Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)

2008-01-27 / 4. szám

.Xuthert idéző, mondhatnánk, veretes »lutheri« érveléssel találkozunk, s [a szerző] úgy véli, hogy az egyházra inkább a »simul sancta et profana« (egyszerre szent és profán) kifejezés alkalmazható.”

Egy tollforgató református püspök gondolatai - nem csak reformátusoknak - 4. oldal

„A Liturgikus könyv számos jó tulajdonsága közül a legszeret- hetőbbnek azt a törekvését érzem, hogy az istentiszteleti rendeknek minél gazdagabb tárházát nyújtja, lehetőséget adva a gyülekezeti igények szerinti választásra.”

► LK&GyLK-8. oldal

„Ez idő szerint nincsenek információim arról, hogy az a kezdeményezés, amely az irsai gyülekezet és testvérgyülekezetei között alakul, példa nélküli-e, vagy már mások is gondoltak ilyesmire.”

!► Együtt - határtalanul -10. oldal

A kegyelem természete !► 2. oldal Bibliák a börtönben ► 4. oldal Krisztus-arcú koldusok közt !► 4. oldal Apagyilkos playboy !► 5. oldal Menyasszonyok vitrinben Wy. oldal Kereső ember !► 9. oldal

Együtt, egységben a Bibliával

Ünnepi istentisztelettel vette kezdetét az ökumenikus imahét és a Biblia éve

► Mécsesek világítottak a budapesti Pozsonyi úti református templomba összesereglett gyülekezet minden tagjának kezében múlt vasárnap este. Egy igeverseket tartalmazó fiizetke kíséretében kapták őket az érkezők, amikor beléptek az istenháza kapuján, hogy részt vegyenek az ökumenikus imahét 'országos nyitó istentiszteletén, amely egyúttal a Biblia évének hivatalos megnyitója is volt. Az ünnepi alkalmon szentbeszédet mondott dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, igét hirdetett dr. Bölcskei Gusztáv református püspök, a zsinat lelkészi elnöke, valamint a Biblia évének megnyitása alkalmából előadást tartott D. Szebik Imre nyugalmazott evangélikus püspök, a Magyar Bibliatársulat elnöke. Érezhető volt az istentiszteleten, hogy a jelenlévőket nem csupán a kézben tartott apró mécsesek, hanem a Krisztus-hitben való egység szimbolizálásának vágya is összekötötte.

Schengen

SEMPER REFORMANDA

„Ki hallott valaha arról, hogy az embernek víztől és Lélektől való újjászületésre van szüksége? Ki gondolt valaha arra, hogy az Emberfiának fel kell emeltetnie, hogy mindenki, aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen? A legnagyobb bölcselőink gondoltak-e éles eszükkel valaha is erre? Vagy talán a világ legnagyobbjai ismertek-e valamit is ebből a bölcsességből? Törekedett-e valaha is erre a szabad akarat? Vajon nem azt vall- ja-e Pál, hogy ez a bölcsesség bizony elrejtett, a próféták által megjövendölt s az evangéliumokban kinyilatkoztatott, mint ahogyan a világ számára öröktől fogva elhallgatott és ismeretlen volt? Mit is mondjak? Kérdezzük meg a tapasztalatot és az egész világot, valamint az emberi értelmet, sőt magát a szabad akaratot, kénytelenek beismerni, hogy Krisztusról semmit sem tudnak, nem is hallottak róla, mielőtt még az evangélium e világra eljött! Ha pedig nem is ismerték, annál kevésbé kérdezhettek utána, és még kevésbé törekedhettek feléje. Azonban Krisztus az út, az igazság, az élet - és az üdvösség.” ►* Luther Marton: A szolgai akarat (Jakabné Csizmazia Eszter, Weltler Ödön és Weltler Sándor fordítása)

Népzenére

hangolva

► „Felségednél sorsunk...” - ezt a somogyi népdalból kölcsönzött sort választották a második evangélikus népzenei találkozó mottójául a hétvége szervezői. A balatonszárszói Evangélikus Konferencia- és Misz- sziói Otthonban január 18. és 20. között megrendezett esemény házigazdája ezúttal is Végh Szabolcs, az intézmény igazgatója és Varga Gyöngyi, az Evangélikus Hittudományi Egyetem adjunktusa volt.

Akárcsak tavaly, idén is sokrétű programmal várták az érdeklődőket, gondolva minden korosztályra: hangszerbemutató, kézműves-foglalkozás, táncház és népdaltanulás is helyet kapott benne. „Fontos volt, hogy minden előadótól tanuljunk hitélethez kötődő népdalt. Ugyanakkor fontos volt az is, hogy ennél azért teljesebb betekintést kapjunk egy-egy tájegység népdalainak a világába, ezért más jellegű énekeket is kértünk az előadóktól” - mondta el az utóbbi programpont kapcsán Végh Szabolcs. A teljességre való törekvés mutatkozott meg abban is, hogy nemcsak a kiválasztott vidékek népdalanyagát, de az adott területen élő emberek életét is igyekeztek valamelyest bemutatni.

Természetesen most is nagy hangsúlyt helyeztek arra, hogy a találkozó résztvevői ne maradjanak lelki útravaló nélkül. A reggeli és esti áhítatokért, valamint a vasárnapi istentiszteletért ezúttal is Varga Gyöngyi felelt; ebben Ócsai Zoltán győri evangélikus lelkész volt a segítségére.

■ Vitális Judit (Képes beszámolónk a 6-y. oldalon)

A szolgálattevők - a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) tagegyházainak püspökei, vezető lelki- pásztorai - bevonulása után Isten szavának befogadására a Berkesi Gábor, a vendéglátó református egyházközség lelkésze és Csemák István metodista szuperintendens által vezetett imával és énekekkel készült a gyülekezet.

A résztvevők elcsendesedését segítette továbbá dr. Fabiny Tamás és Gáncs Péter evangélikus püspökök igeolvasása mellett a Pozsonyi úti gyülekezet kamarakórusának szolgálata - Kodály 121. genfi zsoltárát adták elő - éppúgy, mint Kiss Réka és Révész Barbara szereplése az Isten, áldd meg a magyart című népdalduettel.

Szentbeszédét dr. Bábel Balázs Jn 17,17-23 alapján tartotta meg. A kalocsa-kecskeméti érsek szólt arról, hogy fohászunk többféle lehet: kérő, hálaadó, engesztelő és dicsőítő. A teremtett világban egyedül az ember imádkozik. A mélyen átélt ima alapja nem más, mint az Istennel való élő kapcsolat, az ő akaratának keresése. Ide tartozik az egyházak együttes fohásza is, amely előbbre viszi az egység ügyét - emelte ki. Gyermekkori emlékeit felidézve református és evangélikus nagyapjára utalt, akik gyakran vitték őt egyik vagy másik felekezet templomába. Töprengő gyermekként

már akkor arra gondolt: miért ne élhetne Krisztus népe egy egyházban együtt? így tudná megvalósítani Kálvin jelmondatát: Egyedül Istené legyen a dicsőség!

Az imahét mottója (iThessz 5,17) adta a vendéglátó gyülekezet Hálaadás kórusának szolgálatát követő igehirdetés-textusát. Bölcskei Gusztáv prédikációjában aláhúzta: a szüntelen ima azt jelenti, hogy mindig és mindenben számolunk Isten jelenlétével, és ezáltal vagyunk kapcsolatban vele. Újra meg újra imádkozunk hozzá. Az ökumenikus imahét - amely olyan, mint télen a falusi szomszédolás szokása - jó alkalom arra, hogy meglátogassuk egymást, és tanuljunk egymástól. Ekkor is fohászkodhatunk együtt és egymásért, így törekedve arra, hogy megvalósulhasson mindaz, amiért Jézus főpapi imájában könyörgött - hangoztatta a református püspök.

A dr. Mészáros Kálmán baptista egyházelnök és Varga László református püspökhelyettes által elmondott imákat követően D. Szebik Imre nyitotta meg hivatalosan a Biblia évét. A Magyar Bibliatársulat elnöke jelképesen a Károli Gáspár által fordított, Vizsolyban 1590-ben kiadott Szentírás fakszimile kiadását ütötte fel Jel 1,3 igéjénél: „Boldog, a ki olvassa..."

Folytatás a 3. oldalon

■ Frenkl Róbert

Történelmi korszakokban élők többnyire nem érzékelik, hogy nagy idők tanúi - állítják a történészek. Csak az utódok állapítják ezt meg későbbi korokban, irigykedve vagy sajnálkozva.

Bizonyos, hogy a 2007. december 21-i határnyitás jelentős történelmi pillanat volt. A mi számunkra is. Határaink nagyobb része - a szlovén, osztrák, szlovák szakasz - virtuálissá vált. Hihetetlen ez főleg azok számára - nem véletlenül ezt emlegette a legtöbb nyilatkozó -, akik alig néhány évtizede, ha nem volt is félnivalójuk, megremegő szívvel közeledtek autón vagy vonaton Hegyeshalom vagy más határállomás felé. Hiszen itt át kellett élniük a kiszolgáltatottságot, a diktatúra képviselőivel való találkozást.

Ehhez képest kevés szó esett - az egyházban is - arról, mit jelent ma, és mit jelent távlatilag az immár fizikai értelemben is ismét egységessé váló európai közösség, qz ehhez való tartozás. Bölcskei Gusztáv református püspök karácsonyi igehirdetéséből idézte a világi sajtó is azt a gondolatot, hogy a kereszténység mindig „schengeni", mindig határtalan, mindig egyetemes volt.

Mennyire sikerül a 19. és 20. századi, számos tragédiával terhes nemzetállami korszak után létrehozni egy valóban értékorientált Európát, európai polgárságot - amelyben természetes módon megmaradnak, egymást gazdagítva, a nemzeti identitás értékei, elsősorban a nemzeti nyelv és kultúra?

Nem szorul bizonyításra, hogy a magyarság számára is milyen esélyt jelent az unió. Joggal szólunk Trianon új revíziójáról. Nem úgy, ahogy nyolcvan éven át titkon vagy nyíltabban reméltük, elvártuk, a történelmi igazságtalanság orvoslása, a magyarlakta területek visszacsatolása útján. Az új verzió az Európai Unióban valósulhat meg. Három év múlva Románia bizonyosan a schengeni övezethez tartozik majd. Ezzel a magyarság kilencvenöt százaléka közös határok között élhet - ami nem jelenti az anyaországon kívül élők autonómiatörekvéseinek, az autonómia szükségességének a feladását, sőt reménység szerint nyomatékosítja, evidenciává nemesíti.

De látnunk kell Schengen árnyait is. Annál is inkább, mert mind az előnyökkel való élés, mind a hátrányok csökkentése igényli, követeli az egyházak szerepvállalását, pontosabban fogalmazva a cselekvő kereszténységet.

A határok könnyű átjárhatósága, megszűnése nemcsak az értékek, hanem a bűnök szabad áramlását is megkönnyíti. Egy tizenkét éves romániai magyar cigány gyerek heteken át élt bűncselekményekből Budapesten, végül miután megkéselt egy tizenöt éves fiút, átadták a román hatóságoknak. Hiba lenne ebben most - Olasz-, Spanyolhonban is előfordultak román állampolgárok által elkövetett bűncselekmények - előítéleteink igazolását látni. Egyszerűen nemrég került be Románia az unióba - és soha nem a tisztességes többségről szólnak a híradások. No meg Burgenlandban éppenséggel a magyarokat figyelmeztető táblák jelentek meg Schengen kapcsán...- Visszatérve a késelő fiúhoz: drámai volt a szembesülés azzal, mennyire tehetetlen a jogállam, illetve a társadalom ezekben az esetekben. Az egyik televíziós kerekasztal-beszélgetésben szinte ultimum refugiumként sóhajtott fel egy résztvevő: talán az egyházak segíthetnének...

Kedves barátom mondta az egyházról beszélgetve: „Azért számotokra a rendszerváltozás után, a kilencvenes években az egyházkormányzás könnyebb és főleg hálásabb dolog volt, mint mai utódaitoknak. Akkor adta magát az újjáépítés, a zsinat, az új törvények, az iskola- rendszer létrehozása, az intézmény- rendszer megújítása. A maiaknak meg maradt az évenként ismétlődő rutin és legfeljebb egy-egy történelmi évforduló megünneplése.”

Az elmúlt évtized egyházi életének sikertörténete lehetett volna az evangélikus egészségügyi centrum, evangélikus kórház megalapítása. De inkább kudarctörténet lett. Pedig tanúsíthatom, hogy akik ezen a projekten fáradoztak, az adott keretek között mindent megtettek az ügyért. Nem rajtuk múlt.

Mi köti össze ezeket a látszólag távol eső dolgokat? A késelő fiú esetét, az egyházkormányzás teendőit, az egészség- ügyi centrum vajúdását?

Az egyházban élők, azt belülről ismerők, vállalók egyre erőteljesebb felismerése: a Krisztus utáni harmadik évezredben, akárcsak a kezdetekkor, csak a cselekvő szeretet, csak a cselekvő kereszténység lehet hatékony. Ma is úgy vélem, helyes volt a kilencvenes években az evangéliumi üzenet szabad tolmácsolásának a prioritása mellett a népegyházi újjáépítés. De utódaink leckéje valóban nehezebb, mint a mienk volt. Bár mi is tudtuk, hogy ez az igazi kihívás. Öregedő, leépülő, az államtól függő és persze számos értéket közvetítő közösség lesz-e a 21. század egyháza, fokozatosan izolálódva mint a nemzeti kulturális örökség jelentős komponense, vagy képes a megújulásra, a mai kérdésekre adandó jó válaszokra?

Erről szól a késelő fiú és az egészség- ügyi centrum története is. Lesz-e erős, hatékony, dinamikus egyházi civil szféra? Lesz-e cselekvő szeretet, cselekvő kereszténység? Lehet, hogy túlzás ezt kijelenteni, mégis úgy vélem, csak ennek van létjogosultsága. Lesznek-e aktív, áldozatra is képes keresztény emberek? A 20. század negyvenes-ötvenes éveinek az egyházi ébredésében minden a misszióról szólt. Utcamisszió, zsidómisszió, cigánymisszió, és így tovább... Térjetek meg! - ez volt az üzenet. Ma bonyolultabb a világ. Az Isten szeretet - ez a fő üzenet. És ezt a szeretetet kell tudni közvetíteni a késelő gyerekek számára, és ezzel a szeretettel hozható létre egészségügyi intézmény nem kizárólag az állam köldökzsinórján.

Az egyház megadhatja a kereteket. De a tartalmat csak a lelkészek és nem lelkészek hite, az erre épülő cselekvő szeretet nyújthatja. Ma kuriózum egy-egy jövőbe mutató közösség. Mint Böjté Csaba, a dévai ferences atya gyermekmentő munkája, a létrehozott intézmények vagy a Gadó Pál által megteremtett piliscsabai Siló-otthon. Érthető, hogy először a társadalmi nyomorúságok enyhítésekor jut a vallástól távol élők eszébe is az egyház, a cselekvő szeretet, hiszen erről szólt a Megváltó életútja. Valóban: elsősorban ez adja ma is a kereszténység hitelességét. De a napos oldal, így a nyelv és a kultúra ápolása is igényli az egyházi civil szférát.

Új bort nem töltenek régi tömlőkbe.