenották útját” - ami majd Wuppertalig vezet -; az alkalmon a szlovén tábori lelkészi szolgálat vezetője prédikált, természetesen az angol és német fordítást (bár elkészítették) elfelejtették kiosztani... A kiadós ebéd után megtekintettük áz ispotályos lovagok 12. századi kastélyát, illetve a tornyából nyíló lélegzetelállító panorámát, majd egy szerény tárlatot, amely abból adott ízelítőt, hogy milyen is lehetett a hugenották istentiszteleti élete. Az estét a német gospelkórus remek, valamint a Békegalamb nevű tahiti együttes langyosabb koncertje zárta. A tábor valódi konferenciaarculatát szombaton nyerte el: délelőtt meghallgathattuk a lengyel tábori püspök színvonalas előadását, aki kifejezetten a katonai A találkozó magyar résztvevői kákát, hogy a laktanyai élet helyett a harcmező szépségeit részesítsék előnyben... Később azonban nagy megelégedéssel nyugtázhattuk, hogy a svájci haderő alapvetően a funkcionalitás elvén működik: a szolgáltatások terén pontosan annyit adnak, amennyi kell - és ez igaznak bizonyult mind a vacsora, mind a szállás tekintetében. A maradék ötszáz kilométer másnap már nem követelt meg olyan feszes tempót, így kisebb kitérővel a csapatnak lehetősége nyílt arra is, hogy egy órácskára megmártózzon a Földközi-tengerben; ennek komoly kedélyjavító hatása volt. Mint később kiderült, a jó kedélyre hamar szükségünk is lett, mert amint megérkeztünk méjannes-i úti célunkhoz, rögtön szembe találtuk magunkat a könyörtelen francia realitással. Azt magam is sejtettem, hogy a logisztika és az organizáció nem tartozik a franciák erős oldalai közé, de a táborban tapasztalható kaotikus állapotok minden elképzelésemet alulmúlták. Kezdődött azzal, hogy képesek voltak egy háromszáz fő befogadására alkalmas táborba négyszázötven embert meghívni: ennek természetes folyományaként a szolgálat kontextusában értelmezte a Miatyánkból választott mondatot: „.. .szabadíts meg a gonosztól... ” (Megjegyzem, a franciák végre összeszedték magukat, és ezúttal kiosztották a fordításokat is.) Délután nemzeti keretek között, Lackner Pál püspök vezetésével, workshopszerűen boncolgattuk tovább a felvetett kérdéseket. A találkozó fénypontja azonban kétségtelenül az esti „barátságünnep” volt, ahol tíz perc erejéig mindegyik náció lehetőséget kapott a kibontakozásra és a nemzeti identitás felvillantására; mi énekeltünk. Vasárnap a nagyszabású, úrvacsorás búcsú-istentisztelet és az obiigát össznépi fényképezkedés után jó hangulatban indultunk vissza Svájcba, ahol az éjszakát töltöttük, hogy másnap még egy utolsó pozitív élménnyel vegyük az utat Magyar- ország felé: nagy volt a derültség, amikor a svájciaktól kapott úticsomagban megtaláltuk a külön a svájci hadsereg részére gyártott katonai csokoládét. Úgy gondolom, a végére minden kerek lett és egész, a csapat nagyszerűen összekovácsolódott, és mindenki jó érzésekkel emlékezik vissza erre az együtt töltött pár napra. ■ Nánai László Endre százados, evangélikus tábori lelkész Új könyvvel jelentkezett a Kálvin Kiadó ► A Drezdában élő hugenotta utód, ár. Eberhard Gresch hitsorsosaival ismerteti meg az érdeklődő olvasót A hugenották története, hite és hatása című, igényes tudományos munkájában. A mű Németországban vélhetően nagy népszerűségnek örvendett, hiszen utánnyomásra volt szükség belőle; először 2005-ben, majd a következő évben jelentették meg. A kötet immár magyarul is kézbe vehető. A könyvet lapozva kiderül, hogy a szerzőnek sikerült megvalósítania az előszóban megfogalmazott célkitűzését: tükrözni a hugenottákkal és Kálvinnal kapcsolatos kutatási eredményeket, illetve a témával kapcsolatos alapvető tudnivalókat megosztani a szélesebb közönséggel. Gresch megfigyeléseinek előterében természetesen Franciaország áll. A kötet elején a történelmi előzményeket ismerteti közelebbről A református protestantizmus kialakulása című fejezet, amely a reformáció nagy alakjairól és munkásságukról, illetve általában a református felekezetről ad remekbe szabott, tömör összefoglalást. Maguk a hugenották a második fejezetben kerülnek előtérbe, itt olvashatjuk a vallási irányzat definícióját is: „A hugenotta kifejezést használjuk egyrészt Franciaországban a Kálvintól származó megreformált evangéliumi hitvallást követőkre, valamint az 1545 és 1787 közötti időszak francia, evangélium szerint reformált vallás menekültjeire. A menekültek re- fúgiumban (száműzetésben) született utódait hugenotta utódoknak nevezzük. Ez hosszú időn keresztül megbélyegző elnevezés volt.” (23. oldal) Megtudhatjuk, hogy mivel nem tűrték meg őket a katolikus Franciaországban, közel kétszázezren hagyták el hazájukat a 16. század közepétől a 18. század végéig: Akik nem így tettek, azokat a régi vallásukhoz való visszatérésre kényszeríEberhard Gresch története, hite és hatása TI O 1 $ tették. Az eltávozottak a befogadó országokban jelentősen befolyásolták a szellemi, gazdasági, társadalmi és politikai élet fejlődését (bővebben erről a Hugenották a világban című fejezetben van szó). A szerző vállaltan nem a téma teljes körű feldolgozására törekszik; ez talán nem is lenne lehetséges. Olvasmányos munkájában csupán annyit tesz - és ez korántsem kevés hogy bepillantást nyújt a hugenották hányattatásaiba, megismerteti az olvasóval hitük teológiai hátterét és mindennapi életüket, így hozva közelebb őket a ma emberéhez. Könyve utolsó fejezetét a valdenseknek szenteli, akik tágabb értelemben véve a hugenottákhoz tartoztak. Az olvasó könnyebb tájékozódását szolgálja a függelék, amely jegyzeteket, időrendi táblázatot, francia-magyar szószedetet, fogalomtárat és névmutatót is tartalmaz. A Gresch által összeállított gazdag irodalomjegyzék pedig segítséget nyújt azoknak, akik ennél is alaposabban szeretnék megismerni a hugenottákat. ■ GaZsu Eberhard Gresch: A hugenották története, hite és hatása. Fordította: Beke Mátyásné. Kálvin Kiadó, Budapest, 2008. Kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (1085 Budapest, Üllői út 24.) is. Ara 2200 forint. Marie Durand, a rabok lelkigondozónőie Marie Durand a vallói türelmetlenséggel szembeni ellenállás megtestesítője. Jelszava ez volt: resister (ellenállás). Az üldözött hugenotta hívő nő hite miatt harmincnyolc évet töltött börtönben, ahol rabtársai lelkigondozója, vigasztalója, pásztora lett. Üldözöttek református hitük miatt Marie DuraTid 1711. július 15-én református családban született Bouschet de Pranlesben. Már fiatalon átélte a reformátusok üldöztetését Franciaországban a nantes-i türelmi ediktum hatályon kívül helyezése következtében. (Az 1685-ben született ediktum biztosította a hugenottáknak a teljes lelkiismereti szabadságot, továbbá a protestáns istentiszteletek tartására való jogot, illetve a polgári hatóságok előtt az egyenlő bánásmódot.) A királyi rendelet visszavonása után hatszázezer hugenotta menekült el francia földről hátrahagyva javait; külföldi református testvéreik fogadták be őket. Voltak, akiket gályára száműztek, másokat francia börtönökbe vetettek. Nem kevesen igen messze kerültek otthonuktól, új és toleráns hazájuk lett - az akkor református - Svájcon kívül az USA, Nagy-Bri- tannia, Hollandia, Németország (például Berlin felvirágoztatása is a hugenották nevéhez fűződik). Marie édesapja presbitériumi jegyző volt, otthonukban szervezte meg és tartotta a protestánsok titkos összejövetelét - kifejezetten hitük ápolása céljából. Édesanyját, Claudine Durand-1 tartóztatták le s vetették börtönbe először; ott is halt meg 1719-ben. Édesapját, Etienne Durand-t 1729-ben egy házkutatás nyomán vették őrizetbe és ítélték el. Tizennégy évi fogság után kapott kegyelmet, és 1743-ban visszatért otthonukba. Ott halt meg kilencvenkét éves korában. Marie idősebb testvére, aki 1700-ban született, egyik alapító tagja és prédikátora volt az „Egyház a pusztában” („Eglise du désert”) nevű földalatti protestáns egyháznak. Pierre Durand 1720- ban tért vissza svájci teológiai tanulmányok Után Franciaországba. Árulás vádjával 1732-ben őrizetbe vették, és Mont- pellier-ben kivégezték. Felesége visszamenekült Svájcba, Lausanne-ba. Kitartás a hit mellett Testvére sorsát Marie már csak az ai- gues-mortes-i női börtönből kísérhette gondolataival. Őt és férjét, Mathieu Serrest 1730-ban vetették börtönbe. Serres azzal a feltétellel, hogy elhagyja Franciaországot, 1750-ben kegyelmet kapott. Marie a Tour de Constance (az állhatatosság tornya) nevű börtönben maradt. Ez arról is nevezetes volt, hogy 1686-tól kezdve oda zárták be a nimes-i és a montpellier-i hugenottákat - valóságos hiterődítmény volt. Marie rendületlenül kitartott református hitében. Fogva tartása elején azt kérték tőle, árulja el bátyját, Pierre-t, s akkor szabadon engedik. Nem tette meg, sőt azt írta testvérének, hogy semmilyen körülmények között sem adja fel lelkészi hivatalát. • Franciák és külföldiek lelkigondozója a börtöntoronyból A börtöntoronyban Marie megtapasztalta, milyen embertelen körülmények között élnek rabtársai, és elhatározta, hogy vigaszt nyújt nekik, a lelkigondozójuk lesz. Erősítette lelkileg a csontsoványra lefogyott, összeesett asszonyokat, tartotta bennük az állhatatos akaratot, hogy ne adják fel hitvallásukat. Abban is eltökéltté tette őket, hogy ne lépjenek rá a katolikus Szent Lajos-ká- polnához vezető útra. A börtönből számos, máig fennmaradt levelet küldött francia és külföldi hittestvéreihez. E börtönleveleket - összesen hatvanöt év levelezését - 1998- ban Montpellier-ben adták ki összegyűjtve. Ezekben nemcsak testvérei hitét táplálta, erősítette, hanem arra is kérte őket, hogy gyá- molítsák az üldözötteket. Justine Pe- chaire-hez 1740. május 21-én küldött levelében ezt írta: „Az isteni Mester arra bátorít, hogy gondozzuk a foglyokat. A szeretet hitünk alapja, mégis olyan kevesen tartják magukat ehhez. Úgy tűnik, a végidőben élünk, amikor ez az isteni, felséges cselekvés sokakban nagyon meghi- • degül. Az igazi keresztyének (a protestánsok) nem pusztíthatok el, mert az evangélium tisztaságát nem adják fel, sőt erről mindenkor vallást tesznek.” ■ Resister - ellenállás! Harmincnyolc évi raboskodás után Marie elhagyta a börtönt, és 1768. április 14-én visszatért szülőfalujába. A börtön kútjának kőkarimájába vésve a resister (ellenállás) szó olvasható. Marie Durand egész élete, a hit szép harca ezt példázza. Bibliás, hugenottaprotestáns hitéhez méltó, önfeláldozó, Krisztust felragyogtató élete 1776-ban ért véget. Több könyv is megjelent róla. Az első 1935-ben, Marie Durand, a Tour de Constance foglya címmel. Leveleinek első válogatása 1986-ban, teljes kiadása pedig 1998-ban látott napvilágot. Hitbeli hűségéről, másokért odaáldozott asszonyszívéről, a mélységekben is felfelé tekintő reménységéről nekünk is illő Isten iránti hálával megemlékeznünk. ■ Dr. Békefy Lajos
